Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)
1924-08-15 / 187. szám
1924, augusztus 15. J&imiDEK § nBanBMWmnHraaMMMmm ••••••••MMMraHMBmMgiMamnmMI^^ — P. Zadravctz István tábori püspök városunkban időzése alkalmából a róm kath. hivők nagy örömére, Nagy Boldogasszony napján délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mond és a miSje alatt szentbeszédet tart. — A szentmise alalt az egyházi kar a »Boidogasszony anyánk«-at fogja négy szólamban előadni, báró Molnár Viktorné úrnő pedig Alessandro Stradetla: Gebét c. imáját fogja szólójában előadni . , — Az üsszmunkáii?ág iáncmutiílságaA Nyiregyházi Összrnunkásság vigalmi bizottsága ezúton is éltesiti a közönséget, hogy a bizonytalan időre elhalasztott, reggelig tartó táncmulatságát f. év augusztus hó 17-én, vasárnap megtartja, melyre az eddig már szétküldött meghívók és megváltott jegyek érvenyesek. — Mindazok, akik tévedésből még nem kaptak meghívót, de arra igényt tartanak, jelentkezzenek Nádorutca 20. szám alatt (Párt-iroda) pénteken d. e. 8—12-ig és d. u. 5—8-ig. 3x — Értesítés. A Miskolcon működő Eperjesi Ev. Co'Iégium Jogakadémiájának beszüntetéséről elterjedt hir, az akadémiától nyert értesilés szerint minden alapot nélkülöz. Az akadémia megszüntetése egyáltalában szóban sem volt s. a tiszai Ev. Egyházkerület mindenkor annak fenntartása mellett foglalt ál.'ást s e tanévben is a rendes időben kezdi meg működését. — Szesztay ZoHán tír. vármegyei fő* ügyész mondja a megnyitó beszédet a hazafias dalt terjesztő regőscsoport aug. 20-i, sóstói népünnepélyét követő gazdag programmu estén. Ivornpachi István a debreceni Csokonai Színház tagja előadja a legújabb irredent a dalokat. Szerepeinek még a műsoron: Páricsy Pál hegedűművész, Szilágyi Béla iró, nótaszerző, Szilágyi Sándor, Jakobinyi József, Gömöry Zoltán. Az estéiyt táncmulatság követi. A népünnepélyen Pulu Lajos, a Korona cigányprímása hangversenyez s az ő zenekara játszik a táncmulatságon is. A hazafias est és a népünnepély, továbbá a táncmulatság a magyar tanítók özvegyei és árvái javára szolgál. Ne keressünk más programmot Szent István napján. Menjünk kí valamennyien a Sóstóra. A népünnepély délután 3, a regős est 6 órakor kezdődik. Jegyek előre válthatók a Ferenczi-féíe könyvkereskedésben. — Szabolcsi Író a in agya r regényirodalomban- Nyíregyháza közönsége az elmúlt hónapok során át fokozódó figyelem mel olvasott egy regényt a fővárosi lapok egyikében. Emberek, ez volt a cime a mélyen a magyar életbe látó és sokszerü elbeszélő művészettel egy jellegzetes lelki életet élő embereket összefogó regénynek, írója pedig kiváló szabolcsi család tagja: KÍár István. A regény immár könyv alakban is megjelent. Ott hirdeti a Ferenczi-féle könyvesbolt kirakatában az alkotó tehetséggel állott szellem diadalát. Bizonyára mindenki elolvassa az »Embereket«, a mely könyvben tükörképe van egy darab igazi életnek. — Á Divat Szalon őszi Bugusztusi száma megérkezett (s kapható az Üjságboltban. NAGY ŐSZI ÉS TÉLI OIVATLAPKIÁLLITÁS •sasa&BBESssuaiBiBaBaRBMBnssBisggaa AZ ÜJSÁGBOLTBAN AUG 10-TÖL 25-IG — itt lesz a Fővárosi Orfeum két esten ál a Városi Színházban- Óriási érdeklődés előzi meg a fővárosi orfeum nyiregyházi vendégszereplését. Meg is érdemli az érdeklődést, mert vidéken még nem történt meg az, hogy teljes orfeum műsorral vendégszerepeljenek. — A fővárosban is ritkaság számban megy, hogy egy ilyen ha- | talmas műsor kerüljön egy estén színre- — i A legcsodálatosabb artista mutatványokban lesz része a nyiregyházi publikumnak s amellett egy variete-kabaré műsort is élvezhet, — amilyenben a nyiregyházi publilikumnak még sohasem volt része. — Az orfeum műsora teljes 3 órát vesz igénybe, — ugy ezúton is kérjük a publikumot a pontos megjelenésre, hogy a teljes műsort lejátszathassuk, mert az artista mutatványok hosszabb időt vesznek igénybe és a varietekabaré műsor is teljes estét betöltő, — ugy hogy az orfeum egész műsora 3 órát vesz igénybe! Az előadások kezdete kedden este fél 7, 9 órakor, szerdán d. u. fél 5, este fél 7, fél 10 óra. — Jegyek már válthatók Jakabovits Fanny dohánytőzsdéjében. — A szépségek uj'ságja a »Szinbázi Élel« uj száma, amely a margitszigeti és nagymarosi szépségversenyek győzteseinek fényképein kívül több vidéki város korzójának szépségeit is közli. Bengeleg cikk, aktualitás, intimitás, gazdag mozi, sport, nyaralási, autó, divat rov pt és kotta egészíti ki az uj számot, amelynek darab melléklete A nők barátja, Dumas halhatatlan vígjátéka. Egyes szám ára 8000korona, Negyedévi előfizetés 80000 korona. Kiadóhivatal Budapest, VII., Erzsébet körút 29 . — Szabó Dezső állítólagos testvére Nyíregyházán- A fővárosi lapokban is olvastuk azt a hírt, hogy Szabó Dezső iró testvére. Szabó Ilona tanítónő Nyíregyházán B. listára került és emiatt nagy nyomorúságában panaszos levelet intézett a Tiszántúli Hírlaphoz, támogatást kérve. Csodálkozva olvastuk ezt a hírt, mert tudtunkkal Nyíregyházán ilyen nevű tanítónő nem került B. listára s illetékes helyen is érdeklődve, megerősödtünk abban a feltevésben, hogy valaki félre akarja vezetni a közönséget s esetleg visszaél a nagy iró nevével, inert Szabó Ilona nevü tanítónő Nyíregyházán nem működik s nem is kerülhetett B-listára. — Sztarek Ferenc exhumálása költségeire számosan adakoztak. Folytatólagosan itt közö'jü'í a kegyelettel adományozók nevét. H iimlich De?s5 50.000, Blau Mór 50.000, Kohn J. Ignác 50.000, Silb-rstein Ijnác 100 000, Hegedűs Sándor 100 000, Izsay Károly 50000, Mayar István 15.000 Veress József 10.000, Hagymássy Károly 5000, Irs*y Gusztáv 40.000 S ücs Mhály 5000, Aatal Lijos 25 000 koronával járu'tak hozzi a város volt rendőrkapitánya emlékének megörökitéséhe^. — A többi alakozó adományát folytatólagosan nyugtáztuk. — Véres magánlaksértés! affér — a Mauihnér-Szállóban. Kolozsvárról jelentik az alábbi esetet, amely azonban részint a kedvező nyári időjárás, másrészt a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt bárhol másutt is előfordulhat: A kolozsvári sétatár egyik padjának törzsvendége volt heteken keresztül Sztupján Gyula munkás í legény. Amikor a napokban Sztupján ha! zalért lakására, meglepetve látta, hogy azt \ egy ismeretlen ember e]foglalta. Rövid vita keletkezett a két ember között, amely vita hamarosan élesre fordult. A vita hevében a betolakodott és hívatlan vendég kést rántott és alaposan megszurkkálta Sztupjánt. A lakók egyikét a kórházba, a másikat a rendőrségre szállították. A vij tás pad tehát néhány napig lakatlan lesz. — a szanálás tanulsága- A szanálásból sok mindenféle tanulságot szerezhet az ember, de egy sem .lehet olyan jellemző, mint K. B. nevü olvasónk esete, akinek szüksége van egy hivatalos lapra, amit csak Budapestről való megrendelés utján szerezhetett meg. Mint ilyenkor szokás, beküldött egy lappéldányt kétezer koronát és további kétezret portóra. Néhány nap múlva levelet kapott saját bélyegével g bérmentve, benne 400 korona maradékbé5 lyeg és az értesítés, hogy a pénztár cs(ak • államjegyeket vételezhet be, kérik a lap ellenértékét pénzben kiegyenlíteni. Erre a 400 K-t kiegészíti ismét 2200-ra smost már postautalványon küldte el. Ujabb portó háremezer K és az űrlap 200 K- Három nap múlva levelezőlapon értesitik, hogy a kapott 2200 K-ból 700 K-t postai kézbesítési dijra levontak, a kiadóhivatal pénztárába jutott 1500 K-ból 1000-et a levelezőlap bérmentesítésére fordítottak, ötszázat pedig a javára irtak s ha reflektál a lapra, kérik az összeg kiegészítését. — Hogy pedig ebből a különös esetből milyen tanulságot lehet meríteni, az teljes mértékben az olvasó ilyenekhez már hozzászokott fantáziájára bizatik. — Meg akarta égetni a feleségít. — Kassáról jelentik: Megírázó családi dráma történt Turócszentmártonban, amely iiek részletei olyan megdöbbentőek, hogy rémregényekben is alig akad párja. Hollíán szövetkezeli igazgató és neje között gyakran voltak összetűzések. Egy ilyen összetűzés hevében a férj petróleummal leöntötte neje ruháját és megakarta azt rajta gyújtani. Az asszony halálfélelmében rettenetes erőfeszítés árán kiszakította magát az utolsó pillanatban a megdühödött ember kezei közül és inert más menekülési utja nem kínálkozott, kiugrott az ablakon. A férj látva az asszony menekülését,. megijedt a következményektől és önkivüli állapotban előkapta revolverét és agyonlőtte magát. A golyó a száján keresztút hatolt a koponyájába és azonnali halált okozott. A rettenetes családi dráma inditó okaként többféle verziót emlegetnek. , | — Aki még látta Berzsenyi DánieltA somogymegyei Nikla községben, ahol lombos hársfák között mintegy különválasztva magát a falu életétől még áll a nagy költő, Berzsenyi Dániel szülőháza, egy túladunai újságíró talált egy csaknem százéves aggastyánt, aki még látta Berzsenyi Dánielt és emlékszik a költőre. A kúrián és a mohos, keményfa padon ldkívüi tehát Niklán emberi elme is őrzi a nagy költő emlékezetét és még ma is néznek, nézik az uj világot azok a szemek, amelyek látták Berzsenyi Dánielt. öszhaju, roskatag öreg Nikla legidősebb embere. Szalmatetős háza előtt ül az udvaron egy hatalmas eperfa alatt. Figyelmesen hallgatja, amint kérdezősködik az újságíró és lassan, meggondoltan rábólint. Aztán — épen rá akar gyújtani — tűzszerszámot vesz elő, acélt, kovát és finoman foszló taplót. Reszkető kezekkel kicsihol s a füstölgő taplót ráteszi a dohányra, két-három szippantással szitja a pipa tüzét és beszélni kezd: »Láttam sokszor a költőt — mondja — de csak halványan emlékszem az alakjára. Az életéről többet tudnék mondani. Nagyon jószívű volt. Szívesen segített a szűkölködőkön, amit elég világosan mutat az a nemes cselekedete is, melyet minthogy vlünk tette, a mai napig megmaradt emlékezetemben. Jegyezze meg jól, (elmondom: Hét éves koromban elégett a házunk s vele együtt mindenünk. Ekkor áthivatta-apájmat Berzsenyi Dániel és ezt mondta neki: »Ne keseregjen kelmed. Itt tiz mérő gabona, vigye haza kenyérnek!!... Azulán pedig menjen el az erdőmbe és vágjon le annyi fát, amennyivel fel tudja építeni a házát!!... De aztán hozzáfogjon ám kendk s lett kenyerünk, lett házunk. Az ő nemes szive megmentett berniünket a koldusbottól... — Tankönyv előjegyzéseket elfogad Tóth Sándor könyvkereskedése.