Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 273-297. szám)

1926-12-25 / 293. szám

1926. december 25, .NYÍRVIDÉK. 17 A REKLÁM | Állandó, észszerű és Ggyes reklámozás minden gyári, kereskedelmi, ipari vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme. Hogyan, hol és mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható Leopold Gyula hirdető vállalatánál, Bpest, VII., Erzsébet körút 39., ahol kiváló szakértelemmel, több mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az összes bpesti, vidéki és külföld

i lapokban, naptárakban Költségvetések és tervezetek ingyen Telefon; J. 121-55. I • ÍM V© rs^ggrop mcíorrai és varrofinnysl o leghasznosabb karácsonyi ajándék. Singer varrógép részv.fárs. Nyiregyháza, Vay Ádám-utca 2. (Takarék-palota.) Miiasztalosok Szövetkezete Budapest, IV., Vigadó-tér 1. (Ezelőtt Kristóf-tér 2.) Teljes lakásberendezéa a legegyszerűbbtől a leggazdagab^g, elsőrangú k vitelben. 4718 2 Muitó R (dccumukiox töltését és javítását, villanyvilágítás és villamoscsengő szerelést és javítást legjobb minőségű anyagból legolcsóbb árban eszközöl Petrovícs Lajos villanyszerelési vállalata Műhely Zrinyi Ilona-u. 3. Lakás Csillag-utca 39. sz. Lajos halála. Történeti elbeszélés. Irta: szentjóbi Kováts Ferenc. A szürke, ólmos égbolt fáradtan karolta körül a láthatárt. Az esőnek vastag, nehéz szálakból alkotott függönye láthatatlanná tette az augusztusi napot. A félhomályt minden gondolatban egy-egy villám tépte meg, a szörnyű istenitélet félelmetes statisztája. Utána az idegekbe markoló, mély, szaggatott dörej, mintha csak a haragvó természet fenyegető ujja volna. A harc réme megfáradt az öldöklésben. Ágyúi már nem bömböltek pusztulást a lucskos levegőbe/ a zuhogó eső felmosta a vérnek biborszennyes patakjait. Az égi zenekar elnémította a fegyverek zaját, szétráncigálta a küzdőket. A magyar seregnek megmaradt roncsai magukhoz térve a harcvágynak tömegszuggeszciójából kétségbeesett elszántsággal, rendetlenül menekültek észak felé. Az áldott égi beavatkozás a halálnak sok ezer hős jegyesét rántotta viszsza a sir szájától, a jótékony vihar fedezte a fejvesztett futást. A földvári határban, a Borzapatak vadvirágos partjain ott maradt a lihegő, kifáradt félhold. Szulejman még nem tudta, hogy a Próféta zászlóit most vitte a legnagyobb diadalra, hogy Nyugat bástyáján hosszú időkig be nem tömhető rést ütött, hanem cselt sejtve visszavonult táborába. Csak a nagy csatának nagy halottjai nem törődtek már semmivel. A vérrel, esővel átitatott iszapos harctéren ott feküdtek a nagy emberi eszmék oltárra dobott áldozatai: sok, sok tarkoponyás, turbános fő, a mesés győzelemnek véres váltsága/ de még több magyar, a nemzet letarolt reménysége, virága- A bűnös kor hitvány emberei Jézus nevével ajkukon haltak meg.' Nyugat, tói eltanulták a renaisance minden feslettségét, hibáját. Mig éltek, dőzsöltek féktelenül, az erős a gyengét, a gyenge az erőtlent elnyomta u dvarh áza i kban, várkasté lya i kban, fényes palotáikban orgiákat ült az önzés és erkölcstelenség. A nagyok hazug, szent jelszavakkal lezüllesztették a nemzet tekintélyét; pártprogrammok fennen hirdetése meddő országgyűlések széthúzó viharában Mammonnak és Bachusnak imádata elsikkasztotta a nemzet önérzetét és becsületét kiszívta csontjaiból, az erőt és leráncigálta az égből ezt a rettenetes csapást. Most ott feküdtek véres sebekben, szétroncsolt tagokkal. Üveges szemükből kialudtak a féktelen szenvedélyek. Harcoltak mint hősök, meghaltak mint mártírok és áldott az ő emlékezetük. A magyar rohamnak vak fergetegében a sereg magva, a király és a zászló őrizetére rendelt ezer páncélos vitéz vasgyürüje is darabokra szakadt. Drágffyt, a zászlótartót a roham heve magával ragadta és vitte az ágyuk tüze. a janicsárok fegyvere elé. A máriás lobogó közeli látása roppant akarásra serkentetne minden török szivét. A szultán által kitűzött fejedelmi jutalom korbácsolta, hajtotta őket repdeső, színes selyme felé. Az érte folytatott küzdelemben minden kardcsapás suhintása, minden lecsapó buzogány az utolsó sóhaj, minden idegszál egy lobogó fáklya, melynek olthatatlan lángja embervérrel táplálkozik. A szent jelvény már hordozójával együtt a földre bukott, de a rettentő tusa még mindig tart érte. Az elesetteken és hp.Iotta-j kon keresztül törnek egyre köze- ' lebb a drága jelhez. Majd egy- j szerre ötven görbe, reszkető ujj is nyul utána és mig tépik a halott kezéből, szines selyme foszlányokra bomlik. Az ágyuk és janicsárok ércfala visszatörte a testőrsereg nehéz ro• hamát, mire az lassan, nehézkesen visszahúzódott. Hasztalan minden erőfeszítés, a király példás, vakmerő bátorsága, a katonák haláltmegvető erőfeszítése, lépésről-lépésre tért kell engedni, mert a borzasztó ágyufüst gátolta a látást, megvadította a lovakat, lehetetlenné a küzdelmet. Ekkor kezdődött az égi hábo.u. Tomori látva, hogy minden elveszett, már csupán a visszavonulás rendjét és a király megmentését akarta biztosítani. Az előbbi azonban nem sikerült. A rettentő erővel leszakadó esőtömeg felbontotta a máris összezihált, megfogyat1 kozott hadsorokat és eszeveszett menekülés vette kezdetét. A fővezér áttörve magát a felfoszlott csapattesteken, a király mellé furakodott és habzó, lihegő szájjal kiáltotta: — Uram, királyom, mentsük puszta életünket! Mint egy rémes halálorditás vonaglott át e néhány szó a király idegein. — Keze megrántotta a szarat, mire a nemes antaluziai mén ijedten horkarít fel. — Te mondod ezt, barát? — szólt a király. • A leeresztett rostélyon át ráizzott az érsekre szemének kétségbeeső tüze és mint ezer apró tüzes nyil verdeste agyát. A kemény pap elfordította fejét. Sötét szakála reszketett, ajka idegesen rángatózott és szivére nagy, fájó könnycseppek gördültek. — Királyom! az érseknek igaza van, futással még mindent megmenthetünk — dörgött közbe Szapolyai György, a szepesi gróf. — Nem, nem, — csapdosott az ifjú király kétségbeesetten — ,ha elvesztettük a csatát, hadd vesszek én is! — Miért? Hogy nemes fejedet a pogány győzelemittasan hordja körül, mint egykor Ulászlóét? — méltatlankodott a király makacsságán Zettrich Ulrik, a cseh lovag. — A halott Ulászlóé a mártirság és kegyelet, az élő Lajosé a gyalázat és megvetés lesz — szolt a király, miközben szeméből egy nagy könnycsepp hullott sisakrostélyára. — Uram, halálod minden gonosz indulatot fel fog tépni láncairól és a kereszténység paizsa a latrok zsiványtanyája lesz — hördült fel a barát. — Sógorom, Ferdinánd majd erősebb kezű uratok lesz, mint én — csengett szemrehányóan Lajos hangja. — Ha tán — Isten ine hallgassa (meg — a király meghalna, a nemzet tudni fogja, hógy kit illessen a Szent Koronával. — Szólt sötéten Szapolyai. Ulrik ekkor odahajolva a királyhoz, mézédes mosollyal mondta: — Hallod Uram? Hallod? Hát hagynád Szapolyait Hisz az élet oly szép és... — itt hangja megcsuklott, megremegett, — Mária... a tied. Mint horgok, ugy tapadtak e szavak a király vergődő lelkébe. Egy pillanat alatt eszébe jutott az 1505-iki határozat, a .köznemesség irtózata az idegen és főképen a Habsburg királytól. Hiszen őt sem szerették, mert ő is jövevény volt. és sem gyermekei, sem nagy erényei nem voltak, hogy dinasztiáját megtudta volna gyökereztetniA Báthory-párt, a haszonleső főurak álltak egyedül oldalán, de csak addig, mig anyagi előnyöket remélhettek- Azután eszébe jutott nejének forró vágyakozása, hogy Ferdinándot minél előbb a trónon lássa- Igen, a meddő Mária fél a válástól és szivesebben gyászolná, semmint esetleg más nő oldalán tudja- És az udvari pletyka: Ulrik, Mária- A király egyszerre tisztán látott mindent. — Cseh, te ördög vagy! — kacagott fel keserűn — gyerünk Urak! — Szivében feltámadt a dac szembeszállni elleneivel, fellebbentem a fátylat kikiabált féltitkokról, leszámolni Máriával, Ulrikkal, Báthoryékkal, Werbőczyékkel mindenkivel s ha lehet, pótolni a mulasztásokat, beédesgetni magát a nemzet szivébe. — Megteszek mindent, hogy ezt a nagy szerencsétlenségét helyrehozzam — sóhajtott fel- — Irgalmazz Krisztusom, hogy méltó legyek Lajos király nevére. A kis csapat: a király, Tomori, György gróf, Ulrik lovag, néhány szapolyai huszár segítségével nehezen, de utat tört magának- A vezérek menekülése felmorzsolta a sereg fegyelmét, akaratát. A szövevényes gombolyaggá keveredett csapatrészek, mint megriasztott madarak röppentek szét, amerre csak rést remeit találhatni- Futott mindenki- Nem volt fontos, hogy merre, csak el Földvártól, ki a halálból az életbeAz ég köröskörül szürke volt és ólmos- A zápor kíméletlenül paskolta, verte a futókat. A lovak magasra csapták a hirtelen lefolyást nem találó vizet, mely hatalmas tócsákban borította a mélyedéseket. Vlindenütt pusztulás és halál amerre csak a kis csapat elhaladt. A háttérben a kirabolt, feldúlt, felgyújtott magyar tábor, köröskörül füstölgő falvak, szerteszét eszeveszett menekülők, fegyvereiket elhajigált katonák, bátyus parasztok, gyermekeiket cepelő anyák igyekeztek menteni életüket. Itt-o't egyegy véres halott feküdt a vérben, jelezve, hogy erre már jártak martalócokA menekülők előtt lassan egy széles mező bontakozott ki, melyen át a Csele-patak sietett a Duna felé- Oldalt egy széles, kitaposott ut vezetett a patakhoz, ahol egy hid vitt át a túlsó partraErre tartottak Lajosék is, de egyszerre Tomori felkiáltott: — Uram, király, a hídon át nem menekülhetünk- Ellenséges lovasokat látok— Áttörünk rajtuk! — üvöltött fel az alvezér buzogányához kapvaA király, aki már visszanyerte nyugalmát, megkapta jobbját: — Hidegvér gróf! Hátha a hidon tul még nagyobb csapat vanA te karod még máshol is szórhat pusztulást. A király szavai mögött talán nem is voltak hátsó gondolatok, de György gróf találva érezte magát és ujjai ugy bemélyedtek tenyerébe, hogy a vér kiserkent, fogait összeszorította és szájában keserű nyál gyűlt össze— A bábkirály szurkálódik — mormolta magában — a rossz gazdát a házőrző ebe is megharapjaA kisded csapat balra tert, hogy valahol gázlót keressen a megáradt patakon. A patakot sás és káka övezte, itt-ott öreg füzek hajoltak vizébe. A lovak vágtatásának zaját túlharsogta a békák éktelen lármája. Itt-ott előcsillámlott a viz, melyen a hallható eső ezernyi bugyborékot rögtönzött. Egy helyen a patak elkeskenyedett s a túloldalon kissé meredek