Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-06-13 / 131. szám

1925. junius 13. jifmtftDEK lesz majd másik is». A mérkőzés heves tempóban folyik tovább. Pollák erősen támad, majd Nagy karathuzásból kritikus helyzetbe _ hozza egy pillanatra Pollákot, aki hiddai védekezik, közben testének háromnegyed része a szőnyegen kivül kerül, ugy, hogy a hid be­törésekor csak a két válla hegye maradt a szőnyegen. Bagossy biró határozatlanságában az egyik ha­tárbiróhoz, dr. Szilágyi Jenőhöz szalad, akinek bemondására általá­nos elképedésre a tusst megadja. A NyTVE. képviselője a mérkő­zést haladéktalanul megóvja, ame­lyet a kerületi elnök, aki az óvá­sok fölött (ez volt vidéki részről a hatodik elutasított óvás) szuveré­nül döntött —. elutasított. Ekkor vtört ki a botrány a NyTVE. birkó­zói az öltözőbe vonulnak, maja intézőjüknek kijelentik, hogy a verjseny további küzdelmeitől visz­szalépnek, mert nem hajlandók a rosszakaratú birák tendenciózus Ítélkezéseinek magukat továbbra is alávetni. A sz. o. intéző a ver­senyzők felháborodása különben is meken kivül maga is számtalan sza­bálytalanságot tapasztalt, a ver­senyzők felháborodása külömben is olyan elementáris erejű volt, hogy meg ;sern kísérelte annak lecsilla­pítását, elhatározásukat tudomasui vette, ezt az illetékeseknek tudo­mására hozta és ezzei a kis NyTVE kolónia elvonult a' verseny szín­helyéről. A krónikái hűség ked­véért meg kell még említeni, hogy az illetékesek közül nem is pró­bálta senki a NyTVE tagjait más elhatározásra bírni, sem a dolgo­kat szépíteni. A klikk feje, akik a NyTVE ellen összefogtak, kétségtelenül Paulov'ich Pál'kerületi előadó volt, aki semmit nem mulasztott el, hogy a NyTVE. birkózók ered­ményes szereplését megakadályoz­za. Hogy mást ne mondjunk, Pau­lovich, akinek tisztségénél fogva pártatlannak, egyesületeken felüli­nek kellene lenni, fülem hallatára minden fontosabb mérkőzés előtt személyesen oktatta ki a debreceni versenyzőket a Nyetvista ellenfe­lekkel szemben követendő taktiká­jukat illetőleg. Ezt az urat külön­ben sem kell bemutatni a nyír­egyházi sportembereknek. A közel mult évek versenyein tanúsított magatartása és viselt dolgai még élénk emlékezetükben lehet. Ez al­kalommal ismételten bebizonyította, hogy méltatlan annak a tisztség­nek a viselésére, amelyet betölt. Dr. Szilágyi szereplését nem kívá­nom kritika tárgyává tenni, ezt az embert engesztelhetetlen gyűlölet vezeti cselekvésében a NyTVE. el­len és igy felháborító ítélkezései nem kelthettek a beavatottak előtt különösebb meglepetést. Szavazó biró volt ugy a Grünfeld, mint a Kovács, valamint á Pollák eseté­ben. Botrányos ítélkezéseivel az első két esetben a saját embereit legveszedelmesebb ellenfeleivel igyekezett megszabadítani, másrész­ről a debreceniek érdekeit segí­tette elő. Előbbivel együtt ő is kitett magáért. Hiába, nagy baj az néha, ha alapjában véve két rokon lélek egyéniségüknek legin­kább konveniáíó közös nevezőre hozott működési alapot talál. A cél ugyanis a NyTVE. leégetése volt. Bagossy és Trunkó kezébe birói sipot nem szabad adni. Há­látlan szerep az, amire Paulovich, a kerületi elnököt kárhoztatja. Megtette pl. őt egyedül zsűrinek. Előfordult azonban, hogy utóbbi hosszabb-rövidebb ideig a ver­seny színhelyéről eltávozott. Ilyen­kor" kisült, hogy szabálytalanság esetén nem volt kiliez apellálni, mert a zsűri pl. az udvaron szi­varozott, tehát nem is láthatott semmit. Amikor a NyTVE. kép­viselője látta, hogy az óvásokat j sorra elutasítják kérte, hogy az ő óvásait haladéktalanul vegyék jegy­zőkönyvbe, ekkor kisült, hogy a versenyről addig nem vezettek jegyzőkönyvet. A mérkőzésekbén érdekelt birák számtalan esetben saját egyesületük versenyzőinek j mérkőzéseit vezették le, vagy sza­vazóbiróként működtek, az ez el­len való tiltakozást kézlegyintés­sel intézték el. Nem hagyható to­vábbá szó nélkül az a bárgyúság, hogy az eldöntetlen mérkőzések­nél az ellenfelek között 4 pontot osztottak meg 1—3 arányban. Ez lehetetlenség, ha bárhol is igy gya­korolják, mert ha a tuss vereséget szenvedő 3 rossz pontot kap, ak­kor eldöntetlen esetben is 1—2 arányban volna a rossz pont osz­tandó. Ugy, ahogy azt tudomásunk szerint ezelőtt gyakorolták. Ez a botrányosan rendezett if­júsági bajnokság hiteles története. A NyTVE. ifj. birkózóinak telje­sítményére jellemző, hogy mind­ezek dacára mind az öten benne voltak, még a botrányos ítéletek betudásával is, tehát a bevonulás pillanatában is a finissben, sőt két súlycsoportban, a pehelyben és ne­hézben a bajnokságot semmiféle klikk nem tudta volna már — az addig elért eredményük révén — elütni többé őket. A felsorolt ese­tek erkölcsileg tették lehetetlenné a NyTVE. birkózóinak további szereplését. A verseny eredmé­nyeit egyébként a NyTVE. veze­tősége az MBOSZ-nál megóvja. * Külön foglalkoznunk kell a Nykise birkózók kiváló teljesítmé­nyével. A pehelysúlyban a még igen fiatal birkózó múltra vissza­tekinthető Humenik hat ellenfelét győzte le imponáló módon, a bajnoki érem még csak kezdetét jelenti bizonyára nagyszerű sport­karierjének. ! A pehelysúlyban a két Nykise birkózó Vegera és Rottmann egy­szerűen «lelépték» ellenfeleiket, egymás elleni küzdelmük, mely egyúttal a bajnokságért is ment, a nap legszebb mérkőzése volt, és csak hajszálnyi differencia dön­tötte el előbbi javára. Segelbaum második • helyezése a kisközépsulyban szintén igen res­pektábilis eredmény. A Nykise birkózók sikerei az egyesület fiatal birkózószakosztá­lyának céltudatos munkáját dicsé­rik, amely még sok sikernek le­net alapja. Szaboícsvármegye uj tiszti főorvosa értékes irányelveket kitűző előadásban fejtette ki x közegészségügyi programját. A szegénység és tudatlanság ellen kell küzdenünk, hogy közegészségügyünk nívója emelkedjék. Az Erzsébet kórház­nak gyermekosztállyal való kibővítése az egész vármegye egészségügye szempontjából jelentős. Nyíregyháza, junius 12. A Nyír- í vidék tudósítójától . Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának junius havi ülésén dr.. Kállay Miklós főispán üdvö­zölte a vármegye uj tiszti főorvo­sát, dr. Mikecz Miklós egészség­ügyi tanácsost. Az uj tisztifőorvos igen értékes irányelveket és igazsá­gokat kifejtő előadásban ismertet­te tiszti főorvosi működésének cél­kitűzéseit. A vármegye közegészség ügyének nivóját kell emelni s ez lesz működésének főcélja. A köz­egészségügy legjelentősebb ellensé­gei a szegénység és a tudatlanság. Aki küzd a szegénység és tudatlan­ság eilen, az szolgálja legintenziveb ben a közegészségügyet. A fertőző betegségek főként a tuberkulózis nagymérvű terjedése a gyermek­halandóság Iesujtóan nagy arány­száma mind a szegénységre, tudaf­íanságra vezethető .vissza. A sze­génység ellen szociális intézkedések kel, a tudatlanság ellen felvilágo­sítássá; igyekszik küzdeni s ennek a küzdelemnek eredménye csakis közegészségügyünk fejlődése, ja­vulása lehet. Egyik legfőbb programm ja az Erzsébet kórháznak gyermekosz­tállyal való kibővítése, hogy azok az alorvosok, akik a vármegye községeibe kimennek, a gyermekbe­tegségek leküzdésére, a csecsemő védelem terén megfelelő jártas­ságra tehessenek szert. A főorvos határozott célkitűzései lelkes hivatásszeretettől áthatott, mélyenjáró fejtegetése mély hatást tett a közigazgatási bizottság tag­jaira,, akik az uj főorvost ezalka­iommal is meleg ovációban része­sítették . Szent Péter ünnepén iesz a III. nemzeti zarándoklat Rómába. Nyíregyháza, junius 12. Saját tu­dósítónktól. ; Az Országos Nemzeti Zarándok lásra a jelentkezések már véget ér­tek és megállapítható, hogy ez a zarándoklás is méltóképen fogja a magyar katolicizmust a. világ nem­zetei között Rómában képviselni. A junius 22-én Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök, kalocsai érsek apostoli adminisztrátor vezetésé­vel induló zarándoklásban jelen­tős számban vesznek részt közép és felsőiskolák növendékei is. A zarándoklás útközben megte­kinti az ade'isbergi világhírű csepp­kőbarlangot, Velence es Firenze művészeti nevezetességeit és ju­nius 27-én érkezik Rómába, ahol 7 napig tartózkodik. A római tartóz­kodásnak egyik fénypontja lesz az, hogy a zarándokoknak alkalmuk lesz résztvenni azokban a nagysza­bású ünnepségekben, melyek Szent Péter és Pál apostolok ünnepén az örökvárosban vannak. — A Szent Péter bazilikában XI. Pius pápa által tartandó ünnepi misén a zarándokok testületileg vesznek részt és közös kihallgatáson jelen­nek meg a Pápa eiőtt. A római tar­tózkodás alatt megtekintik a város nevezetességeit és akik óhajtanak, részt vehetnek egy nápolyi kirán­dulásban is. A visszafelé vezető uton a zarándokok Páduában álla­nak meg, ahol a kegyelmi temp­lomban tartott ünnepi mise után megtekintik a város nevezetességeit, A zarándoklás julius 6-án érkezik vissza Budapestre. Vászonruhák külön fehér és tennisz-nadrágok és esó'kö­penyek óriási választékban Váradi Testvéreknél, Bessenyei-tér 16. — Kubala Ferenc festőmester, í Báthory-utca 26. Telefon 381. Távirat, Bőripari Sport Egyesület Egész társulatommal és összes mutatvá­nyaimmal érkezem 14-i népünnepélyükre. ANGOL-PARK Budape st. DIADAL Junius hó 12, 13, és 14 én, pénteken, szombaton és vasárnap Sátán éjszakája Egy titokzatos gyilkosság izgal­mas kalandor története 2 rész­ben 12 -felvonásban. JULES BARY „ROGER LE HONTE" cimü regénye nyomán. I, rész A gyilkos árnyék II. rész Aki meghalt, hogy újra éljen Mind két rész egyszerre. Előadások hétköznap 7 és 9. Vasárnap 3, 5, 7 és 9. Az elemi iskolai tan­testületek évzáró értekezlete. Nyíregyháza, junius 12. A Nyir­vidék tudósítójától . ' Folyó hó 6-án tartották a nyír­egyházi népiskolák tantestületei ez évi utolsó közös értekezletüket. A megtárgyalt fontos kérdésekre való tekintettel jelen volt Kardos István kuiturtanácsos is. Az első előadó^ Barna Jenő szabadoktatáei titkár * volt, aki a tanya népének a város kulturéletébe való be'.ekapcsolásáró] tartott nagyon érdekes ,a tapaszta­lat adatait felhasználó előadást. Az újonnan kinevezett titkár ro­konszenves egyénisége, hozzáértése és a föld népe iránt való őszinte szeretete garanciát nyújt arra, hogy a tervbevett nagyszabású kul­turmunkát végre is fogja hajtani. Már maga az a körülmény, hogy nem óhajt direktívát adni az egyes körzetvezetőknek, hanem a néppel közvetlenül érintkező tanyai tanítóktól várja az irányító szem­pontokat ,árra mutat, "hogy a ko­molyan felfogott és szeretettel vég­zett munkát többre értékeli, mint az elméleti tudósoknak az Íróasz­talnál rendszerbe foglalt és a gya­korlati életben sokszor megvalósít­hatatlan végrehajtási utasításait. Ha valaki, ugy a tanítók tudják legjobban megállapítani, mi érdekli a népet és leginkább ők tudják, hogy miiyen förtélyossággal lehet összetoborozni a hallgatóságot olyan előadásokhoz, amelyek lát­szólag nem érintik közvetlenül a nép érdekeit. Hisz ők már évek óta szabadoktatási előadók és is­merik a nehézségeket és a kis ál'

Next

/
Thumbnails
Contents