Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 125-147. szám)
1924-06-25 / 143. szám
2 J&imwiK 1924 junius 25. Jogok és kötelességek. Gróf Széchenyi István,, akii az utókor a legnagyobb magyar jelzővel díszített fel és tisztelt meg, életében nem volt a legnépszerűbb mgayar politikus,, mert keresetlen szavakkal mondotta szemébe fajtájának hibáit. Mostanában a világot álható nagy gondolat vezeti a nemzeteket; a demokrácia. Ezzel a szép eszménnyel is könnyen vissza lehet azonban élni,, ha annak uralkodó elvét az erényt kiküszöböljük. Jaj annak a nemzetnek, amelyik a demagógia malomkövei között őrlődik s sajnos,, nálunk jó talaja és csökönyös Ivleonjai vannak a demagógiának. A vidéket politikusok járják,, gyűléseket tartanak,, azzal a céllal, hogy a nép érdekeit szolgálják. Gyakran Ir iv. , i I,v — • - o azonban, hogy a célon messze túllőnek s ellenkezőjét érik el,, mint amit szándékoznak. A nép széles rétegeinek politikai érvényesülése a demokrácia egyik alaptétele. Nagy frivolitás azonban a nép előtt ugy megjelenni,, hogy annak csak becsvágyát élezgessük, fejét Ígéretekkel teletömködjük, avagy hizelgésekkcl tőle szavazatot, vagy áldozatokat csikarjunk ki. Feltétlen felelősségérzettel szabad csak a nép elé lépnie minden politikusnak s ekkor első helyen említjük: nem elég mindig csak a jogait hangsúlyozni, hanem rá kell mii- ) látni a kötelességeire is. Magyarországon j az elmúlt rövid, de nagyon szomorú pár J év alatt sokan ütöttek már a szónoki asztalra: vállalom a felelősséget. S mi tör- * tént? A felelősségvállalás szép szólama elrepült s visszamaradt a mégjobban megnyomorított ország. Legnagyobb veszélye egy országnak, ha annak sorsát hordók' tetejéről intézik s a nép hangulatát demagógok irányítják. Ebbe bele kell pusztulni egy nemzetnek. Igaz: senkinek sem kedves,," ha a való igazságokat, amelyekben saját hibánkra ismerünk a fejünkhöz vagdossák,, de még mindig jobb, ha az orvos megállapítja, hogy testünknek melyik része beteg, mintha azt előttünk elleplezi. — Magyarország most nagy betegségből lábadozik. A politikusnak ugy kell a nép elé lépni,, mint annak orvosai. Gondolkodásra önmegfigyelésre és önmegismerésre kell nevelniök. A politikai jogok minél szélesebb kiterjesztése csak akkor kívánatos, ha ezek a széles néprétegek nemcsak a jogok követelését,, hanem a kötelességek teljesítésé! is ismerik. Nagy bűn terheli az olyan politikust, aki csak azért jelenik meg a nép között,, hogy mandátumát bebiztosítandó, növelje a nép mohóságát, fegyelmezetlenségét, önteltségét, elégedetlenséget szítson s fokozza a lekintélyrombolást. A régi politikai receptek ma már nem válnak be. A mai képviselő nem azért kerül a paarlamentbe, hogy a kerület népe ezáltal őt naggyá tegye,, avagy megnyissa előtte a politikai érvényesülés útját,, hanem,, hogy az elért mandátum állal szolgálja a nép érdekeit. Ez pedig csak ugy történhet, ha felvilágosítja kötelességeiről,, okos állampolgárokat nevel belőlük. Igen, a népet nevelni kell. Ezt az állampolgári nevelést pedig legjobban szolgálhatják a képviselők a beszámoló beszédek alkalmával, de legtöbbet is árthatnak ugyanakkor. Sok szó esik mostanában ilyen beszédek keretében a mezőgazdasági hitel kérdéséről, a birtokmegoszlásról, az adózásról, a drágaságról stb. Ezek nfínd súlyos problémái aa politikának. A nem'zet élete szempontjából óva intünk azonban mindenkit, hogy ezeket a kérdéséket tisztára a demagógia hangján tárgyalják, avagy vitassák maguk közöli. A kormány egvenes utón haladva, becsülettel törekszik a problémák legkívánatosabb megoldására, de a népnek mindenkor szem előtt kell tartania az ideális állampolgár két irányelvét :jog és kötelesség. IZGALMAS! BRAVÚROS! SZENZÁCIÓS! KALANDOS! FENSÉ6ES! I TENGERI mm Szabolcsvármegye is a maga erejéből fedezi a jövőben minden kiadását. A létszámcsökkentés a vármegyében A városi tisztviselők fizetését egy osztállyal leszállították. Nyíregyháza, junius 21. A Nyirridék tudósítójától. A szanálási programon végrehajtása súlyos anyagi megerőltetést jelent az önkormány zati háztartásokra, különösen padig a varmegyékre, amelyek ezentúl nem kapnak segítséget az államtól és kénytelenek les*nek összes kiadásaikat a maguk hevételéből fedazni. A rendelet alapelveit sokát tárgyalta a belügyminisztériumban, amelyen rójztvatt Mikccz István, Szabolcs vármegye aiispánji is. Az értekezleten kifejezésre jutott, hojy a legmesszebb Benő takarékosságra van szükség, hogy költségvetésünket egyensúlyba tudjuk hozni. A belügyminisztériumi ankéten ennek a takarékosságnak elmeit és keresztülvitelének módozatait beszélték meg. A belügy minisztériumban az el»ek keresztülvitile céljából elkészítették a vármegyei és városi törvényhatóságokhoz küldendő takarékossági rendeletet. Értesülésünk szerint a vármegyei törvényhatóságok képviselői információt nyertek az ankéten a létszámcsökkentés mértékére vonatkozóan is. Valószínű, hogy Szabolcsban is lesz kisebb létszámcsökkentés, bár itt a vármegyei központi és vidéki tisztviselői kirban most sincsenek többen, mint a háború előtt voltak. A szanálással kapcsolatban a belügyminiszter rendeletére egy fizetést osztállyal líjíbb száll.tották azoknak a rendesett taaácsu városoknál dolgozó tisztviselőknek •fizetését, akik a tőrvényhatósági jojrgal felruházott városi tisztviselők fizetésnek élvezetében voltak. Ezek közé a városok közi tartozik Nyíregyháza is Jön Molnár Ferenc világhírű darabja filmen: ASE ÖTÚO^ a Diadal Mozgóba Bessenyei sirja és az ujabb Bessenyei emlékek Irta és a BeJsenyei Kör irodalmi ünnepén felolvasta Téger Béla. I. 1782. — Második esztendeje uralkodik a kalapos király, Voltaire eszméinek ihletett tanítványa. Éppen most volt nála VI. Pius pápa, hogy merészen uj egvliázpolilikája tekintetében némi engedékenységre birja. József császár a szerzetesi rendek eltörlésével felel. Nemcsoda,, • ha bennt az országbaan is mámorosodnak az emberek. A nyugati eszmék virágporzásának maga a császár nyit utat. Izgató röpiratok százai jelennek meg. Milyen kirívó ellentét Mária Therézia kora után,, az óvatos, cenzurás világgal szemben!! Ebben az időben a szabolcsmegyei Gáváról négy pejló indul meg egy katonai társzekérrel. A roppant termetű Bessenyei Boldizsár,, volt kir. testőr ül benne. Pestre, a Medve fogadó elé készül. Öccsét, Bessenyei Györgyöt, a volt'gárdahadnagyot várja, aki immár 17 esztendeje élt a császárvárosban. Micsoda 17 esztendői! Az első hét év a puszták fiának fájdalmas magáraismerése és az acélos akarattal való tanulás, tiv év a boldog alkotás kora. — »Lakik aaz emberben valamely tüz — irja Bessenyei egyik munkájában — mdy őtet mindenkor felfelé lnizza,. '•melyre nézve hiszi magában titkosan, hogy másokat, sok ezreket felülhalad. — Benne a nagy Nyugat olt szilotta fel ezt a tüzet a császárvárosban. S most vissza kell térnie. Mikor József császár eltörölte a' Mária Therézia által nyújtott évi kegydijat, Bessenyeit fájó kényszerűség vitte haza. Eí kellett hagynia fényes lakását,, előkelő irodalmi társaskörét s most fiatalon s abban az időben, amikor az ő eszméi a felvilágosodás szabad napsütésében hatóerőhöz jutnának,, félbe kell szakítania évtized óta központból irányított irodalmi akcióját. »De kenyér a valóság — írja — az az birtok,, jövedelem. Hiába fested a píílolát papirosra,, mert benne nem lakhatsz, akármely gyönyörű formát mutasson. - — És nemcsak a maga anyagi eszközeinek fogyatékossága, de Bercelen lakó szüleinek, [nagy családjának anyagi javáért való sikraszállás vágya is hazakésztette. A Bihar, Bereg, Szabolcs és kis részben Heves megyében elterülő Bessenyei birtokok veszendőbe indultak. — Éltetvén az isten — irja Bécsből, hazajövetelét megelőzően — kit'i/,elem a ház adósságát s megtartom a jószágot is a famíliának, csak rendet kívánok,, hogy attul a gyalázatos élhetetlenségtől, a veszedelmes zűrzavartól, mi bennünket éhelhalókká tett,, szabaduljunk.« Megérkezett a négv pej a társzekérrel,, sok szép holmival,, könyvvel. A nyersiziésü, pórias beszédű korban megjelenik a berceli Tiszaparton a franciás kultura,, a finomult izlés, a választékosság, csín embere, a puszták és nádasok nagy csöndjében és lustálkodáséban egy nyugtalan lélek, amelyet a nemzetnevelésre való elhivatottság, a küldetés tudata lobogtat szüntelen. Atyja, Bessenyei Zsigmond — nyolc fiút, két leányt nevelt lel — beleegyezett, h'.'í j.'i a,birtok vezetését György vegye kezébe. De reformtervek,, uj intézkedések nem segíthettek,, be kellett látnia, hogy azzal az élhetetlenséggel, amelyre célozni szokott, nem bír s megosztozott szépen testvéreivel. Gávai és berceli birtokrészét odaadta István bátyjának sokkal rosszabb szakolyi és gelsei részbirtokáért, aminek fejében István kötelezte magát a »zülők gondozására. György pedig Biharmegyében,, Pusztakovácsiban lévő kis jószágára vonult. Ekkor 1785-öt írtak. Még a felvilágosodott József uralakodott, mikor megkezdte vívódó, tépelődő remeteéletét. Szabolcsvármegye főjegyzőjének Slrankay Jánosnak 1784. évi kimutatása szerűit a kovácsi pusztának substráluma áll: 300köböl alá való gyepföldből,, és 200 szekér szénái termő kaszálóból. — Ve'ésből Jövő termés 800 köböl, 1000 forint. Kétszáz szekér széna 400 forint. Hatvan fejős juhnak a haszna 20 forint. Bessenyeinek ez időben 586 frt. testőri nyugdija és más birtokrészekből eredő jövedelme is volt. — Feltűnő, hogy Kovácsiba való költözése után az alatt az öt esztendő alatt, mig II. József még uralkodott,, semíni nyoma Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órai kezdettel: két sláger egyszerre Ferrante, Nápoly hóhéra * Isten cselédkéje történelmi korrajz 7 felv. Főszerepben: Paul Wegener színmű 6 felv. Fősz.: Liian Gish. A két világhírű eláger egyszerre lesz bemutatva Diadal Mozgóban.