Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-10-14 / 232. szám

1925. október 14. jsíyíkhidék PROLOO. írta : Walter Géza dr, A nyíregyházi önk. tüzoitók okt. 11-. jubiláris ünnepségén szavalta: Nagy Kálmán. Köszöntünk Téged, drága Városunk Szabolcs földjének büszkesége Te ! Szerény ajándék, mit mi nyújthatunk, A tűzoltóknak k'csiny ünnepe. <Dicsőséges, nagy, lázas utadat, Hot éveket haladsz egy nap alatt ; Csodás, teremtő, szent etötörésed Szakítsa meg e pillanat. A mi ünnepünk, ünnep Tenéked is, , Örülj velünk, ml drága Városunk, \ Mi bennünk ég, hevítsen Téged is. Tüzeljen lángra a mi szent borunk ! 'Mert ha emeltél szépet és nagyot, Mi raktuk itt a fundamentumot! Veled, Melletted, Érted dolgozunk, Karunk, szivünk el nem hagyott. Amit j

e alkotsz: szénét és dicsőt — Derengő pirt a sötét alkonyon — Amit Te épitsz, — védjük a Jövőt, Iflli őrködünk itt éj- és nappalon ! Mint őrszemek féltett határon, Hogy drága munkád semmivé ne [váljon, Mi őrködünk, éber tűzoltók A bús magyar éjtszakákon. űrfokunkon rendületlen állunk, Sorscsapástól óvjuk ezt a Hont • Bátor erővel küzdelemre szállunk, Házatokra tűzveszély ha ront. »£s ami e Honra gyászt hozott: Hamvában izzó vörös zsarátnokot, Elszánt haraggal oltjuk és tapossuk Pusztuljon el az átkozott! A jó tűzoltó, tüzet is csinál : Magyar szivekben tüzeket rakunk A Honszerelem, égő lánginál Serény, éber tüzélesztők vagyunk. Tüzünk mellett melegszik szép Hazánk, Nemes feladat vár mi ránk, E tüzet egyszer lángra gyújtani ! Égjen szent, irredenta láng! Magyar testvérek ! Mind bajtársak, Mind a velünk együtt ünneplők Reményei szegény Hazánknak' Tűzoltók és szent tűz gerjesztők! Gyertek ide itt egy az ünnepünk, Egy a célunk és egy a szent ügyünk Hisz egy Hazánk van és egy [Istenünk, Közös munkára tartsatok velünk ! ! .iiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitniiiii. A kastély banditái! (Az eltörött hegedíí) Az évad szenzációja Szombattól - Apolló. ^liiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii'' A marokkói halálmezőkön. Egy megszökött spanyol légionárins az afrikai háború borzalmairól. — A riffkabilok kegyetlenkednek a légionistákkal Ajegszebb bútorokat ®sr legolcsóbban Suhanesz Lajos bútorgyáros kárpitos és butorárucsarnokában szerezheti be. Nyíregyháza, Gör. kath. parocbia. Hajlított székek nagv raktára. Nagy szönyegraktár. 5475-13 A marokkói háború borzalmairól a spanyol és francia haditudósítások alig nyújtanak fogalmat. Egy spanyol légionárius, aki hónapokon át harcolt a marokkói fronton, de felhasználva az alkalmat, megszökött, borzalmas részleteket közöl a gyarmati háborúról. — Kiképzésünk mindössze nyolc napig tartott — mondotta a megszökött légionárius — és nem állt másból, mint hogy éles tölténnyel célba lőni tanítottak. Száz méter távolságról boros palackokra íőttünk és nyolc nap elteltével majd nem valamennyien halálos biztonságra tettünk szert, sohasem hibáztuk el a palack nyakát. Kikerültünk a frontra. A nagy visszavonulásnál az utóhadban voltam, a spanyol légió ötödik zászlóaligával. — Hallottuk, hogy a tisztek egymás között arról beszéltek, hogy már 15.000 főnyi veszteség érte a spanyol csapatokat és ha a légió hat zászlóalja nem tartaná magát olyan hősiesen és nem fedezné saját testével a visszavonulókat, akkor a veszteség még több lenne. Minden kórház tele y^n sebesültekkel és ahogy mi magunk is lépésrőllépésre vonultunk vissza, utunkon holttesteket és haldoklókat találtunk. Arra sohasem volt idő, hogy felszedjük és magunkkai' vigyük őket. — Ahol spanyol holttestre találtunk és eltemetni már nem tudtuk őket, ott valamennyi holttestet petróleummal öntöttük le és meggyújtottuk őket. Az égő húsnak, az elégjo szövetnek és a holttestnek táskájában felrobbanó patronoknak borzalmas füstfellegén köhögve és fuldokolva, félig megvakultan és félig őrülten botorkáltunk órákon keresztül; — ez volt a visszavonulás. 4 tisztek káromkodtak, sokan a kimerültségtől leestek a lóról és négykézláb vánszorogtak mögöttünk. A marokkóiak a kezükbe került légionisták hasát vágták fel, az élő és üvöltő ember hasüregét kövekkel rakták tele és ugy hagyták őket ott a pokolian tűző nap alatt, saját vérében fürödni, amig meg nem halt. Ezeket a sebesülteket, az igy megölt légionistákat a riffkabilok nem viszik magukkal, el sem temetik, hanem ott hagyják heverni a mezőn. — A légionistákat hallatlanul gyűlölik a riffkabilok, mert azt tartják róluk, hogy csak pénzért szolgálnak idegen államot, éppen ezért az idegenlégióbeli katonákkal, Jia a kezükbe kerülnek, sokkal kegyetlenebbül bánnak el mint az elfogott spanyolokkal. Igaz, hogy a spanyol légionisták sem kegyelmeznek... ^ — Egyszer az egyik őrjáratunk három riffkabilt fogott el. Fegyver nem volt náluk, igy vezettük őket a blokkházba. A parancsnokló tiszt kijelentette róluk, hogy bizonyára kémek. Sorakoztatta a legénységet, a három embert falhoz állíttatta, azután kiválasztotta a légió három katonáját és rájuk parancsolt: — Lőjjétek őket agyon! — A három katona egy lépés távolságról lőtt bele a három riffkabil mozdulatlan, nyugodt arcába. Azonnal meghaltak. A parancsnokló tiszt utasitására a három holttest fejét levágták, dárdára tűzték, a levágott fejek fülét lenyiszállták és az igy megcsonkított véres, puskaporfüstös fejeket az őrház három kapujánál kitűzték. A három lefejezett holttestet a falnak támasztották és száz lépés távolságról célba lőttek rá, ki a térdét, ki a szivét, ki a kezét akarta eltalálni. A rostává lőtt holttesteket azután szamárfarokra kötve hurcoltatták el a hegyek közé, ahol dinamittal robbantottunk neki sírt. Másnap reggelre a lándzsára tűzött fejek eltűntek a blokkház kapui elől és nyomaveszett a robbantott sírokból a holttesteknek is. — Az őrtálló katonák viszont felmetszett hassal holtan feküdtek a köveken. — A spanyol idegenlégió hat zászlóaljból áll, most szervezték hozzá a hetediket. Egy-egy zászlóaljnak ötszázötven-hatszáz ember a létszáma de a veszteségek már nagyon nagyok. Ezért határoztam el, hogy megszököm és inkább választom a menekülés bizonytalanságát, mint azt ,hogy a marokkóiak kezébe kerüljek. Á szerb nemzeti knltnra ápolását a régi Magyarországon senki sem akadályozta. 1830-tól 1850-ig 1440 szerb mű jelent meg Magyarországon Az Újvidéken megjelenő „Délbácska" cimű lap irja: Azzal az otromba váddal szemben, amely szerint a régi magyar impérium „elnyomta" a Vojvodinában lakó szerbeket, megakadályozta azok nyelvének és kultúrájának kifejtését, a „Délbácska" szerdai számába idéztük a beogradi egyetem tudós professzorának, Sztanojevics Sztanojénak a „Politika"-ban közölt adatait, amelyek teljes egészükben alkalmasak a már népszerűvé vált és közkelelü vád megdöntésére. Az „elnyomatás" és „üldöztetés" évtizedei alatt Sztanojevics professzor számára mégis „ilyen feljegyzések váltak lehetővé : „A szerb nemzeti történelemben a Vajdaság legnagyobb jelentő sége az itt született szerb nemzeti eszmében, a szerb nacionalizmusban rejlik. A szerb nacionalizmus a Vajdaságban kelt életre es idővel áthatotta a többi, szerblakta területeket is, ez azért történi, mert az uj körülmények között megkezdte fejlődését kulturájuk és közoktatásuk". Sztanojevics a későbbiekben igy cáfol rá a hangosan, oktalanul és esztelenül vadaskodókra: „A magyarországi szerbeknél fejlődött ki a szerb nacionalizmus olyannak, ahogyan ismeretessé vált a XlX-ik és XX-ik században Európa közvéleménye előtt. Minden kételkedés nélkül el lehet mondanunk, hogy a Vajdaság volt nacionalizmus szempontjából a legmagasabb fokon az összes szerb területek felett". A tudós és nagyképzettségü professzor állításai után tisztelettel kérdezzük: Lehetséges-e ilyen intenzív nemzeti élet egy elnyomó rendszer alatt ? A Vojvodina magyarlakta községeiben ma az egész vonalon az államnyelv használata a kötelező. Magyar fordításban még a „Novisad" sem használható és a 30.000 lakosából 28.000 magyar lélekkel biró Sentán sincs egyetlen magyar cégfelirat. A szuboticai vasutigazgató rendeletben tiltotta meg a magyar nyelv használatát s a Vojvodina közvéleménye még ma is hangos attól az izgalmaktól, amelyet Horvát Cvetko szuboticai rendőrfőkapitány ismeretes napiparancsa váltott ki. A magyar nyelv hivatalos és félhivatalos üldözésével szemben lássuk, miként bánt a szerb nyelvvel és a cyrill írással az ,elnyomó" magyar impérium? Miután arról eleve is meg vagyunk győződve, hogy a mi adataink a sovének és türelmetlenek előtt nem találnak hitelre, szerb forrásból közlünk errevonatkozó adatokat. 191 l-ben jelent meg Beogradban a „Istorija Nove Sryske Knjizevnostj" (A szerb irodalom története" c. könyv, a legnagyobb szerb irodalom történet-író Jovan Szkerlics tollából. Szkerlics szerint az 1770-iki „Ratio Educationis" rendszeresiti a szerb tanítóképzést. Ebben az időben már majdnem minden szerb községben van szerb iskola, i 727-ban Karlócón „latin szlovén" középfokú iskola, majd 1732-ben Kozacsinszky kezdeményezésére ujabb középiskola alakul ugyanitt. 1740-ben létesül Újvidéken a középfokú „Ducborna koilégija" majd 1749-ben a szerb theológia. 1791-ben Karlócon egy ujabb szerb theológia iskola nyilik. 1912-ben Buda mellett, Szentendrén alapit a szerb egyház papnevelőt és tanítóképzőt, amely nemskokára Somborba kerül, ahol ma is fennáll. Az „Udvari Illír Kancelária" 1771-ben engedélyezi Bécsben a Kurzbeck féle cirilbetüs nyomdát. 1790-ben pedig a Jankovics-félét Újvidéken. Ekkor már egymásután alakulnak a szerb nyomdák az összes helységekben. A század végén gyors egymásutánban kétszázhúsz szerb mű jelent meg. 1830-tól, 1850 ig, tehát husz év alatt ezernégyszáznegyven szerb mű jelent meg Magyarországon. PV Minden reklám mellőzésével! 1 rOM MIXfiL*?J ERDŐ! Apollóban