Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-25 / 143. szám

Hyiregyháza, 3924 junius 25. Szerda XLY, évfolyam, " 143 szám Előfizetési árak helybon és vidéken: Kfly hóra 30000 K- Negysdévr* 00000 K. ÉSfeHastviselSknek és tanítóknak 20*/* engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Feleifiz szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szám 139. Postacheque 29566. Kéziratokat nem adunk vissza. A köztisztviselők aranyparitásos fizetéséről szóló rendelet a Hivatalos Lap holnapi számában jelenik meg. A 33-as bizottság minden valószínűség szerint változatlanul elfogadja a tervezetet — Semmi lényeges változás sem történt a fizetésben. Budapest,, junrius 24. Magyar Hirlap. Hosszú tárgyalások után végre telje­sen megérett a tisztviselők fizetéséről szóló rendelettervezet. Ma délután terjeszti a kormány a tervezetet a szanálási akcióval kapcsolatban megalakított 33-as parla­menti ellenőrző 'bizottság elé s értesülé­sünk szerint a bizottság semmi változást sem fog a tervezeten eszközölni. Létmii­nimuiníiak megmaradt az eredetileg is tervezett 74 aranykoronás összeg s eh­hez mérten állapították meg az egyes fize­tési osztályokbaan folyósítandó illetmé­nyek összegét. Főleg Homonnay Tivadar közbenjá­rására a kormány mindössze arra volt hajlandó,, hogy a fővárosi tisztviselők ré­szére 10 aranykorona közlekedési pótlé­kot engedélyezzen,, úgyszintén az anya és gyermekek után 10—10 aranykoronás csa­ládi pótlékot adjon. Az egyes 'fizetési osztályokban "a tervezet szerint a köztisztviselők a követ­kező illetményeket fogják élvezni: I. fiz. o. (miniszterelnök) 1200 aranykor. II. fiz. o. (miniszterek) 550 aranykor. III. fiz. o. (államtitkárok) 550 aranykor. IV. fiz. o. (h. államtitkár) 450 aranykor. V. fiz. o. miniszteri tan. 1. fok. 320 aranykorona. 2. fok 340 aranykorona."' VI. fiz. o. 1. fok. 200 aranykorona. 2. fok. 250 aranykorona. 3. fok. 280 aranykorona. .VII. fiz. o. 1. fok. 170 aranykorona. 2. fok. 185 aranykorona. 3. fok. 200 aranykorona . VIII. fiz. o. 1. fok. 130 aranykorona. 2. fok. 140 aranykorona. 3. fok. 150 aranykorona.. IX. fiz. o. 1. fok. 100 aranykorona. 2. fok. 110 aranykorona. 3. fok. 120 aranykorona. X'. fiz .o. 1. fok. 86 aranykorona. 2. fok. 90 aranykorona. 3. fok. 95 aranykorona. Igen lényeges eredmény az,, hogy a kormány az aranykorona árfolyamának megállapításánál kilátásba helyezte a tiszt­viselők kívánságának teljes mértékben való honorálását. Az uj fizetési rendelettervezetet még az éjszaka folyamán kinyoimják s teljes részletességgel ti Hivatalos Lap holnapi számában hozza a kormány nyilvános­ságra . R nemzetgyűlés mai ülése. fizetésrendezés végleg megoldást nem 1 nyer,, a városi és "fővárosi tisztviselőket díjazza a kormány jobban. Részletes pél­dákat sorol fel aannak igazolására,, hogy Németországban,, Ausztriában, sőt a Balkán államokban is a tisztviselők sok­kal jobb helyzetben vannak. A létminimum felemelését s a családi pótlék aranypari­tásra emelését kívánatosnak tartja. Felmerülhetne ezzel kapcsolatban az a kérdés is,, hogy honnan vegye a kormány az erre szükséges fedezetet. Erre röviden azt a választ is nyújthatná,, hogy ez a kormány dolga,, azonban mégis azt mond­ja, ott vannak a jómódúak. Módot kell ta­lálni arra is,, hogy az állami üzemek, a Máv.„ a posta a vaját bevételi forrásaik­ból teljes mértékben fedezzék a tisztvise­lői illetményeket. Azzal a kéréssel fordul a nyugdíjasok felé, hogy akiknek oljaa magánvagyonuk van, hogy belőle uri módan meg tudnak élni, leg­alább a szanálás időtsrt&mára mondjanak le nyugdijuk-ól s bocsássák azt az állam rendel­kezésére. Áttér ezután s Má?. reorganizációjának kérdésére. Nagyon fontos kérdést. Nem egyezik a véleménye azzal a gondolattal, mely ebben a tárgyban a Pesii Napló hasábjain látott napvilágot. Három főkelíéket kell szem előtt tartani a reorganizációs munkál&toknál és pedig: helyes gazdálkodást, kifogástalan személy­zetet és a vezetők iránti bizalmat. Az iademnitást elfogadja. Pakots Józsíf a HáKSzabályokhoz kér szót. Sióvá teszi, hogy ma délután háiom bi­zottsági filés Ie.'Z, melyek időpontját egyidőre tűzte ki az elnökség. Kéri a bizottságok elnö­keit, hogy találjanak módot a bizottsági ülések egymásutánjának megálls<pitisára. Budapest,, junius 24. MTI. 4 A nemzetgyűlés mai ülését háromne­gyed 12 órakor nyitotta meg Huszár Ká­roly alelnök. Wolff Károly a négyes szá­mú biráló bizottság előadója beterjeszti a bizottság jelentését Szabó Sándor, Édes Alital és Apponyi Antal panasszal meg­támadott mandátuma ügyében. A bizottság a panaszokat elveti,, igy a Ház mindhá­rom képviselőt végleg igazolt képvise­lőknek mondja ki. Napirend szerint az Indemnitás vitá­jára tér át a Ház. Első szónok Homonnay Tivadar. A köztisztviselők gazdasági hely­zetével Toglalkozik. A tisztviselők díjazása nem elsősor­ban a tisztviselők anyagi, hanem sokkal inkább az állam érdeke. Az állam érdeke az„ hogy tisztviselői mentesítve legyenek minden anyagi gondoktól. Nagy nyugtalan­ságot észlel a létszámcsökkentés körül is. 5 Nem helyes az a politika,, ha elbocsát­ják a tisztviselőket s utána fizetik részük­re a nyugdijat. Ezzel az állam terhén sem­mivel sem könnyitenek. Meg 1 kell találnia a kormánynak a módot arra,, hogy ne nyugdijat,, hanem végkielégítést adjon az elbocsátott tisztviselőnek s ezzel szemben a szolgálatban maradókat tisztességeseb­ben díjazhassa. i ; A 74 aranykoronás létminimumot ke­vésnek találja. Amikor az adót aranypari­tásra emelik, az élelmiszer ára az arany­paritás felett mozog,, lehetetlen megélni a tisztviselőnek békebeli i,lletménye 40—60 százalékából. Nem akar különbséget tenni I. és II. osztályú tisztviselő között,,azonban mégis állítja, hogy a városi, különösen pedig a fővárosi tisztviselők sokkal rosszabb anya­gi helyzetben vannak,, mint a yidéki tiszt­viselők. Javasolja,, hogy míg a tisztviselői Tőzsde. Budapest, junius 24. Zürichi zárlat-. Bariin 135. Holl*nd 21'.25 Nfcwyork 563 fel. London 2438, Pári* 3000, M.lant> 2485. Prága 1666 egynegyed, Budapest 71 egynegyed, Belgrád 663 háromnegyed Bu­k&rest 245, Bécs 75, 35, Szófia 410, Varsó 1C9 féi. Termény zárlat: 76 buza 302 Vf—305. 79 buza 310—315, roz« 260—267Vs,' t- árpa 290­300, s. árpa 315—335, vab 315-320, tengeri 285—290, t orpa 200-205 Irányzat: Lanyha. A Magyar Nemzeti Bank devizajelentése Napóleon 296200. Angol font 359000-368500, Léva 590 - 620 DoSJár 83200—85200, Francia frank 4390—4520 Lira 3580-3590, Oaztrák korona 11700 -11990 Lei 345-376. Szokol 2475 2520, Svájci frank 14660-15110. Di nár 950-990, HéiLsndi forint 31000-31960. Belga frank 3780-39C0, Svéd korona 21970— 22630. Tak&rekborona már megszűnt. Egyes szám ára 2000 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents