Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)

1918-02-15 / 38. szám

Orlandó nagy beszéde Bwjapwi, ftbntár 13. (A NyirvúÜt tudódUjiáUfl.) Rómából jelentik: A kamarában Orlaűdó miniszterelnök nagy beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy Olasz­országnak a sorscsapások és akadálya ellenére a végső győzelemig ki kell tar­tania, A vcrsaillesi konferencián, kapcso­latban azzal, hogy a nyugati front egyedül a saját erejére van utalva, elő­készületeket tettünk, hogy a háború ter­heit egyedül viseljük. A katona helyzetet ennek az alapján szakemberek és a vezérkar főnökének a bevonásával a leg­alaposabban megtárgyaltuk. Részleteket nem közölhet, de reméli, hogy a hely­zetet Amerika katonai erejének a támo­gatása mellett mindjobban megjavíthat­ják. Az anlant államok a lehetőség szerint srgiteni fognak egymáson. Bizalma az olasz katonákban nem csökken. JNfriRvroÉ^ 1918. február 15. A közélelmezési kormány­biztosok kinevezése \ Bn<Ui*r<r. február 14. (A Nyirvidék tudótüéjátéi.) Félhivatalosan jelentik, hogy ma dél­után négy órakor a kormány miniszterta­nácsra ül egybe, amelyen kinevezik az uj közélelmezési kormánybiztosokat. Serényiék beléptek a kormánypártba Sadapeit, február 14 (A Hyirvidék tudónttjétái) Serényi Béla gróf íöldmivelésügyi mi­niszter tegnap este megjelent a 48-as al­kotmánypárt klubhelyiségében és közölte a pártvezetőséggel, hogy tizennégy társá­val együtt, akikkel a híres pntnoki beszéd alkalmából kilépett a munkapártból, be­lép a 48-as alkotmánypártba. Uj államtitkár Budapest, február 14. (A Nyirvidék !mk>«ítájátti.i A király Demján Ottó vezérhadbiztost miniszteri tanácsossá és államtitkárrá ne­vezte ki. Demján a közélelmezési minisz­tériumba lesz beosztva és ott a hadsereg­gel kapcsolatos közélelmezési teendőket fogja intézni. Nagy Ferenc államtlikár to­vábbra is megmarad beosztásában. Radoszlavov a bolsevikiekről Budapest, február 14 (A Nyirvidék *udóeii#áM.) Berlinből táviratozzák, hogy a Vossis­che Zeitung jelenti: Radoszlavov itteni új­ságírók előtt nyilatkozott a helyzetről: — A bolsevikizmus az egész világ ve­szedelme, — mondotta, — nemcsak Orosz­országé. ahol teljességgel az anarchia ural mát jelenti. Éppen ezért komoly megfon­tolás tárgyává kell lennie a központi ha­talmaknak, hogy tárgyaljon-e és mily for­mában tovább a bolseviki kormánnyal. A Romániával való tárgyalás ideje még nem jött el és tárgyalásról csak akkor lehet szó. ha Románia kapitulál. Ebben az esetben Romániának megadjuk azt a békét, amely jogos nemzeti igényeinek megfelel. ás «*«lé: JŰBA ELEK. FaMfis BMricmxtft: ICBRTgSZ LASZLO NYÍLT-TÉR. Értesítés. A nagyérdemű közönséget tisztelet­teljesen értesítem, hogy a Vadász Sán­dor ur élővirág üzletét átvettem és a Zrínyi Ilona-utca 9. számú házba he­lyeztem át. Minden idényben mindennemű élő­virág díszmunkák, alkalmi-, menyaszonyi-, koszoruslányi- és mellcsokrok-, ravatali­és sirkoszoruk, sircsokrok, koszoruszalag felírások a legizlésesebh kivitelben, jutá­nyos árban, gyorsan és pontosan ké­szíttetnek. Vidéki megrendelések kü­lönös gonddal és pontosan elintéztetnek. A nagy érd epiü közönség becses párt­fogását kérve, maradtam teljes tisztelettel Badaházy Józselné, 239 - 6 Nyíregyháza Zrínyi f.-U. 9. Előnyös összeköttetéseim révén a legszebb e's min­^"f? •» dennap frissen érkező ugy cserepes, mint levá­' gott virágokat dus választék­ai ban, 25 %-al etcsóbtaa adhatom, ffijnt bárki lás. A virágok árait ki­M? rakatom mindennap hirdeti. Vizábfl ' - falé ifiirlrások. Menyasszonyi eijegjzési esokrsk. Gyászköszonik a legszebb kivitelben ugy elő- mint művirágokból a legolcsóbban be­szerezhető. Vidéki megrendelések gyorsanés \ pontosan eszközöltetnek. Tisztelettel HŐSEK 6YÖZÚ, „Nizzai" virágcsarnok tulajdonos (208 ) Hirdetmény. Mandel Mór piricsei lakos veszélyére és költségére f. évi február hó 20-án, délelőtt 9 órakor Polgár községben alól­irott házánál (Baracza-féle ház) cca 5500 kg. köleshéj kir. közjegyző közbenjötté­vel a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, nyilvános árverésen el fog adatni. 257—1 Gibás Ferenc. Konyhakerti magvak (Káposzta, sárgarépa, petrezselyem, kara­: lábé, hagyma, paprika, paradicsom) : Kaphatók napi áron nagyban és kicsinyben Kemínyffy Gézánö] 185-23—1- Rákospalotán Battyányi-n. 24. A 9zűkséges mennyiség közlésére fii ajánlatot küldök. Príma hizólegelő, mételymentes, mintegy 350 magyar hold, közel Nagykárolyhoz, műút mellett, rész­letekben is nyári legeltetésre szarvas­jószágnak bérbeadó. Kutak a legelőn. Cim a kiadóhivatalban. 258 - 3 Értesítjük a t gazdaközönséget, kiknek zsirszükségletük ellátására hizíalási enge­délyük van, hogy a leélt sertések iiusát bármily mennyiség­ben átveszi a Nyíregyházi Sertéshizialé és Húsfeldolgozó Gyár R szványtérsasag. Iroda : Vay Ádám u. 7. (Nyírvidéki Taka­rékpénztár r.-t. helyiségében). Telefon 191 A Solymossy képkiállítás tulajdonosa vesz régi szines poharakat, antik órákat, modern és régi festményeket, régi aranyozású tükör- és képkerete­ket, továbbá régi szines selyemkendőket. 196—5 Raka mázon hadbavonulás miatt egy jól menő pékség azonnal átadó. Zicher Márkus. 208 5 Fogtechnikus tanuló felvétetik Mátza Fe­renc vizsgázott fogtechnikusnál, Kassa. Fő utca 79. Személyes értekezés e hó !6-án ós 17 én Nyíregyházán, Kossuth-utca 41. sz. a. 209-3 Gazdasági iskolát végzett rokkant gazda­tiszt, nőtlen, hosszabb gyakorlattal, önálló, vagy oly állást keres, hol megnősülhetne. Cim a kiadóba n -205—2 Egy érettségit végzett, 6 hónapra szabad­ságolt rokkant katona, falura jegyzőgyakornoki állást keres. Cim a kiadóban . 206 —2 Eladó 1 vasagy rugannyal, 1 vaskályha csővel és 1 asztili petróleum-lámpa. Náder­utca 9. szá m 208-2 Jó házból való német leány 3 éves gyer­mek meilé kerestetik. Jelentkezni lehet Egyház­ntca 24 sz. alatt . 207—1 Egy fin a cukorka-gyárba felvétetik . 212 Alig használt ebédlő-bútor, egy ágy réz­sodronnyal eladó Víz-utca 14. sz alatt. ' 181 Eladó nrf Jakófeá?, Nyíregyházán, főfor­galmi utcán, 7 szobából, előcsarnokból, fürdő­szobából, konyha, kamara, két cselédszobából álló, magas igények szerint épített urasági lakóház, hatalmas pincehelyiségekkel, vízveze­téki berendezésekkel, a majorsági udvarban 6 lóra való istállóval, kocsiszinael, mosókonyhá­val, házmesteri lakással és minden szükséges mellékhelyiségekkel kényelmesen ellátva, szabad kézből eladó és azonnal birtokba vehető. To­vábbi felvilágosításokat nyújthat dr. S. Szabó hászló ügyvéd, Nyíregyházán . 38 —V l Négy polgárit végzett 18 éves, hadmen­tes keresztény fiatalember március 1-től gaz­da ságban állást keres Cim a kiadóban. 218 Zongora-hangoló ajánlkozik. Keskeny­utca 6 . Proppernél . 215—2 Egy nagy galdrob szekrény eladó. Kes­ke ny-utea 6., Proppernél . 216—2 Kállai utca 24. szám alatt egy bútorozott sz oba kiadó . 217—1 200- 400 K tiszteietdijat fizetek annak, ki engem 3—4 szobás megfelelő lakáshoz jut­tat. Cím a kiadóban . 219—2 Állami tanítónő, folyó tanév végéig he­lyettest keres. Közelebbit levélben. Ajánlatok ,Esetleges ellátás" jeligére Kótajba ci mzendök. Eladó 1 drb két éves simentháli tenyész­bika, kiválóan szépen kifejlődött pircstarka. Cim a kiadóban . 221—2 GÉPAZSUROZÁS. Ruhák, blúzok, tehér­nemüek és kézimunkák azsurozása legszebb kivitelben pontosan készül Egyház-utca 24. sz. alatt. Ugyanott ruhák kézi- és mühimzése, zsi nórozás és dambnrirozás elvállaltatik 222-? 2 ágyat, lehetőleg sodronnyal és madrác­cal vennék Gellért Vilmos, Bujtos-u, 37. 223 K»> pel legelső rangú német gyártmányú Írógép érkezett és kapható a Jóba nyemdábaa, Nyíregyházán . Jó karban levő használt fűszeres balt­berendezést vesz és azonnali átvételre írásbeli ajánlatot kér a Tiszadadai Fogvasztási Szö­vetkezet. ' 224—2 Az u] ügyvédi díjszabás megjelent és kapható kiadóhivatalunkban. Ara 4 K. Nyomatat; Idtea líek Utftnla}dotj»» • oi>»va?ois<iaj*íMu nnregyMusaa

Next

/
Thumbnails
Contents