Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 73-97. szám)

1923-04-01 / 73. szám

ygftwagaL 1953. április 1. irányító hatása folytán. Csiripel és volna untalan hangoztatni, hogy azSmport tartozások kiegyenlítésére szükséges idegen valuta megvásárlására kivándorló magyar fizetőeszköz hiánya idézi fel a deflációt. Ebben a kormánynak cs.ak annyi része van, hogy megengedi az importot, azt nem redukálja az export nfértékére. Kivándorol a magyar pénz, kevesebb idebenn az országban, "künn kínálat van benne és bármennyire is pénzszűke van, értéke a külföldön csökken, itthon pedig az import cikkek árai emelkedvén, a l>első produktumok is követik az importcikkek áremelkedéseit, ha nem is ugyanabban a tempóban. Ennek egyetlen orvosszere, az importnak az export mértékére, vagy azon alul való redukálása. No meg az államháztartás egyensúlyának sokat hangoztatott, de talán elérni nem szándékolt és alig megkísérelt helyreállítása. Mindezeket a híres genuai konferencián, pénzügyi szaktekintélyeknek is nevezett kuruzslók is megmondták már régen, de a mit mi, bármilyen sebesen, de mindig elfelejtünk. Tehát nem deflációs a kormánypolitika, mert ennek hijján is olyanok gazdasági irányú cselekedeteink külkereskedelmi téren, amelyek az országot deflációba kergetik. — Ez a magyarázata a pénzszűke és az áremelkedések kontroveii ziájának. Aki gondolkodik, megérti ezt. Mármost, többet alig kellene mondani, hogy balomra dőljön sok kiválónak képzelt okoskodás. Például az, hogy: ha infláció mellett, effectiv javakat termeltünk volna, akkor volnának reális értékeink és pénzünk értéke változatlan maradhatott volna, vagy ha ez nem is, épen ugy romliott volna pénzünk, mint a bankóprés szünetelése alatt, de ezzel szemben. bámulj Európa, Veális javaink keletkeztek volna. Enyhén fejezem ki magamat: tudva valótlan, vagy az igazsággal ellenkező állitások ezek. Mert.. . Nem kellene egyébre hivatkoznunk, mint Német-Ausztria példájára. Itt szabadon bocsátották az infláció paripáját. Alkottak is reális javakat. De azt az iramot, amelyet az osztrák korona ebben a tevékenységiében tartott, még a szovjet ru&ei sem győzte. Nagy volt a boldogság egy esztendeig osztrákéknál, most azonban az ezresbankó borravalót a pincér »Hängeriii «fjével csapkodja lc az asztalról, mint értékleien szemetel, vagy mint a fogpiszkálót. Azonban emellett a példa mellett el lehet gondolni azt is, hogy ft termelési hitelnek inflációval való ellátása, íi gazdasági élet nagyobb nekilendülését és az importnak növekedését is magával vonta volna és ebben az esetben a külföldi fizetőeszközök beszerzésére, még mindig inem állott volna rendelkezésünkre több exportcikk, amellyel az idegen valuta beszerezhető lett volna és ekkor csak a Saját alaposabban megromlott és nagyobb tempóban kínált pénzünkért kellett volna beszereznünk az idegen fizetőeszközö

vket. Infláció esetén tehát, a magyar pénz rohamosabb értékcsökkenésnek lett volna alávetve, olyannak, mint az osztrák I é

s azok a reális javak, amelyeket az inflált ! pénz teremtett volna, semmivel sem haladták volna meg a lefékezett bankóprés melletti, tehát még nem def iái Inak nevezhető pénzügyi politika mellett megtakarított milliókat és talán milliárdokat* Igazat kell tehát azoknak adnunk, a kik az inflációt halálnak mondják. Szeretnek a bölcsek hivatkozni Németország példájára, ahol az infláció alkalmazása mellett is emelkedett a pénzérték. Azl mondják, hogy az 1984 milliár^ márka jegyforgalom mellett 1 centime volt a százmárkás, mig ezzel szemben ! 4275 milliárdra emelkedett márka jcgy! forgalom mellett, felemelkedett 2.6 cen' time-ra. Tehát 120 százalékos bankómennyiségemelkedés ellenére '160 százalékos értékemelkedés állott he. Ebből azt, következtetik, .hogy nem igaz a mennyiségi elmélet, az már hullává lett. Elhallgatják azonban, hogy a márkazuhanás a Ruhr megszállás előtt és annak bekövetkeztekor lépett fel és a márkainfláció után, már megszűnt az á Berlin jelszó és elkedvetlenedtek egy kissé a franciák. Azt is elhallgatják, mert talán ki sem Számították, hogy mi volt is hál a márka mennyiségi értéke a nagy infláció előtt 'és mennyit csapolt le ebből a spekuláció? Már pedig ennek ismerete nélkül egyszerűen holttá nyilvánítani a quantitás elméletet, nagyon merész experimentum!! Ámbátor az inflácionista párt kortesfogására nagyon alkalmasnak látszik, a német márkára való hivatkozás. No, meg nem szabad elfeledkeznünk e kérdés elbírálásánál, a német külkereskedelem állásáról sem. Vájjon nem-c akadt az meg, a Ruhr-vidék megszállásakor nem-e maradt abba a márka kínálat és kereslet lépett a kínálat helyébe? Talán ezt is figyelembe kellene venni. Mindezekből valami talán kiviláglik. Szeretném hinni, hogy talán a következő. A Kállay—Teleszky pénzügyi magyar politika nem deflációs. Deflációs színezetű pénzszűke adódik a külkereskedelem mai állása mellett, amely bénitólag hat a hazai termelő és kereskedelmi viszonyokra, ez azonban nem mesterséges hanem természetes folyamat, amelyért a kormányzat csak akkor volna felelőssé tehető, ha nem a kereskedelem sürgetné a külkereskedelmi szabad forgalmat, a mai kötött, bár igen lazán kötött forgalommal szemben, hanem a kormány idézné azt mesterségesen fel, avagy nem szándékoznék az importot redukálni. Természetesen, ha ezt követelnék a magyar közgazdák és ezzel a követeléssel állana a kormány szembe. Nem igaz, hogy inflált pénzzel teremtett realitások, kisebb méGyörgyike. Irta: l)r. Saáry Sándor. Mottó: „Kimentem éa ki«k«rtmtbe, arccal borultam a földre ; mégsem láttam akit kéne." 1921. julius egyik délutánján kertembe lépve egyik jázmin lugasomban egy fiatal, nyúlánk termetű, karcsú, kreol arcú, bogár szemű, fénylő fekete hajú, olasz nőkre emlékeztető bájos leányt találtam; barátnője Mimi huszárfőhadnagyné társaságában. Bemutatkoztunk. Neve:... Györgyike. Sokásoká rajta felejtettem szememét. — 'Víg kedélye derűt hozott otthonomba. A kertben uzsonnáztunk. Elbeszélgettünk sok miindenfről, ami a fiatal leányok derült arcára mosolyt csal. Emlékszem, a férfiakat ugy osztályozta : fiatal gimplik és öreg gimplik. T. i. előbb vagy utóbb, de biztosan csapdába kerülnek s a kivetett hurkokba vagy horgokba fennakadnak. Elbeszélte, hogy ő mily szenvedélyes régészet kedvelő. Nem csoda, Olaszországban a művészetek hazájában Nápolyban született. Látta gyakran a nápolyi hires nemzeti muzeumot s a Vezúv által hamuval eltemetett s újból kiásott Herculanumot és Pompejit, mindezek a régészet iránti érzékét fejlesztették, finomították. A régészetnél csak a zenét szerette jobban s abban a szó legteljeisebb értelmében művész volt. Nemcsak zongorán játszott művésziesen, de az olaszországi hangszerek mindegyikén s azokhoz gyönyörűen énekelt olaszul. Pár nap múlva együtt utaztunk el kettesben ; nem — rosszul mondom — egy csokor is jött velünk, melyer Dorántnál saját magam rendeltem részére. Tudva azt, hogy a virág is él, érez és beszélni tud, ezért súgtam a virágnak s kértem fel : y>H elyettem kis virág tégy valló niást s hódolj kellemének«. — Én voltam a lovagja s kisértem szüleihez. Röpke órák, miért is nem tartottak örökké. — Vidám, pajkosan jókedvű volt, mindég csevegett, csicsergett, mint a pacsirta. Az állomáson szülei várták egy unoka nővérével. Másnap s harmadnap náluk töltöttem délutánjaimat és estéimet. Délutánonkint bemutatta saját festésű — batikolt — selyem dívány párnáit, melyek a festő ihlet remekei voltak. Majd zongorázott s az ő ked venc fehérselyem csokros gitárjain játszott s hozzá olaszul dalolt. Holdvilágos éjeken a Vele s unoka nővére kíséretében tett sétáink a várbástyái alatt felejthetetlenek maradnak

1. Azzal bucsuztunk el, hogy ő is eljön hozzánk apjával együtt egy régészeti ásatáshoz. Elváltunk, néhány levelet váltottunk s többé inem találkoztunk. De nem felejtjük el egymást soha ! Néhány hét múlva B. hadnagy bodrogkereszturi ásatásokból származó bronzkori agyag keramiákkal ajándékozott meg. Volt azokban sok ritka szép kréta betétes példány s közte négy darab lapos kerek agyag tárgy, aminőt a bujtosi bronzkori telepen több mint ötvenet ásattam s »kacsázónak« neveztem el. Nagy volt az örömöm, mert é? is az én állításom mellett bizonyít. Ekkor toppan közzénk P. orvosnövendék szenvedélyes régész s rövid eszmecsere után elhatároztuk, hogy másnap reggel kirándulunk inspicirozmi a R—T-i tiszaparti partomláshoz s ha a hely alkalmas lesz az ásatáshoz és szép kirándulást igérő, ugy alkalom adtán meghívjuk oda a leányok legbájosabbját: Györgyikét. Már az állomáson rosszul kezdődött az utunk. P. elaludt s csak a vonat indulásához érkezett s lakásomon hagyta a négy liter Ibort s a két tokos régész ásót; amiket neki kellett volna elhozni. Ezt megtudva egyszerre morósus lett a hadnagy is, azt hiszem nem annyira az ásók elmaradása, mint a boros fiaskók el nem jövetele érintette érzékeny keblét. Hiába vigasztaltam, hogy nálam van az elemózsia meg egy üveg bor s ma'jd csak lesz, ahogy lesz ; hiszen az égi madarak sem nem vetnek, sem nem aratnak, sem a csűrben nem takarítanak s mégis a mi menyei Atyánk eltartja azokat. Ö csak vigasztalhatatlan, szótalan maradt. Végül mégis csak megszólalt valahol R. alatt : »ugye mondtam« — »ugyan mit ?«, — hogy nem fog sikerülni a kirándulásunk, mert a nyíregyházi állomáson két pappal találkoztam, sőt beszéltem is velőik s az egyik a T-i pap fia volt és nem volt nálam gombostű... De volt egy menykő jhosszu kardja s az majd a kirándulás fonalán hézagpótló eszköznek bizonyult. R.-ról gyalog szerrel indultunk a sinek mentén, hiszen a hadnagy szerint félkilométerre esik R.-tól a kitűzött célunk. Igen ám, )de' ő a T'.-i pap kocsiján tette meg az ütaU előző héten mint annak vendége s a baka hadnagy nem nagyon szereti a kilométereket számolni, ha szemre való menyecske mellett ül a kocsin. Meg ez a R. község arról nevezetes, hogy a vasúti állomásáról hiába távozik el az ember egy óra járásnyira a T-i útra, onnan nézve a falut, a falu tornya még mindég csak 5 percnyire van. Abban az időben seperte végig Európát egy hőhullám. Mi tagadás benne, kezdtünk fáradni. A két pap 5 perccel hamarább indult el T.-ra, de valahogy jobban birták a gyaloglást, mert csak ugy repült lobogott a reverenda s hamar eltűntek szemünk elől. Hiába kékellett oldalt a tokaji hegy s a gyönyörű Hegyalja vidéke és jól látható lett szétdarabolt hazánk utolsó magaslata, az újhelyi sátorhegy ; nem néztünk se jobbra, se balra, csak szótlanul bandukoltunk s hagytuk el egyik kilométert a másik után. Hiába mondta a hadnagy, hogy mikor ő Talján országban a mészhegyek alján inspicirozott s fekete szemüveget viselt a hegyek fehérsége miatt, ott melegebb volt ; mégis csak mihamar lekerült róla a köpeny, utána a menykő hosszú kard s annak most már jó hasznát vette. Vállra jött a kard, kardra a kö-