Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-11-10 / 255. szám

JtfkimmtsL 1925. november 10. Analfabéták. (S) Sok szó esett már Magyarország kulturfölényéről, kell, hogy egyszer ennek a kulturának hátrányairól is beszéljünk. Nem elég ugyanis föltenni a koronát valaminek a fejére, ami még nincs felöltöztetve, mert nemhogy nem comme-il-faut, de egyenesen komikifl lesz a megjelenése. Ez az éles példa pedig azoknak szól, akik dörgedelmes taktussal verik állandóan a nagydobot arról a bizonyos «kulturfölényrőb, hogy ezzel együtt saját magukat állithassák oda a közvélemény és a külföld érdeklődésének gócpontjába. Valahányszor szó e sik a kulturfölényről, a sorok között mindnyájan érezzük, hogy ennek a fölénynek érdekében, még nagyon sok elkövetni valónk van és ezt leginkább azoknak kellene megérezniök, akik ezt a kulturfölényt állandóan kifelé hangoztatják. Előfordulhat ugyanis, hogy a komoly érdeklődő, aki a kérdést meg akarja vizsgálni, a száraz statisztikai adatoknál olyan megdöbbentő ellentéteket fog meglátni, melyekből nem éppen kedvező eredményt vonhat le rólunk és kulturális helyzetünkről. Hivatalosan megállapítást nyert, hogy az alig nyolcmilliónyi magyarság között: "egymillió analfabéta él, tehát az egész népesség nyolcadrésze. Ennél szomorúbb és siralmasabb megállapítás nem igen érhette a kulturált Magyarországot és nem lehet józanul gondolkodó és hazáját szerető magyar, aki ennek a siralmas helyzetnek tarthatatlanságát be nem látná. Az analfabéták száma egymillió és ez olyan horribilisán magas arány^ szám, melynél megdöbbenve és csodálkozva kell megállanunk, mikor szinte önkénytelenül megkérdezzük: hogyan lehetséges ez? Franciaországban 300 ezerre emelkedett az analfabéták száma i és ezt a nagy számot a franciák | szégyenkezve dugdosták, takargatták a külföld elől. Pedig Franciaországban 40 millió ember él és a francia kulturát mégis csak ismerik valahogy az egész világon. Az összehasonlítást nem is merjük megtenni, hisz annyira elszomorító már maga a megállapítás,, hogy sem kedvünk, sem erőnk nincs hozzá. De, ha valahol föl lehetne szólalni, ha volna egy fórum, mely megértené ennek a kérdésnek horderejét s ha érdemében lehetne tárgyalni ezt az égetően fontos kulturális problémát, akkor megkérdeznénk az illetékesektől, hogy hogyan volt ez lehetséges? Hogyan csinálták meg ebben a kis országban, hogy ennyi eníber maradt tudatlanul, hogyan és milyen eszközökkel vonták meg ettől az egymillió embertől az írás és olvasás tudományát vagy, ha az illetők hibájából történt, hogyan volt lehetséges, hogy egymillió magyar szinét sem láthatta az iskolának? Milyen iskolapolitikát csinálnak a kultuszminisztériumban, és mi is az tulajdonképen, amit a magyar kultura fejlesztése érdekében ezen a leghivatottabb helyen elkövettek? Ki fog ezekre a kérdésekre felelni? Lehet-e egyáltalán felelni ilyen nagy horderejű kérdésre, mely egyszersmind egymillió ember vádja is azok ellen, akiknek hibájából nekik tudatlanul kellett maradniok? Nem lehetséges, hogy ilyen nagy horderejű hibáért egyeS emberek vállalják a felelősséget. Hibás az egész rendszer. Végig az egész vonalon vétkezett mindenki, aki a szűkös iskolaviszonyokat sohsem tartotta elég fontos kérdésnek és aki előtt a 'falu népének oktatása mindig csak harmadrangú és mellőzött kérdés tudott maradni. Azok, akik állandóan abban a tévhitben éltek, hogy egy főváros kulturája elfedi a kíváncsi szem elől a vidék fogyatékosságát, olyan bűnt követtek el a kultura és a népégyedei ellen, amely bűnre nem lehet semmiféle néven nevezendő bűnbocsánat. Lehetséges, sőt valószínű, hogy a mindig készen álló indokok tömegéből, ennek a kérdésnek magyarázására is fog telleni, de bárhogy magyarázzák és bárhogy igyekszenek is indokolni ezt, a mindig mostohagyerekként kezelt problémát, a válasz nem lehet kielégítő. Annak az egymillió Magyar Jánosnak, Kiss Péternek, Nagy Istvánnak fájdalmas és szemrehányó hangja morajlik feléjük, akik, elkerülve egyszer a szülői háztól, sohasem fogják tudni leírni hazaküldendő üzenetükben azt a két szép magyal szót: édes anyám... o OSWALDI filmje hétfőn és kedden 5, T és 9 órai kezdettel az 5 órás előadás félhelyárakkal SZERELMI EXPRESS vidám filmregény 8 fejezetben. Eredeti cigányzene, jazz-band! Ipollóbsn „Vulkánok felett járunk és jaj, ha ezek mégegyszer kitörnek!" A keresztényszocialista párt nyíregyházi csoportjának népgyülése a Gazda Otthonban. A «Nyirvidék» tudósitójától. A keresztényszocialista párt nyiregyházi csoportja tegnap délelőtt 11 órakor népgyűlést tartott. — A Gazda Otthon több száz személyt befogadó hatalmas díszterme színültig megtelt érdeklődőkkel. — A népgyülésről, amely minden zavaró incidens nélkül, a legteljesebb rendben és fegyelmezettségben folyt le, tudósítónk a következőkben számol be: A gyűlés megnyitása Lakatos Lajos pártelnök nyitotta meg néhány szóval a gyűlést és felkérte Klekner Károly dr.-t a népgyűlés vezetésére. Klekner Károly dr. a Magyar Hiszekegy elimádkozására hívta fel a megjelenteket, amely után mélyen szántó, filozofikusan átfogó, peda gógiai értékű beszédet mondott. A «keresztény» szó fogalmi körében mutatott meg teljes tárgyilagossággal olyan viszonylatokat, amelyek a mai súlyos anyagi küzdelmekkel tele élet és a keresztény szó tiszta értelme között fenállanak. Nemcsak, hogy nem mondhatjuk el magunkról — úgymond — hogy az élet napi küzdelmeiben mindig keresztények vagyunk, de nem is lehetünk mindig azok, bármennyire is szeretnénk, mert a társadalmi berendezkedés tökéletlensége ebben sok esetben meggátol bennünket. De jó ez az akadály, kell ez az akadály és az Úristen Krisztus tanításait mintha valóban akadályul állította volna elénk, mert ez az akadály, ennek a legyőzése vezet fokról-fokra, meg nem szűnve a több és több boldogsághoz. Hogy ezt elérhessük tehát: Krisztus-követőknek kell lennünk. Sajnos, hogy ma még nagyon kevés az igazi értelemben vett követők száma. '— Végül szívesen üdvözölte a vendégeket és a gyűlésen megjelenteket. Talán jobb igy... Irta : Nag)f Zoltán. Nyurga Tóni lassan, cihelődött fel a kemény deszka ágyról és hosszú csupa csont-bőr kétkezét kifeszítette a feje felett, nagyot nyújtózott, hogy fáradt, a fekvéstői elzsibbadt tagjait valamennyire életre keltse. Aztán hosszú kezeit erőtlenül eugedte el, amelyek könnyű rongy módjára lötyögtek keskeny válláról, mint valami vállravetett kabátnak hintázó ujjai. Csakj egy lépést kellett tennie, már az ablak előtt állt. — Rozsdás, karvastagságnyi vasrudak fedték az ablakot s apró négyszögletekben csak annyi helyet hagytak, hogy két kezét alig préselhette bele. Az ablak előtt egy kivénhedt fának megtépett lombjai igyekeztek eltakarni a derűs égboltot, de maradt bőven hely ,ahol a csillagok bekukucskálhattak. Kicsit fázós' őszi széi rezgette meg a fák leveleit, melyek közül egy-kettő bánatos zizegéssei hullott le a porba és messziről, a város alatt elhúzódó országútról sze kerek tompa zúgását hozta a szellő, amibe bele-bele kiáltott a messze elszórt tanyák kakasainak hajnali ébresztője, vagy a tanyát őrző kuvaszok tompa vonítása... öszi hajnal. Talán nincs még négy óra sem, még fönt reszketnek a csillagok és kékes fényével világit a hold és mégis csupa-csupa élet minden. És Nyurga Tóni odaszorította fejét a j hideg rácshoz, a kis nyíláson át be- j lefúrta lázasan égő szemének tüzét a kékes nagy-nagy darab sötétbe, j ... Mi az, amj'őt nem engedi aludini ? Hisz már majdnem egy évet töltött el itt gyötrő kínok között, j néma szenvedéssel, keservesen beletörődve a változhatatlanba. Óh, mennyit kellett szenvedni, még ez ijesztő magányt, e befont ablakot, amelyik mindig keserves rabságát jutatta eszébe, a kemény deszkajágyat és e, kínos félhomályt megszokta. De belekényszeritette végzete, és a kínok és keservek anynyira fásulttá tették, hogy szinte megfeledkezett arról hogy hol is van De ma visszajött minden. Hiába akarta elnyomni, hiába akarta betemetni fejét a durva pokróccal, hogy álmot erőszakoljon elgyötört agyára, nem sikerült semmi, semmi... A hidegveriték kiütött homlokán a nagy igyekezetben, hogy valami másra, valami olyan nagy-nagy isteni csudára gondoljon, ami feledtetni tudja vele a másikat. És mennél jobban erőlködött, annái inkább előrebujtak a rettegett gondolatok, lassankint feledtetve mindent előtte állottak leküzdhetetlen teljes nagyságukban. És ki'akart ugrani ágyá-1 ból, hogy elűzze kinzó gondolatait, l de elszáradt, megkínzott teste felmondta a szolgálatot. Ott kellett maradni és tűrni, tűrni. Hallgatni, hogy messziről zúgnak a szekerek és muszáj volt rágondolni arra, amit mindenáron felejteni akart. Eszibe jutatták e szekérzúgások, ahogyan tompán dübörögve gurultak tova a kigyódzó fehér országúton. — Igen, vásár lesz, ugyanaz a vásár, amelyik idejuttatta őt. — Ugyanolyan zaj, ugyanaz a zúgás és mardosó keserűség, mint akkor, fcsak most ő nem áll kinn az országúton, nem húzódik meg az őszi fa tépett ágai alatt, hanem tehetetlenül ínyül el a hideg, kemény deszkavackán. De annyira belopta magát a mult emléke lázas agyának minden csepp részébe,! hogy szinte ugy érzi, mintha most! is ott támaszkodna az országút árva fája mellett és lesne végig-végig a hosszú uton. — Előtte el-el döcög egy-egy szekér lés ő fázósan (húzódik meg a fa mellett, hogy valahogy megne lássák, 1 Egyik-másikat még mégis ismerte, ahogy gubájába belecsavarodva biz- , tattta fáradt gebéjét.,De hát mit törődött ő ezekkel. Mást várt ó, akinek erre kell elmenni és aki nem is sejti, hogy utolszor! látta azt, akitől elbúcsúzott, hogy a vásárra menjen. És ő ott húzódik a fa alatt, hogy lemossa gyalázatát. Igy lesz. Senkisem fogja gondolni, hogy a Nyurga Tóni lenne az, — aki igénytelen majom testével csak félembernek számit — hogy ő lenne az, aki eltette láb alól. Szinte annyira bebeszélte önmagának, hogy maga sem hitte el, hogy akadna* valaki, aki őt : Nyurga Tónit merné gyanítani. — Lehetetlen az, hogy akadna valaki. És magához szorította hatalmas tölgyfafütykösét, előkotorászta zsebebői a" rumos üveget, hogy elhatározását szilárdabbá tegye. t — Ma lesz a leszámolás napja. Az arcát lángbaboritotta

1 meggyalázásának emléke. Miért, miért is volt ő annyira undok, hogy mina kacagtak rajta és nem tekintették tembernek ? Öt is a Teremtő adta e keserves világra, csak csontjára elfelejtett elég hust adni. És e testtel e vékony, hosszú testtel hiába párofult a normálisész, esetlen mozgása lógó járása valami olyasmivel ruházta el, amit mások félkegyelmüség nek tudtak be. Nem volt neki gyerekkorában sem senkije, aki jószivvel lett volna hozzá, és ha be is vették a gyerekek a játszók csoportjába, csak azért tették, hogy ő legyen az, akit mindenkinek szabad megverni és akin mindenkinek csak (nevetni muszáj. Ö volt az a bizonyos Tóni, akit mindenki becsapott a többiek mulatságára. És amikor már legénnyé lett, akkor sem szűnt meg meg e csúfos mulatság, cask anynyival lett rosszabb, hogy akik igyekeztek felnőni hozzá, még azok sem kímélték meg. Amikor már tiirhetet-