Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 216-291. szám)

1919-12-25 / 289. szám

Í919 deeember 95. Karácsonyi szokások Paragtiagból Irta: báró Babarczyné Jósa Jolán. Bejártam én is országot világot, őserdőkben vetett gáncsot lábamnak ezer kúszó növény; meglestem aranyfényű kolibrik Iibbenését, hallgattam a tanulatlan papagályrajok rikácsolását; bömbölő vihar járatott labdaíáncot hajómmal a megvadu t óceánon, de «gy sem markolt ugy bele a lelkembe, mint a változó csillagos ég. ' Ha elindultunk a hosszú útra földünk északi feléről, hogy valahol a déli féltekén veijünk tanyát, mindég más alakulásban látjuk az eget, mint valami hatalmas felhőt. Egykét nap nem számit, hanem mikor kezd ránk sülni a meleg ruha, — mert tél végezetére indultunk — és hófehér vászonöltönybe vedlik a tengerészek sötétkék posztója, lassanként más lesz a csillagvilág képe. Kezdettől fogva a göncölszekeret kerestem, gyermekkori fantáziám foglalkoztatóját és estéről-estére fájó érzéssel néztem, hogy tart mindjobban tengernek a rúdja. Már közel az egyenlítőhöz két-három estén irigy borulat rejti előlem, aztán kiderül s én megilletődéssel nézem, hogy sülyedt arra hazám leié a szemhatár szélénez az a két csillag. Az ég "túlsó felén szinte szembe kacagja népszerű vetélytársuk, a déli kereszt. Most mír ő uralja a csillagvilágot. Ez hát az, amit a Verne regények, késősbb Flammarion Írásai annyiszor elémbe hoztak. A hajó népe irigyül megbámulni a fedélzetre; hiszen szép. Mint crök hithirdető int le a kivándorlókra: ,,e Miiben győzni fogsz"! Ugy ragyog le a sötét égről, mint fekete bársonytokból az ébenfakereszt, négy vége, négy gyémánttal kirakottan. S mint ahogy a mester egyre diszidi remekbe készítettjét, ugy van odaillesztve hosszabb szárához ferdén a rövid rud, két mesésen fényes csillagból. Engem a másik oldal vonz, a régiek; szinte haragszom a »osí feluint csillagjövevényekre. Még egy két esodás, búcsúzkodó, egyenlitővidéki este, aztán lefordulnak az óeeánba az északi csillagképek s egész multam, eddigi életem társul hozxájok. Bolond év az ilyen. Zavarban van az ember, aki vállalkozott az ilyen világváltoztatásra. Mikor egy holdfordulás alatt végigéljük valamennyi évszak minden időjárását és télből indulva a tropikus napsugár nyarába. Mert rikitóan perzselt zöldben jön elénk Déiamerika kellő közepén, a Paraguay-folyó számtalan szigetje s Assuncion város környékének buja ligeteiből ezrével rikit ki az érett narancs, gyermekfej nagyságú vadcitrom, gyümölcstől terhes banánabokor. A levegő örök kékjében valóságos orgiát ül a szemfényvesztő napsugár s a fényességtől elkáprázva csak ugy bukdácsolok a forrósságot lehelő utcákon Kétoldalt megrakott izzadó öszvérek hátára cihelődtek iel a benszülött kofaasszonyok, lependeritik vállukról azt az egyetlen fehér leplet, mely elfedte egy szál szoknyá likat, jól kikanyarított ingüket. Behunyt szemmel, lustán himbálóznak a türelmes, mula-háton. És igy megy minden a legintenzívebb napsugár jegyében a föld túlsó felén, december havában. Kiesett hát egy tél életünkből! És ahogy közeledik a szeretet ünnepe, ugy vágyunk ki az örök hizelgő napfényből a decemberi hóra. itf nem várják olyan lázasan a karácsonyt Az itteni gyermek fantáziáját nem izgatja a csengős-bongós szánon érkező bőkezű Jézuska. Ezek a sugár pálmák, terpeszkedő sátorfaágak nem termettek gyertyatartónak. Mégis ott láttam életemben a legszebb karácsonyfának valót. Emeletmagas, gyertyae,?yenes sudáron vannak elhelyezve sugárosan a gályák, rajtok csak ugy tülekednek egymás hátára a puha tüleveiek. A legdélcegebb havasi fenyő is paródia hozzá képest. És hogy eleget tegyek a kertészkedő olvasónak is, ide írom a nevét: „Aracauria excelsa" ennek is a legfejlettebb példánya. Kerestem is napokon át valami kis fajtájabelit, hogy felavassam karácsonyfának. Végre is jó áron kertésztől szereztem egy méteres fácskát. Istenein hiába jártam színes gyertyákért, ahol kérdeztem kinevettek érte. Fogtam hát a világjáró milligyertyát, félnapi fáradsággal aprónak megfaragtam. Narancs meg volt kosárszámra ingyen is, aranyfüst is akadt a diónak szereplő apró kókuszgyümölcsre. Elérkezett a szent este. Bent a szobában tűrhetetlen vok a hőség, kint legalább gyenge levegőjárás enyhítette a negyvenfokos meleget, kitelepítettük tehát karácsonyfánkat a szabad ég alá. Felgyújtottam az élő űde araucarián a gyertyákat s Antnio benszülött inasunk megbűvölten, tágranyiit szemekkel nézte a fényességet. Ennél felségesebb menynyezet nem borult még karácsonyfa fölé. Szinte kiabálóan sötét az ég, telis-tele csillagokkal. A gyertyafény elvegyül az égi fényességgel és me;t a paraguayi boltok nem adtak cifra csillagdiszeket, a tűzszóró Szirius mintha ott ragyogna kis fánkon, egyik ágán a sápadt Orion, fent a csúcsán meg más disz. hijján szelid ragyogással a déli kereszt. Leszáll reánk a lelkeket összekapcsoló ünnepi hangulat, azután neki indulunk a városnak, látni, hogy ünnepel a paraguayi nép. Hiányzik itt az elkésett vásárló had nyüzsgő sietsége. Az Üzletek kezdetleges vasajtói zárvák. Az előkelők házai körül hangzik a szokott zongora-csépelés, egyéb semmi. A külvárosban szemembe tűnik nyitott mészárszék; bejárata cifra papirsallangjaival diadalkapu szeretne lenni Bent meg csirizzel durván összetákoltán szines papirlánc keresz tül-kasul huzva-vonva a pállott húsokon. A helyiség homályos, egy-két gyertyaszál csepegtet fehér foltokat a feldarabolt marharészekre. Benszülött paraguayi a gazda, ennek már megcsapta lelkét a karácsony-est poézisa ; széles, mosolygós képpel büszkélkedik a papircafrangok között A sötét utca végéről nagy világosság hívogat. Kis patakon keresztül tett pallón jutunk egy sövény kerítéshez, összeverjük tenyerünket, mert taps a jele itt a bekivánkozásnak, fel is hangzik rá sövényen túlról „pasa adelante" „kerülj beljebb", llyenJ kor meg ugyan szívesen látott a vad idegen | is, mert majd minden harmadik ház nagy ' világossággal, énekszóval hívogatja a arramenőt. Bemenve a kertajtón, alig tudunk átvergődni az össze visszaságban növésnek vadult fák, bokrok között. Itt is benszülött házánál vagyunk. Az egyszerű lapos tetejű ház tornácáról sűrű sorban lógnak le a kinai lampionok s fantasztikusan világítják meg, hogy tülekedik a növésben egymás hátán a fehér oleander, kék jázmin, meg ökölmi nagy tubarózsa. A nyitott ajtón belül meghat az, amit Iátok. A szoba egyik sarkában domborúan megalkotva világos kék szövettel bevont mennyezet, teleragasztva arany-ezüst csillagokkal, áthuzogálva tündérhajjal. Lent a padló nagy kocka földdel kiásott élő fűvel fedve, ezen pedig jelképezve a világreuditő nagy jelenet, Krisztus születése. Az összbenyomás megkapó, a részletek mesterségesek és mégis megrendít az az isteni együgyűség, amely összeállította. Lenge, kivágott selyemruhás francia baba jelenti a szent Szüzet. Meredt kezében tartja a Jézuskának szánt matrózruhás bábut. Három különböző köntösű alakban sejtem a napkeleti bölcseket s azt hiszem, szent Józsefet ábrázolná az a hegyesbajuszu gummi-generális. Legnagyobb és legélethübb közöttük a fából kifaragott csacsi, ahogy egykedvűen bólogat a szivarskatulya-jászol me.lett. Körülöttük pedig egy egész bazárja a különböző játékoknak, kezdve motoros majmon, ie a ; katonáig. Hanem ez nem gyermekeket boldogító ajándék, egyes tgyedül a Jézuskának hozott áldozat. Még pedig elég nagy áldozat ; mert itt patikaáruak az európai holmik. Az egész sátor alja meg telerakva golyós lámpával, istáiló-méescsel, meg vastag templomi gyertyákkal. Hogy teljes legyen a hatás, a háziasszony felhúzza az önműködő alakokat. A majomsoffőr megindítja motorját, amely nagy zökkenésekkel bukdácsol az eleven fi között; neki szabad a sáritopposan tipegő pléhkacsának s felriasztja a friss fü élő lakóit, igy az Isten bogárkája is rémülten menekül a megvadult csudák elől. Bábszínházhoz hasonlatos az egész; nyakra főre dicsérjük. A háziasszony meghatva, könnyezve vezet a sátor körül félkörösen lerakott bécsi székekhez, most már néma szemlélőknek. Aztán tempósan hozta elö a délamerikaiak zamatos teáját a yerbamátét; apró kivájt tökhéjban, forrón gőzölögve. A férfiaké az elsőség, utánuk majd hogy számba nem nyomják a szájról-szájra járó ezüst szívócsövet, a bombillát. (Bombilya) Gyomorbajt hebegve menekülök tőle, hogy aztán gyógyításképp kiüritessék vélem a közös poliarat, telve cukornádból készült illatos canával (Cánya.) Egyszerre esend lesv Különös jelenség tűnik fel az ajtóban. Fekete leples finom arcú nő tapogatózott be rajta ; húzogatja, irányítja egy igazan éjszeraü, gyönyörű kamasz — a fia. Sosem látott az istenadta asszony, csukott a szeme, legleijebb tudja meg sejti a fényességet. A gyermek nyakán gitár lóg. Vándor énesesek. Alig telepednek le, a fiu közé esap a huroknak s csakhamar belékap az asszony hangja is. Csak az énekelhet igy, aki nem ismeri a sötétet, mert nem látta a napot s a sok világosság összegyűlt a leikében. Szent éneket vártam s ímhol szívesen, szinte játszva indul meg a pajkos melódia : Mi mujer y mi caballo Se me murieron á un tiemp©; Me mujer sale a! démonié Mi caballo es io gue siento. Paripám meg a párom Egyszerre hagytak itt; De nem az asszonyt bánom: A lovam szomorít. Vagy a másik, amihez a jelentevök ugyan verik a taktust. Las muchachas son de oro, Y las casadas de piata las viudas son de cobre V las viejas de hója lata. Tiszta ezüst a menyecske, Aranyból valók a lányok, Özvegynek réz az értéke, Öreg asszony ócska bádog. A fi ti terczel hozzá, gitárja meg ugy követi, kergeti a dallamot, mint elmaradt madár a párját. Lassankint megtelik a szoba idegenekkel, soha sem látott emberek szorongatják egymás kezét és pénzektől lesz súlyos a gitáros kalapja. Mert az arkokra kiül az édes megértés, együttérzés. Dúdolnak a dalhoz az emberek és vidáman összeiHtegetnek ; a szoba másik sarkában rikácsoló beszédbe kezd a házi papagály, közbe zug a szaladó játékok kattogása és mindebből szinte kikacag az asszony remek szopránja. Talán nevetnem kellene ! Mégis a szökdécselő tüzes ^nótából, a vaddá lett zsivajban, egymáshoz idegen földrészek szülötteinek szive dobogását érzem összecsendülni : s egyetlen fenséges akkordban hallom felcsapni az igaz, teremtő emceri érzést, a szeretetet!