Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-06-13 / 131. szám

2 1925. junius 7. A hadigondozottak njabb felülvizsgálata. Irta: Csák Boldizsár, a «Hadröa» főtitkára. A hadirokkantak, özvegyek és ár­vák ellátásmegállapitását a módo­sító kormányrendeletek három­évenként teszik ujabb felülvizsgálat tárgyává. Az 1922. évi április havá­ban megjelent rendelet demokra­tikusan szabályozza a felülvizsgála­tok foganatosítását, mert az eddigi szokásos katonai jellegű felülvizs­gálatok köréből, polgári egyénekből alakult u. n. igénymegállapitó bi­zottságokra ruházza, az érdekeltek képviseletének bevonásával. Az ujabb igénymegállapitás most vált aktuálissá, ennek megejtésére az idevonatkozó rendelet f. évi má­jus hó 15-től junius 15-ig terjedő időt állapítja meg, amikor minden olyan hadigondozott jelentkezni kö­teles, akinek állapotában változás áiiott be. Azok is jelentkezhetnek, akik rokkantságuk megállapítását a múltban elmulasztották. Ezen fe­lülvizsgálatot szabályozó rendelet az eddigiekkei szemben kétségen kivül nagy fokú fejlődést mutat. — Elrendeli ugyan a végkielégítés, il­letve illetmény megváltás felvéte­lét, azonban ezt nem teszi sen­kire nézve kötelezővé. A hadigon­dozottakra nézve ezen lényeges ja­vulást mutató felülvizsgálatoknak csak akkor lesz érezhető az eredmé­nye, ha a jövő költségvetési évben oiy összeget irányozhat elő a kor­mány, amelyből az illetmények a mai csekély összegről lényegesen felemelhetők lesznek. A hadigondozottak tábora türel­metlenül várja e kérdés rendezését, de reméli, hogy az illetékes ténye­zők megtalálják az államkincstár anyagi helyzetéhez képest e kér­dés megoldását. Mert hiszen köztu­domású, hogy a rokkantak problé­mája adóssági ügye e nemzetnek, amelynek megoldása elsősorban az állam feladata, tehát állami köte­lesség is. Ha az állam nem képes ezen kötelességét teljesíteni, társa­dalmi akciót kellene indítani, nem tudom elhinni, hogy a Népjóléti és Munkaügyi-miniszter kezdemé­nyezésének eredménye a hadirok­kantak szomorú helyzetének javítá­sa terén ne mutatkozna. Amikor a német budget az 1924—25. évre 14 biilió papir-ko­ronát irányoz elő hadigondozási célokra, ugyanakkor a mi költség­vetésünkben 70 milliárd szerepel. Ha már a mi gazdasági hely­zetünk nem hasonlítható össze a nagy német nemzet organizált gaz­dasági helyzetével, a társadalom bevonásával kellene akciót indítani, hogy ne legyen alamizsnára szoroló koldus, ki a könyörület morzsáin tengeti nyomorult életét. Németországban és más háború vesztes államban nem látja maga előtt egy rokkant sem a bizonyta­lanság rémét. Össze kell fogni a társadalomnak, felekezeti, faji és rendi különbség nélkül, a német nép példájára és sietni kell a nyo­morban sínylődő hadirokkantak segítségére, inert ezek önhibájukon kivül, érettünk, a hazáért jutottak ilyen sorsra. Ha a rokkant kérdés megoldása ilyen soká vajúdik, amint ezt az eddigi gyakorlat mutatja, attól fé­lek, hogy mire konszolidálódunk e téren, a hadigondozottak sorai annyira megritkulnak, elnéptelened­nek a nyomorúság folyományaként, hogy állam lesz, de rokkantak nem, igaz, hogy az állam élni fog! Felfogásom az, hogv a nemzet, ; amely hős fiai veszteségét nem kár­pótolja és nyomorúságán enyhíteni nem törekszik, önmaga vágja fel életerét, tehát önmaga oka elvér­zésének és árnyat vet történelmére. Féríl, női és gyermek­harisnfáh legolcsóbb bevásárlási forrása FODOR FERENC és TÁRSAI Zrínyi Ilona-utca 5. Vasárnap reggel hozzanak minden nyíregyházi udvarból egy-két szál virágot a Kossuth szo­borhoz, ahonnan a virágokat a hősök sirjára viszik. Vasárnap lesz a hősök emlékünnepe. Nyiregyháza, junius 12. A Nyir­vidék tudósitójától. Ünnepre, a hősök temetőjében nyugvó csaknem négyezer hősi ha­lott szent emlékének felújítására készül Nyiregyháza város közönsé­ge. Szorgos leánykezek ma hozzák rendbe a hősök "temetőjében sora­kozó sirhalmokat, amelyek olyan sötét, fájdalmas árnyékot vetnek minden magyar ember szivére. Va­sárnap reggel istentiszteletekkel kezdődik az ünnepség, utána pedig az iskolák, hivatalok, testületek, a .polgárság és a hadsereg kivonulnak a hősök temetőjébe. A temetőt a leányiskolák növendékei virággal ékesítik fel. Ezeket a virágokat mind­annyiunknak. nekünk kell összehordoznunk. Ne legyen egyetlen nyíregyházi ud­var sem, ahonnan nem adnak leg­alább egy szál virágot a hősi ha­lottak sirhalmára. A rendezőség ar­ra kéfi a város laksságát, hogy va­sárnap a reggeli órákban küldjön mindenki néhány szál virágot a Kossuth-szoborhoz, ahol a virágo­kat átveszik. Ezeket a virágokat a rendezőség át fogja adni a leány­iskolák tanulóinak, akik azután el­helyezik azokat a hősök sirjára. — Csakis igy juthat minden sirra vi­rág, igy jelképezhetjük, hogy drága mindegyik hősnek emléke. Botrányba fulladt a kerületi birkózó bajnokság! A Ny IVE versenyzői a botrányos bíráskodások sorozata után visszaléptek a további versenyzéstől. Egy minta kerü­leti előadó. Szabálytalanságok a versenyen. A Nykise bir­kózók kitűnő szereplése. dig sem élvezték a kerület különle­Vasárnap, folyó hó 7-én rendezte a DTE. Péterfia-utca tornatermében az 1925. évi ifj. birk. bajnokságot, melyről hétfői számunkban már rö­vidén megírtuk, hogy a Nykise bir­kózói két bajnokságot és két máso­dik helyezést értek el, mig a Nytve birkózói, bár többnyire győzelmi esélyeik voltak, a debreceni birók kirívó, rosszakaratú bíráskodása miatt visszaléptek a versenytől. Most megkértük Weisz Zoltán urat, a Nytve birkozószakosztályának ngiiis" vezetőjét hogy mondja el a verseny lefolyását, amelyet az aláb­biaknak közlünk: Az öt súlycso­portban rendezett versenyre körűi­berni 50 versenyzővel vonultak fel a K- kerület különböző sportegye­sületei. Amilyen örvendetes a "vi­déki birkózó sport fejlődése és tér­foglalása, épp olyan kárhozaíos egyes hatalmi tultengésben szen­vedő kerületi funkcionáriusnak so­vén elfogultságtól befolyásolt mű­ködése, ami valósággal elsorvadás­. ra kárhoztatja különösen az aktív i működő sportifjuság minden am­bícióját. A NyTVE. birkózói ed­ges kegyeit, azonban az a bánás­mód, amelyben a legutóbbi verse­nyen részesültek, fölülmúl minden eddigi méltánytalanságot. Valóságos klikk fogott össze a NyTVE. szimpátikus fiatal birkó­zóinak elgáncsolására. Az öt súly­csoportban a NyTVE. hat ver­senyzőt küidött a küzdelembe a NyTVE. birkózóinak minden di­csérő jelzőt mzegérdemlő méltatá­sa előtt ide iktatjuk összteljesít­ményüket: 19 mérkőzésből 15 győ­zelem 2 igazságtalan lepontoztatás 2 tuss veszteség (egyik a futó és tartalékként beállított Heimliché, a másik Biau J.-é Kellnertől!) A pe­helysúlyban 12 tagot számláló me­zőnyben a filigrán termetű Grün­feld Károlyt 3 tuss győzelem után Csuka BMTF.-vei szemben igaz­ságtalanul lepontozták. A NyTVE képviselője az eredményt azonnal megóvta. Grünfeld, bár óvatosan, de végig biztosan dolgozott első mérkőzésétől az utolsóig kezében tartotta e súlycsoport bajnokságát Még igazságtalan lepontoztatása után is iegjobb ponteredménnyel állhatott volna fel utolsó mérkőzé­sére a később győztesnek nyilvání­tott Humenyikkel (Nykise) szem­ben. A könnyüsulyban Kovács Béla betegen állott starthoz, ennek da­cára 3 győzelme volt, amikor is negyedik ellenfelével (Dóró DMT E) szemben fölényes munkája da­cára kirivó módon lepontozzák. Meg keil itt említenünk, hogy a szabályszerű 10 perces menetidő helyett — föltételezzük, hogy téve­désbői és nem rosszakaratból tör­tént — a mérkőzést 5 perc után lecsengették és csak a "közönség föiháborodására hosszabbi ották meg a további 5 perccel. Kovács ezen utóbbi 5 percben is fölénye­sen támadja foiyton védekező el­lenfelét, vele remek saltót csinál, nem használ magának vele semmit, kíméletlenül lepontozzák. E mérkő­zést is megóvta a NyTVE. képvi­selője, — persze eredménytelenül. A nagy középsulyban Blau István finom és elegáns munkájával egy csapásra a debreceni közönség kedvencévé iett. Gyönyörű lendü­letű munkával operálva 3 győzelmet szerzett, közötte, pontozással le­győzte a nagy reményekre jogosító szolnoki Pélyi-t, mig az országos hirü Keilnertől szemet gyönyör­ködtető küzdelem után esett. Kü­lön lapra tartoznak annak az elbe­szélése, hogyan ütötték el Blaut a Biztos második helyezéstől ök­rös DTE. javára. A nehézsúlyban Pollák György és Kaufmann Mihály versenykari­erjeik legszebb teljesítményeit ab­szolválták. Kaufmann akció dus birkózással terelte magára a szak­értők figyelmét, 3 tuss győzelme volt közötte a legértékesebb, a szolnoki Nagy Sándor felett ara­tott győzelem. Szándékosan hagy­tuk utoljára Pollák György mérkő­zéseinek méltatását. Á NyTVE. e fiatal versenyzője önmagát multa feiül és túlszárnyalta a szereplésé- . hez fűzött legvérmesebb reménye­ket is. Kedvezőtlen sorsolása da­cára kolosszális stílusban percek alatt dobja e súlycsoport nagy fa­voritjait, közötte az országos ifjú­sági viszonylatban is elsőrangú Váczyt (DTE), Kacsóht (DVSC) és már eleve is tönkre silányitotta a debreceni versenyzők minden győzelmi esélyeit. Közei járunk a valósághoz, ha azt hisszük, hogy Pollák eme tel­jesítménye — amely pedig nent lehetett meglepetés egyetlen a vi­szonyokkai ismerős sportember előtt sem -- adott okot az elfogult helyi birók gyászos szereplésére. Aminél csak az lehet szomorúbb, hogy akadt nyíregyházi sportem­ber ,aki i&et céljaikban támogatta, sőt elősegítette szándékaikat. Pol­lák 3 tuss győzelem után 4-ik for­dulójánál a szolnoki Nagy Sándor­ral került össze, akit "klubtársa (Kaufmann M.; már előzőleg do­bott. Pollák a remek svádáju szol­noki ifjút már az első percekben tussolja, a mérkőzést vezető Ba­gó ssy biró elfelejti a tusst lefújni és amikor a NyTVE. birkózó tusst reklamál, azzal válaszol, «nem baj, Az APOLLO variette és mozi műsora Szombat Vasárnap Előadások szombaton V48 és 1/410 órakor. Variette mfisor Ali Reríid Bej török udvari illuzionista és büvészeti művész társulata személyesen. Mozi mfisor I $ m U Vasárnap (Rex azemberlelkü ló) I Előadások vasárnap Szenzációs filmregény. V25, 1/*8 és '/aO-kor.

Next

/
Thumbnails
Contents