Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-04 / 77. szám

KÁROLY KIRÁLY Most pedig némuljon el minden pártviszály és minden politika. A végzet gyászfátyolos angyala leiorditott fáklyával áll a nemzet gyászos határainak nyugati horizontján és intésére sö­tét kárpit borul hazánk foszlányos fellegektől terhes menny bol­tozatára. Károly király meghalt. A sors vgy intézte, hegy katafalkja nem az ősi paloták valamely fényes termében emelkedik a virágkoszorúkkal meg­rakott lépcsőzet felé, mely körül meghitt testörök sorfala állná utolsó vártáját a felkent Hadúr hamvai előtt, hanem távol né­pektől és ntmzetektől, akik ct néhány év előtt hódoló tiszte­lettel avatták koronás királyukká és császárukká . . . A végzet kifürkészhetetlen eszközei éket\ vertek a koronás uralkodó és népei, nemzetei közé s amikor a halál hirtelen és váratlan angyala bekopogtatott ajtaján, magára hagyva,'árván, elhagyottan találta a szegény királyt. A hagyományos királytisztelet megilletődött, fájdalmas ér­zésével tekintünk a funchali ravatal felé, amelyen kiterítve nyugszik Szent István dicső koronájának utolsó birtokosa. .4 fejéről lehullott koronának szent fénye ott dereng homloka fe­lett és az apostoli kettős keresztnek nimbusza térdre paran­csolja a régi alattvalókat . . . Térdre most! Térdre! Az ezeresztendős szent jogar int magába-tzá/lásra, gyászos imádságra! A történet elvégzi majd a maga munkáját és igazságot fog szolgáltatni. Jobbra-e, balra-e? Nem kérdés az mostan. Közvetlen közelből nem látunk most egyebet, csak a Koroná­nak gyászát, nemzetünknek siralmas, vigasztalan mementójái és egy élte virágjában letört történelmi alakot, akit hozzánk a legszentebb erkölcsi kapcsok fűztek. A végzet utai elválaszthattak bennünket, a körülmények parancsszava Ítélhette őt trónfosztásra, száműzetésre, de a hagyományos magyar királyhüségnek és királytiszteletnek nem tilthatja meg semmi földi hatalom, hogy gyászt ne öltsön és igaz könnyeket ne sirjon a bzent István szerencsétlen utódá­nak koporsója lelett és meg ne gyászolja szive szerint a fel­kent magyar Királyt! A politikában, a kivezető utak keresésében, az emberi Ítéletben lehettünk tagozódva, de a gyászban, az egész nem zetet érintő mély szomorúságban mindannyian együttérezünk! Egy megtépett, egy szétszakgatott ország gyászbaborult tájai felől, a Szent Korona évezredes birodalmának sötét éjsza­kájából egy fájdalmában összeforrott, nemzetnek sóhaja és halotti imádsága száll gyűlölködő országok határain*át az At­lanti Óceánnak egyik verőfényes kis szigete felé : Isten! Magyarok Istene! áldd meg Királyunk hamvait! fy!'"" ** < ••' • • ; 1 " • Meghalt a király . .. Magyar nép, ki mindig tisztelted királyod, Tekints az égre most e gyász napon, Legyen tűznél is forróbb most a gyászod Zengő imádság szóljon ajkadon. Szivedben gyúljon ezeréves emlék, lelkedet izzó hűség járja át; Ne gondolj most semmire másra »Mert elvesztettük a királyt /« Magyar nép műidig ment »,királyért, hazáért«, Harcolni, ha kellett éjjel-nappal tűzbe Kivívtak sokszor diadalbabért Lobogókat várakra kitűzve. Nagy név és dicsőség, népek meghódoltak, Egész világ látta Milyen nagy a magyar, >Mert élt a királya /« Most e világforgatagban mégis ... csúf és [gyalázat Mikor véreztünk, hogy jöjjön uj dicsőség Jött a nyomor ... elmaradi a bőség. Gyilkoltunk majd akasztottunk százat : S mint az éhes holló döglött vadra Ezernyi ellenség egytöl-egyig gyáva; Jött ide jól lakni, y>Elmenekült magyarok királya /« És a vad ellenség nem érte be azzal, Hog,y kielégítette trianoni vágyát; Sziveket megrázó dölyfös akarattal Elűzte a magyarok királyát. Hittünk történetben, hittünk magyar szivben, Elit már a magyar meg többször oly időt, Mikor királya száműzve lett ) de y>A király ismét vissza jött.'« jí: * Isten, Te mindig tettél igazságot, Vezetted népek őstörténetét, Letörültél annyi szennyet, piszkot, átkot; Vissza adtad nemzetek életét. 'Gyújts még egyszer szent hitet e népbe, l.egyen mindenkinek egyforma a gyásza; Sir jon mindenki most:... ))Meghalt a magyar nép koronás királya /« Hock László. Előfizetési Arak helyben és vidéken : •*ész évre «00 K, félévre 400 K, negyedévre 200 egy hóra 80 K. — Egyes szám ára 5 korona. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 2966S. Kéziratokat nem adunk vissza. XLIII. évfolyam. 5 szám T Nyíregyháza 1822. április 4. * Kedd Ára 5 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents