Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 273-297. szám)

1926-12-06 / 277. szám

JSfYÍRYIDÉK. 1S9« december 5 A Nobel-dij. Az idei Nobef-dijakat már oda" Ítélték a tudósoknak és íróknak. December 10-én fogja a svéd ki" rály a díjnyerteseknek kiosztani a világ legnagyobb kitüntetését. Elő­ször történik meg, hogy olyan em­ber veszi át ezt a nagy kitüntetést, akinek magyar vér folyik az erei­ben. Ebből az alkalomból érdemes megemlékezni arról, hogy miként is alapították meg a Nobel-díjat, Ki is volt Nobeí Alfréd, a nagy­nevű alapító. »Alapitványomnak kamatait azok között kell felosztani, akik az előző esztendőben az emberiségnek leg­nagyobb hasznára voltak. Határo­zott akaratom az, hogy a dijak kiosztásánál a nemzetiségre semmi­féle tekintettel lenni nem szabad. A dijat tehát az arra legérdemesebb kapja meg. akár skandináviai, akár nem....« Ezeket a szavakat irta Nobel Alfréd a végrendeletében halála előtt egy esztendővel, 1895-ben. A szel" lemi életnek nemcsak azért legna­gyobb kitüntetése a Nobef-dij, mert a dijak nagyok, hanem azért is, mert a művelt világ előtt óriási te­kintélyt jelent. A nagynevű ala­pító, Nobel Alfréd 1833 október 21-én Stokholmban született. Négy esztendős korában szülei Szent­pétervárra költöztek, ahol atyja az orosz kormány támogatásával vas­müveket alapított. Egészen 22 éves koráig Oroszországban élt, majd atyjával együtt visszatért Stokhoim­ba, ahol teljesen a kémiai tanul­mányoknak szentelte magát. Meg­kezdte korszakalkotó kísérleteit a nitroglycerinneí. Stokhoimi labora­tóriuma 1864-ben felrobbant, de szerencsére néki semmi baja sem lett. A robbanás után arra töreke­dett, hogy a nitroglycerin rend­kívüli robbanékonyságát csökkentse és szabályozza.' Néhány év múlva fel is találta a dinamitot. Két év­vel később Franciaországban, Sev­ran-ban laboratóriumot alapított s ott feltalálta a füstnélküli puska­port. Amikor azonban a francia kormány találmányával visszautasí­totta, San-Remoban állított fel la­boratóriumot. Itt is halt meg 1896 december 10-én. Halála évfordu lójának napján osztják ki minden évben a dijakat. Eddig összesen 121 Nőbe Aliját osztottak ki. Nobel Alfréd erede­tileg 31 és fél millió svéd koro­nát hagyott erre a céfra. Ma össze­sen 30 millió 240 ezer svéd ko­rona az alapítvány összege. En .ek az óriási összegnek a kamataiból adják ki évenként a dijakat. Az 5 dij a végrendelet intenciója szerint a következő : 1. A legfontosabb fel­fedezésért a kémia terén. 2. Ugyan­|ez a fizika, és 3. az orvostudomány pszichológia terén. 4. Azért az iro­dalmi műért, mefy bármily nyel­ven megírva, magas, ideális ten­denciájával a leginkább feltűnik. % Végül a béke érdekében kifejtett leghatékonyabb törekvésért. A fizi­kai, kémiai és irodalmi dijak felett az egyes svéd akadémiák döntenek, az orvosi dij felett a svéd orvos­intézet határoz, mig a béke-díj ki" adása felett a norvég országgyűlés dönt. A dijakat nem minden esz­tendőben adják ki, mert csak vi­lágjelentőségü felfedezéseket és munkákat jutalmaznak, ilyen pedig nem minden esztendőben akad. Az így megmaradt dijakból különleges alapokat teremtenek, amelyeknek az a céljuk, hogy tudományos mun­kákat segítsenek. Az idén a nyer­tesek egyenként 167 ezer svéd koro­nát kapnak, ami tekintélyes összeg. December 10-én a Nobel-palotá­ban ünnepélyes formák között a svéd király maga fogja átadni a kitüntetetteknek a diplomát és a 600 svéd koronát érő arany érmet amelynek egyik oldatán Nobel Al­fréd képe van, a másik oldalát pedig allegorikus figurák díszítik. Akik a díjnyertesek közül nem je­lennek jneg az ünnepségen, azok helyett az illető ország külügyi képviselője veszi át a dijakat. Áz uj Nobel-dijasoknak a diploma át" vételétől számított hat hónapon be­lül Stokholmban előadást keli tar­taniok. Azok a díjnyertesek, akik az ünnepélyen megjelennek, a díj­kiosztás ünnepélye utáni napokban meg,is szokták tartani előadásukat. A magyarság most fokozott ér­deklődéssel tekint a december 10-i ünnepélyes díjkiosztás elé, mert most jelenik meg először magyar származású ember a nagyjelentősé­gű ünnepségen, mint kitüntetett —• Zsigmondy göttingaí professzor te­hát az első magyar, aki bevonult a Nobel-dijnyertes halhatatlanok! közé. Karácsonyra „EXTRA" pehelykönnyű, elegáns női luxuscipő kizárólag ücIMeriél A forgalmi adó utolsó napjait éli. A lisztre már most bevezetik az egyfázisos rendszert. (A «Nyirvidék» tudósítójától".) — A mezőgazdasági, ipari és kereske­delmi érdekeltségek az ankétek, gyűlések, értekezletek egész sorát tartották a forgairníadó ügyében, kérték, hogy módosítsák ezt az adó­nemet, ha már eltörölni, nem haj­landó a pénzügyminiszter. A kormány részérői történt is igére' erre vonatkozólag. Mi várható, mi remélhető ezen a téren? Megbízható helyről az a hir pattant ki, hogy valóban módosít­ják, ha csak némileg is a forgalmi­adó rendszerét. Ideje is ennek, mert sehol a világon nincs ak­kora forgalmiadé, mint ná unk. Ezt egy most összeállított német ki­mutatás bizonyítja. Eszerint az egyes államokban a következő for­galmiadó kulcs van érvényben: Magyarország két százalék, Né­metország 0.75 százalék, Ausztria fázis rendszer, Luxemburg 1 szá­zalék, Franciaország, itt a kisforga­lom adómentes, engros forgalom 2 százalék, Befgium 1 százalék, a. kis forgalom és az építési anyagok adómentesek, Portugália 1 száza­lék, Olaszország 1 százalék, nyers­anyagok, élelmiszerek fél százaiék v Csehszlovákia 2 százalék, de az élelmiszerek 1 százalék, Románia 1 százalék, Lengyelország féi'száz* lék, Oroszország átlag 5 százalék, Brazília 2 százalék, Kuba 1 száza­lék. Nincsen forgafmiadó Ang iá­ban, Svájcban, Hollandiában, Svéd­országban, Norvégiában, Dániában és az Egyesült Államokban. A fenti tabellából kitűnik, hogy két százalé­kos forgalmiadó csak Magyaror­szágban és Brazíliában van. Fran­ciaországban is van ugyan 2 száza­lékos kulcs, azonban ez kizáró ag az engros forgalmat terheli, mi§, a detail-forgafom teljesen adómen­tes. Ennélfogva a francia forgalmi­adó átlagát csupán egy százalékra lehet becsüfni. Majdnem ugyan ez az eset Csehszlovákiában, ahol "2 százalékos, a kulcs, de az élelmisze­rek forgalmiadómentesek, ugyan csak nem esnek forgalmiadó kötele­zettség alá a többi mezőgazdasági termények sem, kivéve az olajos magvakat és a kom Tót. Élénk bizonyíték ez a "kimutatás arra, hogy Magyarországon a leg­nagyobb a forgalmiadé. A 'pénz­ügyminiszter most meg akarja tenni az első lépést a mérséklés felé. Be akarja vezetni a lisztre vonatko­zóan az egyfázisos forgafmiadó­rendszert. Ezt már régen és több­ször megígérte a miniszter, de mindezideig nem vált valóra az Ígé­ret. Most kitudódott, hogy azért késik az intézkedés, mert az egy­fázisos forgalmiadó kulcsa fölött nem tudott a pénzügyminiszter a nagymalom érdekeltségekkel meg­egyezni. A nagymalmofc 2 százalé­kos adókulcsot követeltek, a pénz­ügyminiszter pedig 3 százalékos adókulcs alapján akarta az egyfázi­sos forgalmiadót a íisztkereskede­lemben éíetbeléptetni. Ugy látszik, hogy a nagymalmok és a pénzügy­miniszter meg tudtak egyezni. Rö­videsen meg fog valósulni a liszt­kereskedelemben az egyfázisos for­galmiadórendszer, mert meg van a megegyezés a miniszter és a nagy­malmok között. Az erre vonatkozó rendelkezésnek visszaható ereje lesz a hirek szerint. Megtört tehát a j£g, megszületik végre az első egyfázisos forgalmi­adó. Az ipar és kereskedelem, de főleg a mezőgazdaság és a fogyasz­tók nyomorral kiizködő serege azon­ban többet vár. Elvárja elsősorban a többi élelmiszerek forgalmiadójá­nak, ha nem is az eltörlését, ha­nem egyfázisos rendszerének a be­vezetését. Karácsonyra ered-.ti svéd hó- és sárcipők legolcsóbban Különleges teveszőr HÁZIKABÁTOK, FARAGÓ uridivat üzletében. 3 Legújabb Harry Piel film Hat nap az apacsok M Pénteken, szombaton, vasárnap a Diadalban muim HA5H/SJW Szovjetoroszország törvényesiti a soknejű­séget. Berlin- A »Nyirvidék« tudósítójá­tól. Ideérkezett rigai jelentések sze­rint a^ szovjetország központi vég­rehajtó-bizottsága, amely jelenleg Moszkvában ülésezik, rendkívül he­ves vitát folytatott a kormánynak ama javaslatáról, hogy el kell törölni a házasságkö­tés anyakönyvelésére vonatko­zó törvényes kötelezettséget. A házasság Szovjetoroszország­ban a fennálló törvények szerint igen egyszerű dolog. Semmi egyéb nem kell hozzá, mint hogy a felek megjelennek a kijelölt szovjet-tiszt­viselő előtt és bejelentik, hogy há­zasságra lépnek. Ez a bejelentést lajstromba foglalja s ez a belájstromozás aztán pótol minden anyaköny­vet. Az elválás hasonló könnyen megy. Bármelyik fél jogosítva van ugyan­így bejelenteni válási szándékát; akár rögtön a belájstromozás után is- Erre a válást azonnal kimond­ják- Semmiféle vallomást nem ki" vánnak a válás okára nézve, sőt a másik fél beleegyezése vagy hozzájárulása sem szükséges. Egyes esetekben a válást már né­hány órai házasság után kimond­ják. Akárhány fért' iés nő vans akiknek egy év, de sőt egy hónap alatt is, több törvényes házastársa volt. A házassági lajstromozás eltör­lését indítványozó törvényjavaslat körülbelül egy év előtt került a parlament elé, de a nőknek ország­szerte történt viharzó tiltakozása miatt visszavonták- Egyidejűen azonban nagy agitációba fogtak, hogy meggyőzzék a tömegeket, hogy az efféle burzsoá formalitás teljesen szükségtelen, mert »az együttélés maga már tényleges há­zasságok jelent. Az elkeseredett nők vezérszónokai a most lefolyt vitában Soltz és Riezanov asszo* nyok voltak, akik kijelentették, hogy a törvényjavaslat tényegében nem egyéb, mint a soknejűség hivatalos elismerése­A vidéki képviselők a leghatározot­tabban ellenezték a javaslatot és egyikük kijelentette, hogy az orosz népnek nemcsak stabilizált cserno­vecre — ez a szovjet pénzegysé­ge —, de stabilizált házassági vi­szonyokra is van szüksége. A nagyméretű és heves ellenzés ellenére a törvényjavaslat az első tárgyalási stádiumokon keresztül ment és a kormány el van határoz­va és ez elhatározásáriak kifejezést is adott, hogy a javaslatot okvetle­nül törvénnyé emeli és végrehajtja­UDaMHSKWMOgSKWSMKV^MIWan A I 1 •>•', ' arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenvedjen, amikor köz­UnneK niUCS SZUKSBÍjB tudomásu, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁNDI keserűvíz azonnal megszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meg­gátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMÁNDI keserűvíz elegendő. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldést hely: Igmándi keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadéknak kívánatra bérmentve

Next

/
Thumbnails
Contents