Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-21 / 214. szám
A Kellogg-paktnm második hátsó ajtójáról. Irta: Straky Henrik. j/yíryidék. 1928. szeptember 21. A Kellogg-paktum első hátsó ajtóját abban láttuk meg, hogy az amerikai államtitkár a védelmi háború kritérumait nem állapította meg. Ezt aknázta ki a francia ésangol külügyminiszter; értelemcsavargatásuk alapján a legbőszebb támadó hadjáratot is szelid védekezésnek lehet minősiteni. Briand ur ezzel nem elégedett meg, neki több kibúvóra van szüksége, rávette tehát Kellogg államtitkár urat más engedményre is, amelyet rögtön le is szegezett, amikor sikerült kivívnia. Azután az első kibúvó rést létesítő recept szerinti értelemváltóztatással meg is változtatta a paktum lényegéet újból. A francia kormány az amerikai békejavaslattal kapcsolatban rámutatott arra, hogy a locarnói egyezmény kötelezi Párist arra, hogy bizonyos esetekben részt vegyen katonai akciókban. A bizonyos esetek azok, amikor pajzánkodó önkényes békezavaró államokat kell megbüntetni.A locarnói egyezmény a népszövetségi paktum szellemének első békeszülöttje; első lépés a világbéke megvalósulása felé. Franciaország tagja a népszövetségnek, tehát nem fordulhat szembe vele egy tengerentúlról jövő javaslat miatt. Nem minősítheti a háborút számkivetettnek »vogelfrei«-nek, azt Washington megteheti, mert nem tagja a népszövetségnek. Ezeket olvasva, azt veszi észre a gondolkodó lény, hogy a francia rabulisztika olyan mázzal kente be az amerikai javaslatot, mintha az ellenkezne a népszövetségi paktummal és a locarnói egyezménnyel. Mit válaszolhatott erre a jámbor és állítólag babonás hajlamú amerikai államférfiú, aki kellően ellen nem őrizhető német lapjalantések szerint, nem mert leülni arra a székre Párisban, amelyen utoljára Wilson elnök ült. Talán azért mert előre látta, hogy paktumának ugyanaz lesz a sorsa, mint a wilsoni híres pontoknak. Európa félre fogja lökni lényegileg; saját hazája retifikálni sem fogja, hiszen máris hallatszanak ilyen hangok az Óceánon túlról. Vagy talán arra gondolt az ideális felfogású, de akaratilag gyenge ur, hogy szellemileg jut az első amerikai emberboldogitó apostol sorsára. Kellogg ur azt válaszolta, hogy javaslat nem ellenkezik sem a népszövetségi paktummal, sem Locarnóval, sőt azok szelleme szerinti további láncszem a világbéke végleges megvalósulása terén, tehát Páris »bizonyos esetekben« résztvehet katonai akciókban. Ennyi engedmény kellett Briandnak, ezt tehát az ujabb válaszjegyzékben leszegezte. A további értelmi nyakkitekerések már az ő szakmájába vágó dolgok, ezekhez ért, ezekkel élt, nem hiába volt eddig már u-szer francia miniszterelnök. Az ujabb válaszjegyzékbe belevette azt, hogy az ujabb szerződés, a Kellogg-paktum összeegyeztethető azon már eddigelé megkötött szerződésekkel, amelyekben Franciaország, mint szerződőfél szerepel. Hiszen Párisnak ezeket a szerződéseket föltétlen tiszteletben kell tartani, az ezekbe vetett jóhiszeműsége határtalan és ezeknek a meg nem szegése Franciaországnak elmulaszthatatlan kötelessége. Kellogg ur minden skrupulózus nélkül akceptálta Briand válaszjegyzékét. Ezzel ugyanazt a hibát követte el, mint azzal, hogy a védelmi hadjárat kritérumait nem irta körül. Mit kellett volna tehát tennie? Miben nyilvánult meg a Briand-féle ujabb sikeres kijátszása Kellogg urnák? vizsgálat tárgyává kellett volna tenni azokat a szerződéseket, amelyeket Franciaország különböző címeken kötött a különböző államokkal. Ezek között kétségkívül vannak olyanok, amelyek esetében Franciaország katonai akciói szerepelhetnek, mint a békezavaró országok büntető eszközei. De minden kétséget kizáróan vannak olyan szerződései is, amelyeknek barátsági vagy semlegességi szerződés a nevük, pedig valójában katonai szövetkezések. Ezen szerződéseknél sem kifogásolta Kellogg ur a locarnói egyezményben leszegezett és »bizonyos esetekre vonatkozó francia katonai akció«-kat. Itt van Kellogg urnák ujabb kijátszottsága.. Itt van a második rés, a második hátsó ajtó, amelyen keresztül meg lehet lógni a paktum kötelező volta elől. Jóhiszemű gyenge amerikai, a ravasz, a rókagall ott vezet félre, ott csap be, ahol akar. Szük keretnek bizonyulna egy újságcikk annak a megírására, hogy melyek azok a szerződések, amelyek valóságos francia katonai szövetkezések. De bizonyításul figyeljük meg csak a most k'észülő francia angol hadi tengerészeti egyezményt, amelynek alapjavaslataival már Japán is azonosítja magát. Mi ez? Ha nem katonai szövetkezés. Kellogg ur ezt öszszeegyeztethetőnek tartja paktumával. Elég neki ehhez Briand és Chamberlain uraknak azon kijelentése, hogy az egyezménnyel semminemű titkos diplomácia nem kapcsolatos. Az általános leszerelés kérdésével kapcsolatban is érvényt szerzett Franciaország azon felfogásának, hogy a szárazföldi haderők létszámának csökkentése nem vonatkozhat a tartalékhadak, a milliós taratlékhaderők létszámának apasztására. Ezzel is összeegyeztethető Kel | Diadal Mozgó f •':: 'll'IIW — !•• I ISJMlBiMMI | í Szeptember 21 én, 22 én és 23 án, \ pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Ivan Masjoukine főszereplésével: KARRIER Ludwíg von Wohl Costa „Nuevai elnök" regénye 11 felvonásban. KÍSÉRŐ MŰSOR: Pufi nősül 2 felv. burleszk. — Főszerepben: Huszár Kúroly. Házasságszédelgő 2 felv. burleszk Szept 24., 25. Hétfőn és kedden: Halálexpress főszerepben: Rpnger a csodakutya. Egy szép asszon? titka. log ur paktuma, itt sincs katonai Mi kell a háborúhoz, ha nem kiképzett tartalékcsapatok. Igy fest a Kellogg-paktum, az ujabb csapás a világbéke ösvényén. A védőháboru kritériumhiányát neveztük a paktum első hátsó ajtójának. A másodiknak a bizonyos esetekben való katonai akciókat. Azért tettük ezt másodiknak, mert ennek a rése, a nyilása az elsőnél nagyobb. Jól kitáródott ez az ajtó azáltal, hogy Franciaországnak olyan amerikai államokkal is van barátsági szerződésnek csúfolt, bizonyos fokig katonai szövetsége, amelyek legalább eddigelé nem irták alá Kellogg paktumát. Esetleg nem is írják alá, ha az Unió szenátusa nem ratifikálja. Ebből áll elő az ajtó sarokig való kinyitása. Az az állam, amely a paktumot nem irta alá, szabadon viselhet háborút. Franciaországnak is kötelessége az ilyen állam katonai támogatása, ha van ilyen szerződése vele, hiszen a paktum szerint »bizonyos eset« vegni. Tótágast állna az „egész paktum akkor, ha egy Franciahonnal szövetséges és Kellogg paktumát alá nem firkantó állam olyan államot támadna meg, amelyik aláirta a békemalasztot és Páris támogatná szövetségesét, mert a paktum szerint megtehetné és egy ilyen eset lehetséges. Tehát fel a fejjel magyarok! Emelt fővel aláírhatjuk Kellogg ur békerongyát, ha a békés revízió nem sikerül és ütni talál az óra, mi megengedett védelmi háborút fogunk folytatni. Van-e védelmibb háború annál, ha egy állam ezeréves birtokát védi? Nincs. Tulajdonképen azt sem kell folytatjnunk, hanem a második hátsó ajtó szerint pajzánkodó békezavaró államokat kell megbüntetni »bizonyos esetekben katonai akciókkal.« A legbizonyosabb eset« az, ha hazug jelszavakkal és álcimeken ragadják el egy évezredes állam kétharmadát, ennél nagyobb békezavarás sincs. Briand ur kibúvói, rései, nekünk is hasznunkra válhatnak szükség esetén. Létesített ő és angol kollégája még egy harmadik hátsó ajtót is, amelyről ezután szólunk s am/>ly a Trianonrevizió további lehetőségét biztosítja a békepaktum aláírása ellenére is. Serényen folyik Nyíregyházán a Magyar Hét megrendezéseHogyan javítják meg külkereskedelmünk mérlegét? (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A magyar ipar és kereskedelem áruinak megbecsülése s ezáltal a magyar gazdasági élet megerősítése lebegett a kereskedelemügyi miniszter szeme előtt, amikor a magyar ipar és mezőgazdaság pártolására hozzájárulását adta ahhoz, hogy a kereskedelmi és iparkamarák, a gyáripar, kézművesipar és a kereskedelem, valamint a mezőgazdasági érdekképviseletek magyar hetet rendezzenak. A Magyar Hét célja nagyon röviden kifejezhető. Magyarország külkereskedelmi mérlege évenkint több száz millió pengő passzívát mutat fel, ami azt jelenti, hogy ennyivel lettünk szegényebbek, holott ez az összeg százezreknek adhatna itthon kenyeret. Diadal Mozgó E Szep'ember hó 20-án, csütörtökön utoljára 5, 7 és 9 órakor: flz ügyvéd és a férje Louis Verneuil világhírű vígjátéka 7 felvonásban. — A főszerepben: Florence Vidor és Kent Arnold. 1 mulató leányai Vigjáték-attrakció 8 felvonásban. Főszerepben: Matt Morre és Alice Day. Pénteken, szombaton és vasárnap: Ivan Mosjoukine: Karrier A Magyar Hét célja: bemutatni a lakosság legszélessebb rétegeinek mindama árukat, amelyeket magyar gyártmányokban is be lehet szerezni, meggyőzni a lakosságot arról, hogy ezek az áruk ár és minőség tekintetében kiállják a versenyt a külföldi árukkal. ezzel pedig reábirni a közönséget arra, hogy ejtse el az idegenből származó, semmivel sem jobb, ellenben az ország pénzügyi helyzetére súlyos terhet jelentő idegen áruk indokolatlan szeretetét s hogy ezáltal megnyerje a magyar közönséget a magyar gyáripar, kisipar céljainak. A Magyar Hét országos s valamennyi város és község kereskedője, kézmüiparosa felszólítást kapott arra, hogy vegyen részt a Magyar Hét nemzetmentő munkájában. A Magyar Hét időpontja november 3—II lesz. A Magyar Hét nemzetgazdaságilag fontos gondolatát hirdetmények s főként a kereskedők és iparosok üzletheI lyisége s azok kirakatai fogják propagálni, ahol csak magyar árut szabad akkor az üzletben előtérbe helyezni s a kirakatokban csak magyar gyáripari és kézműipari termékek helyezhetők el, hirdetve ezáltal a magyar termelés színvonalát. A Magyar Héten való részvételre szóló bejelentési felhívás a napokban érkezett meg a Nyíregyházai Kereskedők és Gazdák Köréhez s ennek utján a nyiregyházi kereskedőkhöz s teljes joggal remélhetjük, hogy hazafias szellemö kereskedőink s iparosaink a legteljesebb megértéssel fognak résztvenni a Magyar Hét rendezésében. Vertse K. Andorné Volkmann Róza zongoraiskolájában a. beiratások szeptember i-én megkezdődtek: Tandíj egész évre 150 pengő, amely hav/'részletekben is fizethető. Fűtési és világítási díj egész évre 15 pengő, amely a beiratás alkalmával fizetendő. ?