Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)

1928-11-13 / 258. szám

1928. november 17. JSiVíKYIDéftC. 89 Mit várunk mi, mit akarunk mi á külföldtől, amely bennünket tönkretett, amelynek még most sem elég a háborúból tiz évvel a békekötés után? Nem egyoldalú a mi programmunk, mert megteremti a nagy gazdának, a középbirtokosnak és a kisgazdának az egységét, de kezet nyújt, felkarolja a magyar kisiparost is, akit fojtogat a külföldi verseny és megteremti a jól dolgozó, jól kereső, független és önálló kisiparosságból azt a fogyasztó osztályt, amely a tisztviselő társadalommal együtt megvásárolja a magyar föld magyar termését és csak azt vásárolja. Van-e a mi programmunkban -osztálypolitika ? Osztályharc ? Gyűlölködés ? Nincs! Programmunkban csak sok szeretet, magyar élnivágyás és a magyar feltámadásba vetett rendithetetlen hit van! A lelkes éljenzéssel, szűnni nem akaró tapssal fogadott beszédhez Vásáry István debreceni gazda, Smiják István építőmester és Szomjas Gusztáv kir. gazdasági főtanácsos szólottak hozzá. ///. Smiják István a gazdák és iparosok egymásra utaltságát fejti ki talpraesett beszédben. Az iparosság felé nyújtott baráti kezet nemcsak örömmel fogadja, de megtartja az iparosság és a jövőben együtt óhajt dolgozni a gazdákkal. Szomjas Gusztáv nagyhatású beszédében a székesfőváros gazdasági politikáját támadja és egyes körök mértéktelen pazarlására mutat rá. Amikor a külföld teljesen elzárkózik előlünk — mondotta — akkor ebben a csonkaországban kereskedő, iparos és gazda egymásra van utalva, mind a három boldogulása az összesség, a magyar nemzet javát szolgálja. Egy szomorú jelenségre kell rámutatnia, amikor a magyar sertések ezrei eladatlanul hevernek és a szabolcsi burgonya vevő hiányában elrothad, Budapest székesfőváros 1.000.000 pengőt szavazott meg külföldi zsir behozatalra és lengyel burgonyával árasztja el a magyar piacot a Magyar Hét alatt. A fényűzés és pazarlás egyes fővárosi körökben hihetetlen mértékben elharapózott és rengeteg pénzt hordanak így ki külföldre A külföldi fürdők magyarokkal voltak tele és rekordot értek el a kártyaveszteségekben. Ezért nincs hitel. Indítványára elhatározza a gazdagyülés, hogy felir a főváros közönségéhez és elitéli a főváros, gazdasági politikáját és megbélyegzi azt a határtalan fényűzést és tobzódást, ami egyes körökben tapasztalható. Gaal Gaston beszéde A gazdagyülis tárgysorozatának utolsó pontjaként Gaal Gaston, a Magyar Gazdaszövetség alelnöke, országgyűlési képviselő tart előadást: »Vámok és kartelek« cimen. Két alapelvből indul ki. Az egyik az, hogy a magyar mezőgazdaság a megsemmisülés veszedelme előtt áll. A másik az, hogy ennek ellenszereként egységes gazdafront megteremtésére van szükség. A háború után a gazdatársadalom ellenségei széthúzást szítottak a gazdák között. Kiadták a jelszót, hogy a csizmás gazda váljon külön a nadrágot viselő gazdától. A cél kétségtelen volt: megfosztani a gazdavezéreket ; az intelligens gazdákat a tömegtől. Pedig minden tármáJtW Szabolcsi 65-ös bakák, 14.es haszárok, l-es, 30-as taonrédek, 3I-es,- egri,- somogyi.- debreceni,székely,- Károly bakák, 7-es huszárok, magyarjtüzérek,[Belgrád, Limanova Kárpátok, Gorlice, Doberdo, Isonzo, Verdiin a APOLLÓBAN SZERDÁTÓL Visszavonhatatlanul keddig THE A VON HARBOÜNo. 326-o« regényének filmváltozata Szerdán Csfitértőkén UFA" világfilmje Dilágháboru A világháború képe, ugy ahogy mi láttuk, ahogy mi szenvedtünk, éreztünk, pusztultunk. A nagy küzdelem hiteles története 12 felvonásban. Rendezte LEÓ LASKÓ. Zenéjét össieállitotta : SCHÁCHTER SÁNDOR. Előadások kwdtte: 5, 7 m » árakr. sadalmi osztálynak meg kell lenni az intelligenciájának. De ezt minL

den társadalmi osztály önmagából termelje ki. És itt látom a magyar kisgazda közönség legnagyobb jövőjét és létjogosultságát, mert a kis gazdaközönség van hivatva a maga egészséges, elpusztíthatatlan tartalékerejével a pusztuló felsőbb osztályok természetes pótlására. Addig is azonban egy kötelességünk van: a közös veszedelemmel szemben egységes, erős frontot alkotni. Meg kell szerveznünk azt az óriási erőt, amit a gazdatársadalom képvisel. Becsületesen küzdenie kell a kisgazdának egy akarattal külön érdekei mellett, de nem szabad elmellőznie azt a nagy gazdasági intellektuális erőt, amelyet a magyar gazdatársadalom szellemi vezérei és vagyonosabb elemei képviselnek. A vámok és kartelek kérdésével óhajtván foglalkozni, vissza kell térnem a háború utáni időkre, amikor a gazdatársadalom egy bizonyos jólétet élvezett és abba a hibába esett, hogy azt hitte, hogy ez mindig igy lesz. — Egy óriási előnye volt akkor a gazdaközönségnek az, hogy nem kellett azon törnie a fejét, mikép értékesítse termeivényeit. A szomszéd államok éheztek, Amerika pedig még nem volt megszervezve az európai szükséglet kielégítésére. A magyar buza akkor aranyat ért. Ha akkor egy ügyes gazdasági politikával felkaroltuk volna a magyar mezőgazdasági kivitelt, olyan aranyáradatot lehetett volna behozni az országba, hogy pénzünk későbbi leromlására még csak gondolni sem lehetett volna. Ehelyett mi történt? Egy kiscsoport, egy gyáripari csoport, amelynek azonban közelebbi nexusa volt Magyarország intéző bürokráciájával, keresztülvitte, hogy a • magyar mezőgazdasági termeivények kivitelét megtiltották. Azt a pénzt, amit kaphattunk volna, jó aranyakat, eldobták maguktól és koldussá tettek minket is, azonfelül ártottak az országynak is. — A szomszéd államok ugyanis kénytelenek voltak más piacot keresni. Felmerült azutáin az a kérdés, hogy Magyarország az agrár fejlődés irányában haladjon-e továbbra is, vagy pedig ipari állammá alakuljon át. Utóbbinak előfeltétele volt egy olyan vámtörvény kodifikálása, amely lehetővé teszi a külföldi gyáripari cikkek behozatalát. A jelszavakkal harcoló gyáripari csoportnak sikerült életbeléptetni ezt a vámtörvényt, amelynek hatása most nyilatkozik meg abban, hogy a magyar gazdaközönség helyzete katasztrofálissá vált. Az volt a megtévesztő hangzatos jelszavuk, hogy Magyarország kereskedelmi mérlege csak ugy lehet aktív, ha nagy gyáripart szervezünk és igy megakadályozzuk a külföldi gyáripari termékek behozatalát. És mi lett az eredménv? Hogy kereskedelmi mérlegünk passzívája ötszöröse lett a réginek. A vámtörvény pedig egyenesen a képviselőház megtévesztésével jött létre. Azt mondották, hogy csak azért olyan túlzottak a vámtételek, hogy a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződéseknél legyen miből engednünk és igy jó és az országra előnyös kereskedelmi szerződéseket köthessünk. És mi lett a következmény? A magas vámtételek megmaradtak, kereskedelmi szerződéseink pedig csapnivaló rosszak. Mi a teendője ezek után a gazdatársadalomnak súlyos helyzetében? Álljon a talpára és követeljen olyan gazdasági politikát, amely a létfeltételeket biztosítja. Követeljük az egyenlő elbánást a társadalmi osztályok között. —Ne kreáljon a kormány a gyáripar privilegizálásával uj nemesi kasztot! E követelésünk eléréséhez két dolog szükséges. Először az, hogy hogy az egész magyar gazdaközönség egy táborban küzdjön, másodszor ki kell irtani V, V