Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-23 / 293. szám

Nyiregykáza, 1924, december 23 * Kedd XLY. éTftlyaiM. * tn. seám JNtYÍRVIDÉK. Effitlzatéal árak halyban *» vldékan: Így héra 80000 K. Nag y»<áévr« 90000 K. KMlniitTinrlfilmrk te tanítóknak 20°lt engedmény. Alapította JOBA ELEK Föazarkaaztó : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Falalöa szvrkMztfi : VERTSE K. ANDOR. A fajvédők klubjában történt verekedés iratait a rendőrség át­tette az ügyészséghez. A rendőrségen tegnap délelőtt hallgatták ki az inzultus szereplőit. Prónay Pált nem sikerült rávenni, hogy Bánérnak fegyveres elégtételt adjon. Budapest, december 22. Magyar Hitlap írja. I Azon lovagias ügyek elintézése előtt, melyek egyrészről Dánér Béla, másrészről Klár Zoltán, Rácz Vilmos és Pályi Ede kö­zött keletkeztek, egy korábbi ügynek az elintézését kísérelték meg Dánér barátai, mely Dánér és. Prónay között játszódott le. Tegnap délelőtt egy fajvédő kongresz­szust hívtak össze, melyen a meghívás folytán Prónay Pál is résztvett. Dánér barátai köze­ledést kíséreltek meg Prónay barátai révén s rá akarták venni ezúton Prónayt, hogy Dá­néinak elégtételt adjon. Minden közeledési kísérlet meghiusult azonban, mert Prónay kereken kijelentette, hogy korábbi állás­pontjához hü marad s Dánérnak semmi kö­rülmények között sem hajlandó fegyveres elégtételt nyújtani. Prónay ezzel ott is hagyta a fajvédők gyűlését. A Reggel tudósítása szerint Dánértkét órán keresztül hallgatták ki a rendőrkapitány ságon. Utána Gömbös titkára Marsovszky következett kihallgatáson s ezek után került sor a fajvédő klub vendégeinek kihallgatá sára. A kihallgatást Radocsay rendőrtanácsos vezette. Dr. Klár Zoltán elmondotta, hogy ami­kor Dánér őt arculütötte, beleesett a fotel­be s csak a fájdalom és meglepetés hatása alatt nyúlt fegyveréhez. Valótlan az az állítás, mintha a ruhatárban bundája zsebéből vala­mit a zakója zsebébe tett volna át. A rendőr­ség a revolvert lefoglalta s hozzácsatolta az iratokhoz, melyeket ma délelőtt áttettek az ügyészséghez. Rácz Vilmos elmondotta, hogy három oka volt az inzultusra. Az egyik a Népben le­közölt Dánér cikk, másik, hogy Gömbös előbb fél kettőre hivta őket a fajvédő klub helyiségébe, majd újból fél háromra kérte a megjelenéséit s a harmadik oka az volt, hogy Dánér minden ok nélkül megtámadta Klár Zoltánt. Ezért ütöttem pofon Dánért, mond­ja Rácz — s ennek megtörténte után eltávoz­tam a klubhelyiségből. Karácsonykor amnesztia lesz. Budapest, december 22. Magyar Hir­lap. j i Az igazságügyminiszter rendeletére karácsonyra több olyan politikai vétségért elitélt fogoly, aki büntetésének jó részét már kitöltötte s ezalatt jó magaviseletet tanúsított, amnesztiában fog részesülni. — Az egyes amnesztiában részesíthető fog­lyok személyi és egyéb adatainak összeírá­sát már megkezdették s ugy tervezik,, hogy; akiket kegyelmezésre méltóknak találnak* azokat már a karácsonyi ünnepek beállta előtt* ügyük végleges elintézésének bevárá­sa nélkül szabadi ábra fogják helyeznie hogy az ünnepeket családjuk körében tölt­sék . < i | , Oroszországból polgárháborn híre érkezik. Budapest, december 22. MTI Londonból jelentik. A Dailly Mail odessai jelentése szerint Oroszországban erősen fellángolt a polgárháború tüze.. A Stahli-Zinojev-Kamenev trióban nincs meg az egyetértés. Trockij ellenségei fellá­zítják a parasztságot. Az ellenforradalmi csapatok több város középületeit megszál­lották, igy, Nizsnij-Nowgorodban és Ka­zánban is. Trockij elhatározta, hogy a vörös hadsereget maga köré gyűjti. lannárban tárgyalás alá veszik a vidéki tőrvényhatósági tör­vényjavaslatot. Budapest,, december 22. Hétfői Napló, Már most tervezik azt, hogy január 12-én, amikor a nemzetgyűlés ismét ösz­szeül s a másnapi napirendet megállapít­ja,, leveszik a napirendről a költségvetési törvényjavaslatot s helyette a vidéki törvényhatóságokra vonatkozó törvény­javaslat tárgyalását tűzik napirendre. ' őrffy Imre Szerint a 12-én összeülő nemzetgyűlés nem fogja sem a költség­vetési törvényjavaslatot, sem más tör­vényjavaslatot tárgyalni, mert újból el­napolja magát. SsarkaaztAaég éa kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 0. SZAM, Talatoa Mám 188. Paataohequa 28888. Kéziratokat nem adunk vtaaza. pénzük stabilabb, mintsem gondolni le­hetne. A tőkebefektetés meghozza a maga biztos gyümölcsét. Ezzel szemben élesen elütő jelentést adott az orosz politikai, gazdasági és tár­sadalmi Viszonyokról a pénzügyi szakér­tők szintén most visszatért csoportja. Szerintük a nyomor hihetetlen mértékre hágott Oroszországban s más figyelemre méltó jelenséget nem is találtak hosszú ott tartózkodásuk -alatt. A villanyszerelő trükkel nagy betörést követtek el Székes­fehérvárott is. Budapest,, december 22. Hétfői Hirlap Vasárnap reggel a székesfővárosi rendőrség távirali Értesítést küldött a budapesti főkapitánysághoz arról, hogy, ott Juhász Teréz magánzónő kárára 200 millió koronás ékszerlopást követett él egy magát villanyszerelőnek kiadó egyén. Juhász Teréz szombaton este,, amikor la­kásába lépett, meglepetéssel vette észre, hogy egy idegen férfi van a szobájában. Az illető férfi azt mondotta, hogy vil­lanyszerelő s a lakás vezetékét vizsgál­ta felül, mert az utcán rövidzárlat volt. Ezzel eltávozott. Ekkor vette észre Juhász Teréz Jiogy szekrénye fel van feszítve s abból 200 millió koronát érő ékszere hi­ányzik. A rendőrségen jelentést tett nyom­ban a dologról, ahol a rendőrségi albunr alakjai között határozottan ráismert egy Steinberger nevü 1>etörőben az álvillany­szerelőre . Ellentétes hirek az orosz gaz­dasági és társadalmi életről. Budapest, december 22. MTI. Londonból jelentik: Az orosz viszo­nyok tanulmányozására kiküldött angol munkások visszatértek hat heti tanul­mányutjukról s a nyilvánosság előtt be­számoltak tapasztalataikról. Jelentésük­ben megállapítják, hogy az utóbbi négy évben nagy fejlődést észleltek a társadal­mi, ipari és gazdasági viszonyokban. A Tőzsde. Budapest, december 22. Magyar Távirati Iroda. í Zürichi zárlat. Páris 2745, London — 2429.5, Newyork 515.80, Brüsszel 2570, Mi­lánó 2222.5, Hollandia 208.75, Berlin 12.90 Bécs 72.75, Szófia 380, Prága 1563.75, Varsó 99.5, Budapest 70.25, Bukarest 265. Belgrád 772.5. Valuták: Angol font 343—347000, Cseh korona 2195—215, dinár 1079—94, dollár öt dollárnál nagyobb 72820—73400, öt dollárosnál kisebb 72720—73400, frank 3942-62, holland forint 29355-605, leva 528—34, lira 3139—69, ftelga frank 3921—40 osztrák korona 103.30—103.80, dán korona Í6552—785, svájci frank 14105—245, svéd koronái 19495—645, jiorvég korona 10880— 11040, márka 17245-395. Termény piac„• Az irányzat rendkívül el­lanyhult. Az árak változatlanok. Csupán a tengeriben volt változás 250—260 koronás árra. i_j. .. J ! 9 Mit vegyen karácsonyi ajándékul 9 Nézze Biegs Hunoária Cipőáruház MM és választékát, Njiregjháza, Zrinyi llira uics 5 lelrfcn: 195. " Egyes szám ára korona. i

Next

/
Thumbnails
Contents