Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 67-139. szám)

1917-04-06 / 71. szám

2 JMyíruidbr 1917. április 6, r s 4 Nyíregyháza, április 5. (A Nyirvidék tudósítójától.) Amit a legutóbbi események hatása alatt már sejtettek azok, akik "Balla Jenő közvetlen környezetéhez tartoznak, tegnap valóra vált. A tegnapi események beigazol­ták, hogy Balla Jenő polgármester idegeit a rengeteg munka olyan mértékben ron­csolta meg, hogy nem ura többé tetteinek. Szomorú bizonyságok igazolták az alis­pánnak az intézkedését, amellyel eltávolí­totta őt a Város ügyeinek vezetésétől és mára bizonyossá lett a polgármester beteg sége olyannyira, hogy családja ma reggel elszállította a munkának ezt a szánandó áldozatát Budapestre, Moravcsik tanár kli­nikájára. A polgármesteri hivatal átadása kö­rül tegnap délután megdöbbentően súlyos dolgok történtek. Balla Jenő nem akarta átvenni az alispáni végihatározatot és nem akarta átadni hivatalát. A tegnapra már korábban összehívott szakosztályi ülés­ben is megjelent 'Balla és az ülés megnyi­tása után előterjesztéseket tett. Indítvá­ny ózta, hogy tegyenek fölterjesztést Nyír­egyháza városának önálló törvényhatóság­gá való alakítása iránt, sürgessék meg a miniszternél a Császárszállás idecsatolása iránt régebben beadott kérelmet, amelyek­hez a szakosztályok hozzá is járultak. Föltiinőbb voll aztán, amikor a pol­gármester, aki ellene volt mindenféle há­borús jutalmazásnak, maga kérte, hogy szavazzanak meg a számára 4800 K pót­lékot, 880 K lakbértöbbletet. Az ülésen jelenvoltak ekkor közbevetették, hogy eze­ket a kérelmeket a polgármester terjessze a képviselőtestület elé. Balla Jenő, aki a legalaposabb ismerője Nyíregyháza város pénzügyeinek és aki legjobban tudja, hogy ennek a városnak bizony gyöngék a pénz­ügyei, azzal válaszolt, hogy nyugodtan megszavazhatják a kért összegeket, mert hiszen a város öt-hatszázezer koronát nyert a lakosság élelmezésén. Általános volt erre az elképedés. Ek­kor jeJent meg az ülésteremben Trak Gé­za, megbízott helyettes-polgármester és kérte a polgármestert, hogy menjen be a hivatalos szobájába, a vármegyei főügyész kéri. Balla kiment $ távollétében Trak Géza közölte a tagokkal, hogy az alispán Ballát fölfüggesztette állásától. Ezalatt Bal­la visszajött a terembe ós folytatni akarta az ülést, mire az egyik városatya azt mond ta, hogy talán a történtek után nem kel­lene folytatni az ülést, mire Balla azzal felelt, hogy nem fontos az alispán intéz­kedése, attól tovább tárgyalhatnak. Ek­kor már nyilvánvaló volt, hogy a boldog­talan ember beteg. Az ülésterem kiürült, Ballát a hivatalába hívták, ahol előbb meg tagadta a hivatal átadását, majd nagy hu­zavona és nagyon szomorú jelenetek után átadta a pecsétet és a kulcsokat, aztán föl­vette az írógépét, kivitte az előszobába, ott egy asztalra lette és nyomban lekopog­tatta a fölebbezését, amelyet estefelé maga vitt föl az alispáni hivatalba. Innen még visszament a városházára, ahol följelentéseket és leveleket irt, ame­lyek tartalma mincl azt mutatja, hogy a polgármester súlyosan beteg. Ma reggel aztán a családjának sike­rült rávennie egy hamis távirattal arra, hogy Budapestre menjen, ahova felesége cs Mikecz Miklós dr. korházi igazgatóhe­lyettes kisérték el. iiíle&kérSeztük ma erről a szomorú ügyről Mikecz Dezső alispánt, aki a kö­vetkezőkben volt szíves nyilatkozni: Végtelenül sajnálom, hogy a bekö­vetkezett szomorú események ily roha­mos s tragikus gyorsasággal igazolták azon, az utóbbi hetekben számtalan tü­netből következtetve bennem mindjob­ban megerősödött meggyőződést, hogy Balla Jenő polgármester idegrendszerét minden rendkívüli munkaképessége mel­lett is, az a túlfeszített munka, melyet ma a közigazgatás vezető tisztviselőinek teljesíteniük kell, oly mértékben támad­ta meg, hogy cselekedeteinek hordere­jél mérlegelni már nem volt képes. Mindenesetre nagyon sajnálatos, — hogy az ő közvetlen környezete nem e­lőzte meg az eseményeknek az én fel­sőbb hatósági beavatkozásomig történt fejlődését, mert ha idejekorán — mond­juk a Nyírvidékben (megjelent cikk köz­lése után valamely gyógyintézetbe szál­lítják Balla Jenőt, elkerülhető lettvol­na a fegyelmi eljárás megindítása és hivatalból való felfüggesztése. Nekem azonban mint alispánnak a város jól felfogott érdekében felette kel­lemetlen és kinos kötelsségem volt Nyír­egyháza város éléről ideiglenesen eltá­volítani azt a vezető tisztviselőt, aki a legutóbbi napokban egymásután ismét­lődő cselekedetei által bennem azt a be­nyomást ós meggyőződést keltette, hogy ezidőszerint nincs szellemi képességei­nek teljes birtokában. Ma délelőtt Trak Géza megbízott he­lyettes polgármester a városháza nagy­termébe hívta össze a város egész tiszti­karát és alkalmazottait és megindult, ko­moly szavakban tárta föl előttük az ese­ményeket. Tudatta, hogy az alispán a leg­utóbb történt dolgokból folyó an fölfüg­gesztette állásától a polgármestert és őt bízta meg ideiglenesen a helyettesítéssel. Bámutatolt arra, hogy ők, akik a pol­gármesternek közvetlen munkatársai vol­tak, az utóbbi időben bizonyos aggodalom­mal észlelték a polgármester egyes tényeit. Sajnos, ez az aggodalom valóra vált, mert a legközelebbi napok eseményei, de fő­ként tegnap délután a hivatalátadásnál tör téntek kétségtelenül beigazolták, hogy a polgármesternél olyan nagyobb fokú ideg­betegség vált kétségtelenül bebizonyulttá, amely nála a beszámithatóságot kizárja. Ez a tragikus eset mindenkiből kiváltja a legtermészetesebb emberi érzést: a rész­vétet és ha a polgármester ténykedései kellemetlen és nehéz helyzetet teremtetlek is egyes tisztviselőkre — kell, hogy arra a feledés fátyolát borítsuk, mert ezeket a ténykedéseket számonkérni nem lehet. A helyettes polgármesternek ezek a ko moly, mély érzésre valló szavai nagy ha­tást keltettek és őszinte részvétet váltot­tak ki. ir a cseplésn Drágább lesz a buza — A rekvirálás uj módja — Az Országos Közélelmezési Tanács javaslata — A gazdák érdekképviseletei helyesük az uj irányzatot — Dr. Bernát István nyilatkozata Budapest, április 5 {Fővárosi viunkhtársunktól) Az egész ország gazdaközönsége élénk érdeklődéssel várja, hogy minő uj intéz- j kedéseket léptet életbe a kormány az uj termés begyűjtésével kapcsolatban. Kü­lönböző hírek terjedtek el az uj rekvi­rál ást illetőleg, vannak vidékek, ahol ma­kacsul tartja magát az a hír, hogy az uj rendszer sokkal szigorúbb lesz, mint a régi volt, és hogy a kormány olyan intéz­kedéseket kíván életbeléptetni, amely in­tézkedések már a 'gabonamonopól iumhoz való átmenetet jelenti. Bizonyos, hogy e­zek a hírek legalább is ebben a formá­jukban túlzottaknak mondhatók, annyi a­zonban kétségtelen, hogy tényleg refor­mokra készül a kormány, és, hogy a re­formokat illetőleg már meg is történt az állásfoglalás. Az Országos Közélelmezési Tanács, a­mely legutóbb tartott plenáris ülésén az összes égetően sürgős gazdasági kérdések­kel foglalkozott behatóbban tárgyalta az uj rekvirálás kérdését is. Értesülésünk sze­rint ennél a kérdésnél hosszantartó és he­ves vitatkozás volt, végül azonban egy­hangúlag hozta meg a határozatot az Or­szágos Közélelmezési Tanács, amely arra az álláspontra helyezkedett, hogy az e­rélyes intézkedések megtételénél teljes mértékben figyelembe kell venni a gaz­daközönség érdekeit is. Jelenthetjük most a Nyírvidék olvasói nak, hogy az Országos Közélelmezési Ta­nácsnak a kormányhoz felterjesztett vé­leménye szerint a legközelebbi aratás vi­tán a termény rekvirálását a következő mó don kell foganatosítani. Bendeletet kell kiadni, mely kötelezi a cséplőgép tulajdonosokat arra, hogy elő­re elkészített iveken minden hét szom­batján pontosan bejelentik a csépelt meny nyiségen kívül azt is, hogy mely termelő részére minő gabonából mennyit csépel­tek és, hogy a kicsépelt gabona hova szál­líttatott el. A hatóság szigorúan tartozik meg­ellenőrizni azt, hogy a bejelentések felelnek-e a valóságnak. Augusztus hónap elején minden ter­melő bejelenti, hogy házi és gazdasági szükségletére milyen mennyiségű gabonát óhajt visszatartani. A bejelentési revízió alá veszik ős a hatóság rövid uton értesíti a temelőt, hogy házi szükségletére, valamint vetőmag, konvenció, miuikásélelem és ab­rak céljaira minő gabonából mekkora — mennyiséget engedélyez a részére. A mag­tárban lévő készleteknek a házi és gaz­dasági szükségleten kívül fennmaradó ré­szét az állani lefoglalja a Hadi Termény részére és ebből a készletből a termelő semmit el nem adhat, és semmit magának meg nem tarthat. Olyanoknak, akik maguk nem terme­lők a jövőben meni lesz joguk közvetlenül a termelőktől vásárolniok és a termelő fölös terméséből senkinek 'nem adhat el semmit. Ugy a magánosok, mint a hatósá­gok kizárólag a Hadi Termény utján sze­rezhetik be szükségleteiket, az Országos Közélelmezési Tanács ülésén azonban he­lyeslésre talált az a vélemény, amely azt kívánja a kormánytól, hogy közvetlenül az aratás után a Hadi Termény által el­adott gabona mentes legyen a Hadi Ter­ménynek fizetendő jutaléktól: Ezt á men­tességet arra az időre kérték különösen a gazdák képviselői, amely időben a legu­tóbbi aratásoknál meg volt a módja annak, hogy a vásárlási igazolvánnyal rendelke­ző fogyasztók szükségleteiket a termelők tői is beszerezhessék. Az uj intézkedésnek a lényege tehát az, hogy a termelő szükségletén felüli ga­bonamennyiségét már a csépléskor lefog­lalja a hatóság és hogy a jövőben senkinek nem lesz engedélye arra, hogy közvetlenül a termelőtől vásárolhasson bármiféle ga­bonát is. E rendelkezéseket illetőleg kérdéssel fordultam az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez, ahol az OMGE álláspont­járól a következőkben informáltak:

Next

/
Thumbnails
Contents