Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-10-14 / 232. szám

*fi8i —mm irwm - í^ITT ttindJ JtYIRjriDEIt 1925. október 14 Fogvicsorgatás. Még meg sem kezdődött a parlament uj ülésszaka, máris megindult az ellenzéki oldal harci készülődése. A régóta pihenő szónokokat azonban nem azok a kérdések izgatják és serkentik tettvágyra, amelyek az ország fejlődésének szempontjából időszerűek, hanem újból csak azokkal a témákkal szándékoznak előhozakodni, amelyek már ezerszer és ezerszer letárgyalva voltak és amelyek fölött a józan közvélemény reg napirendre tért. Az ellenzéki lapok híradásai szerint megint nagy deüciával készülnek feltálalni a Beniczky, meg a Somogyi-Bacsó ügyet svomoru bizonyságául annak, hogy a baloldal újból a botrányhajhászat sikamlós talaján készül nekiindulni törvényhozói munkálkodásának. Hasztalan vártuk tehát erről az oldalról, hogy a több hónapig tartó szünetet józan mérsékletet termő gondolkozásra és az ország fontos erdekeinek lelkiismeretes mérlegelésére használták fel, ugy látszik, a lelkekben mi sem történt, a stratégia és taktika eszközei és fegyverei semmit sem változtak. De, ugy látszik, a cél sem, mely újólag csak lármára és egyenetlenségre törekszik komoly megértés helyett. Eltekintve attól, hogy az emiitett kérdések már unos-untig le lettek ugy a parlament nyilvánossága előtt, mint a publicisztikában tárgyalva, azon okból sem alkalmasak a tárgyalás ujrafelvételére, mert hisz az eljárás a legtörvényesebb fórum, a független biróság előtt folyik, melynek menetére a parlamentnek, még kevésbé az egyes kisebb, témában megszorult frakcióik semmi befolyásuk nem lehet. Tehát csak oknélküli fontoskodás és szószaporítás volna minden egyes felszólalás, amely ez ügyet törvényes utjának menetében zavarná és akadályozná. Amint hallatszik, a szuszból máris kifogyott ellenzékiek parlamenti vizsgáló-bizottság követelésével szeretnének előhozakodni. Szóval arra is képesek ezek a jó urak, hogy eddig mereven gyakorlott felfogásaikkal 'í.s ellenféltbe kerüljenek. Mert eddig mindig ugy volt, hogy valahányszor bármely ügyben, a parlamenti bizottság'szükségessége merült volna fel, az ellenzék toporzékolva ágált minden ilyennek igénybevétele ellen, azon a cimen, hogy egy politikai elemekből összeállított bizottság se nem kompetens, se nem alkalmas, mint politikai elfogultsággal illethető orgánum az ilyen ügyek elbírálására. Annál élénkebben követeltek mindig a törvény e rendes utján haladó eljárást. Most, amikor ez az ügy ilyen jjton van és eléggé előrehaladt stádiumban, most persze a parlamenti bizottság után sóvárognak és áhítoznak. Nem azért, mintha ez az igazságot jobban fel tudná deríteni, mint az igazság hivatalos és független orgánuma, hanem azért, mert ez aztán megadná a lehetőségét annak, hogy a kipihent szónokok újra kiereszthessék bus baritonjaikat és szárnvaló fantáziájukat. , Biztosan tudjuk azonban, ihogy a Ház elnöksége tisztában van azzal, hogy mi a parlament igazi •feladata. És tisztában van azokkal la házszabályokkal, amelyek az ilyen felesleges, sőt káros idöpocsékolásnak és az izgalmak indokolatlan felébresztésének megakadályozására alkottattak. Reméljük, hogy nem fogja passzív részvétlenséggel nézni az ellenzék gondolatszegény, sivár kísérletezéseit és céltalan botrány okozását, hanem lesújt a hidra fejére, mielőtt az egy országrontó mozdulatot tehetne. Válasz „Szóló" vasárnapi cikkére. A «Nyirvidék» vasárnapi számának vezércikkével kívánok perbe szállani. Szóló ur nagyon sötét Szemüvegen fijnlíájfe meg közállapotainkat, amikor rásütötte arra a balkanizálódás szégyenbélyegét. Talán mégse lesz az olyan kétségbeejtően sötét. Hiszen annyi bizonyos és abban ípn is egyetértek, hogy a társadalom i oi zon vos réfiggei nagyon haj fa! rnosak a vezércikkben ostorozott j bűnökre és hogy közéletünk erőj sen fertőzve van epidémiák miaz| máival, amelyek között a balkáni 1 izii baksis-rendszer tünetei is szomorú kórképeket nyújtanak, — mindazonáltal, ha másrészről arra gondolunk, hogy az imitt-amott jelentkező kísértésekkel szemben a közélet hivatott tényezői, — érteni alattuk a magyar köztisztviselők tiszteletreméltó gárdáját — mirt erős bazaltszikla állja meg helyét és minden poklokon keresztül dacol a szennyes áramlatokkal, — akkor a «Szóló» ur sötét korképébe mégis belevegyül a jó reménységnek egy biztató sugara, egy szelíd fénykéve, amely azt hirdeti, hogy mégse balkanizálódunk! A dolognak ugyanis két vége s a baksis-rendszernek két főszereplője van. Az egyik a tánc-ingerlő, a másik az elfogadó. Amig és ahol könnvü Katót táncba vinni, addig és ott nagy aratása lehet az epidémiának. De ahol a Katók — Kálók maradnak és ellent tudnak állani a csábitásnak, addig és ott semmi baj nincsen. A «Szóló» ur által említett esetnek is megvan a maga biztató, szeliditó oldala, amiről a cikkíró ur teljesen megfeledkezett, vagy ha nem feledkezett meg, akkor a tollában maradt: —i nevezetesen a dolognak'az a további része, hogy az adott esetben, amelynek részleteit mindenki ismeri: a vesztegetés nem sikerült és csak kísérlet maradt. A táncba hívott Kató — Ká

ló maradt és a felajánlott szédületes milliókat illetékes helyre beszolgáltatván, fényes bizonyságát szolgáltatta a magyar tisztviselő szilárd erkölcsi integritásának és nagy ellenállóképességenek! A legközelebbi napokban egy előkelő fővárosi újság vezércikket irt Suhajdáról, arról a törvényszéki kezelő hivatalnokról, aki a Lévai 1 ibor ügyvéd által megkísérelt vesztegetési kísérletnek állott ellent hősiesen, most erről a másik írni. aki a Nvirsfgen vizsgázott le a tisztviselői jellemszilárdságból; példát adva a többi névtelen tízezernek, akik az élet nehéz küzdelmei, ezernyi megpróbáltatásai, között annyi csábitásnak, kísértésnek, ingernek vannak kitéve, akik azonban mindeddig híven tudták megőrizni a magyar tisztviselő hagyományos, régi jó hírnevét, közbecsülésnek örvendő kari becsületét. A dolognak ez a része élénken tiltakozik a balkan-izálóds sötét vádja ellen és addig, amig ilyen hőslelkü, kemény jellemű tisztviselők állanak őrt a magyar társadalélet tisztaságának sáncai előtt, adflig semmi okunk nincsen a kétségbeesésre és teljes jó reménységgel vehetjük fel a küzdelmet a társadalmi élet annyi kínálkozó más őrhelyein is a ránk zúdított erkölcsi métely túlkapásai ellen. Ha a jók összefognak és a hivatásuknál fogva őrszemekül kiállított köztisztviselői kari egységes táborként támogatják heroikus küzdelmükben akkor a balkáni rémnek setét kísértetei le fognak törni és a régi io magyar erkölcsök diadalmaskodni fognak. Figyelő. * A cikknek, amely a vasárnapi közleményünkben érinteti esetnek más oldalról való megyilágitásához nagyon alkalmas és témájánál fogva is minden tekintetben helytálló, készséggel adtunk ljelyet s azzal minden tekintetben egyetértünk. Bár az elharapózó erkölcsi betegségek iiesztő korképére vonatkozó vészkiáltásunkat is mindenben fenntartjuk. Szerk. káni módon viselkedett, de tetszik tudni — nagyon be volt rúgva. Lehet-e csodálkozni ezek után, hogy mielőtt Magyarcsanádnál átlépte az oláh határt, a következőkep foglalta össze albumában oláhországi benyomásait: — Végre eljött az óra, hogy megszabadulok a igányorgCzág-Romániából. Áz angorai magyar kutya és a bagdadi szamár világkörüli tanulmányúton. Egyjísztrák világjáró cserkész választotta őket utitársul. Makóról jelentik" Érdekes vendége volt tegnap a makói cserkészeknek: Anton Koschier klagenfurti világjáró cserkész, aki már három év óta járja a világot, de csak 1928-ban reméli befejezni az egész földgömböt átölelő utiprogramniját. Szép, fiatal feleségével együtt indult el az ezer kalandot ígérő útra a bátoi* cserkész. Damaszkuszban a 72 fokos illőségtől napszúrást kapott a felesége s meghalt. Azóta egyedül róíja a keleti országot útjait a világjáró cserkész, azaz ho£\ mégsem egyedül, mert a bagdadi angol kormányzótól kapott egy kedves hűséges útitársat: a Lucyt, egy szép szürke, fürge szamarat. Angorában, ifjú Törökország ifjú fővárosában meg egy ott élő magyar kutyát ajándékozott neki, a Bundást. Ezzel a két értelmes, becsületes útitárssal járta be a Balkánt. Utiélményeiről két könyvet szándékozik kiadni a világjáró cserkész, aki különben nyomdász. A legvadabb Kongó sem hozott számára olyan keserű és meglepő élményt, mint Románia, illetve Orsóvá. " Viddinből jött s vasárnap ér Orsovára Anton Koschier a szamarável meg a Bundással. Itt a vasárnapi munkaszünetre való tekintettel azt ajánlották neki az oláh granicsárok, hogy hagyja a csomagjait a vámházban, majd hétfőn cenzúrázva, megvámolva visszakapja. Vissza is kapta, de fenekestől feltör gatva és nagy hiánnyal. Két értékes albumot, egy régipénz- és bankógyüjteményt, egy Kemal pasától kapott ezüst cigarettaszipkát, egy ezüst töltőtollat egyszerűen «elcenzuráztak» a csomagjából s mikor a rendőrségtől kért jogsegélyt, azt kapta, hogy miért nem utazott el előző nap, akkor nem lopták volna el semmijét. Az esetet a temesvári osztrák konzulnál panaszolta el nagy csodálkozva a világlátott, de még ilyet nem látott gyalogcserkész. De Románia még tartogatott számára egyéb kongó-izü élményt is. Lúgoson, mikor a kávéházban árulgatta a lapjait, egy tiszti társaságból felugrott egy oláh huszártiszt, mellenragadta s követelte, hogy azonnal vesse le ingblúzát. A cserkész jó ideig nem tudta megérteni a dühöngő kapitányt, mig mig végre rájött az orditozásból, hogy őt magyarnak nézte az oláh kapitány, mert fehér ingén véletlenül piros epolett és zöld nyakkendő volt .Az igazolványt is elvette a magyar színektől megvadult oláh tiszt s csak másnap a rendőrségen adta vissza, egyben bocsánatot kérve, hogy olyan ultrabalelőadás a színházban szombaton októberien este 8 órakor A nóta vége Főszereplők: Havasi Mimi, Harczos Irén, Székely Renné, Kőrössy Zoltán, Károlyi János, Lédeczy Antal Bérletek előjegyezhetők a Jakobovits dohánytőzsdében. fi137-6