Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)

1918-01-27 / 23. szám

•Síffregybiza, 1918 január 27. * Vasárnap SÉXX1X. évfolyam ' 23 tzán POLITIKAI NAMLAP Sn rtmiHirfg és SZÉCH E?iYt-ÜT 9. SZÁM TELEFON száa a». w Késáratokat aei Luck mellett nagy csata tolyik UöííapMt, ie.wtr 20 (A Npirvidik tudériUjátúl.) A Déli Hírlap távirata jelenti Lem­kergből, hogy Luck mellett a bolseviki és ukrán csapatok közölt elkeseredett csata folyik. A támadók az ukránok vol­tak, A bolseviki csapatok parancsnoka a szemben álló osztrák-magyar csapatok parancsnokától segítséget kért, ez azon­ban nem adott segítséget. Pétervárról jeleniik : A lyborgi pá­lyaudvar elfoglalásakor vöris és fehér gárda között véres harcok voltak, llir szerint északi Finnországban heves harc folyik. A Reuter-ügynökség jelenti Pétervár­ról: Kedden Moszkvában a bolseviki föl­vonuláskor liárom provokáló lövés hang­zott el, mire a vörösgárdisták sortüzet adtak. Iszonyú pánik tört ki, páneél autók tüzeltek a tömegre, amelyből negy­venen meghaltak és kétszázan megsebe­sültek. Kinevezte a király az uj kormányt Budapest, január 26. (A Nyirvidék twtómtijiMl) A hivatalos lap ma délben rend­kívüli kiadásban jelent meg és közli a kormányválsággal kapcsolatos királyi kéziratokat. A legfelsőbb kézirat szerint a király Zichy Alaclár grófot személye körüli miniszterré, Apponyi Ubert grófot kultuszmi­niszterré, Szurmay Sándor bárót honvédelmi miniszterré, Földes Bélát tárcanélküli minisz­terré, ünkelhauser Károlyt tárcanélküli horvát miniszterré, Tóth Jánost belügyminiszterré, 'Szferényi Jó szelet kereskedelem­ügyi miniszterré, Yázsonyi Vilmost igazságügy mi­niszterré, Esterházy Móric grófot és Windischgrátz Lajos herceget tárcanélküli miniszterré nevezte ki, a pénzügyminisztérium és a földmivelésügyi minisztérium vezetésévei pedig ideiglene­sen Wekerle Sándor dr. miniszterelnököt bizta meg. Az Est értesülése szerint még nincs megállapítva, hogy Esterházy melyik mi­nisztériumot fogja vezetni. Később fognak dönteni afelől, kogy a népjóléti, vagy a választójogi minisztérium vezetését hiz­zák-e rá, vagy pedig uj minisztériumot szervezzenek. A kabinetválsággal egyidejűleg vál­tozások történnek az államtitkárok sorá­ban is. Kultuszministeri államtitkár Szalay László, kereskedelmi államtitkár pedig Kelemen Béla lesz. Nagy Ferenc megma­rad közélelmezési államtitkárnak. Ugrón Gábort a logközelebb Erdély kormány­biztosává nevezik ki. A király a távozó kabinet tagjait titkostanácsosokká nevezte ki, kivéve Se­rényit és Hadikot, akik már régebben titkostanácsosok. Serényi a Lipót-rend nagykeresztjét, Hadik pedig az első osz­tályú vaskorona-rendet kapja. Budapest, január 20 (A Npirvidéí iudó*i&)ától.) Az uralkodó az uj kabinet tagjait ma délelőtt előbb külön kihallgatáson, íjiajd együttes kihallgatáson fogadta, mely alkalommal a miniszterek letették az esküt. Az uj kormány ma délelőtt már meg is tartotta az első miniszter­tanácsot. Apponyi ma délelőtt különkihallga­táson jelent meg az uralkodónál. A ki­hallgatás után kijelentette, hogy kihall­gatása csak folytatása volt a tegnapi ki­hallgatásnak és egy kisebb jelentőségű üggyel függ össze. Az Est értesülése szerint valószínű­leg távozik Pallavicini György miniszter­elnökségi és Palugyai Móric belügyi ál­lamtitkár is, valamint lemond Hantos Elemér is, öt azonban a király ujból ki­nevezi. Egyik déli lap értesülése szerint a király a távozó államtitkárokat, valamint a függetlenségi párt több polittkusát. igy Szentiványi Árpádot és Zlínszky Istvánt is titkos tanácsossá nevezi ki. Beavatott forrásból közlik, hogy Popovícs Sándor pénzügyminiszterré való kinevezése azért nem történt meg, mert Popovicsnak február 8-án még elnökölnie kell az Osztrák-magyar bank ülésén. Popovícs kinevezése február 10-én meg fog történni. A föidmivelési tárca betöl­tése azért nem történt meg, mert ugy hiszik, hogy Serényit még rá tudják birni, hogy elvállalja a tárcát. A munkapártban Tóth János belügy miniszterségét kedvezően fogadták. Az alkolmánypárt választmánya teg­nap este kimondotta, hogy teljes erejéből támogatja az uj pártalakulást, amelynek az elnöke Andrássy, vezére Wekerle lesz. Tegnap este félnyolckor a várban udvari ebéd volt, amelyen a királyon és környezetén kivül részt vettek a kabinet tagjai és Frigyes főherceg. Politikai körökben késő este híre ment, hogy Serényi kész átvenni a föld­művelésügyi tárcát. Félhivatalosan jelentik, hogy a ki­rály ma délelőtt a nyugati pályaudvarról elutazott Budapestről. Japán megfenyegeti Oroszországot Sudapeci, január 2C {A Nyirvidék udétitójától.) A Itenter-ügynökség jelenti, hogy a japán miniszterelnök a parlamentben nyilatkozott a helyzetről. Az orosz biro­dalomban beállott fordulat nagy aggoda­lommal tölti cl, óhaja az, hogy erős orosz kormány alakuljon. Félő azonban, hogy az oroszországi mozgalom átterjed Ázsiára és veszélyeztetni fogja a béke ügyét. A külügyminiszter is nyilatkozott és kijelentette, hogy Japán minden es­hetőségre készen áll és máris megtette az intézkedéseket, mivel japán érdekeket lát veszélyeztetve. Ujabb tiz napi szünet a békstáriyilásokban aaU»ffi=jc, januá 2*i. Pétervárró! jelentik, hogy a béke* tárgyalásokban ujabb tiz napi szünet állott be, mivel Troozkijnak és a többi delegátusoknak Pétervárra kellett utaznia. Bizalmat szavaztak Gzerninnsk i5*ás,)pes:, január 26 Bécsbői jelentik, kogy az osztrák­delegáció külőgyi bizottságában Miklas képviselő indítványát, hogy Czerninnek bizalmat szavazzanak, tizenegy szavazat­tal hét ellenében elfogadták. Ára 10 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents