Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-24 / 190. szám

JSfVíRYIDÉK. 1927. augusztus 24 Radics kiáltványa a horvátokhoz és ma­gyarokhoz. Horvátország, Magyarországgal évszázadokon keresztül állami kö­zösségben (éjit s a történelmi együtt élést sohasem zavarták meg je­lentős disszonanciák. Ha voltak el­lentétek, amelyek az 1848—19-iki eseményekre vezettek, azoknak me­legágya az az Ausztria volt, amely szívesen felhasználta a társorszá­gokat vagy akár a nemzetiségeket arra, hogy a magyar nem­zeti törekvéseket ellensúlyozzák, vagy 'éppen meghiúsítsák. A vi­lágháborúban legkitartóbb kato­náink közé tartoztak a horvátok s ha magára az S. !H. S. állam alakulására vonatkozóan megkér­dezhetnék a józan horvát népet, ki­tűnnék az, hogy a horvátok ugy kerültek állami közösségbe a szer­bekkel, mint Pilátus került egykor a crédóba. Pilátusnak sincs semmi 'köze a crédóhoz, mint ahogy a hor vát népnek nincs semmi különös köze a megmagyarázhatatlan mó­don összekovácsolt .S. H. S. állam­hoz. Csekély megszakításokkal Szent László királyunk koráig vezethető vissza Horvátországnak Magyaror­szághoz való viszonya s ezt a jó viszonyt az említett osztrák ár­mánykodáson kívül ama szerb összeesküvések zavarták, amelyek a hiszékeny horvátokat használták fel önös érdekeik keresztülvitelére. — Napnál világosabb, hogy a hor­vátok a magyar állameszme mel­lett nagyobb önállóságot élveztek, mint élveznek most a szerb éra alatt s napnál világosabb, hogy ha okuk volt a horvátoknak arra, hogy osztrák intrikára a magyar állammal időnként szembeforduja­nak, akkor ezerszerte több okuk van arra, hogy a szerb önkényke­déssel szemben fejtsenek ki ellen­állást. ! 1 A horvátok szerepe ép olyan alárendelt a jugoszláv államban, mint amilyen alárendelt szerep jut Csehszlovákiában a tótoknak. — A tót nép éppen ugy szenved Prága centralizációs törekvése alatt, mint ahogy a müveit, dolgos s önálló életre és önálló állami be­randezkedésre alkalmas horvát nép szenved Belgrád erőszakoskodásai­tól. Különös játéka a sorsnak, 'hogy a tót népet is ugyanazok a Hlinkák, Hodzsák és Jurigák befo­lyásolják, mint a horvátokat az Iricsek, Mamuzicsok és Radicsok, akik annakidején a magyar állam eszméje ellen izgattak. Hol vannak ma azonban a horvátok és tótok attól az állami élettől és szabadság­tól, amelyet Szent István birodal­mában élveztek? Ezért van, hogy Hlinka is, Radics is, bármennyire szidják a magyar uralmat, időnkint vissza-vissza térnek a magyar nép­hez s szónoklataikban és írásaik­ban hízelgő szavakat intéznek a magyar néphez. Ennek a kétkula­csos politikának könnyű magyará­zatát adni. Sem a horvát nép, sem a tót nép nem tudja felejteni a magyar néppel való közös törté­nelmet s amikor fel-felmorajlik a nép lelkéből a magyar nép utáni vágyódás, ilyenkor a Hlinkák és Radicsok mindannyiszor jónak lát­ják egy-egy kiáltványt, vagy szóza- | tot intézni a piagyar néphez. Annál I is inkább teszik ezt, mert a ma- í| gyarság mind a két országban je- jj ]entős politikai tényező s igy a ve- >] lük való barátkozás hatalmuk tere- f bélyesedését js jelenti; s erőt kölcsö- ' t riöz a léigázó csehekkel és szerbek- fi kel szemben. I horvát önállóság és a tót * autonómia egy többé soha el nem altatható vágy a horvát és tót nép i felkében s ez a törekvés egyre job­ban eltávolítja a két népet attól a mondvacsinált államtól, amely nem volt az ő ímultjuk s nem lesz az ő jövendőjük. Radics és Hlinka, csak augusztus v'égi hullócsillagok a délvidéki horizonton és a felvi­déki tót égen, míg a horvát önálló­ság és a tót autonómia a két fel­kelő nap, amely egyszer még meg­nyugvást hoz a két nemzet részé­re ís!... „Ne vágyjanak ide Kanadába, mert nem olyan rózsás itt az élet, mint otthon gondolják..." Egy vasmegyeri földműves megdöbbentően szomorú levele a „Nyirvidék" szerkesztőségéhez. írja tovább igaz érzésből fakadt versét Szikszai Imre, Kanadából. Ingersonból... Szikszai Imrék! Szegény magyar testvéreink! Hamis emberek ha­mis aranyának szánalomra méltó áldozatai! Sajnos, nem tudunk raj­tatok segíteni.. Egyet adhatunk: jó tanácsot: Ne csüggedjetek el, ne felejtsétek el, hogy magyarok vagytok, kiknek csak mérhetetlen szenvedése jutott osztályrészül... egyelőre. Várjatok és reméljetek. Ne fe­ledjétek el, hogy magyarok vagy­tok, ne feledjétek el, hogy egy évezredes nemes ország gyerme­kei vagytok. Tartsatok össze a nélkülözésben, a szenvedésben. — Mutassátok meg, hogy az a ne­messég, amely benneteket becsü­letes, munkás életre kötelez, le fog gyűrni, le fog gázolni minden akadályt, amit a keserves magyar sors boldogulásotok elé gördít. Mi hisszük és reméljük, hogy ,ugV mint az egész világon, uj hazátok földjén is ugy fognak benneteket ismerni, mint a becsületes munka igaz, becsületes harcosaiát. Mi nem írhatunk mást. Hallgassátok meg tanácsainkat és göndoljátok meleg szeretettel honfitársaitokra és szülőföldetekre. Reméljétek, mint mi is reméljük, hogy eljön még az a nap, amikor a magyar haza egé­re felszökik a várva-várt csillag, amelynek láttára minden magyar szeme megtelik a test­vér viszontlátás magasztos könnyé­vel ^ffliiiniiiniaiiinmiiHffiiiiiiininnnniifinmw BÚTOR szükségletéi megbízhatóan és olcsón Glück Jenő bútoráruházában, Vay Ádám­utca 8. szerezheti be Nagy /álaszték Pontos kiszolgálás. Alapítva 1903. Telefen: 234 3?91-2 ^iiuiHiniiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiifliiiHiiniiiiiiiiiiHifflir (A «Nyirvidék» tudósi;ójátói.) A ma délelőtti postával egy hul­lámos vonallal lebélyegzett levél érkezett szerkesztőségünkbe. «Ca­nada posta (8) Eight centes» ol­vastuk a bélyeg 1 felírását. A levé­len Emery Szikszai, Box 459, In­gersol, Ontario. Canada) feladónév volt irva. Kíváncsian bontottuk fel honfitársunk levelét, de egy pár sor elolvasása után, kíváncsiságun­kat mély szomorúság váltotta fel. Emery Szikszai, becsületes ma­gyar nevén Szikszay Imre vasme­gyeri földmives levele a nosztal­gia szivbemarkoló szimfóniája. — «Ne jöjjetek, jaj ne jöjjetek ide». Ezzel kezd és ezzel fejez be min­den bekezdést »Sok ezer ember a legnagyobb szezonban is m un ka­néi kül van, mind haza menne Te­kintetes Szerkesztő ur, ha meg­volna a szükséges 150 dollárja». Kérem a szerkesztőséget, irja Szikszai, figyelmeztessék az óha­zában élő magyarságot, ne vá­gyakozzanak Canadába, ahol épen­séggel nem rózsás az elet, mint amiként otthon "hangoztatják. El" lenkezőleg még sokkal rosszabb, mert aki otthon nyáron át szorgal­masan dolgozik, megkeresi a té­lire valóját.. Aki odahaza van, talán nem tud­ja mit jelent távollenni a szerető családi körtől, távol lenni a hazá­tól. Ha otthon nélkülöznek is egye­sek, van aki megvigasztalja őket, van aki szükségükben segítségükre siet. A canadai messzeségben mindez hiányzik. A legnagyobb munkaidőben is, ezren és ezren vannak munkanélkül. Minden pilla­natban szívesen visszamennének, ha lenne útiköltségük. A szomorú levél prózai sorai után, a Canadába szakadt szabol­csi magyar lelkes verset ír távoli hazájához: «Atkozott légy Trianon, Bűnöknek városa» kiált fel egyik sor. »Turul madarunknak Csonka lett a szárnya De sok hü magyar szív Bánkódik utána.» DIADAL MOZI V KERT MOZI hétköznap 5 és 7 rTakar, vasárnap 3,5,7,9 órakor. mindennap 9 órakor. Katonazene kísérettel. Augusztus hó 23 án, kedden utoljára Kohn és Kelly rituális vígjáték 8 felvonásban. Fószeiepiók: Polach és Perimutter. Zenés pokol First National attrakció 8 felvonásban Főszereplő: Corine Griffil h Előzetes jelentés; Augusztus 24-, 25-én, szerdán és csütörtökön ZORO-HURU Patagoniai alkirály BAJADÉR Öngyilkos zsebóra, golyószóró pipa és egyéb csodák a Sóstón. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A következő megszívlelendő le­velet kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő ur ! Lépten-nyomon halljuk fölbúgni a panaszt, hogy a Sóstót városunk gyöngyét elhanyagoljuk. Én a ma­gam és még mások nevében ki kérem ezt. A Sóstó nincs elhanya­golva és nem ig&z az, hogy ott fiem lehet szórakozni s hogy az egy unalmas fészek. Az sem igaz, hogy drága, egyszóval nem igaz semmi. Egy igaz, és ez az, hogy a Sóstó szép — pardon, egyenesen cso­dás.... és ami még ennél is több, a lehető legváltozatosabb. Kezdjük elől: Elindulok.. Pazar berendezésű, zajtalan nyitott kocsiban foglalok helyett, hely bőven van. A szolgá­latot teljesítő urak bár szigorúak, de végtelenül finomak és megenge­dik, hogy azok, a gyógyfürdők­be igyekvő hidegvér-tultengésbfen szenvedő utasok kiket a fejők fe­lett lógó, leszakadni készülő kábel .magas feszültsége nem izgat, kevés­beszélgetés után a jobb ütközőre üljenek (a balra ülni tilos). Az idegek még nagyobb megfeszítésé­ről gondoskodik a vasút' egy tag­ból álló zenekara, amely a szaxofo­nok ősapjával Klári-néttal üzi és tartja távol a gond ködét. Megérkezünk. Erdő, hegyvidék, Alföld és tenger egyszerre fogad. Közvetlen cipóink alatt gyönyörű fensik terül el. Kő és kő. Egy mi­niatűr Horvát-Dalmát tengerpart, mely emlékeztet hazánk elszakító.', részeire. A közlekedés megköny­nyjtésére ügyesen elhelyezett, fé­nyesre gyalult deszkapadló szol­gál. A sétányokon vakitó fényben jönnek-mennek a kirándultak.. — Ünnepély van a Sóstón.. Bent a városban már egy hete minden sarkon megajándékoztak egy-egy színes reklámpapirral.. A terraszon megjelenik egy csil­logó pléh tálca, maga után von­va egy Demosthenést több frázis­hosszai megelőző urat, kinek kez­tyüs kezében megcsillan nyelvének idealizált mása egy kalapács. Be­szélni kezd. Előbb a vendég nyelv És a tálca segítségével, majd mikor ezt megelégelte, fölnyitá ajkát, mi­re a világtörténelem folyamán el­hantolt szónokok sírjukban élénken ventílálni kezdtek. Beszél... a ké­szülődő látványosságról, a pengő­valuta 40 fillért meghaladó össze­géről, hipnotizált kacsáról, tán­coló csontvázakról, felemás cipő­madzagról... stb.., A publikum azonban szolidari'ást vállalva moz­dulatlanul ácsorog.. Hiába, a spe­kulatív érzéket nehéz kiölni.. Végre a terem megtelt boszorkányos féle­lemmel és annyira-amennyire kö­zönséggel. A látványosság meg­kezdődik. A Mester hipnotikus álomba rin­gat egy pár szeket és arra kénysze­ríti transzcendentális hatalma foly­tán, hogy a ráülés pillanatában semmisüljön meg. Itt-ott egy-{egv hölgysikoly. A mutatvány fénye­sen sikerült. Jött a többi: öngyil­kos zsebóra, golyószóró pipa, Mellékes ur, stb. stb... A chairles­tonosó csontvázak egyre késtek, a közönség köveielőzni kezd s kisül, hogy nincs csontváz. Eszembe ju­tott bicsérdista voltom, kézzel-láb­bal ajánlkoztam. A Mester rám néz — «hány kiló»? — «negyven"» válaszoltam szorongva. Untauglich mondotta ő. (Tapsorkán, cyklon, tayfun, tornáaó etcetera.) Uj előadás. Valuta: egy pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents