Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)

1918-03-10 / 58. szám

S)'ireg}liá/,a, 1918. március 10. * Vasárnap XXXIX. évfolyam * 58. szám. !NAMSnMM Smkcctés: Ugass ézm aegye&vra 8 K, I Sías55«9BSS Pír és BWMtó: SZÉCBOm-ÉfT i A román béketárgyalások Budapest, márcitu 6. ;Á NyvrriMt txöóti'óimj Berlinből jelentik, hogy a bukaresti jelentések, amelyek a román kormánnyal jj folyó tárgyalásokról szólanak, csupán kombinációk és annál kevésbbé felelhetnek meg a valóságnak, mert az érdemleges tárgyalások még el sem kezdődtek Bukarest­ben. A román külügyminiszter csak a jövő héten érkezik meg a román fővárosba és addig a tárgyalásokat nem kezdhetik meg. A most folyó tanácskozásokat a köz­ponti hatalmak egymás között folytatják. Bsdapsst, uátcivs 9 ÍA StfMJiá. iu&tü&útéi.) Londonból jelentik, hogy az alsóház­ban Bonar Law nyilatkozott a román bé­ketárgyalásokról és kijelentette, hogy a szövetségesek nem tehetnek mást. mint. hogy rokonszenvvel nézzék a román tár­gyalásokat. mivel a körülmények lehetet­lenné teszik a beavatkozást. Ukrajnában szétvertünk orosz bandákat Budapest, vtárciut a 'Í(A Nyirvidlh tu*Mnt<frjtői.) A főhadiszállásról jelenek: Ukrajnában Balla mellett, a Kővel odesszai vasútvonal mentén előnyomul­va. erős bandákat szétugrasztottunk. Olaszországban helyenként élénk lüzérségi lüz. A vezérkar főitöke. A válság megoldása Budapest, március 9. 'A NvimíV* HiMaittoMi.) Bécsből jelentik. hogy Wekerle Sán­dor dr. miniszterelnök tegnap esle odaér­kezett. Az Est illetékes helyről ugy értesül hogy a magyar politikai válság a jövő hé­ten okvetlenül eldűl. A válság megoldása a miniszterelnök mai kihallgatásától, a vasárnapi minisztertanácstól és a választó­jogi ' eredményétől lügg bizottság keddi és szerdai Ölesének Trockij állítólag lemondott dadapect márcitts 9 U N'árvim iudóritíjiitói.) Pétervárról jelenti a Reuter-ügynök­ség, hogy Troczkij a külügyek népb'ztosa lemondott állásáról. * ' Pétervárról jeelnlik: Valószínű, hogy Kisk'.n exminiszter elnöklésével uj kor­mány fog alakulni. Pétervárról jelentik, hogy alig van kétség arra, hogy a szovjetek kongres­szusa elfogadja a békeszerződést, Czernin és a zsidókérdés Svdapett, márcitts fi. (A N'&vidii tuJ/intóját-n.) Bukarestből jelentik, hogy Czern'na bukaresti béketárgyalásokon szóba fogja hozni a zsidókérdést is. Japán elhalasztotta beavat­kozását Budapest, nuírccus a (A l i iA m í* iidúiUióiÁ Tokióból jelentik": A haditengerészet néhány korosztályát május negyedikére béhivták. A japán parlament egy milliárd venl szavazod meg hadicélokra. •i Budapest, m>r ám 9. | (A 2iy*rvid4k todótüójáttí) Newyorkból jelenlik Az tteni japán nagykövet kijelentette, hogy Japán Szi­bériára vonatkozó intézkedéseit elhalasz­tották. Angliától függ, hogy Japán ezután mit cséleksz'k. Parist és Londont bombázták U&dnpet!, március 'j (A Nyirviéík tudósitájától) Parisból jelentik, hogy tegnapelőtt es te tiz óra 50 perckor ellenséges repülők jelentek meg a francia főváros fölött. A­repülő támadás este tiz óra 50 perctől 12 óra 50 percig tartott. Több bomba nagy anyagi kárt okozott. Számos ház beomlott. Az áldozatok száma ismeretlen. Az uj vé­dőintézkedések, amelyeket most alkalmaz­tak elsőizben. hatásosnak bizonyultak. öartapeRí, március 9 >A NiiirniVk tudótHájctí I.) Berlinből táviratozzák. hogy a Wolff­ügynökség jelenti: Repülő nk március hó nyolcadikára virradóra jó eredménynyel bombázták Londont, Margatet és Sher­neset. Találatokat figyeltünk meg. Badapest, március ti tA Ktfimáék tudóttá-dAáiJj Londonból jelentik, hogy az angol fő­város ellen intézett repülőtámadás egy ó­ra hosszat tartott. Most történt az első tá­madás olyan időben, amikor a hold nem. világított. A repülőgépekről ledobott bom­bák tizenegy embert megöltek, negyven­hatot pedig megsebesítettek. i Komoly a szaíonikii helyzet Budapest, március 0. (A JNginéda tu4iíntQjóti-J.* A Reuter-ügynökség jelenti, hogy Bo­nar Law az alsó házban kijelentette, hogy a szalonik'i fronton nagy esemény várha­tó és ott a helyzet esetleg komollyá is vál­hat, mivel a központi hatalmak oly hadse­reget szállíthatnak erre a frontra, hogy annak nem lehet ellentállni. Seidler támadása tísdapest. március u. <JL Hyimidék tudágitűjáUSl.) A tegnap tartott minisztertanácson fog Ialkozlak Siedler osztrák miniszterelnök nek a magyarok ellen intézett kirohanásá­val is. Miután a pártkörökben a legna­gyobb fölháborodással tárgyalták Seidler eljárását, lehetséges, hogy Wekerle azért utazott Bécsbe, hogy fölvilágosítást kér­jen ebben az ügyben. Zichy kihallgatása Tvaflapcs.*, máríctis 9. A VwirvÜKf* ívdórJójíkiV ­Hír szerint Zichy János gróf legutób­bi kihallgatása valóban a kompromisszum mai állott összefüggésben. Zichy állítólag ugy nyilatkozott, hogy a kompromisszum ból kifolyólag a házfölaszlatás kérdése ki van zárva. A spanyol kormány lemondott BaOapc*!, inátcim 9. A Nyimidtt 'nuiétUOfatői.) Madridból jelentik, hogy a spanyol kormány beadta lemondását Seidler — a Szent István rend lovagja Budapest, márcitts * {A Npirvidík tadóaitójátöi.) Bécsből telefonálják, hogy a király Seidler lovag miniszterelnöknek a Szent István rend nagykeresztjét adományozta A szélső szociálisták a háború mellett tíadapesti március 9. A SvirvidOt iudóttíájáhSU Pétervárról jelentik: A' forradalm szociálisták. anarchisták és kommimisták a háború folytatása mellett agitálnak. vidéki szovjetek közül hatvan a német béke mellett, ugyanennyi ellene nyilatko zott. A Pravda azzal fenyeget, hogy a pro­letárság az 1871-iki párisi kommün példá jára fog bosszút állani. ín 10 m

Next

/
Thumbnails
Contents