Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)

1927-03-27 / 70. szám

1927. március 24. J\ÍYÍRYiaélL 5 rándulást, hogy a résztvevők meg­ismerhessék egész Nyugateurópa kereskedelmi és kulturális életét. Majd köszönetet mondott Kardos István kulturtanácsnoknak, aki az elmúlt évi olaszországi tanulmány­úton is sok értékes magyarázattal ismertette a latin kultura közvet­lenül megszemlélt kincseit. Ezután Kardos István kulturta­nácsnok Drezdáról tartott vonzó tartalmas előadást, végül Kollo­nay Zoltán tanár szakszerű magya­rázata mellett mintegy 140 vetí­tett képben mutatták be azokat a helyeket, ahová az áprilisi tanul­mányút résztvevői ellátogatnak. Az előadáson a kísérőkön, szü­lőkön és tanárokon kivül az iskola felügyelő bizottságának tagjai és érdeklődök is többen résztvettek s élvezettel hallgatták a mindvégig érdekes és tanulságos magyaráza­tokat Csak egy napig, vasárnapi 3D A galamblövő versenypálya ügyében megindult polémia közmegnyugvássel véget ért. A tegnapi számunkban közölt cikk teljesen eloszlatta az aggályokat. A galamblövő versenypálya ügyé­ben a következő levelet kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő ur! Nagyon köszönöm, hogy aggá­lyoskodó levelemnek fért nyitni volt szives, mert a reá nyert vá­lasz, mely habár a kifejtett aggá­lyokat, a pálya állandó használata esetén, minden tekintetben osz­totta, mégis alkalmas arra, hogy teljes megnyugtatást szerezzen. — Ha a pálya csak az áprilisi, május eleji és októberi versenyeket meg­előző hét folyamán fog igénybe vétetni, akkor valóban nem fogja zavarni a fürdőző és üd(üjést kereső közönség nyugalmát a lövő trai­ning. Sőt szives készséggel isme­rem el, hogy a sziget tervbe vett rendbehozatala, planirozása ezen esetben egész idény alatt alkal­massá teszi azt arra, hogy a nagy­közönség szórakozás céljából felke­resse és bizonyára fognak szerez­ni vonzó okot arra is, hogy ott a közönség valóban szórakozhas­sék. Csak biztosíték kell arra, hogy a lövő gyakorlatok soha sem lesz­nek a válaszban jelzett időkön ki­vül megtartva és hogy mindig ugy lesz, ahogy azt a válasz kilátásba helyezi, az időbeli programmon so­ha sem fognak változtatni. Magam részéről a galamblövő egyesület vá­laszoló vezetőjének kijelentését a J legnagyobb mertékben biztosíték- i ként fogadom el, de a későbbi idők­re is szóló biztosíték még is az volna, ha a pálya — távolabb, ta­lán az erdő sóstói végén, a Szeréna lak után és mögött elterülő vidé­ken állittattnék fel. A Sóstó forgal­mának a szempontjából ez volna a helyesebb megoldás. Fogadja igen tisztelt Szerkesztő ur ismételt köszönetemet azért, hogy ezen sok érdekeket érintő kér | dést becses lapjában szellőztetni í volt szives. — hm — a Diadalban BÚTOR szükségletét megbízhatóan és olcsón müch Mmé bútoráruházában, Vay Ádám­utca 8. szerezheti be. Nagy választék. Pontos kiszolgálás. Alapítva 1903. Tejefen: 234 3391-2 ga rózsát, ugy szeretném, ha még egyszef dalolna nekem róla.. Má­moros, édes éjszakákról álmodom' övé szeretnék lenni mindhalálig..., Ezt üzenem Oszkár és mit gondol, jön rá válasz? Én várok éjt, nap­palt egybe sírva s ha nem jön üzenet: kitépem a szivem. Szívélyesen üdvözli: Szalay erotika. — Na, kérlek szépen — ez a magyarázat, azt hiszem, mindent megértettél. — Nem — felelte Páll hadnagy — egyet nem értek.... Hogy vál­hatik a legnagyobb gyűlöletből ez az izzó szerelem. — Ezt, azt hiszem, ő maga sem tudná megmagyarázni, — felelte röviden Gábor Oszkár. De ugy gondolom, itt az ideje az indulásnak.. A két tiszt megindult és lovaikat maguk után vezetve, nekivágtak a meredek hegyoldalnak.. Amint a tetőre értek, a hegy másik oldalán fekvő völgyben mozgó pontokat véltek felfedezni. Szemeikhez emel­ték a távcsöveiket és a Kun Dénes lováról ráismertek az ütegre.. Mély lélegzet szakadt fel keblükből s gyorsan nyeregbe ülve, ügetve ha­ladtak lefelé a szerpentinen. Szivük feszült az örömtől és a sejtésekbe, — miknek megvalósítását a követ­kező pillanatoktól várták, — >bele­zsibbadt a lelkük. Fegyvercsörle­tést, lónyerítést és néha egy-egy (A Nyirvidék tudósitójától.) — , Kemény György amerikai újságíró, ! az ottani «Dongó» cimü humoros j hetilap szerkesztője és tulajdonosa, j néhány hónappal ezelőtt Magyar- S országon járt és természetesen meg-! fordult Szabolcsban is. Az itt szer- j zett tapasztalatairól a következő- ? képen számol be az «Amerikai Ma- \ gyar Népszava» cimü napilapban- | Találkozás a régi iskolatársscl. f Debrecenből Nyíregyházán át í vezényszót is lehetett hallani már, s ami ntletértek a köves útról és egy | lénián haladtak az erdőben. Páll főhadnagy vidáman for­dult társához: — ^átod, ebből is épségben me­nekült meg. Most már csak az ál­dozatokat szeretném tudni. — Azt hiszem, ez volt Dénesnek az utolsó merészebb vállalkozása, mert ez után a levél után biztosan meg fogja gondollni, hogy mit tesz. — Nem hinném, — felelte Gá­bor Oszkár, — Valószínűbbnek tar­tom, hogy még csak nem is fog rá válaszolni, vagy nagyon kurta lesz a válasz, holott még mindig szereti Veronkát, sőt életével is képes megpecsételni szerelmét. Végre elérkezett az alig remélt pillanat, megpillantották az üteg egyik emberét, a Kun Dénes le­gényét, amint lehajtott fejjel a gaz­dája lovát vezetgette. — Hol yan a főhadnagy ur, — kérdezte Gábor Oszkár, mire a le­gény tisztelgett és szótlanul jobbra mutatott." Halálos csendben állt ott az üteg, előttük pedig itigy fekete koporsó egymás mellett elhelyezve. Gábor főhadnagy megilletődve pihentette szemeit egy kis ideig a koporsókon, majd az emberek ko zt * kutatott, de akit keresett, nem látta sehol. Ismét a legényhez fordult: — Nem látom ott a főhadnagy ur%t, hol van? Nagykálló felé igyekeziem, mert­hogy ott paposkodik Marnó Gyula kedves diákkori pajtásom, aki éve­ken át velem együtt ette Egerben a Szt. józsef finevelő intézetben a kenyeret, vagyis ottani és akkori nyelven a «marcift. Jelenleg Nagy­kálló plébánosa Marnó Gyula és minden jel arra mutat, hogy nem­csak Nagykállón, de a környéken is becsülik, szeretik. De lehetetlen is Marnó Gyulát nepi becsülni és nem szeretni, mert csupasziv em­— Jelentem alássan, ott van ő is... ott fekszik... ott fekszik az egyik... koporsóban... Ott feküdt Kun Dénes a három bajtárs között mereven, szótlanul s nem futott a társait üdvözölni. Ott feküdt a harmadik üteg hőse hidegen, örök álomra lehunyt sze­mekkel. Ajkai nem nyíltak pa­rancsra, _ pedig az üteg még min­dig az ő vezényszavára várt s les­te, hogy mikor mozdul meg ha­talmas alakja és mutatja kardj^yal az utat. Hiába vártak és hiába nyerített a gazdátlanul maradt ló, elesett gazdája nem sietett meg­veregetni tajtékzó szügyét. Fe­küdt szótlanul s kardforgató acé­los kezei békésen pihentek egy­máson. Ruhája, mit a gránátszi­lánk a jobb vállánál és a szive fe­lett keresztülhatolva össze'épeft, gondosan össze volt varrva, csak azt a kis kopott fényképet, amit magával hordott, nem lehetett már rendbehozni, azt átlyukasztva tet­ték ismét a szivére. Ott élt már az az arc a lelkében, nincs szük­ség fényképre, hiszen úgyis ott fog ő lebegni az élő arc körül s ha álmatlan éjszakákon könny szö­kik a szeretett szőke lány szemé­be, fölissza a bánat harmatát, s fülébe súgja, hogy: megbocsáj­tok... { Gábor Oszkár a koporsóba tette a levelet, aztán hosszasan várt' hogy mit üzen a halott. Némán beszélgettek, s éppúgy megértet­ték egymást, mint ezelőtt, csak baj ha fázom, nem baj, ha éhezem sarkot vettem utolsó pénzemen. ber és emellett nagyszerű muzsi­kus, elsőrangú nótaszerző, aki sze­rényen meghúzódik, mint a tavaszi ibolya és csak önmagának muzsi­kálja a szebbnél szebb magyar nó­tákat, amiknek ugy szövegét, mim muzsikáját ő irta. Nagy nógatásra félig-meddig beleegyezett Gyula ba­rátom, hogy napvilágra hozza gyö­nyörű magyar nótáit és örömet sze­rez velük az elszomorodott és ma­napság teljesen «agyonmünótázott» magyaroknak. A Kállay-család e s Nagykálló. Nagykálló érdekes, régi város. Valamikor az volt a megye szék­városa, de mivel a városatyák vo­nakodtak holmi kisebb költségek­be belemenni, a nóta vége az lett, hogy a «tirpák» városba, Nyíregy­házára került a megyei székhely. A nagykállói öreg 'megyeházból őrültek háza lett s a megyei szék­hely elvesztését még mindig fáj­laló nagykállóiak szerint az őrül­máskor könnyekről beszélt a nyu­godt, komoly arc, most boldogság­ról, s az elsimult redők alól egy halk halk üzenet kelt szárnyra: még mindig szeretem... _ Gábor főhadnagy végighúzta ke­zét a halott homlokán és csendesen mondta: megértettelek, Isten ve­led... Az üteg tisztelgett, a tűzmester éfsütötte az ágyút és Kun Dénes főhadnagyot három társával leen­gedték az idegen földbe ásott sírba.. A napnak utolsó sugarai is el­tűntek már a hegyek mögött s lassankint sötétség borult a völgy­re, csak a csillagok remegő fé­nye fékezte egy kissé az éj hatal­mát... A katonák szétoszlottak, nyu­govóra tértek, de aludni egy sem tudott s lassan, láfas remegéssel törtek fel a bokrok tövéből a bus magyar melódiák, a főhadnagy ur kedvenc dalai. Lágyan terültek szét a hangok a néma éjszaká­ban s fájdalmasan ülték meg a völgyet. — Nyugosznak ők duló csaták után... Hűvös őszi szél suhant olykor tova s felkapva a dal egy-egy fájóbb sorát, gyorsan lopta keresz­tül a falevelek hervadó tömegén és áthaladva a bérceken, a ma­gyar határon, beosont vele egy al­földi ház szuette ablakán. És égy szőke lány görcsösen zo­kogott habfehér párnáján... SZANATÓRIUM, sebészeti, szülészeti és belbetegeknek. Röntgen laboratórium. Ápolási díj' közös szobában 8 pengő, külön szobában 16 pengő napoata. Orvosát mindenki^szabadon „yfogyj,^ ^ ! Kemény György újságíró az „ámerlkai Magyar Népszaváéban leírja szabolcsi élményeit.

Next

/
Thumbnails
Contents