Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-22 / 215. szám

Nyíregyháza, 1928. szeptember 22. # Szombat XLIX. évfolyam. 215. szám Előflzoiéal árak helyben és vidéken: j Alapította JÓBA ELEK Sfy Mra 2 60 pengd. Negyedévre 7 60 pengő. Főazerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. KHtaitviMlélaiek és tanítóknak 20»/t engedmény. Felelő* szerkesztő: VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőség ét kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 0. SZÁW. Telefon szám 139. Postachequa 2855® Kéziratokat nam adunk viasza* Tornán Béla, Polgár nagyközség közigazgatási jegyzője, ma délelőtt agyonlőtte magát. Ma délelőtt szűkszavú telefon­jelentés érkezett Nyíregyházára, amely szerint Tornán Béla, Polgár nagyközség közigazgatási jegyző­je a délelőtt folyamán lakásán agyonlőtte magát. Munkatársunk telefonon érdeklődött az öngyil­kosság körülményei és előzmé­nyek iránt s a következő felvilá­gosítást nyerte : Tornán Béla jegyző ellen fe­gyelmi vizsgálatot rendelt el fö­löttes hatósága, amelynek tárgya­lása ma délelőtt lett volna Pol­gáron. Tornán Béla, aki tegnap még hivatalában végezte dolgát, ma reggel otthon maradt a laká­sán. Felesége, aki mit sem sej­tett férjének borzalmas tervéről, ma hajnalban beutazott Nyíregy­egy ház ára, mert Tiszabezdéden lakó rokonát akarta meglátogat­ni. Tomán l'akásán nem volt sen­ki, az életunt férfi teljesen egye­dül tartózkodott a lakásban. Pont 9 órakor hatalmas dör­renés reszkettette meg a levegőt majd utána ujabb detonáció hal­latszott. A szomszédok rémülten kérdezték egymástól, hogy mi történt. Azután berohantak To­mánék lakására, ahol a szeren­csétlen ember már vérében fet­rengett. Azonnal a főszolgabírói hiva­talra szaladtak s jelentették az esetet. Nemes Ferenc főszolga­bíró dr. Tahy községi orvossal nyomban a helyszínre sietett, ahol azonban az orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. Mellette hevert eldobva vadász­fegyvere, amelyet egy mannlicher karabélyból alakítottak át. Az egyik lövés —- és ez volt az első —i a szive alatt hatolt mellébe s hóna alatt jött ki. A halálra szánt férfiúnak volt még annyi ener­giája, és lelki ereje, hogy még egyszer elsütötte fegyverét, a melynek lövedéke jobb arcán ha­jtolt be| s a feje tetején jött ki. Tomán Béla közvetlen ismerő­seinek és barátainak előadása sze­rint néhány nap óta búskomor volt és valósággal meghasonlott önmagával. Nagyon sok adóssá­ga volt, amelyek a legutolsó idő­ben rendkívül szorongatták. To­mán egy ideig küzdött a hitelezők . ellen, majd amikor máskép nem j tudott előlük kitérni, megingott i és több szabálytalanságot köve­tett el hivatalában, amelyek miatt most kellett volna felelnie a fe­gyelmi vizsgálatot végző hatóság előtt. Egyébként mint szorgalmas, kiváló tisztviselőt és jómodoru kollégát ismerték, akinek soha­sem volt senkivel se kellemetlen afférje. Negyvenkét éves volt. Felesé­gén kivül egy kisded gyermeke gyászolja. Végigharcolta a világ­háborút, mint a 65. gyalogezred tartalékos hadnagya, majd orosz fogságba esett, ahonnan csak 1921-ben került haza. A fogság éveit és szenvedéseit Kubassy Bé­la tiszalöki főszolgabíróval osztot­ták meg a többi szabolcsi fo­golytársakon kívül. Tomán Béla tragikus halála megdöbbenést és óriási részvétet keltett. Felesége csak Nyíregyhá­zán értesült férje haláláról. A mé­lyen lesújtott özvegy félbeszakí­totta utazását és visszament Pol­gárra. Tomán temetése holnap, szombaton délután lesz Polgáron. Horthy Miklós kormányzó Vietórisz Józsefet a kir. tóigazgatói cimmel tüntette ki. A Kormányzó Vietórisz Józs;f dr. nyiregyházi reálgimnáziumi jgazgatónak nyugdíjaztatása alkal­mából a tankerületi kir. főigazga­tói cimet adományozta. Ez a kitüntetés mély visszhangot kelt nemcsak Nyíregyházán, nem­csak a Tiszántúlon, hanem az egész országban, mert dr. Vietórisz József neve a diadalmas magyar nemzeti művelődés ügyével össze­forrott, büszkesége az ország kul­tura iránt fogékony egész lakossá­gának. Több mint 2000 halottja van a tornádénak. Newyorkban is nagy pusztítást okozott a vihar. Newyorkból jelentik: Szerdán délben a tornádó nyúl­ványai eljutottak Newyorkba és noha a törnádó már gyengült, mégis károkat okozott a kikötőben es' a Cityben. A közeledő hajókat rádión előre értesítették, hogy a nyilt tengeren várják be, amig a tornádó elvonul. A hajóforgalom­ban nem történt baj. Néhány hajó későn érkezett Newyorkba. Az utcákon a forgószél sok em­bert a földhöz vágott és a forga­lom szünetelt. Floridából egyre nagyobb pusz­tulásokat jelentenek, egyedül az Okechobee-tó vidékén 350 halottja van a tornádónak. A' halottakat nem is teszik koporsóba, hanem gyorsan elfödelik. Az épen ma­radt templomokat, iskolákat és egyes szállodákat kórházakká ren­dezte be a Vöröskereszt, a hajlék­talanokat a hatóság beszállásolta olyan házakba, amelyek nem szen­vedtek a tornádótól és ezeket a szánalomraméltó embereket a ha­tóság élelmezi. A Floridán okozott anyagi kárt hozzávetőleg 50 millió dollárra becsülik. A lapok szerint a Kis Antillá­kon levő Guadeloupe francia gyar­maton, amely a ciklon következté­ben a legtöbbet szenvedett, a ha­lottak száma 660. A sziget kor­mányzója táviratilag élelmiszer­segítséget kért és két francia hajó Martinique-szigetről nyomban út­nak indult nagymennyiségű élelmi­szerrel Guadeloupe felé. Attól tartanak, hogy a tornádó több mint 2000 emberéletet köve­telt áldozatul, mert az áldozatok száma egyedül Floridában 400, Portoricoban 1000, mig Guadelou­neban többszáz, a Virgina-szigete­ken 65 és ezenfelül még számos egyéb helyen is pusztult el ember­élet a vihar következtében. A Flo­ridában okozott anyagi kárt száz­millió dollárra becsülik. Palm­Beach és Everglades területén ki­hirdették az ostromállapotot. Nemes János gróí meghalt. Nemes János gróf, a volt főrendi ház tagja a Nemes grófi család feje, e hó 17-én Kassán, ahol a Szepességról Budapestre való utaz­tában pihenőt akart tartani, hirte­len meghalt. (B. É.) Vaklárma riasztotta fel az éjszaka a tűzoltókat. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tu­dósítójától.) Tegnap a késő esti órákban a tűzoltók kürtje riadt és az esti járó-kelők nagy érdeklődésétől ki­sérve kivonult a tűzoltóság. A vá­ros polgárainak vagyonára éberen őrködő kitűnő gárdát ez alkalom­mal sem komoly tűzesethez hivták. A toronyőr a Kossuth-utcából je­lentette a tüzel. Itt a péküzem ké­ménye és a közeli villanylámpa erős fénye látszott olyannak, mint­ha tüz volna. A tűzoltók meggyő­ződvén róla, hogy csak vaklárma az egész, nyomban visszafordultak. Nurmi győzelme Budapesten. A tegnap délután rendezett baj­noki labdarugó mérkőzésen a Hun­gária 4:1, (1:1) arányban legyőz­te a Budai 33-as csapatát. Ezzel a mérkőzéssel kapcsolatosan ren­dezett athlétikai számok közül a 3000 méteres síkfutás győztese a finn Nurmi 8 p. 33.6 mp. idővel. 2. Szerb (MAC) 8 p. 58.8 mp. 100 méteres síkfutásban 1. Raggamby (BBTE) 10.7 mp. 300 méteres sík­futásban 1. Barsy (BBTE) 35 m. országos rekord. (B. É.) Peyer helyesli Kállay Tibor kilépését. A szociáldemokrata-párt tegnap a régi képviselőházban népgyűlést tartott. Peyer Károly elkeseredett hangon tette szóvá a nyomasztó drágaságot, mafd éles szavakkal birálta a kormány politikáját. Kál­lay Tibor elhatározását helyes és férfias cselekedetnek mondta. (B. É.) IDŐJÁRÁS. Hazánkban tegnap csaknem mindenütt volt eső, amelynek meny nyisége sok helyen meghaladta a 10 mm.-t. A hőmérséklet sülyed, de még mindig a normális felett van. Budapesten ma délben 19 C. fok volt a meleg. Időprognozis: További lassú lehűléssel még sok helyütt eső várható. Tőzsde A pengő Zürichben nyitáskor 90.56, zárlatkor 90.58 volt. Valuták : Angol font 27.76—91, Cseh korona 16.95—17.03, Dinár 10.00—06, Dollár 570.80—572.80, .Frank 22.35—55, Leu 3.45—50, Líra 29.85—30.10, Márka 136.45 —95, Osztrák korona 80.525—875 Svájci frank 110.15—55. MOSJOtkNH: kAIM Diadalban pénteken, szombaton és vasárnap Diadalban Egyes szám ára 18 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents