Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-11-11 / 256. szám

XLVí. évfolyam, * 256, mém. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő; VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZÁM. Telefen szám 138. Postscheque 28568. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetés! árak helyben és vidéken: Itéra SCOOO K. Negyedévre 80000 K. gSütísxtrlselóknek éa tanítóknak 20*/* engedmény. és a mohamedán mozgalom ügyé- i nak, ezzel szemben pedig a török benn megállapodás jött létue. A j kormány megígérte, hogy Orosz­szovjet kormány az említett, pontok | országot a keleti politika tekinteté­ban támogatását kérte Törökország-f ben fogja támogatni. A nemzetgyűlés 2X1H1 ülése. Budapest, november 10. Mj T. I. rádiójelentése. A nemzetgyűlés mai ülését fél 12 órakor nyitotta meg Scitovszkyl Bé­la elnök. Napirenden a költségve­tés vitája szerepelt, melynek első szónoka Baross János volt. Azon kívánságának adott kifejezést, hogy a nemzet talpraállitásának munká­jában minden igaz magyar ember­nek részt kell vennie s azon kel! ' Jennünk, hogy az alvókat ébresszük i fel s munkára serkentsük. Utána a nagybirtokok és hitbizományok vagyonváltságáról szól. Véleménye szerint a földreform eljárás során a földhöz juttatottak a legsilányabb földből részesedtek s igy nemcsak hogy nem használhatják, hanem egymásután adják is vissza a bir­toktesteket. Határozati javaslatot nyújt be az 500—1000 holdas va­gyonváltsági földek ügyének meg­vizsgálására. Két milliárdos csekkcsalást követett ei egy budapesti fozstíebizományos kitagadott fia. Budapest, november 10. M. T. i. rádiójelentése. A Világ irja. Napokkal ezelőtt a bécsi rendőrigazgatóság távirati megkeresést küldött a budapesti (főkapitánysághoz, melyben azt kö­zölte, hogy augusztus 28-án és szeptember 3-án Bécsben a Wiener Bank Verein főintézetében és az Osztrák ^Kereskedelmi és Kölcsön Intézetben egy elegáns fiatal ember 2—2 kis összegről szóló belföldi devizát vásárolt. Az illető fiatalem­ber a csekkeket később magasabb összegre kijavítva a leipzigi Deutsche Reichsbankban beváltotta. A csekkekre 10—10.000 cseh koro­nát, illetve 10 és 35.000 svájci frankot vett fel. Megállapították a nyomozás so­rán azt is, hogy' az illető ezenkívül még nyolc csekket hamisított, ame­lyek közül négyet az' Erik lombard bank, négyet pedig a prágai keres­kedelmi bank terhére hamisított. A csekkcsalás révén körülbelül két milliárd magyar koronának ju­tott a birtokába. A csekkek kiváltása alkalmával Müller Emil és Mittler Károly bécsi lakos néven igazolta magát, a beváltásuk alkalmával pe­dig Miiller Emil és egy hamis osztrák útlevél alapján Beerj Alfréd dr. néven igazolta magát i A bécsi rendőrség feltevése sze­rint a csaló azonos Freund Frede­rik Marcellel. A bécsi rendőrség fel­tevése szerint a tettes Budapest felé vette útját. A budapesti rend­' őrség a személyi adatok közlése után megállapította, hogy a tettes azonos Freund Izsó budapesti' dús­gazdag tőzsdebizományos Marcell nevü fiával, akit szülei öt évvel ez­előtt kitagadtak. Freund Marcell személyleirását közölték Európa összes rendőrhatóságaival. Vadőrök és vadorzók harca. Budapest, november 10. M^_T. I. rádiójelentése. A Pesti Napló irja. Miskolcról jelentik. Az északi határvármegyék uradalmaiban és erdőiben az utóbbi napokban egyre-másra harcok kelet­keznek az erdőőrök és vadorzók között. Szombaton éjszaka az Abauj megyei Regőcze község határában levő Waldbott uradalom erdejében formális tűzharc fejlődött ki az (orvvadászok és vadőrök között^ Az orvvadászok tüzelése következtében két vadőr súlyosan megsebesült. A lövöldözésre csendőrök érkeztek az erdőbe, akiknek sikerült hosszú küz­delem után öt vadorzót elfogni. Nagy Józsefet, a három Darvas fi­vért és Albert Ferencet megvasalva bekísérték a miskolci kir. ügyészség fogházába, a két sebesült vadőrt pedig a sátoraljaújhelyi kórházba szállították. Elitélték a volt bolgár péiiz­ügyminlsztert. Budapest, november 10. MJ T. I. rádiójelentése. Szófiából jelentik. A volt Stambu­lijszky kormány pénzügyminiszte­rét, Turlakowot hivatalos hatalom­mal való visszaélés miatf;3 évi fog­házra és egy millió leva pénzbün­j'tetésre .Ítélték. Országos mérnökkongresszus lesz Budapesten. Budapest, november 10. M,'T. I. rádiójelentése. A városok mérnökeinek országos szövetsége november 15-én, vasár­nap, Budapesten a központi város­háza tanácstermében közgyűlést tart. i Fényes Lászlót a pécsi tör­vényszék két hónapi fogházra ítélte. Budapest, november 10. M., T. I. rádiójelentése. Fényes László a mult év folya­mán Esztergályos János nemzetgyü lési képvieslővel együtt Láncos köz­ségben, ahol a községházán rágal­mazó kijelentéseket tett Karafflárh jcnő nemzetgyűlési képviselőről, a testnevelési tanács elnökéről, Evva László szolgabiróról és Mészáros Gyula körjegyzőről. Fényes felett tegnap mondott Ítéletet a pécsi kir. törvényszék s két hónapi fog­házra és két millió korona pénzbün­tetésre ítélte. Az ítélet ellen a vád és védelem felebbezést jelentett be. Törökország és Oroszország között politikai egyezmény létesült. Budapest, november 10. MJ T. I. rádiójelentése. Párisból jelenti a Havas-ügynök­iség. Mint a lapok jelentik Konstan­tinápolyból, Törökország és Orosz­ország között a mosszuli; kérdésben A Ietenyei választás megsem­misítésének hire. Budapest, november 10. Politikai körökben az a hir ter­jedt el, hogy a Ietenyei választást meg fogják semmisíteni, mert állí­tólag a pótválasztás határidejének kitűzése körül bizonyos szabályta­lanságok fordultak elő. Leugrott a robogó vonatról. Budapest, novembsr 10. M. T. I. rádiójelentése. Orosházáról jelentik. Lepár Ist­ván 25 éves szegedi ácsmunkás va­sárnap délután ittas állapotban fel­szállt a békéscsabai vonatra. Mi­kor a vonat már teljes sebességgel haladt, megtudta, hogy nem a sze­gedi vonatra szállt fel, erre fel­nyitotta a vonat ajtaját és kiugrott Az ugrás következtében súlyos sé­rüléseket és agyrázkódást szenve­dett. Nagyobb szerencsétlenségére csak másnap akadt rá az egyik pá­lyaőr, ahol eszméletlen állapotban feküdt. Beszállították a kórházba, azonban orvosai nem biznak felépü­lésében. Három milliárdos ékszerlopás történt Prágában. Budapest, november 10. M,'T. I. rádiójelentése. A prágai rendőrség átiratban ér­tesítette a budapesti főkapitánysá­got, hogy Riener Eduárd prágai ék­szerész üzletében november 3-án déli fél 1—2 óra között egy betörő járt s onnan 1.450,000 csen korona értékű különféle ékszert vitt el ma­gával. Megállapították, hogy a tet­tes egy középtermetű, 30—35 év körüli, barna hajú, angolosra nyirt bajuszu férfi volt, akinek az ujlenyo matát is sikerült megtalálni. A kár összege magyar koronában kifejez­ve meghaladja a három milliárdot A károsult ékszerész a tettes nyom­ravezetőjének 10.000 cseh korona jutalmat ajánlott fel, ezenkívül a megkerült ékszer értékének tiz szá­zalékát adja. A Hivatalos Lap holnapi száma közli a rádiórendeletet. Budapest, november 10. M. T. I. rádiójelentése. Hosszas várakozás után a Hivata­los Lap holnapi számában végre megjelenik a rádiórendelet. A mo­nopóliumot a magyar királyi posta­kincsrar élvezi, amely viszont a hír­szolgálat (céljából szerződéses: vi­szonyban van a Magyar Távirati Irodával. A rendelet értelmében minden felvevő állomást be kell jelenteni. Az előfizetői dij állo­másonként 2 aranykorona lesz ha­vonként. A honvédség főparancsnoka egyúttal a honvédelmi miniszter lesz. Budapest, november 10. — A MTI. rádiójelentése. Az idei marsall tanácson vitéz Nagy Pál tábornok bejelentette a honvédségi főparancsnoki állásáról való lemondását, melyet a Kor­mányzó tudomásul vett és el is fogadott. A lapok ekkor azt jelentették, hogy a honvédség főparancsnokául Janky Kocsárd tábornokot fogják kinevezni. Ezzel szemben a «Mai Nap» azt irja, hogy a jövőben a honvédség­nek nem lesz külön főparancsnoka, hanem a mindenkori honvédelmi miniszter lesz egyúttal a honvédség főparancsnoka is. Bokor Judith gordonka­művésznő ma esti hangver­senyének műsora. A «Nyirvidék» tudósítójától. Bokor Judith gordonkamüvésznő ma esti hangversenyének műsora a következő: 1. Haydn. D-dur konzert. Allegro moderato. Adagio, Allegro. 2. a) Pergolese. Tre giarno. b) Gaminiani. Gavotte. c) Tartini. Variationen. 3. a) Tschaikowsky. Variations sur un theme rococo. b) Méhut Gavotte. c) Schumann. 'Abendlied. d) Jeral. Zigeunertanz. A hangverseny rendezősége kért a közönséget, hogy a fél 9 órai kezdetre pontosan jelenjen meg, mert a műsor egyes számai alatt a terem ajtaja zárva lesz, TŐZSDE. Budapest, .november 10. (A MTI. rádiójelentése.) A korona ma Zürichben 72.70 volt. Terménypiac. A mai terménytőzs­dén az irányzat kissé lanyhább. A forgalom búzában rendkívül élénk. Hivatalos árak: Rozs 217—220, Ta­karmányárpa 240—250, Sörárpa 310—340, zab 240—255, Korpa 160—162.5. A többi változatlan. Valuták. Angol font 345500— 346500, Cseh korona 2102—2120, Dinár 1252—1266, Dollár 70960— 71580, Frank 2841—2871, Lei 328— 334, Lira 2827—2847, Márka 16008 —17003, Osztrák korona 100.20— 100.68, Svájci frank 13716—13802. Egyes v/an éra «000 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents