Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-06 / 150. szám

1927. julius 6 jníyíryidék. 3 Színházak válsága. Bármennyire "bántja is a hiúsá­gunkat, le kell szállanunk a ma­gas paripáról és be kell látnunk, hogy Nyíregyháza intelligens kö­zönsége ez idő szerint nem bír eltartani egy nivós színtársulatot Ennek nem annyira a színházláto­gató középosztály kultu["szükségle­tén ek fogyatékosságában, mint in­kább a súlyos gazdasági helyzet körülményeiben keresendő az iga­zi oka, am; jzonban teljesen kö­zömbös abból a szempontból, hogy elbirunk-é tartani egy szín­társulatot vagy nem. Az elmúlt evek tapasztalatai azt mutatják és kétségtelenül azf igazolják, hogy — sajnos — nem bírunk. Legálább is nem birunk eltartani ugy s oly hosszú idény alatt, mint ahogy azt a legutóbbi években gondoltuk és megpróbál­tuk. Be kell vallanunk, hogy egy -tel­jes téli évadot a mi színházlátogató közönségünk ez idő szerint nem tud beiölteni. És ennek a színmű­vészet kultusza szempontjából ki­beszélhetetlen káros hatásai van­nak. Mert a káros Visszahatás nemcsak abban nyilvánul, hogy sz/nészeink a szó szoros érveimé­ben koplalnak és színigazgatóink vagy sorra buknak, vagy éppen csak hogy vegetálnak s igy elvesz­tik'a magasztos hivatásuk betöl­téséhez szükséges ambieióit és munkakedvet, — hanem abban és ezt tartom veszedelmesebbnek, — hogy a színtársulat végső kétség­beesésében és erőfeszítésében olyan eszközöket kénytelen alkal­mázni és igénybe venni, ami a magyar színművészetnek nem fejlődését, hanem visszafejlődé­sét eredményezi. — Kény .elének ugyanis könnyebb fajsúlyú, az alacsonyabb rendű igényeket szol­gáló darabokhoz nyúlni, amelyek­nek vonzó-ereje a defetizmusra hajló, tömegre sokkal nagyobb, mint a komoly és mélyebb elmé­lyedésre indító, értékes daraboké. A Nyirvidék tegnapi számában ismertettük azt a megoldási mó­dot, amellyel Gulyás igazgató a bajon segit ni kíván. Tervének alapgondolata az, hogy ha Nyíregyháza város közönsége egymagában elégtelen ahhoz, hogy a színtársulatot az egész téli fő­idény alatt eltartsa és a színházat állandó publikummal betöltse, ak­kor kétfelé "kell osztani ezt az idényt s egyik felét Kecskemétnek, a másik felét pedig Nyíregyházá­nak kell szentelni. A két város min­den valószínűség szerint elég erős lesz ahhoz, hogy falai között ilyen megosztott munkaidő mellett Thalia papjai és papnői elvégez­hessék missziójukat. A színigazga­tó is abba a helyzetbe kerül, hogy még nívósabb társulatot szervezhet és még nívósabb előadássorozato­kat rendezhet. Ezt az alapgondolatot és megöl dási módot a magam részéről tel­jesen helyesniek és alkalmasnak ta­lálom a szinház válságának meg­oldására és a legmelegebben aján­lom az illetékes tényezők figyelmé­be. Nekem csak az ellen van némi kifogásom, hogy a nyíregyházi sze­zon csak márciusban kezdődnék. Ez se nem igazságos megosztása a tél iszezonnak, se pedig nem ki­elégítő Nyíregyházára. Mert annyi­ra jelentéktelenek mégse vagyunk, hogy a valódi téli hónapok alatt teljesen mellőzni lehetne bennün­ket. Sokkal igazságosabbnak gon­dolnám és a Gulyás" tervét csak az esetben vélném elfogadhatónak, ha a nyíregyházi szezon kezdetét legkésőbb február elejére Tenné, ugy ,hogy a téli idényből nekünk is jusson legalább 5—6 hét. Ki­segítőül pedig november végére és decemberre fel lehetne kérni az Or­szágos Kamara-szinházat, hogy ki­tűnő társulatával a szezon első fe­lében is tartson pár hétre szóló előadás-sorozatot. így a nyíregyházi publikum men tesülne attól a rá nézve ez idő szerint túlságosan megerőltető te­hertől, hogy egy komplett társula­tot egész idény alatt foglalkoztas­tasson, de ugy Karácsony előtt, • mint karácsony után mégis hozzá­jutna nivós és minden finomabb igényt kielégítő színházi estékhez. Ugy vélem, hogy a közönség és színészet külön-külön álló, de az egymásrautaltság folytán egy­mást kiegészítő igényei ezzel a meg­oldással nyernének mindkét olda­lon megnyugtató és a színművé­szeire is legelőnyösebb kielégítést. Sasi Szabó László. Harminc éves érettségi találkozó az ev. Eossnth reálgimnázinmban. (A Nyirvidék tudósi tójától.) Egy-egy tanév lezárásának ide­jére esnek azok a kedves mozza­natok, amikor az iskolák egykori növendékei találkozóra gyűlnek össze, hogy az iskola padjai "között kifejlődött barátságot szorosabbra (tűzzék s a íani ványi hálát kifeje­zésre juttassák a tanári kar s az iskola előtt. A nyíregyházi ev. Kossuth reál­gimnáziumban a most lezáródott iskolai év végén két ilyen találkozó volt. Az egyikről egyik legutóbbi számunkban számoltunk be, a má­sik pedig julius 2-án, szombaton délután folyt le, talán még az előb­binél is meghatóbb jelene ek között. Nem is csoda, hiszen minél távo­labb esik az ember valamely idő­pontól, annál jobban megszépülaz emberi lelket a múltra való emlé­kezés. Szombaton azok gyülekeztek ösz­sze találkozóra, akiket 30 eszten­dővel ezelőtt bocsátott szárnyaira az alma mater s bizony erősen megfogyatkozott az akkor útnak in­dult csapatnak a száma. Hét egy­kori tanítvány és két életben levő tanár eleveni ette fel a három év­tizeddel ezelőtti napok derűs vilá­gát s nem maradt szem szárazon amikor a diákévek emlékeit vonul­tatták el maguk előtt a találkozón résztvevők. A díszteremben történt találkozá­son a tanárok közül Moravszky Fe­renc ny. igazgató és dr. Vietórisz József igazgató vettek részt az egykori 35 érettségiző közül pe­dig Dómján Gyula Máv. főintéző, Führer Adolf takarékpénztári igaz­gató, Hajnal Lajos Máv. főintéző (Ujfehértó), dr. Honétzy Géza ügyvéd (Tokaj), Sipos Lajos posva­fefügyelő, dr. Szítha Sándor ügy­véd és Wirtschafter Henrik keres­kedő jelentek meg. A díszteremben dr. Szítha Sán­dor ügyvéd üdvözölte két volt professzorukat s az iskolát azzal a szeretettel és nagyrabecsüléssel, mely méltán megilleti mind a két szivembert, akik nemcsak tanítottak, hanem neveltek is. Az üdfvözlő sza­vakra di. Vietórisz József és Mo­ravszky Ferenc válaszoltak. Az egykori tanulótársak ezután az akkori Értesítő adatai nyomán megállapitottták minden volt tanu­lótársuknak életrajzi adatait, rész­véttel emlékeztek meg azokról, akik már nincsenek az élők sorában. Az elhunyt tanárok iránt érzett hálájuk külső kifejezéséül hat sirra helyeztek koszorút. Este vacsora volt a Sóstón, me­lyen rajtuk kivül megjelentek, azok is, akik nem énetségiztek, de az első osztálytól kezdődőleg több évig együtt jártak a találkozón megjelentekkel. Ezek Hartstein Er­nő nagybirtokos, Ungár Béla keres­kedő, Gaál Elek levéltáros, Sze­lóczky Géza dohánybeváltó hiv­felügyelő Tiszaroff. A rendkívül szives és meleg han­gulatu vacsora alkalmával a talál­kozó emlékére gyűjtést rendeztek, melynek tőkéjét a Kossuth reál­gimnáziummal kapcsolatos inter­nátus lé esitésére kívánják szentelni. hallatlan Olcsó árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanese cégnél, hol óriási választékban a legfinomabb bútorok és mindenemü lakberendezési cik­kek kerülnek eladásra. bútorgyáros Üzlet: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. Telefon: 319. 1890 APOLLÓ Ma, kedden utoljára! Csakis felnőtteknek! ü fehete paradicsom Madge Bellamy és Edmund Lowe grandiózus alakítása. Páris bolondja A két attrakció 13 felv. egy műsorban. Szerdán LÓTH ILA Csütörtökön a magyar moziközönség kedvencével: Fehár galambok, fekete városban Nagyvárosi erkölcsrajz 7 felvonásban. Az utolsó álom Egy szerelemre vágyó asszony regénye 7 felv. Franceska Bertinivel. Előadások kezdete; 7*8 és 7*10 órakor. Rövid hírek. — Nem messze a főváros felett két halász a hálójukban egy lefű­részelt női lábat talált. A nyomo­zás a rejtélyes ügyben megindult. — Megkezdték a fővárosi Kos­suth szobor alapozási munkálatait. — Kassa közelében három szí­nésszel egy szakadékba zuhant az auto. Mindhárman súlyos sérülése­ket szenvedtek, Szentes Lászlóbon­viván karját amputálni kellett. — Az albán-jugoszláv konflik­tus Gyuraskovics kiadásával s a jugoszláv kormány sértő jegyzéké­nek visszavonásával véget ért. — A világpiacra harminc száza­lékkal kevesebb bor 'kerül az idén, mint az elmúlt évben. — A búzatermés Európában gyengébb az előző évinél', Ameriká­ban jobb, Ausztráliában sokkal jobb. A rozstermés mindenütt csökkent Románia kivételével. A zab Európában jó, az árpa a mult évinek megfelelő. — Mexikóban megtiltották az Egyesült Államokhoz tartozó petroleumkutató vállalatoknak, hogy további fúrásokat végezzenek. Az amerikai vállalat a washingtoni kormányhoz folyamodott jogsegé­lyért. ' • i — Egy 20 éves fiatal asszony megmérgezte magát, mert 24 éves orvostanhallgató férie azt üzente; Nem érdekel. — Somogyszob és Böhönye köz­ségekben felhőszakadás és jégeső pusztított. A kár a gyümölcsösben nagy.A vihar megrakott szekereket borított fel. — A Keszthelyen állomásozó Colosseum cirkusszal két gyer­mek megszökött. A gyermekekét a rendőrség hazatoloncoltatta szü­leikhez. — November elsejére a lakások felszabadulnak. A háziurak a kor­mánnyal történt megegyezés alap­ján csak óvatosan kezelik a ^fel­mondási jogot' s a béreket csak fo­kozatosan emelik. — A fővárosi építkezéseknél tör­tént hiteltullépés ügyét egy öttagú bizottság vizsgálja meg. — Nagy Antal makói uradalmi tiszt a Berlini téren lévő London szállóban dühöngeni kezdett, min­denkit lelövéssel fenyeg tett s a belügyminiszterrel akart minden, áron beszélni. Az angyalföldi té­bolydába szállították. — A salgótarjáni munkásotthon felavatásán záptojással dobálták meg a szónokokat. Egy tojás az ügyeletes rendőrtisztviselőt érte, mire a rendbontókat eltávolítot­ták. Lesz maga juszt is az enyém... SZERDA—CSÜTÖRTÖK VÁROSI SZÍNHÁZ Változatlanok voltak az árak a szombati nyíregyházi heti állatvásáron. (A Nyirvidék tudósítójától.) A szombati nyíregyházi állatvá­sárra általában silányabb minősé­gű anyagot hajtottak fel s azt is nem valami nagy számban. Mind­össze 1306 darab került a piacra mégpedig 683 ló, 498 szarvasmar­ha és 125 sertés, Szabolcs- és Szat­már-vármegyék különböző 1 közsé­geiből. A kereslet a silány anyag­hoz igazodott s igy mindössze 893 állat cserélt gazdát és pedig 411 darab ló, 384 szarvasmarha és 98 sertés. Az árak a mult hetiekhez viszonyítva változatlanok. SZIKLAY JÓZSEF SZERDA-CSÜTÖRTÖK VÁROSI SZÍNHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents