Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-12-05 / 277. szám

1926. december 4. Jíyímiüék MMMMMMMMMm 1 HH ni, amely a lelkivilágától a meg­valósításhoz vezetett. XA kiváló felolvasó előadásának során mintegy 100 képet mutatott be vetítésben, amelyből meggyőződ­hetett a közönség, hogy nem min­dig az a szép, amely magán viseli az eredjetiséget és hü tükre tud lenni alkotója lelki világának. Ná­dait a szokatlanul hideg idő da­cára Szép számú közönség hallgat­ta rqeg és ünnepelte a közöttünk ismételten való megjelenése alkal­mából. Fokozza az előadás érdekes­ségét az is, hogy a képekben be­mutatott tárgyak egyrészét látni fogjuk a Bessenyei Kör által ren­dezendő és f. hó 4-én a városháza disztermében megnyitandó nagy stilusu kiállításon. December 12-én lesz a gazdá­szok műsoros estélye a „Korona" nagytermében (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Itt is, ott is a kirakatokban ötle­tes plakátok hívják fel a járó-kelők figyelmét a «Fesfetich» B. E. Bö­löny Dénes törzsének, dr. Kállay Miklós, Szabolcsvármegye főispái* ja és dr. Varga Kálmán min. tan. gazd. akad. igazgató fővédnöksége alatt tartandó műsoros estélyre. A fáradhatatlan és agilis rende­zőség élén Stolp Ödön gazd. akad. tanár «Festetich» Patrónus bajtárs­sal mindent elkövet, hogy minden­ki egy kellemesen eltöltött est em­lékével térjen haza és a nagyszámú rendezőség már eleve biztosítja, hogy az estélyen megjelent hölgyek jól fognak mulatni. Az estély mű­sora, amint azt már a szétküldött meghívókban olvashatjuk, a követ­kező : 1. Nyitány- Előadja a gazdász zenekar. 2. Megnyitó beszéd, tartja Be­noist Gaszton törzsfő. 3. Saját verseit szavalja Fleischer Ernő. 4. Gazdász nótákat énekel Kö­réd i Endre. 5. Kabaré szám: 6. Szerenád, előadja a gazdász énekkar. Konferál: Fábry György. A jegyek előre válthatók a Rot­taridesz-féle dohánytőzsdében és az estélyen az ott felállított pénztárnál. Megnyílt a Szeged-Kikinda­Pancsova között közlekedő vonatforgalom. Budapest, december 4. (A MTI. rádiójelentése.) Az Újság irja: Mint ismeretes, hónapokkal ezelőtt tárgyalás indult meg Szegeden, hogy a kikindai il­letve pancsovai vasúti forgalmat is­mét helyreállítsák Szgeddel. A for­galom megnyitása november else­jére volt kitűzve, azonban közbejött akadályok miatt eltolódott. Most végre megindult a vonatforgalom, melynek első utján Szerbia felől Magyarországba 7 utas érkezett, mig tőlünk Jugoszlávia felé 5 utas ment. A második után már 9 utas jött hozzánk, de remélni lehet, hogy emelkedni fog a személyfor­galom mihelyt meggyőződik a kö­zönség arról, hogy az öt év óta szünetelő forgalom "helyreállítása mily nagyjelentőségű. Nagy vára­kozással tekintenek azon tárgya­lások eredménye elé is, melynek célja a Budapest—Temesvár illet­ve Orsova között közlekedő vonat­járatok megindítása. (*) Tanuljunk cukrászatot. Meg­kezdődött a második cukrász tan­folyam, beiratkozni Zöldség-tér 11. szám alatt lehet. Sípos aranyérem­mel kitünteteti cukrász. 5x A Kansz ülése. Harc a nyugdijakért. — A statnsrendezésről és a tisztviselő lakásokról. A Közszolgálati Alkalmazottak kor pontos statisztikai adatokra tá­Nemzeti Szövetségének szabolcsme- maszkodva, de mindenesetre egy­gyei elnöki bizottsága szerdán dél- két héten belül megindítja a kíiz­után a Bocskai-uttai helyiségében idelmet a sérelmek orvoslása végett, tartotta meg ülését, amelyen dr. Az országos igazságügyi, tanügyi Rágó József elnök bejelentette, hogy a legutóbbi országos naj választmányi ülésen fenn volt és fejezésre juttatta az itteni kartársak érzelmeit. A budapesti ülésen különösen a nyugdijasok ügyét tárgyalták meg ezúttal behatóbban és országos hi­rü jogászok állapították meg, hogy törvénysértés történt. Erre való te­kintettel elhatározta a választmány, hogy elsősorban csakis a nyugdi­jasok ügyét tárgyalja mindaddig, mig azt dűlőre vinni nem tudja. Utasította ezért az elnökséget, hogy tárgyi bizonylatokkal felszerelt me­morandumával kihallgatáson jelen­jen meg haladéktalanul a kormány­zó előttés tárja fel őszintén a tart­hatatlan helyzetet. A tisztelgés azóta meg is történt, mely alkalom­mal a Kormányzó behatóan fog­lalkozott az előterjesztett kérelem­mel azon kívánságának kifejezése mellett, hogy mindent el kell kö­vetni a kérdésnek közmegnyugvást adó módon való rendezésére. Meg van tehát a remény arra, hogy rövi­desen és kedvezően fog a döntés megtörténni. Azóta nyugdíjas ka­tonatisztek és más nyugdíj érdekelt­ségek is tartottak gyűlést ebb^n a kérdésben, amelyen a Kansz tagok is résztvettek. Ezek is eljuttatták kérelmüket a Kormányzóhoz, amely körülmény csak alátámaszthatja a mi régebbi küzdelmünket, amelyet az egyenlő elbánás érdekében kell, hogy ugy a tényleges, mint a nyug­díjas közszolgálati alkalmazottak minden erejükkel támogassanak. Beszámolt ezután elnök a státus­rendezés miatt keletkezett országos elkeseredésről. Az összes kategó­riák; arról számoltak be a nagy vá­lasztmányon, hogy egyetlen cso­portban sem kelthetett megnyug­vást az, amidőn nem ujabb áldoza­tok árán valósította meg a kormány az A. osztályba sorozottak jogos igényeit, hanem azzal, hogy a B. osztályba sorozottak járandóságá­ból elvont és eddig segély címért Élvezett összegekből teremtette azt elő. Mkithogy az eddigi sikereket ia mindig a tárgyilagosságának kö­szönhette a Kansz, ezért elhatározta az elnökség indítványára, hogy be­járja a Üszi,ellátás befejezését és ak­belügyi csoportok máris megtették intézkedéseiket a vidéki adatok be­szerzésére, a többiek pedig most küldik szét körleveleiket. A Kansz tehát megteszi kötelességét, csak arra vigyáz, hogy kívánságai mindig megdönthetetlen statisztikai adatokon nyugodjon, amelyek kö­izőtt mindig vezető szerepet visz a külföldi államokból az ottani kar­társak szintén változásoknak aláve­tett fizetési táblázata és az ottani polgárok adófj^itésétfll szóló ki­mutatás. A nagyválasztmány végül elfo­gadta a tisztviselői házhelyek ügyében dr. Ragó József által elő­lterjesztett következő határozati ja­vaslatokat is. A közszolgálati alkalmazottak ház helyjuttatás iránti kérelmükkel nem csak a földbirtokrendezésre vonat­kozó törvényekben megadott jogo­kat érvényesítették, hanem az or­szágszerte meglévő nagy lakásín­ségre figyelemmel családjukkal és az állammal szemben fennálló köte­lezettségüket teljesítették. Ugyanis egyfelől látták, hogy épités nélkül a lakásbérletek felmondásának be­következésével előreláthatóan a lakbérek legtöbb helyen oly ma­gasra szöknének, amelyből és az államnak alkalmazottaival szemben fennálló kötelezettségéből folyóan az államra sokkal nagyobb teher nehezedik, mintha az ál­lam az építkezésben segédkezet nyújt; másfelől látták, hogy a felmondás határidejének ismételt meghosszabbítása a háztulajdono­sok jogos érdekét — sőt az épüle­stek karbantartásának nehezítése nemzeti érdeket is sértene. Egye­temes nemzeti érdek tehát a lakás­ínség levezetésének mértékéig a köz tisztviselők építkezésének előse­gítése. A köztisztviselők házainak fel­építése abban az esetben valósitha­tó meg, ha a köztisztviselő a hiva­tali állásának megfelelő ház felépí­téséhez szükséges külföldi, vagy bár milyen forrásból származó kölcsön kamatait 1926 év végén járó lakbé­rekből képes lesz rendezni, a tőke­törlesztést pedig törzsfizetéséből, vagy más anyagi erőforrás felhasz­nálásával eszközölné. Rider Haggard nagy műve!!! ia, pénteken utoljára A rabszolga királynő Regíny a fáraók korából 8 fejezetben. Irta: Kider Haggard. Filmre irta: Vajda László. — Rendezte: Kertész Mihály. Főszereplők: Ariette Marchal, a L*Imag« főszereplője, .. .*. Beregi Oszkár, Korda Mária. És a burleszk-attrakció Előadások: 5-7-9 órakor az Karácsonyi olcsó vásár a Hungária cipőáruházban Nyíregyháza, Zrinyi [I.-n. 5. Telefon: 195. TRETORN"*­dUXifW} 'Amerikai női hócipők ezer K Férfi erős box, fekete magas cipők . . Női divat sevró, pántos és lüzf8 fekete 01A OQA félcipők. . . úlU'úOU Női divat lakk­•r-z&falott 245 ezer K 250-335 pántos cipők . Nöi b«rna magas fűzős <JCÍj cipők úüU Gyermek fekete magas füzts cipők 26—30-ig 31—35' Fiu fekete box, magas ,Berg teiger* cipők, 36—39-g . . . . Nói és féi fi posztó komót haz cipők Női divat mouslin haris­nyák az összes cipő­gJnekben .... 150 •íg 158 ezer E ezer K ezer E ezer E ezer E ezer S 185 54*85 ezer E 30 ezer E Női d vat selyemflór harisnyák minden QQ 4Q színben .... 00*?«f ezer E Óriási választék: angol gyapjú és selyem divat harisnyákban, ere­deti párisi francia haris­nyák az összes divatszi nekben — Sport meleg syapju Ifibszár és boka­harisnyákban. — Es'élyi brokát, lakk és antilop c.pők a legújabb divat­formákban. 7180 8

Next

/
Thumbnails
Contents