Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)
1927-03-06 / 53. szám
Nyíregyháza, máreius 6. * Szombat XXTTL évfolyam. 53. ssám. Előfizetési árak helyben és vidéken: E(,y hóra 30000 K. Negyedévre 90000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20°/» engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 29654. Kéziratokat nem adunk vissza. Pallavicini tegnap nem jelent meg a kihallgatáson. Budapest, március 5. M. T. I. rádiójelentése. Pallavicini órgrófot tegnap újból megidézték, azonban az idézést nem tudták neki kézbesíteni. Most újból idézést bocsátottak ki, mellyel őt azonnalra idézik meg. A nemzetgyűlés keddi ülésén Bethlen miniszterelnök megemlítette, hogy Priedrich és Pallavicini már 1922ben tudomást szerzett & Windischgraetz féle tervről. Friedrich a nemzetgyűlésen beismerte, hogy látta a kliséket s részletesen ismertette a vacsorának a lefolyását, melyen ezekről a kérdésekről volt szó. Minthogy ezek az adatok a nyomozás szempontjából szükségessé váltak, ki fogják hallgatni azokat is, akik a vacsorán résztvettek, többek között Huszár Elemért és Szilágyi Lajost. á belügyminiszter megfosztotta a Magyar Hírlapot sz ntcai elárnsitás jogától. A lap a tegnapi munkanélküli tüntetéssel egyidejűleg ingyen példányként jelent mep s nagy inaimat okozott. —A tilalom az egész orszagra szói. Budapest, március 5. M. T. I. rádiőjelentése A belügyminiszter március 4-én kelt 121.915/1926. VII. számú rendeletével a Budapesten megjelenő Magyar Hirlap politikai napilap utcai terjesztési jogát az 1925, évi XIII. t.-c. (sajtótörvény) II. §-ának 4. bekezdése alapján az egész ország területére terjedő hatállyal megvonta. A rendelet szerint a Magyar Hirlap március 4-én a déli órákban „Rendkívüli ingyen kiadás" feliratú szamában a valóságnak meg nem felelő formában foglalkozott azzal a tüntetéssel, amelyet a munkanélküliek a népjóléti mininztérium előtt rendeztek. Az a körülmény, hogy a lapot ingyen osztogatták a közönség körében, csak fokozta az izgalmat, de nyilvánvalóan azt a célt is szolgálta, hogy az amúgy is feszült izgalmat általánossá tegye. A lapnak a tüntetéssel egyidejűleg való ingyenes szétosztása nyilvánvalóan azt mu tatja, hogy a tüntetéssel kapcsolatban áll a lap. Minthogy tehát a lapnak az utcán való terjesztése a közrendet és nyugalmat veszélyezteti, az utcai terjesztés jogát az egész ország területéré meg kellett szüntetni. •••••• Jankovichék ügyében a hágai törvényszék előtt tegnap elhangzott a vád és véd beszéd. A bíróság az itéletkihirdetését márcins 18-ára tűzte ki. Budapest, március 5. MTI. rádiójelentése Hágából jelentik: A hágai törvényszék büntetőtanácsa előtt folyó frankhamisitási bünperben, az államügyész a tegnap késő délután folyamán elmondott vádbeszédében mindenekelőtt kiemelte, hogy ez a bűnügy világszerte nagy feltűnést keltett. Valóban az egész világra kiterjedő kérdésről van szó, arról a bizalomról tudniillik, melyről a bankjegy, mint közfizetési eszköz iránt viseltetni kell. Ezt a körülményt annál is inkább hangsúlyozni kell, mert ilyen összeesküvést minden nemzet ellen lehet intézni. Hollandiára nagy szerencsétlenség lett volna, ha Holland területen 4,000.000 drb ham/s bankjegyet sikerült voln^ elh^v lyezni Hollandia, amely anny<t tett Magyarországért, nem lett volna alkalmas terület az ilyen bűntettnek. Az ilyen bűntett példás büntetést érdemel. Éppen ezért Jankovichnak 9 9 évi, a másik két vádlottnak 7 évi börtönt kell megállapítani. Haroogh, Jankovich mellett mondott védőbeszédében hangsúlyozta, hogy Jankovichnak a hamis bankjegyekből — a vádirat állításával ellentétben — nem volt készlete. Ő csak azért vitte a bankjegyeket Hollandiába, mert ez feladata volt. Nem is lehet büntetendő cselekménynek tekinteni, éppen azért ez nem is jöhet számításba, s a vádirat első pontja értelmében fel kell menteni A vádirat 2. pontja értelmében meg kell állapítani, hogy Jankovich sohasem vallott mást, mint, hogy ő azt hitte, valódi bankjegyeket adtak neki, s neki csak véletenül adtak hamis bankjegyeket beváltás végett. Jankovichnak a hamis bankjegyeket csak akkor lett volna szabad kiadni, ha majd Svédországból megjött volna a sürgöny, „Rajta* paranccsal, ami azonban akkor még nem történt meg Devriese Dr. Marschovszky mellet mondott védőbeszédében kifejtette, hogy védence csupán előkészítő cjúíekménythajott végre, hngy az csuoán a terepet akarta előkészíteni Jankovichék számára. A védő felmentést és a vádlott azonnali szabadlábra helyezését kéri, mely utóbbi javaslatot azonban a bíróság rövid tanácskozás után visszautasít. Dr. Dompierre ügyvéd Jankovich vádlott mellett tartott védőbeszédében hangsúlyozza, hogy a vádlottra nem lehet rábizonyítani, hogy hamis bankjegyet akart volna kiadni. Jankovich egyébként zárt magatartást tanúsít, ezért enyhe Ítéletet kért. A bíróság az ítélet kihirdetését március hó 18-ra tűzte ki. Az U] Nemzedek írja Benard rendőrtanácsos ma délelőtt autón Palavicini György nemzetgyűlési képviselő lakására ment, ahonnan az őrgróffal együtt tért vissza a főkapitányságra A kihallgatás zárt ajtók mögött ment végbe. Kiszivárgott hirek szerint először Teleky Pál vallomásának jegyzőkönyvét ismertették az őrgróffal. Palavicini Györgynek a főkapitányságon való megjelenése érthetőíeg nagy érdeklődést váltott ki ujságiró körökben s feszülten várták azt a pillanatot, amikor az őrgróf elhagyja a rendőrség épületét. Az Est irja. Palavicini György őrgróf mintegy másfél órán át tartózkodott a főkapitányságon. Távozása után az újságírók előtt azt a kijelentést tette, hogy a frankügyben vallomást nem tett, ellenben felolvasott egy nyilatkozatot, amelynek szövegét nyomban át is nyújtotta felhasználás végett az újságíróknak. Ebben a nyilatkozatban kijelenti, hogy a parlamentben elhangzott kijelentéseiért csak a parlamentnek tartozik felelősséggel s minden olyan intézkedést, mely akár a rendőrség, akár az ügyészség részéről kihallgatására irányul, zaklatásnak kénytelen tekinteni s benne mentelmi jogának megsértését látja. Amig tehát ebben az ügyben a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága határozatot nem hoz, nem áll módjában további nyilatkozat tétele. A genfi ut eredményétől függ a beruházásra fordítandó kiadási tétel összege. Budapest, március 5. Á M. T. I. rádiójelentése. Temesváry Imre, a költségvetés előadója a pénzügyi bizottság előtt fekvő uj költségvetés egyes tételeivel kapcsolatban a következőket mondotta lapunk munkatársa előtt. A költségvetésben a közmunkák céljaira 13 5 millió pengőforint van előirányozva. Ez azonban természetesen csak az első félévre vonatkozik. A második félévi költségvetés keretében legalább is ekkora összeget kirán beruházási célokra fordítani a kormány. Nagy jelentőségű lesz a közmunkák megindítására nézve a genfi tárgyalások eredménye. Amennyiben a népszövetség a külföldi kölcsönből nagyobb tételt szabadit fel, ami remélhetőleg 25 — 30 millió aranykoronát tesz majd ki, olyan összeg fog már az első félévi költségvetés keretén kívül is a kormány rendelkezésére álr lani, ami jelentékenyen fokozni fogja a közmunkák megindítását. A költségvetés reális volta nem zárja ki azt sem, hogy esetleg a költségvetéstől eltérőleg is megtakarítást lehet eszközölni. A kormánynak az a terve, hogy az igy rendelkezésre álló megtakarítást is beruházásokra [fogja fordítani. Svehla állapota válságos. Budapest, március 5. (A MTI. rádiójelentése.) Az Est prágai jelentése szerint Svehla cseh miniszterelnök állapota rosszabodott s ennek következtében a parlament üléseit elnapolták. Nagy vihar volt Berlin felett Tegnap délután Berlin felett nagy vihar vonult végig szél és jégeső kíséretében. A szélvihar nagy károkat okozott a telefon és távirő vezetékekben. Hasonló vihart jelentettek Hamburgból is. TŐZSDE. Budapest, március 5. (A MTI. rádiójelentése.) A korona Zürichben 72 80 volt. Terménypiac. Az összes árak változatlanok. Valuták: Angol font 346270— 348270, cseh korona 2110—2117, dollár 71150—71450,frank 2657— 2677, lei 311—317, líra 2855— 2875, márka 16968-17018, Osztrák korona 10038—10072, Svájci frank 13730—13780. Bgyee szám ása 203111 kozma. Pallaviciai György ma délelőtt megjelent a rendőrségen, vallomást azonban nem tett. Pallavicini kihallgatása után a sajtó rendelkezésére bocsátotta a rendőrségen Írásban átnyújtott nyilatkozatának szövegét.