Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-18 / 287. szám

Nyíregyháza, 1931. december 18. * Tasárnap ILII évfolyam. • 287. szám. JSfYIRYIDÉK. «M»x»téef «r*k te«?yí>*r< é* «MMm : *wr« ®0O K. Wéw* SOO K. rK>®y»4Avr» sffO sí, Hóra 80 K. — Eey«s siám Ara 8 koron*. Ai«|>i totta JÓBA ELEK Fatott* morkosctft Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ i 8MrftMxtö*ég «a kiadóhivatal: SZÉCHEWYt-UT 0. SZAM. >36. Port>ot ma» Befejezték a soproni népszavazást Ö szesen 24.616 szavazatot adtak le. — 4001 jogosult nem szavazott. — Szombaton este nyilvánvalóvá lesz az eredmény. — FelsÖbóz község nyilt állásfoglalása Magyarország mellett. Sopron, december 17. M. T. I. A sop­ron környékéhez tartozó községekben teg­nap reggel kezdődött meg a népszavazás. Egész napon át teljes rend és nyugalom volt a községekben. Délután öt és hat óra között az utolsó községből is beérke­zett a bizottság Sopronba. A nagyjelentőségű ptebis cl tumf véget ért. Legmeghatóbb volt a fertőbóziak szava­zása. Ebben a színtiszta nén^etajku köz­ségben 345 szavazó van. A szavazás reg­gelén az egész falu zászlók alatt misére vonult, majd megjelent a szavazóhelyiség előtt. ahol a falu szónoka kijelentette, hogy ők ugyan be sem mennek a főikébe* nem akarnak titkos szavazást hadd lássák a régi bozáakat Bécsből* hogy hűségesek őseikhez, most sem hagy­ják el ezeréves édesanyjukat, Magyaror­szágot, Mindenki sirt es az egész köib ség egyhangúan leszavazott Ma­gyarország mellett. A bizottságok ma reggel nyolc órakor ülnék össze Sopronban, hogy az urnákat felbontsák. Előreláthatólag délután öt órakor fejezik be a szavazatok megszám!­lálását s ezalkalommal valamennyi, templomban megkon dúlnak a harangok. A szavazatok felbontása a Bákóczi-uti he­lyiségben történik. Összesén 24.616 sza­vazatot adtak le. Megállapították, hogy; 4001-en tartózkodtak a szavazástól. Egy­egy bizottságra 3000 szavazat felbontása jut s a munka öt órát fog igénybe tvenni. Máris megkezdődött Sopro" váro­sának díszítése. Bécs, december 17. Itteni politikai körök most izgatottan várják Della Tor­retta márki felszólalását, aki az olasz ka­marában a soproni népszavazásról fog beszédet mondani. A nemzetgyűlés mai ülése. Romanelli halála. — Kiss Menyhért távol marad a nemzetgyűléstől. ­Friedrich „propaganda kalendáriumnak" nevezte a Fehér könyvet. Budapest, december 17. M. T. I. A mai nemzetgyűlésen napirend előtt Huszár Ele mér indítványt terjesztett elő. Miután tu­domása van arról, hogy Romanelli ezredes aki a köztársaság idején Olaszországot képviselte s a vörösek féktelenségéveH szemben meleg pártfogásban részesítette, a magyar társadalmat, meghalt, indítvá­nyozza, hogy q nemzetgyűlés fejezze ki részvétét Romanelli halála felett az olasz kamara elnökének. A Ház a kegyeletes in­dítványhoz hozzájárult. A napirend előtt személyes kérdésben szólal fel Kiss Menyhért is, aki kijelenti, hogy a csütörtöki vitában olyan súlyos tá­madások érték, hogy mindaddig, mig állí­tásait okmányokkal igazolni nem fogja, távolmarad a Háztól. Ezután bizonyítéko­kat olvas fel arról, hogy ő nem volt dara­bont. Rojalista volt mindig s hü marad Szent István koronájához. Ezután a mentelmi ügy tárgyalása következett, amelynek során Friedrich szólalt fel. A vita folyamán többször hal­lotta. hogy az egész Habsburg család el­távolításáról van szó. Ez nem áU. Vázsonyi beszédének idevonatkozó részére kijelenti hogy ; az Albrecht főherceg-féle kombi­náció nem mese. N O is tud ide von-atkozóan egyet-mást és kijelenti, hogy Vázsonyi nem mondta el az ügy lényegét. Volt egy szerződési terve, amiről tud. Albrecht még az ő kormánya idejében kérte .a kormányt, hogy engedje meg neki, hogy a magyaróvári akadémián folytathassa tanulmányait. Azt a választ kapta, hogy jobb lesz, ha ott marad, ahol van. Ugyanebben az időben Albrecht főherceg felkereste Andrássyt, Windisch­graetz-et és Vázsonyit, bemutatott egy is­kolai dolgozat módjára megszerkesztett tervezetet, amelyben több megoldást ajánl Magyarországnak a kommunizmus sülyesztése után való feltámasztására. 0 erre a szerződéstervezetre azt mondja hogy Albrechtnek túlságosan sok az am­bíciója. Tud egy másik vérszerződésről is, amelyben a főherceg azt kéri, hogy örökké együtt dolgozhasson a három fér­fiúval. mert csak ásó, kapa választhatja el tőlük. Mikor a magyar kormány annak idején azt ajánlotta, hogy Albrecht ma­radjon tőlünk távol, helyesen tette A nyugatmagyarországi felkeléssé* is kapcsolatban állctt az Albrecht-féle kom­bináció, amelyet magas rangú helyről is támogattak.' Friedrich beszéde, amelynek további folyamán a Fehér Könyvet »propaganda kalendáriumnak« nevezte eJ> lapzártakor tart KA* iraték »t wm adunk viasz*. A cseh—osztrák megegyezés, Bécs. december 17. A Neue Freie Pressének jelentik Prágából: MassarykhóZ közel álló körökből érkezett jelentés meg­erősíti azt a hírt, hogy Csehország és Ausztria között létrejött a megegyezés. — Ennek értelmében mindkét állam kölcsö­nös jóakaratú semlegességre kötelezi ma­gát s kijelenti, hogy a jövőben minden né­zeteltérésben döntőbíróságnak veti alá"" magát. Llyod George beszéde a mun­káspárt küldöttségéhez. London, deceriiber 17. Lloyd George a munkáspárt küldöttségéhez intézett beszé­dében kijelentette, hogy köteles figyelem­mel lenni arra, hogy Németország elmen­jen teljesítőképességének végső határáig E kérdésben különben nincs eltérés a mun­kás párt és mások közölt. Világos, hogy a jóvátétel megfizetése Németországnak fáj'­dalmat okoz, de ha meg nem fizetné, ez Franciaországnak okozna fájdalmat. Az angol nép azt akarja, hogy Európa végre megnyugodjék s a normális viszonyok áll­janak helyre. Nem szívesen engednek Né­metországnak. Budapest, december 17. A Neues VVio­ner Tageblattnak jelentik Londonból : A Németország fizetésének elhalasztására vonatkozó javaslatot a sajtó egy része ked­vezőtlenül fogadta. Nem magáért az elha­lasztásért, hanem annak gyanúja miatt, hogy Németország vagy nem tud, vagy; nem akar fizetni. Ausztria jegyzéke a soproni népszavazás ügyében. Páris december 17. M. T. I. A népszaí­vazás tárgyában küldött osztrák jegyzék még nem érkezett meg Párisba. A Nagykö­vetek tanácsa mindenekelőtt bevárja a soproni tábornoki bizottság jelentését A mai tőzsde hirei Budapest, dec. T7. Saját tudósítónktól. A tőzsdén ma szünet volt. A magánfor­galomban az árak a következőképen ala­kultak : Dollár 687-690, márka 372-374, szokol 818—832, lei 547, koronadinár 1000 —1010, Napoleon 2650, angol, font 2900, francia frank 5500, lira 3100. osztrák ko­rona 11. • Devizák: Bécs 10a/ 4, Prága 835, Berlin 355—360, Bucarest 540, Zürich 132. Zürichi nyitás: Budapest 72.5. A Bessenyei Kör hangversenyére jer gyek vasárnap délelőtt 18 óráig a Ferenczi léte könyvkereskedésben; azután mar csak este a pénztárnál kaphatók. Ara 3 koron*.

Next

/
Thumbnails
Contents