Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-16 / 235. szám

1926. október 16. jsTyíryidék. tonának és egy mélyen kulturált, művészi inspirációju léleknek min­denkit elragadó és elbűvölő meg­nyilatkozása volt ez a példátlanul álló szép emlékbeszéd, amelynek szines és plasztikus mondatai, visz­sza-vissza dobbanó megállapításai­nak ritmusa olyan volt,.hogy mél­tán elmondhatjuk róla: lelkünk lel­kével véltük hallani. A hős tábor­nok beszéde a következő volt: Egy emlékünnepet ünnepelünk ma itt. A volt 14-ik huszárezred hősi halottainak emlékünnepét. — Visszaszálíunk a múltba, ellátoga­tunk a harcok mezejére, hogy meg­emlékezzünk azokról, akik megtet­ték kötelességüket a hazáért. Amidőn a haza még ép és egész­séges volt. és az évszázados bás­tyák megdönthetetlen ormain emel­kedett magasra a mi régi dicső­ségünk és hírnevünk, midőn a nap­sugaras fényben, mefy körülöttünk elárasztotta a világot, még büsz­kén lengtek zászlóink — de egy orv végzet szöges ostorcsapásai vér­beboritva testünket, ember-ember el­len megindult azon az uton. amely­nek messze távlatában az élő szu­ronyerdők tömege hemzsegett, a kardok villogtak : a kürtök harsogtak : az utolsó ima elhangzott és a honfiúi becsület sorbaállitotta az ő legjobb fiait : akkor e íaktanyából is elindult egy ezred, egy biszke magyar lovasezred, hogy megtegye kötelességét a Királyért és Hazáért. Szép kötelesség. Szép élet, melyre ily kötelesség háramlott. De leg­szebb élet, mefy e kötelesség teljesí­tésében aláhanyatlott. A hősi halottak kultusza és az evvel kapcsofatos ezredemléknapok megünneplése évszázados hagyo­mány. Ha végiglapozzuk az ezredek ev­könyveit, ugy az első ily emléknap pal már 1619-ben találkozunk. Egy különös melegség árasztja el szi­vünket, mify magasztos ez, mily szép ! A háborút rendszerint csak bor­zalmairól ismerjük, holott a bo! 1" zalmak utána vették kezdetüket. — Immár egy évtizede efmult, hogp megindult a népek ama nagy mér­kőzése, mefy a történelem lapjain egy uj korszak kezdetét jelöli. A 14-ik huszárezred szerepe a világhá borúban mint minden más ezredé, a különböző harcszintereken sok­oldalú. Nem lehet szó itt arról, hogy az eseményeket részletezzük, ha gon­dolatunk a hősi emlékek sokaságá­nak valamely sasfészkében meg is pihen, sem arról, hogy elkülönítve egymástól vezér és katona szere­peljen, hiszen egyformák voltak ők dicsőségben és szenvedésben. 1914. augusztus havának első fe­lében 11 lovas hadosztály megin dult a mérhetetlen orosz birodalom belseje felé.. A kocka eldőlt- * 1914. augusztus 23-án a 14-ik huszárezred elnyeri a tűzkeresztsé­get és kiállja az első tüzpróbát ab­ban a nagy lángtengerben, mely végigperzseli a nagy birodalom ha­tárait. E napon az ezred megvívja i első nagy küzdelmét. A bucsacsi lovasroham jneginduf. Tüz és vér | boritja a Zlota-Lippa sikjait. Ádáz | harc, kemény tusa ember-embeí i ellen, ki miter ? Bajtársak ! Ti tud- ; játok, hogy mi a tüz és vér ! És ; mire a nap' lehanyatfik, sokan örök­re lehunyták szemüket, kik megtet- ' ték kötelességüket a hazáért. Áldozzunk az elesett hősök emlé­Uj nagyhatalmak. Tuney, a győzelmes boxbajnok hazaérkezve elvonul a tiszteletére kirendelt díszszázad előtt. kének. Legyen szavunk az igazság szava, mely őket a hősök templo­mába emeli és tanítsuk meg gyer­mekeinket imádkozni, hogy a ha­záért minden áldozatot meg kell hozni és hogy szép a halál a ha­záért. A nap "felkelt. Hányadszor? kér­deztük önmagunktól, de erre fe­leletet adni nem tudtunk. Mi csak mentünk. Végtelen utakon, előre, vissza, éjjel, nappal, esőben-szélben —­mi csak mentünk. Folyt a munka, a robot, folyt a tüz, a vér, — mi csák mentünk. Égő falvakon, romhalmazokon ke­resztül, erdőkön, hegyeken, vize­ken át — hová? Meddig tart ez? A lélekzet elállt, a nap leszállt, há­nyadszor —- kérdeztük önmagunk­tól — de erre felefetet adni nem tudtunk. Mi csak mentünk. Mint méhek zsongása a kaptár körül, ez az orosz golyók finom éles süvitése. Hegyescsaba felől lá­mád az orosz. A hegyek lankásán, az erdők tisztásán kicsavart fa­törzsek tövében, rendszeres idő­közökben egy csattanó tüzes láng­csóva. A gránát. A levegő oly kü­lönös, mintha szitán át néznénk az őszi alkonyt. A földön elterülő alakok között ólomszöcskék pattognak — a go­lyók. Előttünk egy gépfegyver kat­tog- Mind tüzesebb lesz a harci hév. És mire leszáh az est, is­mét sokan örökre lehunyták sze­müket, akik megtették kötelességü­ket a hazáért. Áldott legyen emlé­kük. Az éj leszállt. A fehér havas dermesztő, januári éj. Fent va­gyunk a Kárpátokban, valahol egy kupon. Körülöttünk az őserdők ha­lotti csendje. Felettünk már csak a hold. A teli ezüstös, ragyogó hold és mi némán kuporgunk a csonttáfagyott földbe vájt gödrök mélyén. Előttünk a hó ezüstös mellvédje. Köszöntelek benneteket bajtár­sak, kik megosztottátok velünk a Hercuvata .keserveit, mint mi meg­osztottuk veletek a bajtársi szí­vet. És midőn odafent a végtelen magányban még egyszer megosztot. tuk egymás között a tüz melegét, már sokan voltak "köztetek, kiket a halál fagyos csontujja magához intett. És megindul a tánc. Bugó ör­dögök kavarják a levegőt, ólomda" rabok őrült kavargása. A kup sis­tereg. Az _erdők, bércek, völgyek visszhangja mintha egy pokoli had hahotája volna. Háromszor indul a tánc és mi­dőn harmadszor körülölel ben­nünket, sokáig tart, de azután vége. Egy ezertorku vad üvöltés tölti be a levegőt — az oroszok az ár­kokban vannak. Áldott legyen emlékük, kik a Kárpátok bércein alusszák örök álmukat, valahol a .Hercuvata-sirok mélyéin. A Cid harsonáit hallom. Hallom Jericho trombitáinak har­sogását. Hallom a történelem minden érccsengésü szavát. És hallom a szavak szavát: Gor­lice. Erők torlódnak. Energiák feszül­nek. Ui akaratok előre törnek és minden csak egy célt szolgál: »Előre!« Látom a harcosok áradatát, látom a tűzgépek óriásait v Játom a levegő szörnyeit és minden minden csak egy célt szolgál: »Előre|« Élő sziklafalakat látok, a sziklafalak megindulnak, — egy apokalyptikus vízió! A sziklafalak előre mozognak és velük az egész vonalon minden Galícia síkjain a határon át mesz­sze v. messze be az ellenség tes­tébe és hiába döngeti az ellenség hatalmas kapuit, itt-ott megnyí­lik egy rés, hogy annál jobban zá­ruljon. És újra beáll a téf. fis újra kita­vaszodik. A fák rügyeznek. Vol­hynia erdei a tavasz ezerszínű kön­tösében pompáznak. És újra megin dul a harcosok áradata, újra megszó lalnak a tűzgépek óriásai és újra fellángol az egész vonalon az em­berek véres harca. Köszöntelek benneteket bajtár­sak, kik őrt állottatok a Stochod partjain — dicső emlékek Hele­nin, Toboly és Czworotki­Egy üzenet jött- Egy űzenét jött Erdélyből és mire a nap ötödször fölkelt, az Olt partjain állunk. Kö­szöntelek benneteket Ti kálbori hősök! Itt-ott fellángol a harc, mig végre megszólalnak a szebeni íágyuk. S mire a fák lehullatják sár­ga lombjukat, ismét a Kárpátok hágóin állunk. Ojtoz- Egy hosszú ut, egy kes­keny völgy, az ut mentén egy da­rabka föld — a temető- Itt pi­hennek a mi hőseink. Ojtozban nagy sürgés-forgás van. Az Esztenán serényen folyik a munka. Talán itt telelünk? Nem! A tél mást rejteget számunkra. És eljőve a békesség ünnepe, eljőve szent Karácsony. És ismét megszólalnak az ágyuk. A puskák ropognak. Hó lepte feny­vesek mélyéből a magasba lép egy hősi kis sereg, Ezerháromszáz­négy- a mienk. Sok hősi vér árán az is marad. És előre tör a hősi had. Mélységes szakadékok felett, ólomfelhők alatt,, előre tör a csodás kis had — Monté Chinusu, Culmea Tepei De la FunduU Arsitei — de mire odaérünk, ismét sokan örökre lehunyták szemüket, akik megtették kötelességüket a ha­záért. Áldott legyen emlékük! Itália véráztatta földje köszön­telek! Ciprusaiddal, .márványoszlo­paiddal és minden búval, 'bánat­tal együtt, mely virágos rónáidat elöntötte. Köszöntelek szikláiddal s a ma­gyar vitézséggel együtt, mely kemé­nyebb volt szikláidnál és kemé­nyebb, semhogy akaratod meg­dönthette. Görz, Udine, Codroipo, Flu­mignano és a Piavén át a De Ka szigetére megyünk. Éjjel, mert itt nappal menetelni nem Tehet. A Casa di Muronái megindul a felváltás. Éjjeí, mert itt nappal váltani nem lehet. És megkezdődik a munka. Éjjeí, mert itt nappal dolgozni nem lehet. Ami éjjel felépül, az nappal rombadől. £s ismét megszólalnak a tűz­gépek óriásai. A tenger felől a lö­vedékek mint óriási ércharangok zugnak, és nehéz páíyájukon buk­dácsolva búgnak. szemben a piros sávos gránátok csattanása, közben az aknavetők súlyos tenyércsapása. Vér tapad minden talpaíattnyi földhöz. Bressanin ez ! Bressanin ez ! És mire a nap felkel, ismét sokan örökre lehunyták szemüket, kik megtették kötelességüket a hazáért. Áldott Iqgyen emlékük ! Mélyen Tisztelt Ünneplő !Kö­zönség ! Im elkísértük hőseinket azokon az utakon, melyeket a sors szá­mukra kijelölt es melyeken sokan azok között, kik ma "itt vagyunk, velük együtt haladtak. Midőn mi ma Itt összegyültünk, tettük ezt azért, mert ugy érezzük, hogy tartozunk valamivef azoknak, akiket a Halál nagy birodalma a harctéren örökbe fogadott. Tettük ezt azért, mert midőn ők elindultak a nagy ismeretlen céi felé, érőben egészségben, viruló ifjúságban, örömben, napfényben nem tudtunk, de nem is akartunk nekik örökre bucsut inteni. És most ugy érezzük, hogy va­lamivel tartozunk. A háború utáni idők képlete még nincs megoldva és tele van ismeretlenekkel. Csak az az egy bizonyos, hogy ők lerótták tarto­zásukat a Hazáért. A mienk — a mi tartozásunk niég nyitva áll. Ti néma nősök! Emléketek dics­fénye tündöklően ragyog felénk. Gondolatunk im Hozzátok száll: Még egyszer Veletek előre menni, a bérceken fent Veletek együtt lenni és soha többé le nem .jönni!

Next

/
Thumbnails
Contents