Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-12-25 / 293. szám

u jsÍfÍrsridéeL 1925. december 1150. szívesen, minden zúgolódás nélkül fogyasztják a párolgó burgonyát. A barátságos, otthonos családi kör mellett, megjelent már a sült burgonya a főváros utcáin is, hogy a hajléktalan, állásnélküli színészeknek, kóristáknak, szerencsétlen munkanélkülieknek, szegény diákok nak, egyetemi hallgatóknak, ipari munkásoknak mindennapos eledelül szolgáljon. Az életnek eme sorsüldözöttjei naponta nagy körben veszik körűi Budapest utcáin füstölgő burgonyasütő kályhákat, hogy néhány száz korona lefizetése ellenében meleg ebédhez s vacsorához jussanak. Eme fontos hivatásánál és keresettségénél fogva a nyíri gazda birtokán a burgonya mind nagyobb és nagyobb területet foglalt el, mind jobban megkedvelt gazdasági terménnyé küzdötte fel magát. Birtokosaink érdemesnek tartották termelésével, nemesítésével behatóbban foglalkozni. Ma már a Nyírségnek oly kiváló burgonyaszakértői vannak, akik felveszik a versenyt Németország hírneves burgonyanemesitőivei is. Gazdáinknak a burgonyatermelés körül kifejtett fáradozásáért a burgonya bő terméssel fizetett s azt a gazda oly áron adhatta el, hogy amellett megtalálta számítását. Ez a helyzet azonban a mostani gazdasági esztendőben megváltozott. A burgonya ugyan most is bő terméssel igyekezett meghálálni a reá fordított munkát, nem jelentkeztek azonban a más években szokásos vevők. A gazda kétségbeesetten kínálgatta burgonyáját fünek-fának, már csaknem ingyen is odaadta volna nehéz, fáradtságos munkájának gyümölcsét, csakhogy egy kis pénzhez jusson, hogy abból terhes köztartozásait törleszthesse. Mindhiába — kétségbeesett kinálgatásuk süket fülekre talált. A szegény részes munkásra még nagyobb súllyal nehezedett ennek az uzfettelenségnek az átka, mert kis tételekben birtokában lévő burgonyájára még nehezebben akadt vevő s ha akadt is, nem volt benne köszönet, mert hiszen legalább is 16 mm. burgonyát kellett eladnia, hogy annak árán 2 inget vehessen. Mig ekként gazdát és részes munkást egyaránt az értékesítés gondjai gyötrik, addig a dermesztő decemberi hidegben Budapest éhező lakossága kétségbeesetten tekint a Nyírség felé. Ezekben a kritikus hetekben lekellett mondania mindennapi' kedvenc eledeléről, a burgonyáról, mert eltűnt a piaci kofák sátorából. Nem füstölögnek Budapest utcáin a fentebb emiitett burgonyasütő kályhák sem. Az utcai sültburgonya fogyasztói hiába várnak olcsó vacsorájukra, a sült burgonyára, nem akar az az utcán újból megjelenni. Budapesti lapok közlése szerint egyes helyeken 1 kgr. burgonyáért 7000 K-t is elkérnek ezeken a napokon, ilyen ár mellett pedig már nem lehet a szegény nép tápláléka. Mindennek oka az, hogy Budapest kellő mennyiségű burgonyával ellátva nincs, a mostani nagy hidegre való tekintettel pedig a szállítás fehetetlen. Ez a helyzet végeredményében a burgonyakereskedelem csődjét s a nyíri gazda eddigi biztos pozíciójának a megrendülését jelenti, mert hiszen burgonyáját értékesíteni nem tudja s erre a jövőben sincs kilátás. A burgonya termesztését pedig más terménnyel rentábilisan nem tudja helyettesíteni. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület és és a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara vezetősége régóta figyelmeztette már a gazdákat erre a veszélyes helyzetre s az agitáció minden eszközét felhasználta, hogy a gazdákat tettre serkentse. Széthuzásuk miatt azonban nagyobb eredményt elérni nem lehetett. Szerencse, hogy nagy veszély idején egymásra talái a magyar s megfogadja a vezetőkörök tanácsát. Ebben a kétségbeejtő helyzetben Szabolcsvármegye lelkes főispánja dr. Kállay Miklós megjelenik a fórumon. Az az 1000 esztendős tradíció, mely család iát a Szabolcsmegyei röghöz köti, tettre serkenti őt. A folyó évi december hó 14-ik napján maga köré gyűjtött gazdáknak szemükre veti nemtörődömségüket, széthúzásukat s a tizenkettedik órában felhívja őket a tömörülésre, hogy annak a súlynak, amit a nemzeti termelésnél képviselnek jkülsőleg , is kifejezést adjanak. I Felhívja őket arra, hogy azt a «BurgonyatermeIők Értékesítő Szövetkezetét® melyet a kormány az Országos Mezőgazdasági Kamara, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara és a Szabolcsvármegyef Gazdasági Egyesület támogatásával dr. Mikecz Károly ny. miniszteri oszt. tanácsos oly nagy szaktudással előkészített, alikitsák meg. Dr. Rácz Lajos a Tiászántuli Mezőgazdasági Kamara igazgatója szin tén a nála megszokott hévvel, lelkesültséggel buzdítja a gazdákat a tömörülésre s bejelenti, hogy a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara is 150 millió koronát áldoz ezen nagyjelentőségű szövetkezet céljaira. A főispán és a kamarai igazgató buzdító szavai leírhatatlan hatást keltettek. Dr. Mikecz Károly szakszerű ismertetése után egyhangú lelkesedéssel határozzák ef a megalakulást s a hézről-kézre járt részjegy aláírási ivek egyszerre megtelnek gazdanevekkel, megvetvén ezáltal alapját a gazdatársadalom lelkesedésé' vei életrekeltet szövetkezetnek. Kívánatos, hogy az itt elhangozott lelkes beszédek eljussanak a legeldugottabb falunak lakosságához is, liQgy amilyen lelkesedés kí(sérte a szövetkezet megalakulását, ugyanaz a lelkesedés vezérelje a gazdákat a kibontott zászló a'lá. Ha ez igy fesz, ebbői a szövetkezet intéző körei is erőt merítenek nehéz munkájukhoz s a szabolcsvármegyei gazdasági egyesület és a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara vezetősége is jóleső örömmel fogja látni, hogy nem dolgoztak hiába. A gazdák ismét kedvvel, ambícióval fogják a burgonyát termelni s nem fognak az értékesítés gondjaival küzdeni. A burgonyasütő kályhák Budapest utcáin állandóan füstölni fognak s végezni fogják nagyszerű feladatukat. A burgonya pedig több mint 300 éves európai szereplése után diadalmasan haladhat a további századok göröngyös ytjain. Nyíregyháza cserkészete. A hanyatló év utolsó homokszemei peregnek az örökkévalóság végtelen időmérőjén. S ilyenkor esztendő végén általános szokás még egy pillantást vetni elmúlt eseményekre s ezek hátráltató vagy előmozdító tényeiből megállapítani a visszaesést, a tespedést vagy a fejlődést. A Nyírség óriás léptekkel haladó fővárosának krónikása büszke önérzettel márthatja ecsetét aranyba, hogy méltóképpen jegyezhesse fel annalesébe az 1925. évet is a tavalyi jubiláris esztendő mellé, mert az öndicséret vádja nélkül állapithatjuk meg, hogy a rövidesen múlttá válandó év haladás, fejlődés tekintetében cseppet sem áll hátrább a tavalyinál. Hogy, ez igy van, ennek legfényesebb bizonyítéka a Nyirvidék e jjarácsonyi számának a város haladásáról tanúskodó több cikke. S talán nem végzek felesleges munkát, ha a sok más szempont mellett én cserkészszemmel tekintek vissza a leáldozóban levő esztendőre. Nyíregyháza városáról nem én állapítom meg először, hogy minden szépért, jóért és nemesért nemcsak lelkesedni, de anyagi áldozatot is tud hozni. Ilyen talajban nem volt tehát nehéz gyökeret vernie a cserkészetnek sem. Az a város, mely a leventemozgalom támogatásának oly fényes tanújelét adta, mikor elsőnek szervezte a testnevelői állást, nem zárkózhatott el a leventemozgalmakkal egy. célra törekvő s vele párhuzamosan haladó cserkészet elől sem. S valóban nem fordult elő, hogy kopogtatván valamiért a városnál — ami pedig elég gyakran történt — ott zárt ajtókra találtunk volna. Első ilyen alkalom volt a IX. cserkészkerület Nyíregyházán tartott tiszti gyűlése. A város nemcsak helyet bocsátott a gyűlés rendelkezésére s részt vett azon kiküldötte által, hanem magyaros vendégszeretettel látta el a "megjelenteket. Ezen a gyűlésen dőlt el a pünkösdi kerületi nap helyének a kérdése is. S itt megint csak Nyíregyháza város szives meghívása volt a döntő tényező. A tapasztalt jóindulat után egy pillanatig sem habozott az elnökség, hogy, az idei nagy táborunkat a Sóstói dezni kezdett... — Az baj volna. Én nem bántom őket, mert megesküdtem; majd el- ! bánik velük a többi. De téged én [ küldelek előre a pokolba, hogy ne " szülj több magyar kutyát. A következő pillanatban árva lett a szöszke Aranka, özvegy lett Csele András — a tribun vad röhögéssel manrkolatig döfte a kését a Cseléné mellébe. Piros lett a gyilkos keze a kiszökellő vértől, fehér lett a Juon arca ott a bokor mögött. — Avram volt, jóLláttam, Avram tette — mormogja. Két nehéz könny gördült le az arcon s jobban a szívéhez szoíította a gyermeket. Avram bandájával a jégveremhez sietett. A holttestet is magukkal vitték. Nem volt veszteni való idő. Juon a kert másik végén átmászott a kerítésen s a tisztáson át nekivágott az erdőnek- Annak szélén megállott, s a kastély felé nézett. A melle zihált. Rekedt hangon tagolatlan szavakat hallatott. Bizonyára nehéz átkot mondott a gyilkosokra. Leírhatatlan gyöngédséggel nézett a gyermekre, aki panaszos hangon hívta az anyját. — Juon az égre mutatott. — Ott van az anyád — prunkule talán már az apád is. Most már csak az öreg Juon van veled, mert ugy látszik, az Isten is elfordult tőled. Hosszú volt az ut Kolozsvárig, hosszú és veszélyes, mert, nem egyszer akadt össze fegyveres oláh csapatokkal. Bokorék nem voltak Kolozsvárott. A család férfi tagjai a harcmezőn voltak, Bokorné a két lányával a pesti rokonokhoz ment, ahol nagyobb biztonságban lehettek. — No prunkule, most hát fel a havasokra. Ott jobb lesz, mert nincsenek ott rossz emberek. Ott csak a Marica van, meg az ura, aki jó ember, mert ügyel a kecskékre, és sohasem káromkodik. Juon nővérének, Mariczának a háza, a gyalui havasok legszebb helyén volt. Ott élt az urával a legszebb egyetértésben, mitsem tudva, mi történik odalent a nyüzsgő világban. Rég nem látta Juont, " megörült neki nagyon, meg a gyermeknek is, mert hát neki nem adott az Isten. Amikor Juon elbeszélte, mi történt a gyermek anyjával, Maricza szapora szavakkal mondta el, hogy mi .mindent tegyen az Isten azzal a gonosz Avrammal. Juon a szitkozódó asszony szájára tette a kezét. — Hallgass, Maricza! Avrammal ne tegyen az Isten semmit. Avramot bízza csak rám. A kis Aranka nagyon jól érezte magát az egyszerű emberek körében. Egész nap eljátszogatott a fehér szőrű kecskegidával, melyet az ő mulattatására adtak melléje. Juon játéktárgyakat faragott neki s: ha az anyját emlegette és égkék szemecskéi megteltek könnyekkel, az ölébe vette s mesélt neki az ég lakóiról, kik között a mama a legtarkább ruhában ékeskedik s hogy ő rakja tele az eget a fényes csillagokkal, hogy az ő kis lánya gyönyörködjék bennök. Többször lement Kolozsvárra tudakozódni, megjöttek-e már Bokorék. Mikor utoljára lement, nem egyedül jött vissza. Fekete ruhás, fehér arcú nő jött vele, a Bokor Ferencné. Ugy odatapadt a szája Aranka ajkaihoz, mintha a lelkét akarta volna kiszívni. Érte jött. A vihar elvonult, de szivárvány nem jött elő. A hazán kivül még, nagyon soknak apát, férjet, testvért, jegyest avagy fiút is kellett gyászolnia. Bokornénak áfs kijutott a gyászból. Férje a piskii hídnál esett el, ott, ahol Csele András is hősi halált halt; az egyik fiát Szeben ostrománál lőtték le, a másikat Olaszhonba hurcolták. Most a teljesen elárvult gyermekért jött. Marica nem szívesen Vált el a . gyermektől, ez pedig nem a kecs- 1 kegidától. Ugy segítettek tehát a dolgon, hogy Maricza többször lelátogat majd Bokorékhoz, a gidát meg odaajándékozta Arankának, Juonnak is velők kellett mennie. Nem is tudna ől már a gyermek nélkül élni. Aztán meg nemsokára a születésnapja lesz s" arra ő ajándékot akar neki hozni, nagyon becses ajándékot. Bokorné két leánya örömmel fogadta a kis árvát testvérül, mindent elkövettek, hogy jól érezze magát közöttük. Csak egy hét választotta el a szőke baba születése napjától és anyja_ meggyilkoltatásának évfordulójától. A különben mogorva Juon széles jókedvében volt, a mf nála szokatlan jelenség. — Donna, — szólt Botoméhoz, — nekem most el kell menni, de az Aranka születésnapján itt leszek pontosan. Bokorné, a lányai is nagyban készültek arra a napra. Nem akarták, hogy a szerencsétlen gyermek érezze az édesanya hiányát. Sok szép ajándékot raktak együvé, sok hasonkoru leánykát hívtak meg, hogy legyen kikkel játszania. Megjött Juon is, fáradtan, porosan. Zsák volt a vállára vetve. Különös tűz égett a két szemében. Megállt a szoba közepén s bok