Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)
1921-12-23 / 291. szám
fcjkegjlnua, 1821. decwubtif ti. * Péntek XLII évfolyam. * 291. szám JSÉYÍRYIDÉK. «wr» SOO K, Wéi r i WíO K, IfiO mg/ hóra BO K. £«y®» aUUH *r« 8 koron*. &c*r*Mxt6«*g 4* ktadé nlvatal: SZÉCHENYI-UT e. SZAM. SándorPál azsidókérdésről A nemzetgyűlés mai ülése. Budapest, december 22. A Nyirvidék tu dósitójától. M . T. A nemzetgyűlés mai ülésén, amelyet Gál Gaszton elnök tíz órakor nyitott meg, az einöki bejelentések után Héjj Imre, a pénzügyi és külügyi bizottság előadó tette meg a két bizottság együttes jelentését az irodalmi és művészeti termékek védelmére alakult berni unióba való belépésre vonatkozó törvényjavaslatról. Indítványára a Ház kimondta a javaslat sürgősségét. A nemzetgyűlés ezutáin az indemnitási vita folytatására tért át. Plósz István az első szónok, aki a kisgazdák nevében kijelentette hogy a pénzügyminiszter bemutatkozása megnyugvással tölti el. Szterényi Józsefnek a Hangyával kapcsolatban tett megjegyzéseire kifejti,, hogy ő huszonegy éve foglalkozik szövetkezeti ügyekkel és jól tudja, hogy a Hangya mily nagy tevékenységet fejtett ki a vidéki szövetkezetek megalapítása terén. Helyesli,, hogy a kormány a Hangyának szubvenciót ad. Ezután áttér a pénzügyi programnak: a l'alut érintő pontjaira. Rámutat a kisgaz*dákat ért sérelmekre. Kéri, hogy az őrlési adót szüntessék meg. A forgalmi adó emelésénél felhívja a miniszter figyelmét legyen tekintettel arra, hogy a kereskedők rettenetes árdrágítást követnek el a forgalmi adó minden egyes emelésénél!. Az indemni.ást hajlandó e.fogadni, ha a pénzügyminiszter a vagyonválts ág kedvezményében részesiti azokat is, akik kötelezettségüknek résztelekben tesznek eleget. Plósz után Sándor Pál szólaj fel' aki kijelenti, hogy a pénzügyminiszter programjából a felekezeti kérdéssel fog foglalkozni. Ugy látszik, hogy a miniszterelnök ur nem óhajt foglalkozni a zsidókérdéssel Még sem járja hogy kifelé a legláberálisaJbbnak mutatkozunk, befelé P«dig konzervatívok maradunk. A zsidóság a királykérdésben a király mellé állott. — Erről annyit mondhat, hogy a zsidóság kötelességének érezte támogatni azt az uralkodót, akitől a zsidók annyi kiváltságot nyerlek. A zsidókérdéssel foglalkozva rátér a zsidóknak a szovjet alatt tanusilott szerepére. Elismeri, hogy pár száz zsidó gyerek nek meg volt a maga szerepe, de az, hogy, a zsidók 90 százaléka szerepelt volna a kommün alatt, nagy tévedés. Néhány száz zsidó miatt a többi százezer zsidó becsületét sérteni igazságtalan. A keresztényeknek fogalmuk sincs róla, hogy fáj e* az igazságtalanság a zsidóságnak akik .szivvetiélekkel ragaszkodnak ehhez a földhöz. A miniszterelnök kijelentette ,hogy a zsidóság többsége távol állt attól az intenciótól,, amellyel megvádolták őket. Mikor a diktatúra kitört,, akkor a tisztviselőknek kellett volna ellentállni, mint amiként ez Bajorországban történt. Ott volt a hiba, hogy tért engedtek a kommunizmusnak. Sztrájkolniok kellett volna, akkor a szovjet magától omlott volna össze. Azért, ami megtörtént, nem lehet a zsidóságot vonni felelősségre. Helyesli az általános bűnbocsánatot. A zsidók többsége nem él ghettó-életet, mégis a ghettó köré csoportosítják őket. A zsidóság hajlandó az ország gazdasági újjáépítésében az ipar fellendítésében részt venni, de ne használjanak a zsidókkal szentben olyan kijelentéseket, amelyek az egész ország érdekére károsak. Itt az elnök öt perc szünetet rendel el, amelynek lelelte után Sándor Pál folytatja beszédét. Hibáztatja azt, hogy a pénzügyminiszter az államháztartásra szükséges pénzt ismét a bankóprés utján igyekszik előteremteni s ezenkívül a gazdagoknak a szegényeknél jobban való megadóztatását tervezi. Magyarország gazr dasága mezőgazdaságában van ezért erre kell a teher nagyobb részét hárítani. Az egyenes adó fokozása nem kívánatos? mert e téren történő emelés a községi adók emelését is maga után vonná. Majd a gazdasági politikára térve át sürgeti az áruk behozatalára és kivitelére vonatkozó tilalmak megszüntetését, amidről a kereskedelmi miniszter megfeledkef zett. Bészede lapzártakor tart. Ausztriában be kell jelenteni a valuta és deviza készleteket Budapest, december 22. A bécsi szór vetségtanácsban ma törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely elrendeli, hogy mindenki, aki Ausztria területén tartózkor dik, köteles összes valuta és devizakészletét bejelenleni. Azokat a készleteket, a melyek nem haladják meg a százezer koronát nem kell bejelenteni. Aki a bejelentést elmulasztja, annak valuta és devizakészletét a kormány minden ellenszolgáltatás nélkül elkoboztatja. A kormánynak a rendelet értelmében joga van a bejelentett valutát napi áron átvenni, vagy meg felelő értékű államkötvényre kicserélni. Vasúti katasztrófa a Piavehi«ion. Velence, december 22. A Stefáni ügynökség jelenti: A Piave hidon ma reggel 9 óra 40 porckor a Párisba futó gyorsvonat a firenze—római gyorsvonattal összeütközött. Az irtózatos karambolról közelebbi részletek egyelőre nincsenek. Poa toch >f m Kteinrtokai MM ADUNK VTSSU A Nemzetközi értekezlet terve. Bécs, december 22 A Neue Ereidnek jelentik Parisból: Mindinkább megerősi 1tik annak a nemzetkőzi értekezletnek tervét. amelyen Németország, Magyarország, Ausztria és bizonyos előfeltételek mellett Oroszország is részi vennének. Az ingatlan vagyonváltság jövedelme. Budapest,, december 22. M. T. I A/ ingatlan vagyonváltságra befizetett összegekből posta—clearing utján két mi.liárd, km vetlenül az állampénztárba fél milliárd korona folyt be. A legfőbb tanács Cannes-ben ül össze. Páris. Szikra. A Havas-ügynökségnek jelentik Londonból : Lloyd George és Briand tegnap este az angol külügyminisztériumban tartott megbeszélésén megállapodtak, hogy a legfelsőbb tanács január első hetében Cannes-ben tartja ülését,, amelyen dönteni fognak az Európa talpraállitására vonatkozó kérdésekben összehívandó nemzetközi, gazdasági értekezlet ügyében. Külügyminiszterek találkozása. Páris, december 22. Londonból jellentik a Havas-ügynökségnek: Curson angol külügyminiszter január 8-án indul 1 Párisba. ahol a francia és olasz külügyminisz terrel fog tárgyalni a közeli kelet problémáiról. A S. H. S. állam felhívása. Budapest, december 22. Az S. H. S. állam a M. T. I. utján felhívja azokat, akik az S. H. S. államban óhajtanak áDlampolgárságot szerezni, hogy opláiásuk végett január hó folyamán jelentkezzenek a jugoszláv konzulátusnál 1. A mai tőzsde hirei Valuták: Napoleon 2325—2375, angol font 2520—2550, dollár 592—602, francia frank 4950—5000 márka 380—390, osztrák korona 11i/ 2—12i/ 2, rubel 49 és fél—50 és fél, lei 520—530, szokol 835—845, svájci frank 11675—11725, dinár 910—930, lengyel márka 19—20,. Devizák: Bécs 111/2—13.75, Prága 840 -850, Berlin 362i/ 2—372i/ 2, Zágráb : 2321/2—2421/2, Newyork 597—607. Zürichi jelentés : Budapest 80. — Mogyoróssy János a leégett vagon, lakó menekült társai azzal a kérelemmel fordulnak a jószívű emberekhez, hogy. szerencsétlen társukon termís:® beni adományokká* srgi'senek. Az adományokat a helybeli vasúti állomásfőnökség ye s» ét. Ára 3 korén*