Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-05 / 127. szám

JNfYÍRYIDÉK. i 927. junius 5. így hullott atomjaira nemcsak a mi országunk, hanem minden' úgynevezett legyőzött állam, meri igy remélték, hogy könnyen ietö­rölhetők lesznek Európa térképei­ről. Majd mint faltörőkost „használ­ták és használják még ma is: a szocializmus, demokratizmus és vé­gül a kommunizmuj jelszavakat. Ezekkel zúzzák, törik a nemzeti államok alappilléreit s ha egyszer a nemzeti epitmény összedűlt — amint látjuk Oroszországban — a szociálizmus, demokratizmus he­íyét felváltja a tirarrtzmus, de mert tudják, hogy ilyen E lapon a hosszú uraimat biztosítani nem fehet, visszahelyezkednek a pol­gári berendezkedés alapjára, de már nem nemzeti alapon, — a nem­zetnek még a nevét is eltörlik — hanem elnevezik szovjetimpérium­nak. így lesznek aztán a népbol­dogitók hegemóniája alatt a benn­szülöttek mártiromságot szenvedő rabszolgákká. Junius 4-én ezekről elmélked­jünk és a reánk is váró végvesze­sdielem ellen sziervezkedjünk s a többi becsületes, rablásból nem élő, de nemzeti államiságunkat féltő ha­talmakhoz csatlakozzunk. Ez hoz­zá segit ahhoz is, hogy integritá­sonkat visszanyerjük, mert belát­ják, hogy itt a keleti határon, mint védőbástyának, erőseknek kell len­nünk. Pillér József. FARAGÓ uri divat különlegességei: Ízléses, kiváló minőség 1 Földes Drogéria: Főposta melletti sarok. te a jóistenke. Ajtony Miklósba be­leszeretni... ehhez képest a pokol minden gyötrelme is kellemes. E pillanatban legalább is igy gondol­kozott Bubika. Eszébe jutottak azok a szerencsétlenül járt kislányok, akik beleszerettek ebbe a fiúba s akiknek ebbe a szerelmükbe beleve­szett minden álmuk és reménysé­gük. Látta a kálváriát, amit Bébi­kének, szivében az Ajtony Miklós iránti szerelmével végig kellesz kín­lódnia egészen addig, mig a vi­szonzatlanság gyilkos fulánkjai meg nem ölik a törékeny kis szivét." — Mindezt elgondolta, látta és na­gyon megfajult a szive Bébikéért. Hiszen ő volt a legkedvesebb, "leg­meghittebb barátnője, akivel együtt élvezték a gondtalan leányélet ár­tatlan örömeit. És most ime, beállt a súlyos baj. Mert Bubika tudta azt is, hogy Bébikének ez a hirte­len és hatalmas erővel fellobbanó szerelme éppen annyira baj, mint mikor a kisgyerekre rájön... azon segíteni kell gyorsan. És érezte a kötelesség súlyát is, mely rá, mint a Bébiké legjobb barátnőjére pa­rancsolóan háramlott. Hirtelen száz­féle, apró lehetőségek villantak meg agyában, de ezeken átsiklott, mert belátta, hogy itt csak vakmerőség­gel lehet eredményt elérni. Ugy lát­szott, mintha viaskodott volna egy gondolattal. Arcán a töprengés vo­násai árkolódtak. Végre határozot­tan, szinte erélyesen mondta Bébi­Mért van szükség mezőgazdasági szakiskolákra ? Mayer János földmüvelésügyi miniszter nyilatkozik a „Nyírvidékben" Lapunk budapes i muDkatárea a kőrissel for­dult Mater János földmiíelé^ögyi miniszterhez, hopy a mezőgazdasági szakoktatás fejlewté ere vonatkozó ter­veit körvonalozza, s Mtver földműve'ésflgyi miniszter a fölvetett kérdésre válaszolva ezeket mondotta: — A nagyvárosi ember sürün emlegeti a földmivelő tudatlanságát, de arr^l megfeledkezik, hogy még a szántóföld kezdetleges művelé­séhez is több szaktudás kell, mint egynémelyik iparághoz. Ha a váró si lakosságnak bizonyos mértékig mégis igaza van, akkor ezt annak tulajdonítsuk, hogy a falvak népé­nek jóval kevesebb szakiskola, ke­vesebb tanfolyam, kevesebb szak­előadás jutott, hogy ismereteit gya­rapítsa, mint .azoknak, akik a kul­túra gyűjtőpontjaiban, városok­ban élnek. — Ha tehát azt akarjuk, hogy Magyarországon a földmivelés va­lóban megfeleljen nagy nemzeti és gazdasági hivatásának, gyarapítani kell földmivelő népünknek, nem­csak a rendes iskolák által nyújtott általános műveltséget, hanem a szántóföld helyes megműveléséhez, a modern gazdálkodáshoz szüksé­ges különleges szakismereteit is. — Ezt megfelelő szakiskolák nélkül el se tudjuk képzelni. — Szántóföldi tudást terjesztő, alsóbb és felsőbb iskoláink vannak már, de — szerintem — nem ele­gendő számmal. Épen az ország la­kosságának zömét alkotó, mintegy 820.000 törpe és kisbirtokos gaz­dasági kiképzése hagy maga után sok kívánni' valót. Ha legalább minden járásban tudnánk a na­gyon is bevált földmives iskolák­ból egyet felállítani, a kérdést meg­oldottnak tekinthetnők. Az állam mai pénzügyi viszonyai mellett azonban erre gondolni sem lehet, ezért határoztam el olyan szakisko­lák felállítását, amelyeknek létesíté­se kevesebb pénzbe kerül, de ame­lyek számolnak a földmivelő nép ama különleges állapotával is, hogy a falusi és kisgazda, leghűségesebb munkatársát, serdülő gyermekét, igen nehezen tudja a gazdaságában két teljes esztendőn át nélkülöz­ni. Az uj, kétéves tanfolyamu téli gazdasági iskolákban, csak a hat hideg hónap alatt fog tartani a szorgalmi idő; a szorgosabb gazda­sági munkák idején a tanuló otthon hasznosíthatja azt, amit az iskolá­ban tanult, ugy azonban, hogy az oktató személyzet állandóan ellen­őrzi őt és gyakori látogatásai al­kalmával megfelelő útbaigazítások­kal látja el, amikből tanulhatnak öregek és a szomszédság is. — Ha évenként 10 ilyen iskolát tudunk felállítani, 15 év alatt min­den járásnak meglesz a kisgazda­képző tanintézete. Emellett termé­szetesen szaporítjuk' a földmives­iskolákat is és gazdasági középis­kolák felállításával megteremtjük a mezőgazdasági oktatásnál is szük­séges fokozatot, a felsőbb gazdasá­gi iskolákat fejlesztjük ugy, hogy azok állandóan lépést tudjanak tar­tani a mezőgazdaság rohamos fej­lődésével. — A különböző mezőgazdasági szakiskolák felügyelete és irányítása természetesen a földmivelésügyi mi­nisztériumot illeti, hiszen ennek a hatáskörébe tartozik minden mező­gazdasági tudományos intézet, ki­sérletügyi állomás stb. már pedig a különböző mezőgazdasági szakis­kolák, leginkább ez intézetek tudo­mányos búvárkodásainak eredmé­nyeiből merítik a tanitás anyagát, amelyet egyelőre felállított tanterv körülhatárolhat, de amelyet részle­teiben mégis csak a földmivelés­ügyi miniszter által képviselt me­zőgazdasági politika és a mező­gazdasági tudomány mivelői szab­nak meg. kének : — Menjünk — és karonfogva elindultak Ajtony Miklós 'után. Mi­kor egészen közel ériek hozzá, Bu­bika hirtelen befogta hátulról a Miklós szemeit. — Miklós, találd ki, ki vagyok! A fiu megállt és megfogta a szemeire tapadt kacsókat. Aztán megfordult. Bubika nagyszerűen játszotta a szerepet. Olyan tökéletes volt a meglepődése. — Hát... maga nem az... unoka- i bátyám...? Miklós mosolyogva mondta: — Tudtommal nem. De ha meg­engedik, 'eszek az ismerősük, — és bemutatkozott a két kislánynak. Aztán tovább sétáltak együtt. Bu­bika megkérdezte Miklóstól: — Mondja, igaz-e, hogy maga semmibe se veszi a leányokat? Miklós megint elmosolyodott. — Igy nem igaz. Annyiba ve­szem őket, amennyit érnek. Se többe, se kevesebbe. — És azt mondják, hogy maga nem tud szeretni. — Természetesen, inem erőltetem a szerelmet. Eddig még nem talál­tam meg a magamét, de most már. ugy érzem... Lágyan és for­rón nézett — Bébikére, összevil­lant a tekintetük és mindketten éles nyilalást éreztek a szivükben. A gonosz kis Ámor'sebezte meg őket. Beszámoló a nyíregyházi polgári leányiskola idei balatoni tanulmányútjáról tői elszakadva, többé-kevésbbé ön­állóan tett meg. A kisebb csapatok összeállítása, névsorolvasás, ruházat- és csomag átvizsgálás töltik ki a várakozási időt s máris befut a budapesti személyvonat, hogy magával vigye a tanulni és szórakozni vágyó ifjú sereget. A ragyogó napfény csak fokozza a kirándulás sikerébe ve­tett reményeket. A máskor oly unalmas, fárasztó és végtelennek tetsző ut az élénk társaságban ugyancsak megrövidült. Nagy ele. mózsiázás, vizivás a nagyobb ál" lomásokon, dalolás, társasjáték, tré­fálkozás, rejtvényfejtés közepette észre se vesszük, hogy már a Ti" (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A helybeli községi polgári le­ányiskola 38 növendékével 3 volt tanítványával jól sikerült kirándu­lást tett május 22—26-án a Bala­ton körül. ! Zajos volt a Népkert 22-én dél­előtt, nemcsak a kis utasok, hanem a batyuk cipelésében segédkező | hozzátartozók és a nagyszámú ér­B deklődő pajtás aggódó, biztató, I irigykedő hangja töltötte be apá­lyaudvar környékét. A nénik meg­nyugtató kijelentései sem tudták teljesen eloszlatni a mamák érthe­tő aggodalmait. Nem is csoda! hi­szen nem egy gyermeknek ez volt az első utja, amelyet a szülői kör­Előzetes jelentés: junius 6 án és 7-én, hétfőn, kedden Taxi-Taxi Vörös Bob saison legjobb vígjátéka. izgalmas kaland. SCHMIDTHAUER |_f ^ i' r.i^T^ H i rr r reggeli előtt fél ! Keserűvíz stelst­SCHMIDTHAUER i rr r reggeli előtt fél ! Keserűvíz stelst­megtisztítja a szervezetet a belekben képződő rothadásos anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely: Igmándl keserűvíz forrésvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve.

Next

/
Thumbnails
Contents