Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)
1927-03-16 / 61. szám
Nyíregyháza, 1937. márefus 10. * Szerda XLV1Ú. évfolyam, <R Gróf Klebelsberg Rómába Sérkezeit. Róma: Klebelsberg Kunó gr. vallás és közoktatásügyi miniszter és felesége. Sváb Gyula helyettes államtitkár és Haász Aladár dr. osztálytanácsos kíséretében ma reggel 7 óra 25 perckor érkeztek Rómába. A fogadtatásra a pályaudvaron megjelen tek Fedele olasz közoktatásügyi miniszter,' a közoktatásügyi államtitkár, továbbá Róma városának kormányzója, Hory András követ vezetésével a kvirináli és Nagy Elek követ vezetésével a vatikáni magyar követség tisztviselői, Gerevich Tibor egyetemi tanár, a római magyar intézet igazgatója, Kozma Miklós miniszteri tanácsos, a Magyar Távirati Iroda igazgatója, a római magyar kolónia számos tagja és a sajtó képviseló'i. Klebeísberg grófon a hosszú utazás fáradalmai nem látszottak, frissen és jókedvűen szállt ki az olasz kormány részérő! rendelkezésére bocsátott szalonkocsiból, A fogadtatáson a magyar kolónia nevében mádi Kovács Gyula mondott üdvözlő beszédet. A hölgyek Klebelsberg Kunó gróf feleségének virágcsokrokat nyújtottak át. Klebelsberg gróf és felesége ezután a szőnyegekkel és virágokkal földíszített királyi várótermen áthaladva, gépkocsiba ültek és az Excelsior-szállóba mentek, ahol a miniszter és kísérete számára lakosztályt tartottak fönn. Itt a miniszter rövid ideig pihent, majd délfelé sétára indult a városba. (MTI.) Ma délután két órakor pince tűz volt a Nvirviz palotában. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Ma délután pár perccel két óra után a Nyírvíz-palota előtt járókelőknek feltűnt, hogy az egyik pinceszellőztető nyilason füst tódul ki. Nyomban figyelmeztették a l,iázbe. lieket a bajra. A házban lakók a még csak kezdődő tüzet hamar elfojtották, ugy ,hogy az izgalmon kivül komolyabb baj nem is történt, mindössze egy kis szalma, meg egy kubikos talicska égett meg. Karcagon öngyilkos lett egy nyolcadik osztályba járó diákleány. Az Est irja: Tegnap este Karcagon Aradi Emil lakasának kamrájában felakasztotta magát Jankó Gizella 19 éves leány a karcagi leánygimnázium VIII. osztálynak tanulója. Az öngyilkos leány két levelet hagyott hátra. Az anyjához irott leveiben meghagyta, hogy sírjára virágot ne ültessenek. 1 Egy budapesti törvényszéki biré és imsz í bűntársa ellen eljárást indított az ügyészség Az Est irja: A rendőrségen ma délelőtt előállította dr. Nagy István törvényszéki bírót, aki a kényszeregyezségi ügyek előadója volt s husz társával együtt azzal gyanúsítják, hogy összejátszva a vagyonfelügyelettel megbízottakkal s ezen a réven nagy vagyont harácsolt össze. A törvényszéki bíró a vagyonfelügyelőknek állítólag óriási diiakat számított fel, amelyeket azok a bíróval megfeleztek/ Az ügyben -a Tábla fegyelmi tanácsa már három hónap óta folytatott vizsgálatot, azonban semmit sem tudtak reábizonyitani a gyanúsítottakra. Az eljárást ezért a törvényszéki bíró ellen megszüntették az ügyészségen s az egész ügyet átVitorlással u Óceánon á! Amerikába. Az Est írja: Berlinből jelentik: A jövő héten jndul útra Müller Pál 41 éves német ember, aki 6.2 méter hosszú és 1.25 méter széles vitorlással akarja áthajózni az Óceánt A kis vitorlásra 100 liter vizet, 32 liter petroleumot s minimális menynyiségü élelmiszert rak. * * « e e » A kommunista agitátorok ügyét a rögtönitélő biráság elé utalják? Az Ui Nemzedék értesülése szerint Szántó Zoltán és kommunista összeesküvő társainak bűnügyében Miskolczy királyi ügyész ma délben referál az ügyészség elnökénlek. Amennyiben a rögtönitélő bíróság elé tartozónak minősitik a bűnügyet, a rögtönitélő bíróság Töreky Gézának, a büntető törvényszék elnökének vezetésével azonnal megalakul. (MTI.) » • B « 9 m Tiz millió font sterling kárt okozott a földrengés Japánban. Tokióból jelenti a Wolff-ügynökség: A belügyminiszter helyettese bejárta a földrengés által sújtott vidékeket. A kárról felvett adatok alapján megállapították, hogy a legutóbbi földrengés következtében 3274 ember meghalt, 6234 ember megsebesült. Az épületeknek 84 százaléka, közöttük 1359 gyár teljesen összedőlt. Az anyagi kárt tízmillió font sterlingre becsülik. A földrengés 26 helységet sújtott. Tflswde. A pengő Zürichben nyitáskor 90.85, zárlatkor 90.85 volt. tették a rendőrségre. A rendőrség teljes apparátussal fogott a titokzatos ügy szálainak kibogozásához s az ügy állásáról esetenként jelentést tett Sztrache Gusztáv kir. főügyésznek. A rendőrség rövid idő alatt megszerezte azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyeknek alapján a főügyész hivatalból üldözendő bűncselekmények, nevezetesen hivatali hatalommal való visszaélés, zsarolás és vesztegetés cimén eljárást indított ' dr. Nagy István ellen s ugy őt, mint husz az ügyben szereplő társát ennek folyamán előállították, őrizetbe vették a METRÓ bank hivatalos könyv szakértőjét is, aki dr. Nagy Istvánnak segítségére volt a büncse; lekmények elkövetésében. (MTI.) ! ^tt^NH^***** *»*{Sr. (J^M* fcv*. Xr.yü | Egy kis budapesti bank ellen í kenyszeregyezségi eljárás ' indult. Az időjárás, A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban az időjárás változékony. Eső főleg csak a nyugati részeken volt. A hőmérséklet valamivel alacsonyabb lett Időprognozis: Egyelőre még változékony idő várható esetleg ke vés csapadékkal, majd tulnyomólag derült, száraz idő éjjeli faggyal. (MTI.) Az Est irja. A budapesti törvényszék ma kényszeregyezségi eljárást indított a Mezei Bank ellen. A kis bank főleg záloglevél üzletekkel foglalkozott. A banknak 232.000 pengő passzívája és álíitólag 95.000 pengő aktívája van. (MTI.) • • * •« Az olasz kultuszminiszter! táviratban válaszolt Klebelsberg üdvözletére. Róma. Római útjára indulva gr. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter táviratot intézett Fedele olasz közoktatásügyi miniszterhez. Fedele miniszter a következő távirattal válaszolt. Olaszországi utjának megkezdése alkalmából Nagyméltósagod • szives volt nekem üdvözletet küldeni. E figyelmesség igen kellemesen érintett, örömmel viszonzom ezt az üdvözletet és arra kérem Méltóságodat, hogy olaszföldre lépésekor fogadja élénk rokonszenvem nyilvánítását és örvendek annak, hogy alkalmam lesz Nagyméltóságodat személyesen megismerni. Meg vagyok győződve, hogy Magyarország és Olaszország szellemi kapcsolatai még szorosabbra fogják fűzni a ket nép között a szívélyes barátság kötelékét. Aláírás: Fedele. A román király Olaszországba utazik. A Mai Nap jelentés eszerint Ferdinánd román király március 23-án indul el olaszországi útjára. A király 2—3 hetet inkognitóban szándékszik eltölteni a szicíliai Taorminában, csupán április második hetében megy Rómába, ahol tiszteletét teszi a pápánál és az olasz királynál. ítélet a szombathelyi vámpanama ügyben. A Budapesti Értesítő jelenti: Ma délelőtt 10 óra után hirdette ki Szőke István kúria tanácselnök a szombathelyi vámpanama ügyiben az Ítéletet, meivnek értelmében a királyi kúria Welles Jenő és Fellner Jenó albirósági ítéletét megsemmisítette. A kúria Welles Jenőt a közokirat hamisítás bűntettén kivül bűnösnek mondta ki 4 rendbeli csalás bűntettében is és 5 évi fegyházra, harmadszor 160 pengő pénzbüntetésre tiz évi hivatalvesztésre és polgári jogainak felfüggesztésére ítélte. Fellner Jenőt, akit az alsó bíróságok felmentettek, a királyi kúria bűnösnek mondotta ki bűnpártolás vétségében és ezért 3 havi fogházra és kétévi hivatalvesztésre ítélte. Az alsóbiróságok ítéletének többi részét a minősítés megváltoztatásával a kúria helybenhagyta Pauk Manó ügyében, akit az alsó bíróságok fölmentettek, a fölmentés jogerőssé vált. Ugyancsak helyben hagyta a Kúria a tábla ítéletének azt a részét, melyben Deutsch Henrik büntetését egy évi börtönben, Magyar Ferenc büntetését egy évi és tiz hónapi börtönben, Götz Ferenc büntetését pedig 10 hónapi börtönben állapította meg. Az erdélyi magyar párt beadványt intéz a Népszövet séghez. Az Uj Nemzedék értesülése szerint az erdélyi magyar párt vezetősége elhatározta, hogy az erdélyi magyar telepesek birtoksérelme ügyében a népszövetsighez ujabb beadványt fog intézni. (MTI.) Bomlik a kisantant. A Cuvantul cimü bukaresti lap szerint a beszarábiai konvenció ratifikálása mélyreható következményekkel jár a kisententére. A lap szerint Jugoszlávia és Csehország már régtől fogva közeledést keresett Magyarországhoz. Már arról van szó, hogy egy magyar-cseh vagy délszláv magyar szövetség létrehozásával bontsák szét a teljesen fölöslegessé vált kisantantot. A két szövetségesnek az orientációja veszedelmet jelentene Romániára, .mely . igy kapcsolatokat keresett Olaszországgal. Kétségtelen, hogy Olaszország szándéka az, hogy helyzetét a Balkánon megerősítse. &r*k *st vfcMtMn: Kfljr Inéra 8'SQ psr.gö, Iríocyadövre. 7'60 f>*ng<s. lESaSatttmies &sMsiiak "éfiii oagedavtoy. saassí Atapttotte JÓBA ELEK f SxcrfceKztfiség és kffflátófvatal: /SsMriNWstö: Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. * . SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. MM. : VERTSE K. AN£)OR. j TJ**^ IM m ^^T Egyes szám ára 1© fillér.