Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-07 / 203. szám

Nyáregyháza, 1928. szeptember 7. * Péntek XLIX. évfolyam. 203. szám Előfizetési Arak helyben és vidéken: Xgy héra 2'SO pengd. Negyedévre 760 pengő. Ktsüutviialökiiek ta tanítóknak 20•/• engedmény. mmmmt^Mammmammt iiiiiim—— mm * Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. 3. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postachequa 2SGGSL Kéziratokat nara adunk vissza. Elfogták az erdélyi havasok ré­mét, Balan bandavezért. Bukaresti jelentés szerint az er­délyi havasok rémét, Balan ban­davezért tegnap elérte végzete. Két polgá'.i ruhába dltözött csend­őr kinyomozta tartózkodási he­lyét és tegnap reggel a csend­őrök v"inka mellett suiyosan meg­sebesítették és elfogták. A rette­gett rablóvezért a fogarasi kór­házba vitték, ahonnan felgyógyu­lása után újból a fegyházba viszik vissza. (B. É.) Az aradi magyarok kálváriája. Aradon nagyszámu magyar gye­reket nem vettek föl az iskolák magyar tagozatába azon a cimen, hogy nevük idegenhangzásu. Az aradi tanfelügyelő rendeletet ka­pott, melynek értelmében szigorú­an a névelemzés alapján kell el­járni az iskolai beiratásoknál. A Vajdaságban bár hivatalosan meg­szüntették az úgynevezett név­elemzést, a kisebbségekhez tarto­zókat továbbra is szerb iskolába írják be. A családi pótlékok és a lakbérek rendezése. A pénzügyminisztériumnak a közszolgálati alkalmazottak illet­ményügyeivel foglalkozó osztálya átiratot intézett az összes minisz teriumhoz és utalványozási jog­gal felruházott hatóságokhoz, amelyben zájos határidó'n belül kimutatást kér azokról a tisztvi­selőkről és alkalmazottakról, akik családi pótlékban részesülnek. Az összeírás a családi pótlékkal rendelkező nyugdijasokra is ki­terjed. Az átirat a lakáspénzek­kel rendelkező tényleges és nyug­díjas tisztviselők és alkalmazot­tak összeírását is kéri. A ki­mutatásokat október 15-én a pénzügyminisztérium illetmény­ügyi osztályának kell megküldeni. Hír szerint a kimutatások be­kérése a családi pótlékok őszre tervezett rendezésével függ össze. Fedák Sári Pozsonyban. Pozsonyból jelentik: Földes Dezső, az uj pozsonyi színigaz­gató, megállapodást kötött Fe­dák Sárival A megállapodás sze­rint Fedák hétfőn fellép Pozsony­ban Bus Fekete László „Páros csillag" című darabjában, ked­den pedig egy másik sláger­színműben. Minden remény meg van, hogy a minisztérium meg­adja Fedák Sárinak a beutazási és fellépési engedélyt. Rekordtermés Beregszász környé­kén. Beregszászból jelentik: Bereg­szász környékén az idén olyan rekordszüret volt, hogy 1 kg. szőlő 8 K-ért kapható. A szőlő ára azonban valószínűleg 4 koro­nára fog esni. | \ Véres tüntetés volt Spalatoban. Belgrádból jelentik: Tegnap es- I ügyi miniszter ellen, aki jelenleg I A miniszter ezután háboritatla­te Spalatoban egy fiatalemberek- Spalatoban tartózkodik. A tűnte- , nul térhetett vissza szállodájába, bői álló nagyobb csoport tűnte- ' tőket a rendőrök zavarták szét, ' Tiz embert letartóztattak, tést rendezett Angyelinovics hor- ! amelynek során két ember meg- — vát demokrata-párti közmunka- | sebesült. „á sürgős feladatokat sürgősen akarjak elvégezni" Bud gazdasági miniszter nyilatkozata programjáról A kormány első intézkedése a drágaság letörésére. Budapestről jelentik: A kor­mány tagjai kedden miniszterta­nácsot tartottak, amelyen a gaz­dasági minisztérium hatáskörét és ügykörét állapították meg. Szerdán délelőtt 11 órakor a népjóléti miniszteriumDan folytat­tak a minisztertanácsot. Vass József helyettes miniszterelnök vezette a tanácskozást, amelyen a kormány tagjai közül Bud János, Hernuann Miksa, gróf Csáky Károly és Scitovszky Béla mi­niszterek jelentek meg. A minisztertanács előtt Bud János miniszter nyilatkozott gaz­dasági programjáról. — A cél az, hogy a gazdaság­politikát közelebb hozzuk a való élethez. Törekvésem arra irányul, hogy azokat a gazdasági problé­mákat, amelyeknek megoldása a közgazdasági életet elöbbreviszi, minél alaposabban és gyorsabban megvalósíthassuk. Gazdasági hely­A kórházak gyári áron szerezhe­tik be a gyógyszereket a gyógy­szertárakból. A népjóléti miniszter utasítást küldött az összes kórházaknak, melyben uj rendet teremt a gyógy­szerek beszerzése terén. Elrendelte ugyanis a miniszter, hogy mind­azokat a gyógyszereket, amelye­ket a kórházakban gyakrabban és nagyobb mennyiségben fogyaszta­nak és amelyek gyógyáru nagy­kereskedőtől is beszerezhetők, a jövőben gazdasági okoknál fogva csak abban az esetben szerezhetik be a kórházak gyógyszerészektől, ha a gyógyszertár is hajlandó azokat a mindenkori nagykereske­dői, vagy gyári áron szállítani. Kiterjed ez a rendelkezés a gyógyszerkülönlegességekre, az összes vegyszerekre és gyógysze­reknek nem tekinthető egyéb anyagokra, szóvai a gyógyszerészi munkát nem igénylő azon gyógy­szerekre is, amelyeket a gyógy­szerész is készen szerez be a gyár­ból, vagy a gyógyáru kereskedé­sekből. Ide tartoznak végül a köt­szerek, fertőtlenítő, szerek, táp­szerek és rumok is. Önként értetődik, hogy a gyógy szerészi munkálatot igénylő gyógyszereket, amelyeket a szó­ban forgó rendelet nem érint, a • zetünk olyan, hogy állandó fi­gyelemmel kell kísérni azt. A mai minisztertanács külön­ben egyelőre a következő intéz­kedéseket tartotta szükségesnek a drágaság és a takarmányhiány problémájával kapcsolatban : Elhatározta a minisztertanács, hogy a szálas takarmány kivéte­lét ezentúl engedélyhez köti. Ki­mondta a minisztertanács, hogy a sertéshizlalás előmozdítása ér­dekében, valamint a belső fo gyasjtás biztosítására olcsó bankhitelről fog gondoskodni a hizlalók számára. Elhatározta a minisztertanács, hogy a szálas takarmánynemüeknél a forgalmi adót eltörli. Végül a miniszter­tanács a tarifális kedvezmények biztosítását határozta el a szálas takarmány, nemkülönben az élő­állatok teleltetési céljaira való szállításnál. jövőbea is kizárólag a gyógyszer­tárakból kell a kórházaknak be­szerezniük. A Braganza kiürült élelmiszerrak­tárakat talált. Milánói jelentés szerint a Bra­ganza bálnavadászhajó Kingsbay felé való haladásában arra a kü­lönös megállapításra jutott, hogy az élelmiszer raktár, amelyet a kutatások első napjaiban állítót tak föl Beverley Sundben, telje­sen kiürült és eltűntek a raktár­ból a fegyverek is. Az időjárás egyébként a Spitzbergákon min­denütt téliesre fordult. A Bra­ganza fedélzetén levő repülőgé­pek szárnyain vastag jégréteg képződött és az árbócokról le­hulló jégcsapok is nagy kárt tet­tek a gépekben. (BÉ.) —i Időjárás. A Meterológiai Intézet jelenti. Hazánkban derült idó mellett a hőmérséklet tovább emelkedett. A nappali maximum meghaladta a 25 C. fokot s az éjjeli mini­mum csak kevés helyen sülyedt a 10 C. fok alá. Időprognózis : továbbra is iulnyomólag derült és igen meleg idó várható. Csehszlovákiában leszállítják a városközi telefonbeszélgetések ta­rifáját. Pozsonyból jelentik: Kereskedel­mi és ipari körökből kiindult moz­galom eredményekép illetékes he­lyeken elhatározták, hogy a közel jövőben leszállítják a városközi telefonbeszélgetés . tarifáját. Erre vonatkozóan Ígéretet tett Nóvák miniszter is legutóbbi szlovenszkói látogatása alkalmával. A kereske­dők ezenkívül memorandumot bo­csátottak ki a telefonbeszélgetések hárompercenkinti beosztása miatt és tiltakoztak az ellen, hogy négy­perces beszélgetésért már 6 perces tarifát kelljen fizetni. Hivatalos helyen ezzel kapcsolatban is kie­légítő megoldást jósolnak. Románia nem mer résztvenni a genfi vitában. A Budapesti Hírlap bukaresti jelentése szerint az Adeverul azt írja, hogy a román kormány ugy határozott, hogy nem képvisel­teti magát a tanácsban, ha a népszövetségi tanács ismét napi­rendre tűzi a magyar-román döntőbíróság' konfliktust. Romá­nia népszövetségi megbízottja eb­ben az esetben nyilatkozatot fog fölolvasni a tanácsban, melyben közölni fogja a román kormány határozatát, majd elhagyja az üléstermet. Az Adeverul szerint a népszövetségi tanács juniusi határozatát véglegesnek és meg­másithatatlannak tartja és éppen ezért nem hajlandó a döntőbíró­sági konfliktus ujabb vitájában résztvonni. (BÉ.) A belgrádi kormány nem veszi tudomásul Zogu királlyáválasztá­sát. Belgrádi jelentés szerint a belgrádi albán ügyvivő jegyzékét, amelyben az albán kormány közli Ahmed Zogu királlyá vá­lasztását, a belgrádi kormány nem veszi tudomásul. (BÉ.) Tőzsde. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90.535 volt. Valuták: Angol font 27.90— 28.05, Cseh korona 16.93—17.01, Dinár 10.00—06, Dollár 570.40— 572.40, Frank 22.45—65, Leu3-45­50, Lira 30.00—25, Márka 136.45­95, Osztrák korona 80.60—95, — Svájci frank 110.35—75­Terménypiac: Buza 77 kg. 26.15­35, 78 kg. 26.35—55, 79 kg. 26.60­80, 80 kg. 26.80—90, Rozs 24.50­65. fcgyes szám ára 16 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents