Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)
1924-09-14 / 210. szám
16 jftimmiK gn W t »i«»»ii««i n r fp« F mmsam Nyíregyháza, 1924. szeptember 14. * Vasárnap XLV. évfolyam. * 2 0 szám. Ifjúság. Irta: Mikecz Ödön dr. ügyvéd. A Nyírség városának ünnepén illendő dolog ifjúságról irni, hiszen a szerény és szürke múlt leple alatt a centennárium keretében talán mindannyian a jövendőt ünnepeljük. A jövendőt, amelynek az alapját száz esztendő békés és szürke embereinek a munkássága vetette meg. Ennek az il'ju városnak ifjú múltjába nézve ne keressünk ragyogó történelmi eseményeket — nem is szükséges, hogy a város békés és csöndes ős;eire a romantika tarka kaeagáimU borítsuk. Ott, künn, a város növekedő végein, az akáccal benőtt és elsimult sirok fölött nem a nagy múlt árnyékai borongnak, hanem minden nap megujuló diadalát üli az, aminek ezek a csöndes emberek harcosai voltak mindhalálig: a munka. — A mezőn pedig ,amelyen dolgoztak, a száz esztendő alatt város támadt, hétköznapi emberek hétköznapi munkájából s ma ' előttünk álf, mint a jövő kertje. J A jövendőnek az útjaira akar ez a centennárium reávilágitani, hiszen más értelme alig lenne. Ha pedig a jövendőről van szó, nézzünk egy piüanalra az ifjúság arcába is, mert a jövendő vonásait keresi, aki az ifjúság arcába néz. A jövendő kertje ez is, az ifjúság és ha az élet folyója lassanként ei is visz belőle: még ismerem, hiszen hat esztendő alatt sok uj utat jártam magam is benne. Sok jelszót, illúziót és hatalmat elkoptatott ez a hat esztendő s nem érdemes sajnálni ,hogy ez igy van, mert amig mindez megtörtént, biztosan, keményen > és erőben mindig növekedve ment utján, a néha a közérdeklődés reflektorainak a lé- j nyében, néha elfeledve — a magyar ifjú- ! ság . i | I Ha ezt kérdezik: mit fog akarni, mit ' fog gondolni és mit fog cselekedni tíz, vagy husz esztendő múlva a nemzet, ne nézzék azt, mit mond ma néhány népszerű a nemzetgyűlésen; azt se nézzék, mit irnak az újságok, nézzék azt, milyen, gondolatok, ] akaratok és tettek csiráját viseli magá- \ ban az ifjúság. Tiz vagy husz év alatt az a folyó ,amely, minden perccet messzebb visz az iíjuság kertjéből, elviszi magával a mának minden hatalmát, szavát, tet)tét s helyébe uj gondolatot, uj célt, uj akaratot s uj embereket hoz az ifjúság kiapadhatatlan rezervoárjából. Diáksapkák, tüntetések és telkes szónoklatok szoktak az emberek eszébe jutni, ha arra gondol, mi az ifjúság. Az, aki diáksapkát visel és tüntet és szónokol minden arravaló és nem arra való alkalommal. — En ezeken a lassanként lefolyló külsőségieken tul egy másik arcát láttam az ifjúságnak, azt az arcát, amelynek a vonásai még csak most vannak kialakulóban. Azt az ifjúságot ismerem, amely, többet hallgat, niint beszél, amelynek csöndje és hallgatása azonban keményebb, konokabb és kérlelhetetlenebb mekikészülés a maga nemzeti feladatára, mint sok tüntetés és szalmaláng-processzió. , Más időknek az ifjúsága békés és napfényes esztendők határán került az egyetem padjaiba, ezt az ifjúságot, amelyről j én irok, az ország és a magyar középosz- ' tály legtragikusabb évei jegyezték eí az élettel. Még tanuja volt a nemzet külső nagyságának, látta felragyogni a magyar katona tetteiben annak belső nagyságát s beleizzott leikébe a forradalmak elfajulásának s a nemzet megtipratásának szégyene. Azért keserűek és kemények a vonásai az ifjúság ama arcának, amelyet én ismerek. Nem a gondtalan s billiárdozó jogász és nem az öblösszáju ifjúsági vezér, a-mai ifjúságnak tipusa, ezek még a régi idők- ? bőf megmaradt rekvizitumok s ha ez a tipus még nagyobb számban is van képvi- | selve, mini a másik, a nemzet jövője mégis a kisebbik résznek, a csendben készülőknek a kezében van s ezeknek a tábora lesz évről-évre nagyobb. Nehogy aztliigyjék azonban, hogy én azt a tipust akarom dicsérni, amely az egyetemi évek alatt a tankönyv betűin kívül mást nem lát s ostoba büszkeséggel lovagol azon az ócska frázison, hogy ő tanul és nem politizál. Ez a félénk, filiszteri tipus, amelynek az életcélja a napjában ötször való étkezésnek a biztosításában csúcsosodik ki, lassanként kiszorult az egyetemekről s az u. n. produktív pályákon kamatoztatja szerény tehetségeit. Bizonnyal ösztönszerűleg rájöttek arra, hogy a sors külön kategóriába tette a szellemi munkát és a napjában ötször való étkezést. Az az ifjúság, amelyről én irok, bizony politizál, mert tudja, mert játtá apái, az összeomlott magyar középosztály példáján, hogy hiába minden tanulás és készülés, ha olyan politikát követnek a nemzettel, amely azt a nyomorúságba viszi is amely elveszi a szellemi munka minden értékét és eredményét. Politizál tehát, de — és itt van az alapvető különbség a mult ifjúságának és a .mainak a politikája között — ez a politika nem a nagy pártok politikájának a függvénye. Bé gébben egyik-másik nagy pártban rendelték meg az ifjúság mozgalmait. — Ma •egyszer-kétszer, legaláhbmig en is részt vettem azifjusiág életében, megfordítva' történt a dolog. . A másikalapvető különbség az ifjúsági mozgalmak' laktikájábajnvan. A mai ifjúsági mozgalom a demonstrációk és a lármás, rövid'hatású töm cgmo zga Jm a k héXyett. 'uzifárdés gazdaságilag megalapozott szervezetek kiépítésével s erejével operál iS tudatosan első kereteit készíti elő a nemzeti középosztály szervezkedésének. Ezért neveztem csöndben készülőnek azt az ifjúságot . Ennek az ifjúságnak három nagy feladattal kell megküzdeni: megkeresni a napi kenyerét, készülni mesterségbeli hivatására és dolgozni nemzeti hivatásáért. — Ha megkönnyítjük ni nemzeti hivatásáért. Ha megkönnyítjük első gondjának a terhét, lehetővé tették, hogy másik két feladatát elvégezhesse. — Szabolcsvármegye már tudja ezt s goll dőljünk mi is erre akkor, amikor a cicntennárium fáklyájának a fényénél a jövendőbe igyekszünk belepillantani, mert bizony ettől is függ, vájjon ujabb száz esztendő elmultával érdemesnek fogják-e utódaink találni, hog centennáriummai ünnepeljék a ma embereinek emlékét. A kiállítási idő alatt hideg és meleg ételekről, úgyszintén kitűnő italokról gondoskodva van E567 4 Szombaton és vasárnap hurKaestély r az Ekes-vendéglöben Kossuth-utca 33. szám. | Börtönöm. Irta. Tartallyné Stima Ilona. j Égőn lobbant el az alkonyat, J Minden ragyogott és pompában fürdött S rikoltva fedték el arcomat | A kemény szájú, díszes hóhérok; ! Lelkem, testem még éledve küzdött j És erőtlen, fehér intések vonaglottak Két kezem tiltó mozdulataiban — De lenyűgözötten, mint a halottak Hullottak mellém• És letaszítottak. Ájultan sülyedtem börtönbe. Öröm felrázott és vad örömbe Lobogott két szeme s karjait Felém tárva lihegett és izzón bestéit, Mint a szerelem oltárán szokott A szerelem száz részeg szájú papja — Ó, odakünn most is ragyog még Az Isten életet szóró napja S nékem börtön ágyán fetreng testem, Hidegen és rémült álmot képzelön — Hol vagyok? ó hová estem?! Sóhajtottam: visszaszakadt rám, 'Mint hegyről a kő vészek idején — És térdre zuhantam. Remegő szám 'Egy hoosszu sikolyt dobott szerte Börtönöm fala visszaverte. Őröm ... Lépteit a szivembe mártja ! Tépetten, alázotton és szegényen 'Elhallgattam. Megállt a vérem Egy pillanatra; de a kis husgépek 'Megindultak újra s robotolva rótták rAz örök munkát. Céljuk : az Élet! \Nem törődve, hogy az mi jót ád, i Viszik előre a testben a lelket — : iNem — nem ismernek kegyelmet I 'Most már örökre rab vagyok ? — Ezután csak adok, adok, Lényem kis részeit az uzsorásnak 1Nyögve és dideregve a szivemből — És várom jöttét egy nagy csodának! Sötét a börtön. Sápadt éjszakák Itt a nappalok s az éjszakák Nehéz poklok izzó bűnei. — Jó lélek itt helyét sem leli — Züllött kis szörnyek kapaszkodnak 'A penészes falon s nyúlnak felém (E penész is mind régi raboknak Kínlódó szájából szálló lehellet) | Barátom e sok furcsa lény ? — •j Vihogásuk szeretet fény lehet? — Nem! Nem! Hisz alélt testem marják 'Marják, harapják ... Ó .. • összezúznak ! Szitkok zuhognak!. . Elvesztem /.. Irgalom! — — — — — — — Öröm nehéz lépteit hallom ! — — — Félek ... Isten ! Ez az Élet ? ! — Őröm bejött és kacagott: — Mind így élnek a rabok ! Ez nem szenvedés ! Ez némber sors ! Fonják át nyakam karjaid! — Parancsolta s ölelni készült: — Az agyadat akarom látni S gondolatod fényes szárnyait! — Két kezem mellemen összefontam : ! — Menj! Hatalmad itt véget ért! A gondolat az enyém ! Elvetted — erö — a bért! — Korbácsa suhant felém S szemében A bosszú kemény lángja égett Se téten. A gondolat enyém! S csúf ágyam gyűrt vackára I Vetettem kínzott testemet —
