Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-25 / 293. szám

IWt ekeamber 25. JSÍYÍRVIDÉK Iásomon, hogy csak e napokban vehettem tudomást mult augusztus hó 30-án hozzám intézett becses levelükről melyre van szerencsém ezennel válaszolni. Követésre méltó példát állítottak fel önök tisztelt Uraim! midőn a symbolikus értelemmel "felruházott március 15-ikét megünnepelve, ama nagy idők emléke iránt táplált kegyeletüknek egy oly nemes alapítvány elhatározásával adtak kifejezést. mely arra van számítva, hogy derék városukban nemzedékrőlynemzedékre buzditóul szolgáljon a tanuló ifjúságnak honszeretet és hazafiúi kötelesség érzetei meríteni a Haza történelmének ismereftéből. Nagy oktató az annak, akinek nem hiában íratott. Isten áldása tegye gazdagon termé

r kénnyé a magot, melyet Önök vetének. Fc£ gadják szívesen nemes tettükért nagyra! becsülésem adóját. önök beleegyezésemet kívánják tiszttelt Uraim, hogy alapítványuk az én szerény nevemről neveztessék. önöket, miként becses levelükből 'átom, erre főleg az ösztönözte, hogy a nyíregyházi ágostai ev. főgimnázium magyar ifjúsága előtt az én emlékem évenként fel újíttassák. Mellőzve azt, hogy ez az emlék egy tiltakozás a politika ellen, melyet a magyar nemzet 1867-ben elfogadott: engedj jék kérdeznem tisztelt Uraim: vájjon jó számitásnak gondolják-e fel-felujitani az ifjúság előtt egy oly név emlékét, melyet a magyar nemzet képviselőinek törvényszerző nagytöbbsége még csak arra sem tartott méltónak, hogy tűrje el hallgatagul azt a pusztán névlegessé vált min őrséget. mely azon név viselőjével vele született' s ne" taszitsa őt ki a magyar polgárok soraiból?? Nem alkalomszerű lesz e kérdés Uraim! mert ha megérdemlettem e kitaszitást, ugy az én nevem becsületének paizsán foltnak kell lenni; ha pedig nem érdemeltem meg, ugy a nemzet olyasmit telt velem, amit nem kellett volna tennie De hát megtette. Az a név, melynek emlér két önök fel-fel akarják ujitani az ifjúság előtt, egy oly ember neve, aki mint kitaszított pária végzi életét. Legyen érdemletten, legyen érdeinletlenül; én kételkedem. hogy egy ily név emlékének felfel újítása jóf választott mód lehessen az ifjúság buzdítására. De ezt az önök meg

1itélésére kell biznom. Kételyem, melyet talán egy érzékenyen fájó seb sajgása adott tollam alá nem old fel azon kötelesség alól, hogy megtiszteltetésnek tekintsem önök szándékát s lekötelezettnek valljam magamat a jóindulat által irántam, melyről az tanúságot ieszen. Hanem engedjék megjegyez^ nem, hogy ha az önök alapítványa az én nevemről neveztetnék az nem felelne meg a tényállásnak és az én beleegyezésem abba ugy nézne ki, mintha én idegen tollakkal akarnék ékeskedni. Ha azonban irántami jóindulatuk azt kívántatja önökkel, hogy alapítványuk az én szerény nevemmel hozassék kapcsolatba, a nehézség melyet emiilék ellene hárítva, ha az amit önök alapítottak nem Kossuth alapítványnak, hanem Kossuth emlékalapitványnak neveztetnék, mert ez azt jelentené, hogy (érdemletten vagy érdemlettlenül, ez nem tartozik a dologra) votlak akik indíttatva találták magukat egy nemescélu alapítványt téve, azt az én szerény nevemmel hozni kapcsolatba, ,ami megfelelne a szándéknak, melynek önök becses levelükben kifejezést adnak; míg ellenben az. ha az alapítvány az én neveméről n eveztetnék, idővel midőn az emléke}zetek elmosódnak azon magyarázatra ad

L hatna alkalmat, hogy én tettem iiz alapit-^ ványt. holott nem is tettem s nem is va-" gyok oly anyagi helyzetben, hogy tchetíném. De legyen ugy, amint önök jónak látják; megjegyzésemet minden fentartás nélkül alárendelem önök akaratának. Megújítva irántam tanúsított jóindulatukért őszinte köszönetemet maradok kiváló n agy ra b ecsü léssel önöknek lisztéit Uraim! lekötelezett kész szolgájuk Kossulh Lajos. Mint ugyancsak históriai jelentőségű dokumentumot mutatjuk be a Függetlenségi 48-as Kossuth Pártnak a Kossuth Lajos ág. ev. főgimnázium tanári karához intézett üdvözlő sorait, amelyet a Párt elnöke, Batthiányi Tivadar gróf irt az alábbiakban : Függetlenségi 48-as Kossuth-Párt,, Budapest, V. Mária Valéria-utca 12. A Kossuth Lajos evangelíkus főgimnázium tekintetes Tanári Karához,, Nyíregyháza. A magyar igazság lánglelkü apostolának, Kossuth Lajosnak nevét viseli immáron Nyíregyháza evangelikus főgimnáziuma Nem volt még államférfiú,, akit oly fájdalmasan igazolt a történelem,, mint Kossuth Lajost. Idegen érdekekért elvérzett a nemzet,, amint azt 1867-ben a turini nagy próféta előre megjósolta. A nemzet e tragédiája szükségképen következett be, mert Magyarország letért arról az útról,, melyet Kossuth Lajos politikai bölcsessége boldogulása útjaként kijelölt. Ma,, amikor árva nemzetünk végre független,, fokozott hazafias lelkiismeretességgel kell az egyetlen kincsünk felett őrködni,, amelynek utján megteremthetjük Kossuth Lajos ideálját: a szabadság, testvériség egyen Iőség nagy Magyarországát. Ma,, amikor minden nemzet elfordult tőlünk,, minden igyekezzettel kell mogvalósitanunk Kossuth Lajos hagyományait,, amelyek egyedül .biztosithatják a müveit világ szimpátiáját,, mellyel egykoron a nagy emigránst és hazáját megtisztelték: Fájón érezzük a nagy ürt, mely jelenünket Kossuth eszméitől elválasztja, de örömmel üdvözöljük a nyíregyházai evangelikus főgimnáziumot, az országnak legelső kulturintézetét, mely homlokát büszkén koszorúzta meg azzal a névvel,, amely a múltból messze beragyog a magyar jövendőbe. Budapest,. 1921. december 13. Hazafias üdvözlettel : Batthyányi Tivadar elnök. KARÁCSONY. Elbeszélés. Ir'a : Nóvák Kálmán A szürke ködfátvol mögül kibukkanó nap halványan hámul a frissen esett hóra. Leesett az első hó s szüztiszta takarójával csak gyengén fedi be a kiálló hantokat. A hegyoldali csendes falu felől ldkanyalrodó országúton egy hat-hét évesnek látszó, szegényesen öltözött leányka igyekszik a völgyben fekvő város irányába... Cipője rongyos, lábait pirosra csípte a hideg, f^jét fázósan húzza bele egy kopottas, elnyűtt nagykendő foszlányaiba.* — Egyik kezében orvoságos üveget szorongat a másikban pár koronát rejteget s időnként megnézi, hogy pénze meg van-e??. Sietnie kell, mert otthon súlyos be^ tegen fekszik édesanyja s nincsen senki aki gyámolitaná. Egyszer-egyszer futásba kezd, de fogyó erejével nem sokáig bírja s megállítja a köhögés. Kipirult arcán Jázrózsák égnek, szája szélén fehér vonalban húzódik meg a kór párás lehellete. Egészen kimerül, mire a város első utcáját el

1éri s lihegve vonszolja magát az utca kövezetén. Meg-megáll a fényes kirakatok előtt s elbámulva szemléli a sok látnivalót. Az egyikben csillogó arany-, ezüst díszekkel, pompás süteményekkel, cukorkákkal megrakott karácsonyfa áll. Tekintete csodálkozó, gyermeki kíváncsisága gal csüng a különböző játékszereken, szemeiből kigyúl az ismeretlen gyönyör öröme. Aztán szomorúan tűnődik, hogy miért nincs nekik is ilyen szép karácsonyfájuk. hogy vájjon a kis Jézuska csak a gazdagokat szereti?? Eszébe jutottak anyja meséi a betlehemi pásztorokról, a Jézusról, aki jászolban született s ezek a szép mesék elringatták. Elfeledve azt, hogy az a díszes karácsonyfa ott a kirakatban nem az övé. hogy a sok játékot, más, szerencsésebb gyerekek kapják a Jézuskától. Gyermeki lelkével osztozott azok örömében s hitte, hogy neki is juttat örömet a kis Jézuska. Ez a lelkét beárasztó csodás öröm és hit elfeledtette vele a csípős hideget s nem érezte a zsibbasztó dermedtséget. Tépett, gyűrött ruháju, szakállas katona lépett melléje s megszólította. - Kire vársz kislány?? Hiszen megvesz az Felriadt Isten hidege! Remegő ajkán didergett a hideg. Kire is vár ő?? Eszébe jutott, hogy orvosságért küldte az anyja a patikába. A hideg szinte be lefagyasztotta kezébe az üveget, de hát ugy elbámulta a sok, fényes kirakatot, hogy erről teljesen dergő feledkezett. Könnyes szemekkel nézett a katonára. — Édesanyám beteg... a patikába küldött orvosságért, de nem tudom melyik házban adnak... A katona megsajnálta. — No gyere velem, majd odavezetlek... Kérges tenyerébe fogta a kisleány dikezét s "útközben beszélgettek. Hát aztán nagyon beteg az édesanyád?? A kisleány beszédesebb lett. — Nagyon beteg, nem tud felkelni sem,... én adok neki orvosságot,., senki sincsen aki segítene rajtunk.... Sirt mikor ezt mondta s a katona szive ellágyult. — Hát édesapád sincsen?? — Azt mondta az édesanyám, hogy nincsen,... hogy meghall,., én nem tur dom, de édesanyám azt mondta, hogy rosszemberek ag\-onlőtték a csatába, .... valahol igen messze... A gyógyszertár elé értek. A katona szelíden simogatta meg a kislány arcát. — Ide menj be kislányom, megvárlak, míg visszajössz... Félénken nyitott be a kislány a fényes, nagy üvegajtón, majd rövid pár perc mulva sirva jött ki s a katonát kereste. Epen feléje jött. Mi baj van, miért sírsz?? A kisleány panaszkodott — Csuk akkor adják ki az orvosságot, ha még tizenkét koronát fizetek érte,... de nekem nincs több pénzein... odahaza édesanyámnak sincsen.... ezt is ugy spóroltam össze, mikor tejet hordtam a hol toséknak... A katona a zsebébe kotorászott. Előkerült onnét a tizenkét korona. A gyermek boldogan sietett be az orvosságért. Mikor kijött, őszinte, gyermeki melegséggel adta kezét a katonáéba. — Tudom, hogy nem hagyja el a jc Jézuska a szegényekel .... az Isten fizesse meg magának katona bácsi... A katona szemét könny futotta be s a kislány két okos szemébe nézett. — Igen kislányom, a Jézus küldött ; hogy megsegítselek A külváros utolsó házaihoz értek. / katona megállóit s levette hátizsákját. Valamit keresgélt benne. Fehércipót vet elő, odotl belőle a kisleánynak! Pár rab karácsonyi holmi is volt benne, abbó is adott neki. Ami még megmaradt a gondosan visszatette mekének, a hat év Zsuzsika leányának zott. Úristen élnek-e Szibériai rabság óta lőlük. Ivi tudja... ejh! Hátha elfeledték elsiratták...?? megmaradt a zsákba — a gye óta nem látott ki szánta. Elgondo még! Hiszen hat é\ semmit sem tud f( már rege