Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-02-07 / 30. szám

J#ÍRYIDÉE 19á5. február 7 Ahol a magyar egységet feltaláltam. Irta: Neane®hy Béla dr. A koronázó ősi városnak Székesfehérvárnak üpspöke Prohászka Ottokár kiáltotta be a komün utáni reményekkel, oizakoclással teli uj életbe híressé vált mondását: Pannonhalma és Debrecen között fel kell épiteni a minden magyart öszszekötő aranyhidat.» Abban az időben minden kifősztottságunk éls minden megaláztatásunk mellett tele voltunk a magyar jövő iránti bizó reménységgel s azt hittük és azt vártuk, hogy ez az aranyhíd rövidesen felépül és létrejön az integer Magyarország legbiztosabb és legerősebb fundamentuma: a magyar egység. És jól mondta Prohászka Ottokár, Pannonhalmát és Debrecent kell összehozni ,mert ennek a két történelmi emlékekkel megszentelt helynek szövetsége fejezi ki a magyar egységet a legfrappánsabban. Egyik Pannonhalma, »a magyar Sion» 1000 éviiéi régibb magyar emlékeknek, magyar dicsőségnek, magyar munkának és magyar kuliurának megszentelt csarnoka^ amely azonban minden magyarsága mellett valamikor egy félezredéves dicsőséges mult után a XVI. században még sem volt a magyarság egységének kifejezője. A másik Debrecen, a «Kálvinista Róma», mely a magyar protestantizmusnak a Béccsel szemben álló lelkiismereti szabadságnak es nem is olyan régen a magyar függetlenségi harcnak volt végvára s melynek öreg nagy templomában mondta el Kossuth Lajos azt az emlékezetes deklarátiót. És Debrecen szemben áll Pannonhalmával. Falai között a 400 éves mult teljesen elrozsdásodolt jelszavaival katholikus elnyomást hirdetnek egyesek s ilyen veszély ellen hivják harcba a magyart a magyar ellen. Meg kell érteni mindenkinek innen is, onnan, is, túlnan is, hogy a magyarság mai rettenetes egyedüllétébén és elhagyatottságában nincs katholikus és nincs protestáns kérdés, hanem csak egy veszedelem van: a széthúzás, az egységes akarat, gondolat és cél hiánya. Bocsássanak meg nekem az én kálvinista őseim, de é,n le szeretném most venni a református templomok tornyain díszelgő kakast is és helyébe tenném a hármas halomból kiemelkedő kettős keresztet, hogy ezzel is a magyar egységet és a mindenkit és mindent összeforrasztó magyar öncélúságot hirdessem. Es ezt az egységet, mely itt Csonka5 magyarországon nincs meg, megtaláltam | egy kis erdélyi város református lemplo' mának egyszerű falai között. Sohase felejtem eí ezt a képet. Egy istentiszteleten vettem részi, melynek kezdetén a templomban alig voít 30—40 ember, amikor a «Szent Isten noha neked...» kezdetű zsoltárt énekeltükA református pap egyházi beszéde alatt azonban mind több és több ember jött be a templomba.... Szokatlan jelensieg. Református istentiszteleteken a hivők pontosan a kezdetén jönnek és a végén mennek. A templomlátogatók száma mindinkább növekszik. Amikor az egyházi beszédet követő befejező imát mondja a pap, a padokban már nincs hely, a padok közötti térség telik meg, sőt az urasztala körül is már asszonyok, emberek és gyerekek vegyesen és szorongva állnak... De hát ebben a kis városban nincs is envnyi református... A pap az imát is befejezve az áldást adja: »»mindezek után pedig az Atyának kegyelme, a Fiúnak szeretete legyen és maradjon ti veletek — Amen.» Á templom már zsúfolva van nem kálvinistákkal, hanem magyarokkal. — Katholikusok, unitáriusok együtt szoronganak a reformátusokkal. És tartozom a történelmi hűségnek, liogy zsidót is látok. A pap lejön a szószékről és az orgona fájdalmas áthitattal zug fel... a padban ülők felállnak és felzeng az ének: «Isten áldd meg a magyart!!» Könnyes szemű magyarok éneklik a nemzeti imádságot. Az én szemeim is megnedvesednek, de azért tisztán Játom hogy kor és, valláskülönbség nélkül mindenki énekel. A dolog magyarázata pedig az, hogy egy régi református zsoftárkönyvben bent volt a Himnusz s az oláh helyi prefektusnak bemutatván, engedélyt kaptak a reformátusok arra, hogy az istentisztelet után az »Isten áldd meg a magyart» mint egyházi éneket énekelhessék... A kis város minden lakosa tudta ezt s anélkül, hogy összebeszéllek volna, minden vasárnap bemenlek a református templomba az istentisztelet vegeztével énekelni a minden magyarok imádságát. Azóta talán máibe is tiltották. Én ugy éreztem és ugy láttam akko", mintha a kis város református templomának tornyán levő kakas átengedte helyét a hármas halomból kiemelkedő kettős keresztnek. Ugy láttam abban az áhítatos percben, hogy Pannonhalma és Debrecen között itt már áll szilárdan az aranyhíd. Ebben az oláh uralom alatt nyögő erdélyi városkában találtam meg a magyar egységet . Mit jelképez a Nyíregyházi Torna- és Vívó-Egyesület uj címere ? A régi fénynél uj szövétneket gyújtva munkálkodunk a jövőért. Nyíregyháza, február 6. A Nyirvidék tudósítójától. A lelkekben tovább zsong annak a szépséges ünnepnek dallama, amelyet a Nytve fennállásának husz éves évfordulóján vasárnap délelőtt 11 órakor rendezett. Az ünnepi díszközgyűlésen egybesereglett impozáns közönség átérezte, hogy a testnevelés gondolata ma a nemzet létkérdései sorába nyomult, látta, hogy a két évtizedes munkásság után még határozottabb célkitűzéssel ujabb tevékenység útjára induló Nytve zászlaja a nemzet újjászületésének lobogója. Mindenkit megihletett a Nytve uj címerének megkonstruálásában kifejezésre jutó gondolatvilág s azok a szavak, amelyekben Krómy Károly dr. elnök az ifjúság elé tűzött uj cimert értelmezte. Dr. Krómy az uj címerről a kő-* vetkezőket mondotta : A mai évforduló — méltóvá tenni óhajt*m uj műsorban búcsúzik ma pénteken Virágh Jenő Sándor Stefi Ujváry Ferenc Várnai Vilmos Előadások kezdete 7 ós 9 órakor va azt az általunk szolgált ügy jelentőségéhez — már hónapokkal ezelőtt élénken felidézte előttünk a multat s a mult, az édes ifjúkor kedves és drága emlékei között a költő azon szavait, hogy : »A derék eljár őse sirlakához s régi fénynél gyújt uj szövétnekek ... Elindultunk hát mi is az ősök siríakát s a rféjgi fényt keresni, hogy uj szövétneket gyujtsunk sivár jelenünk pusztulással terhes, szinte kétségbeejtően sötét éjszakájában ... Utunkban — a mult országútján nagyon messze ugyan, de mégis — földrajzilag — itt a szomszédunkban egy hatalmas gránit oszloppal megjelölt sírt találtunk. A sírban, a szabolcsi földvárban — amint az a közelmúltban végtelenül szomorúan bebizonyosodott — Árpád egyik legdicsőbb vezérének : Szabolcsnak és az ő népének országszerzö és a vérrel szerzett földet, ha kell vérrel is megtartó erényei vannak eltemetve. A gránitoszlopot Szabolcsvármegye közönsége emelte e sir fölé mintegy három évtizeddel ezelőtt hazánk 1000 éves fennállásának emlékére. Az oszlop napkeleti oldalán vármegyénk egyik már-már elfeledett költőjének, Leöwey Sándornak lelkéből fakadt honára és nemzetére nemesen büszke következő sorait irva találtuk : Hirdesd mig a világ Hirdesd mig napja tart... Harc és munka Helyén találja a magyart! A gránitoszlop szilárdan áll ma is, mint egy szirt, elnyeléssel fenyegető nyomoruságunk tengerének az egekig csapkodó hulámai között, de vajmi kevesen járnak ott, akiknek hirdesse az 1000 éves létünk alapját magábafoglaló igéket... Kevesen járnak ott, akiknek hirdesse, kevesen, akik ez igéket megértsék; ugy gondoltuk tehát, elhozzuk onnan az elhagyottan álló gránit oszlopról, reá véssük, reá égetjük érmeinkre és jelvényeinkre, melyekkel a mi reménységünknek: ifjainknak mellét ékesítjük és kitörölhetetlenül belé neveljük szivükbe, lelkükbe... ALOM A BOLDOGSAGROL