Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-25 / 293. szám

•JSÍYÍRYIDÉIC 1921. decem&er 25. A saját gyötrő gondolataival volt elfoglalva s a kisleányról szinte megfej ledkezett. Az pedig előtte állit s eltöprengett, hogy vájjon miért lett olyan szomorú a katonabácsi arca! — Katona bácsi hol lakik maga'?? Felrezzent, aztán az országútra mutatott. — Ez az ut vezet az én falumba kislányom és te nem erre mégy?? A kislány boldogan lelkendezett. — Hiszen akkor együtt mehetünk!! Én is abba a faluba megyek!... A katona meghökkent. — Hát te is ott laksz?? — Ott bizony, jaj de jó lesz katona bácsi, megmutatom, hogy merre lakunk — ujjongott a gyerek. Elindultak. A katona elvette a kisleány kezéből az orvosságot s a zsebébe csúsztatta. Ne fázzék szegénykének a keze! Sietve mentek az uton... A kisleány a kenyeret fogyasztotta, a katona gondolataiba merülve. tűnődött... Most megkérdezhetném ettől a kislánytól, hogy ismeri-e az ő Zsuzsókáját, az Asztalos Zsuzsikát?? Hiszen jó volna előre megtudni a jót, de a rosszat rá ér még megismerni. Nem kérdezett erről. A falu templom-tornya feltünedezett. — Mi a neved kislányom?? — kézdezte egyszer. — Zsuzsika... Különös sejtések fogták meg lelkét s ösztönszerűen kérdezte: — Zsuzsika??... Zsuzsika??.., ... Az ám ni! Hiszen pólyában látta utóljára az ő kis Zsuzsikáját, mikor elbúcsúzott. Lehetséges ez?? — Hátha,., hátha. Fulladozva, félve kérdezte: — Mi a másik neved?? — Asztalos Zsuzsika... A katona lába megrogyott a kislány előtt s végtelen örömmel, sirva vonta mellére. — Édes..., édes., kicsi kis leányom!! A gyermek elcsudálkozott. Nem ismerte az apját, de érezte a katona köny

r nyes meleg csókjáit s szelid örömmel ujjon gott. — Katona bácsi,.., maga., maga az én édesapám?? A rabságos. tépett, gyűrött ruhájtí katonaember ölébe vette a gyereket s futva tette meg az utat a kis ház ajtajáig. Feltépte az ajtót, karján a kisleányr nyal belépett a beteg szobájába. Halvány, beteg arcával ott feküdt a rég nem látott hitves. Az ajtó nyílásra féltemelte fejét, majd mikor meglátja a belépőt a gyerekkel ájult örömmel tárta ki sovány karjait s boldogan kiáltotta: — Férjem... Pista!.. A katona az ágyhoz szaladt. — Eszter... édes párom.. , hazajöttem, hogy meggyógyítsalak.... ...Karácsony este van, Asztalos Istvár nék boldog karácsonya. Zsuzsika boldogan nézi a karácsonyfa lobogó gyertyáit s imádkozva kulcsolja össze két kezét. — Áldott legyen a Jézuska születés napja.... — Áldott..., áldott legyen I mondja buzgó imával Asztalos István és boldog felesége. ...Ott künn apró, csillogó . gyémántszemekkel susogva pelyhedzik a hó.... Karácsonyi ajándékul Ókszerujdonságok, órák. ezüstnemüek legolcsóbban Sándor JEt6ZSO ór&s és ékszerésznél Nyíregyháza, Zrínyi Hona utca 3. Telefon 229. Zsemlegombóc vagy tüdővagdalék Humoreszk. Amint ugy déli egy óra tájban betérek a vendéglőbe,, hogy szerény ebédemet elfogyasszam, Kálmán, az étte.em legelegánsabb pincére, olyan hangon, amilyennel a békefeltételeket szokták diktálni, egyszóval ellentmondást nem tűrő hangon tárja elém a könyörtelen és megmásíthatatlan helyzetet: — Zzemlegómbóc, vagy tüdővagdalék ? Vagyis és tudniillik : leves. Minthogy középeurópai szokás szerint levessel kezdik az étrendet. Egyszóval: zsemlegobóc leves,, avagy tüdővagdalék-leves. E kettőn kívül nincsen számodra hely. Lenni, vagy nem lenni. Itt nem lehet köntörfalazni,, szellemes kitérő válaszokat adni,, vagy pláne halasztó hatályú kérelmekkel előhozakodni. Itt nyilt becsületes, bátor, férfias elhatározásra van szükség: — Zsemlegombóc, vagy tüdővagdalék ? Arcomról lerí a kétkedés, a hitetlenség örök sejtelme. Gondolataim messze járnak, régi csaták képe rajzolódik elém, amelyeken a zsemlegombócok vad hordái aprították kegyetlenül a tüdővagdalékok elkorcsosult rendezetlen csapatait. Lelkem vajúdik a szörnyű elhatározás bekövetkezhető feletősségének rettenetes súlya alatt s mázsányi teherrel nehezül a tudatomra a választás eshetőleges problémája és viszont problematikus eshetősége, de mit tegyek ? Már orditani szeretnék, mint az elmegyógyintézetből kiszabadult őrült, segitségért kiabálnék, de mindenütt részvétlen, unott arckifejezéssel zabáló embereket Iátok, akik ugy látszik, ridegen és közönnyel tértek napirendre a nagy kérdés fölött: — Zsemlegombóc, avagy tüdővagdalék ? Hát jól van. Én elhatároztam magam, de jaj nektek, ha én egyszer kimondom a végleges ítéletet, a döntő szót, amely vagy zsemlyegombóc lesz, vagy tüdővagdalék lesz, de lesz valami, valami kézzelfogható pozitívum,, valami realitás ebben a handabandázó világban, egyszóval lesz valami, mert ugy sohasem volt,, hogy valahogy, vagy valami ne lett volna. És ha én egyszer elhatároztam magam, arra el lehettek készülve hitszegő korcs nemzedék, hogy én azt vissza nem vonom, kerüljön bár a legnagyobb áldozatba. Inkább megeszem azt a zsemlegombócot, avagy tüdővagdalékot, de minthogy nem szül gyáva nyulat Nubia párduca, akként nem vonom vissza én sem, amit egyszer kimondtam, s egy Mucius Scaevola hősi elhatározásá val tartom torkomat a zsemlegombóc,, vagy tüdővagdalékleves tüzfolyama elé. De elég a sok szóból. Nincs most idő asszonyi fecsegésre. Föl, föl vitézek, hát ugyan mi lehet szebb dolog egy zsemlegombócnál, avagy egy tüdővagdaléknál. Hát igaz, szép a nemes elhatározás, de viszont a bölcs higgadt, józan Ítélete, mérsékletes akciólendülete, az se kutya. Csak lassan a testtel, nem lehet egyszerre fejjel nekimenni a falnak s ajtóstul berohanni a házba. Lássuk csak miről van szó mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Ugyebár, ha nem csalódom, a zsemlegombócról és a tüdővagdal ékról van szó. Hát kérem szépen elsősorban meg kell állapítani a zsemlegombóc és tüdővagdalék individuális minemüségét, egyedi elkülönültségét s viszont meg kell állapítani beható és szorgos vizsgálat után, az öszszes errevonatkozó statisztikai adatok gondos figyelembevételével e két fontos nemzetgazdasági tényezőnek egymásravaló hatását. Mert miben rejlik a zsemlegombóc, avagy a tüdővagdalék lényege ? Ugyebár a lényeg a fő, ez nyilvánvaló ? Épen tovább akarom fűzni a gondolataimat, amikor Kálmán, aki eddig várakozó álláspontot foglalva, hiába várt a feleletre, meg szólalt: — Zsemlegombócot, vagy tüdővagdalékot tetszik parancsolni ? Mire én rezignáltán feleltem : — Hozzon, amit akar ! 'Diogenes. A karácsrny eredete s jelentősége. Itt vannak a várva-várt kedves órák, amikor a földről,, az emberi szivekből mintegy száműzöttnek látszik a tisztátalan indulat, hogy helyt adjon egy tökéletes emberi érzésnek : a világmegváltó Szeretetnek !... Igy van-é ez mindig a haladó időben ; igy volt é a lezajlott múltban ?... A betlehemi első karácsonyi jelenség csoda szép emléke a keresztyénség első századainak viharos napjaiban lassan-lassan halványulni kezdett; legfölebb a vértanúság eszméjével is megbarátkozni tudó hivők kicsiny serege, az őrizte drága kincs gyanánt a Megváltó születésének történeti emlékét ! A nagy világ, a lármás emberiség mit törődött azzal, hogy élt hajdan egy názáreti Jézus nevű zsidó egyén ; tudománya a görög bölcsészet tökéletesen kiépített rendszere mellett eltörpül: életelvei,, melyek a lemondás az önmegtagadás, az önzetlen emberszeretet igéit* proclamálták nem időszerűek, rajongó' lélek szüleményei Napirendre térni azonban nem lehetett a Krisztus uj életet szülő szelleme felett. A görög dicsőség napjának leáldozása után, bár a felszínre került római hatalom mohó vággyal hárította el útjából haladása akadályait, egy pontnál mégis megállni kényszerült / S ez a pont,, mely oda ékelődött az ő világ romjai és az uj világ küszöbe közé: a mindig nagyobb mérvet öltő keresztyénség volt ! Krisztus után a harmadik század végéns a negyedik század elején már mint nyilvános társadalmi s államhatalmi élet jelenség bontakozik ki a keresztyénség. A pogány római^ hatalom avult intézményei szemmel láthatólag sorvadoznak s egyre nagyobb rést üt rajtok a krisztusi ellenállhatalan uj világosság ! Hogy a pogányság sülyedő hajójából való menekvés minél könnyebb legyen az államvallás fényében tündöklő' keresztyénség biztos pontjaira a praktikus észszerüség hozta magával, hogy a keresztyénség s a pogány világnézet között némi áthidalás történjék ! Ennek az egyházpolitikai törekvésnek a folyományaként jelentkezik a Krisztus születésének első hivatalos megünneplése : a Karácsony a negyedik század első felében. Tulajdonképpen a karácsony egy régi pogány eredetű ünnep : a Saturnália eszményitett alakjaként lép életbe. A hajdani rómaiak Satironusnak a mindent elnyelő, megemésztő Idő istenének minden év december 17-től kezdve egy hétig tartó zajos, örömteljes emlék-ünnepet szenteltek ! Ilyenkor az ünneplő sokaság kivonult a Róma melletti Avesztinus nevű halomra s ott tartózkodott a szabad ég alatt annak az emlékezetére, hogy az ős atyák idejében Sa« turnus isten ismertette meg velők a földmivelést. Az ünnepek folyama alatt különféle ajándék tárgyakkal kedveskedtek egymásnak az emberek ; az ünnepség első napján a Capitólium tövében Saturnus isten tiszteletére szentelt templomban gyertyákat gyújtottak, valószínűleg a fel-fel robbanó pogány szilaj örömök jelképézésére ! A Saturnálián feloldódtak a legridegebb s legerősebb társadalmi kötelékek. A teljhatalmú ur és rabszolga közt mintha egynéhány szempillantásra leomlott volna az elválasztófal! A rabszolgának meg volt engedve ezen a napon urával tréfálkozni, sőt a vendégség asztalához is letelepedni. Az egyenlőség, testvériség, szabadság szemkápráztató szerepét játszották egy rövid ideig, hogy ezután annál nagyobb legyen a sötétség. Ennek a pogány eredetű, de keresztyén vonatkozású ünnepnek a keretei közé illeszkedett be a karácsony országa eszményiesen tiszta történeti traditióival. Ez is az egyenlőség, szabadság, testvériség ünnepévé avattatott a keresztyénségben rejlő valláserkölcsi motívumok alapján ! Ilyenkor, karácsonykor még a legelhagyatottabb emberi lénynek is éreznie kell, hogy ő is egy láncszeme annak a nagy egésznek, mely földi világunkat melegen karolja körül ; ilyenkor a test-lelki ki-