Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-14 / 208. szám

Jmmmm 19 22. szeptember 14. Nyíregyháza város története a törvényhatósági jog iránti kérelem indokai között. A város története a honfoglalástól a város betelepítéséig. Nyíregyháza, szeptember 12. A Nvirvidék tudósítójától. Szohor Pál főjegyző abban a kérelemben, amelyet a városnak törvényhatósági joggal való felruházása érdekében a ma gyar kormányhoz intéz röviden feltárja a város történelmét is. Ezt a tanuságí történelmi visszapillantást a következőkben közöljük. Töhötöm vezérnek jutott a feladat. Nyíregyháza területe már az őskorban is lakott föld volt, mint azt az e tájon előkerülő bronzleletek nagymennyisége igazolja, melyek közt sarló alakú tárgyak, nyak ós karperecek, különféle fegyverek, bronz eszközök találhatók. A honfoglalás idején, Béla király névtelen jegyzője szerint Töhötöm vezérnek jutott a feladat, hogy a »Nyír« erdejétől Zilahig eső földet hatalmába vegye. E vidék régi neve »Nyir« volt, azon roppant kiterjedésű nyírfa erdők után, amelyek itt diszlettek. A honfoglaló ősök méltónak találták e helyet arra, hogy a vidék egyházi életének központjává emeljék »Ecclesia de Nyír« vagy magyarosan »Nyír-Egyháza« elnevezés alatt. A »Nyír« »falu elnevezéssel a Váradi regestrum (7 §.) 1219-ben találkozunk először. 1240-ben a tatárjárás letarolta a Tiszamentén elterülő Nyírség falvait is. A pápai tized jegyzékekben találkozunk újra a "Nyir« és »Nir« elnevezésekkel s nem fér hozzá kétség, hogy e nevek alatt a mai Nyíregyházát keli értenünk. A tatárjárás után a város területe kiegészítő része lesz a terjedelmes ecsedi uradalomnak s ettől kezdve sorsa ös,szszefügg az uradalom sorsával. Róbert Károly király a hatalmas eesedi uradalmat 1307-ben a Báthoryak ősének adományozza hü szolgálataik jutalmául. Az eesedi vár felépítése egyidőre megszünteti •Nyír falunak központi jellegét s mint nemesi birtokká vált helyőrség örökös versengés tárgya lett a reá jogot formáló előkelő családok sarjainak. 1621-ig a Báthory család birja, majd II. Ferdinánjdl alatt a nikolsburgi békekötés értelmében Bethlen Gáborra száll. A török 1541-ben elfoglalja Buda-váJrát, seregeivel elárasztja az egész országot; pusztító hadai ide is eljutottak s a közelben fekvő Pazonyt lerombolták, mig Kemecse és Nyíregyháza épségben maradtak s főleg ez utóbbi menedékhelyévé vált a szomszéd vármegyékből kibujdosó szerencsétleneknek. Kétségtelen azonban, hogy a török elleni küzdelmes csatákban harcias és vitéz urak alatt részt vettek a nyíregyháziak is; sokat ontották vérüket a szikszói győzelmes csatában és a Szinán elleni küzdelemben. Fejedelmi birtokosai nem is késnek szabadalmak és kiváltságokkal megajándékozni őket s e hely a sürün megnyilatkozó fejedelmi kegy. élvezetében gyarapszik, erősödik annyira, hogy már a XVII. század közepén tul jelentékeny tényezőként szerepel a vármegye területén. Török járomi, idegen zsoldosok. Hazánk történetének a XVII-ik századról megirt gyászos lapjain sötét színekkel vannak ecsetelve az elszomorító közállapotok, csapások, szenvedések, melyeknek forrása e néhány szóban foglalha tó össze: törökjárom, idegen zsoldosok. Ki jutott ebből bőven e vármegye öszszes lakosainak, közöttük Nyíregyházának is. Csoda-e, ha ily nyomasztó viszonyok mellett; néhány, évtized alatt a város nemcsak erőben hanyatlott, hanem a megye területéről menekülő lakosokkai együtt népessége is kivándorolt, jobb és biztosabb otthont keresve az ezer sebtől vérző haza testén?? Gróf Csáky István irja 1694. január 25-én a vármegyének: »már nem nézhetem — úgymond — tovább szegény nyíregyházi embereim sok rendbeli képtelen és rendetlen nyomorgatásait. Betelepítik a kihalt ha j du községet A hajdan nevezetes hajdú község majdnem kihalt, elhagyott tanyává törpült a község nem birta teljesíteni sokféle kötelezettségeit, adó tartozása meszsze visszanyúlt a múltba s a nyomorúság ra jutott lakosság százával szökdösött tova ősi fészkébből. Az elpusztult romokon 1752-ben egy lelkes főúr modern, fejlődő és virágzó város alapjait vetette meg. Gróf Károlyi Ferenc érdeme az, hogy az uj Nyíregyháza fennáll. 1752. április 29-én tartott megyei gyűlés elé folyamodik Nyíregyháza pusztáinak benépesilési engedélyéért; a megye rendei azonban a kérelmet nem teljesitik. — A következő évben mégis sikerült Károlyi grófnak a betelepítés, kikötvén a megye, hogy a települők elegendő szántóföldet és házhelyet kapjanak, ezt három évig minden tehertől mentesen használhassák, azután pedig évenként egy-egy aranyat fizessenek. A gróf telepítési szándékáról korán értesülnek a Békésmegyébe telepitett tót lutheránusok, akik ott már müvelés alá kellő mennyiségű földet nem kaphattak s önként folyamodnak a grófhoz telepedésért, kikötvén azt, hogy evangélikus hitük szerint imádhassak az Istent. Az 1753-ik év tavaszán kelt esedező levélben malmok felállítására kérnek engedélyt, bíráskodási jogot, mely egy aranyig terjedhető pénzbirsággal sújthatja a törvény és szabály ellen vétőket. A gróf 1753 május 23-án kiadja pátens levelét, melyl>en a letelepülőknek hajlékaik felépítésére fát ígér, sőt a nyomasztó vallási viszonyok között templomépilést és pap tarthatásl is elyez kilátásba. 1753 őszén mintegy, 300 család kél útra Szarvasról, Csabáról, Mezőberémről és Orosházáról. Elindulás előtt bejelentik Károlyi gróf tiszttartójának, hogy már útra készen állanak s kérik hogy őket Nyíregyházán és a megyében ne mint betolakodó szökevényeket, hanem mint becsületes embereket fogadják. A község igazgatását a bevándorlók a gróffal egyetértőleg ugy rendezték e

), hogy egy főbírón kivüi még egy törvénybírót, továbbá 10 esküdtet, egy lovas hadnagyot, két tizedest, végre négy kisbírót választottak maguknak. Mivel a földesúrral kötött szerződés értelmében a Beneficia regalia<-kat maguk kezelték e célra külön felügyelőket iiispectóres — alkalmaztak, a serház, malmok, korcsmák és mészárszékek kezelésére. A drágaságról, különös tekintettel a hus és a zsirdrágaságról. IV. A vásárteret bolthoz hasonlíthatjuk, mely a vásár alkalmával az eladók által kiállított portékákkal és vevőkkel telik meg. A vásári közönség zömét azonban a kupecek és az alkuszok képezik. Igen ám, csakhogy a boltban semmi felesleges dolog nincs, az áruk pedig szép rendben vannak elhelyezve és ezért az áttekintés könnyű. Ezzel szemben a vidéki állatvásár tele van szekerekkel és taligákkal, a melyek a legtöbb helyet foglalják el. Az eladó állatok viszont tekintet nélküli a minőségre, a legnagyobb összevisszaságban vamiak felállítva. A rossz és kevésbé értékes gebék, a kupeclovak és a termelők lovai egymás szomszédságába kerülnek. Körülbelül ugyanez a kép a szarvasmarha és a sertésvásárban is. Ezen nagyon könnyű volna segíteni, előbb azonban az állatvásártereket kellene a mai nehéz viszonyokhoz mérten ugyan, de rendbehozni és jókarban tartani. Az első követelmény, hogy az állatvásártér, ha már körülkerítve nincs is, de feltétlen körül legyen árkolva. Az árkoknak a vásártér felőli partjára pedig liciom vagy más élősövénybokrokat kel lene ültetni. Igy amellett, hogy külső képe volna a vásárnak, az árok és a gyorsan növő élősövénybokrok a volt korlátokat a célnak megfelelően pótolnák. A belső képet is meg kellene változtatni. Mert az állatvásár mennyivel kisebb helyen eíférne, ha a vásárba csak az eladó állatok kerülnének be. Ezeket aztán osztályozás szerint lehetne felállítani éspedig a leghelyesebben, hogy helybeli, vidéki és kupeckézen levő állatok. A szekerek részére a vásártér közelében külön helyről kellene gondoskodni és itt volna a szekértábor. Tudom, hogy a gazdák nem szívesen mennének bele, hogy a szekerek a vásártéren kívül maradnának, de a békeség kedvéért ezen ugy lehetne segíteni, hogy vásárba kerülő szekerek, illetve az azokba fogott állatok után a ren des helypénz bizonyos többszörösét fizetnék. Csakhogy előbb a rendes helypénzzel kellene tisztába jönni, mely ma vásáronként 1—10 K közt variálódik. Né" zetem szerint a leghelyesebb volna a helypenzt az illető állatfajra használható marhalevél dijával azonos összegben megállapítani. A vásárjog tulajdonosa, illetve a vásárbérlő ennek ellenében köteles volna a vásárteret berendezni és jókarban tartani. Igy aztán a kupecek s általában a vásár ellenőrzése nehézségekbe nem ütköznék. A boltban semmit sem lehet venni, mindent mérve kapunk. Az állatvásárokon is lassan bár, de ki kellene küszöbölni a lábon való adásvételt és ezért a vásártereken a hídmérlegeim követelmény. A bollot mielőtt bezárnák, avagy másnap reggel szépen kisepregetik. Epen igy kellene vásár után a vásárteken is a sok szemetet, piszkot összetakarítva a trágyatelepre hordatni, mely ott megérve a kiuzsorázott föld termőerejének a növelésére szolgálna, míg ugy — mini annyi más figyelemre nem méltatott nagyértékeink — elkallódik. Nagyon visszatetsző és a mi vidékünkön még most is divik, hogy a kupecek hajtáskor a bor jut az anyja farkához kötik. Az sem épületes látvány, hogy egy némely borjukereskedő és husiparos a vásárban összevásárolt borjukat fuvarkölt ség kímélése szempontjából tanulóikkal, vagy egyenesen a segéddel, avagy felfogadott cigánygyerekekkel hajtatják a közvágóhidra. Hogy az anyjától elszakadt borjú magában, avagy társaihoz kötve nem akar menni, hanem inkább lefekszik és keservesen bőg, az nagyon természetes. Ilyenkor aztán a szegény állatokat ráncigálják és ütik-verik. A falusi borjukereskedők és mészárosok is rendesen vékony, zsineggel kötik össze a borjuk lábait s egymásra hajigálják őket a szekérben és hiányos kasból hol aa