Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-12-03 / 96. szám

1916. december 3. JVm^IDÉK 96-ik szám. 3 kő volt a kut száján. Csak mikor összegyülekezett oda mind a nyáj, akkor hengerítették le a követ a kút szájáról ..." Mikor pedig Jákob látta, hogy még nagy fenn a nap és a pásztorok nem képesek megnyitni a kutat, hogy inni adjanak a nyájnak, ^kkor odalépett Jákob és legördítette egymaga a követ a kut szájáról." * Gyászoló gyülekezet! Mikor az itju I. Ferenc József elindult küzdelmes utján, hogy birtokba vegye az elődjéről reá szálló trónt, bizony vészes akadályokba ütközött; a magyar szabadságharc hatalmasan növekedő erejével, sok. halhatatlan diadallal haladó küzdelmével állott elébe, mert a magyar népnek hagyományos kiralyhüsége ellentétbe jutott kiirthatlan alkotmánytiszteletével és lebirhatlan szabadságszeretetével. Tövises volt az ifjú király pályája, melyet még göröngyösebbé tettek a reakció szellemével táplálkozó tanácsadók mcsterkedései. Sokáig küzdött a fojtó sötétség a haladó világossággal, majd előretört majd visszaveretett, de meg nem adta magát. És az élete uj, magas céljai, magasztos feladatai felé törekvő király künn állott, csak mint egykoron Jákob ősatya, a bizonytalanság homályával fedett térségen, „és látta, hogy íme kut van a mezőben," ott van Magyarország áldott mezejében a népszabadság és a népjog kútja, köréje terelődnek a nyájak, „mert abból a kútból kell itatni a nyájakat," annak vize után epednek a nemzetnek milliói, anélkül nem tudnak megélni, anélkül létük csak keserves tengődés, kínos raboskodás, szomorú elnyomatás. „Ámde nagy kő volt a kut száján," az absolut uralom súlyos, nagy köve, mely elzárta a néptől üdítő, éltető, boldogító italát. A pásztorok nem tudták elmozdítani a követ és iia próbálkoztak is vele, vállalatuk nem sikerült, mert nem volt elég őszinte, igaz és tökéletes. Nem, a Bach-ok és Schmerling-ek nem tudták a követ lehengeriteni a magyar népjogok kútjának szájáról, az októberi diploma és a februári pátens nem volt az az erő, mely megnyitotta volna a magyar alkotmányos szabadság bővizű forrását. És mikor a mindinkább fejlődő, haladó király látta, hogy nagyon hosszura nyúlik az idő a pásztorok késedelmezése, tehetetlensége miatt, mikor látta, mint várja népének nyája olthatlan szomjjal soká elzárt italát, „akkor odalépett, mint egykor Jákob, és legördítette egymaga a követ a kut szájáról!" Szakított teljesen a sötét árnyéku múlttal, megértő bölcseséggel felnyitotta a magyar szabadság és népjogok kútját, hadd ömlessze áldott vizét a hűséges nyájnak; megadta a nemzetnek, ami a nemzeté és nem követelt mást a királynak mint ami a királyé. „És igy ráült a király a jog trónjára és szétszórta szemepillantásával mind a rosszat"; U, a nagy és dicső, könnyű szerrel küzdötte le azután mindama nehézségeket, melyek a szomorú emlékű múltban rejlettek és példátlan önmegtagadással, mert tiszta önzetlenséggel és fenkölt becsületességgel lépett rá az új ösvényre, megnyitván ezzel az uj Magyarország, I. Ferenc József nevéhez fűződő szabadelvű korszakát, melyben a király szándéka és a nemzet akarata együttesen teremtette meg a szabadság és jog, az igazság és egyenlőség magasztos dicsőségű, örök életű alkotásait. Csak természetes, ájtatos Gyülekezet, hogy ebben a korszakban el kellett érnie a magyar zsidóságnak is mindazt, amit az igazi szabadság és a tiszta jog egy néposztálytól, egy felekezettől sem tagadhat meg. A mi nagylelkű királyunk, ki saját vallásához oly mély odaadással ragaszkodott, ki az ő hitében oly szilárdan állott, tiszteletben tartotta a többi vallásokat is, meg tudta becsülni a többi vallásfelekezeteket is és készséggel adta meg a magyar zsidóságnak azt a polgári és vallási egyenjogúságot, mely őt a többi polgárok és egyházak között megilleti. Megadta, habár fokozatosan, de minden fenntartás nélkül, hűen ama nyíltan vallott elvéhez, melyet királyi szavával hirdetett, mondván : „Népeim irányában a vallásfelekezet nem képez válaszfalat az én szivemben!" Azért a köteles hála legmélyebb érzetével gondolunk mi gyászunk közepette, az elhunyt bölcs és igazságos királyra, a legtisztább kegyelettel adózunk az ő megszentelt emlékének, nem csupán önzésből, hanem ama benső meggyőződésünk folytán, hogy valóban erős csak az az állam lehet, mely egyformán becsüli meg minden polgárát, igazán nagy csak az a nemzet lesz, mely egyenlő jogokkal ruházza fel minden fiát, zavartalanul boldog csak az az ország marad, mely egyaránt részesíti a törvény védelmében minden lakosát. Ez a meggyőződés hatotta át a mi megboldogult királyunkat is, hisz ö történelmi katasztrófák tanuja, korszakalkotó események résztvevője, a teltartózhatlan fejlődés törvényeinek szentesitöje volt hosszú uralkodása alatt, mely ragyogó fényben mutatja be az ő királyian erős akaratának, az ő fejedelmien előkelő gondolkodásának, az ő emberien fenséges fegyelmezettségének bámulatos példáját. Bizony gyászoló Gyülekezet, a halálnak átszellemitő világításában, a halhatatlanság túlvilági ragyogásában feltűnik előttünk I. Ferencz József érdemeinek nagysága és sokasága, amit az ifjú király kezdő munkájától a legtiszteletreméltóbb aggastyán uralkodó befejező alkotásáig magának szerzett. Abban a képben látjuk ezt megvilágítva, melyet a Mindenható Jákob ősatyánknak mutatott, mikor vándorlása kezdetén megjelent neki. Jákób kőpárnára hajtva fejét azt álmodja, hogy létra állott a földről emelkedve a mennyek magasságáig, igy kötvén össze az emberi íöldiséget az isteni erények örökkévalóságával. „És ime, Isten angyalai mentek fel a létrán és jöttek alá rajta." Hogy értsük ezt? Hisz a mi fogalmaink szerint elébb le kellett volna jönniök, hogy aztán felmehessenek. Ámde azt jelenti e nevezetes kép, hogy mint Jákobnál egykoron, ugy a mi megdicsőült királyunknál? tőle indultak ki Isten angyalai, az ő nagy érdemei, melyek felemelték, felmagasztalták őt a legfelsőbb bíró előtt; erre azután lészállottak angyalokként a Mindenható biztató Ígéretei, melyek a király maradandó érdemei jutalmát, mennyei kitüntetését jelentették. Ezek az angyalok kisérték megboldogult királyunkat minden időben, minden utján, ezek serkentették, buzdították döntő cselekedetekre és vezették nagy tettekre; ezek őrizték, védték meg a csüggedéstöl, lankadástól és mentették meg a kétségbéeséstöl. Mikor, m

;nt valamikor Jákób ősatyánk elvesztette Rácheljét útközben, még messze eredeti céljától, mikor a mi imádott királynénk Erzsébet elesett idegen földön emberi formába bujt állatnak orgyilkától; mikor, mint hajdan Jákób legkedvesebb fia eltűnését siratva panaszolta: „Bizony széttépetett József," mikor rettenetes csapással látta a király elpusztulni nagyszellemü fiát, trónjának természetes örökökösét, a legmardosóbb fájdalom közepette sem ingott meg, egy percre sem, hanem csodás lelki szilárdsággal, hősies kitartással haladt tovább uralkodói kötelességének utján és keresett vigaszt népei javára irányuló szent feladatainak teljesítésében. Valóban Isten angyalai jártak fel és alá a mi dicső királyunkkal, a szerencse magasságába, a szerencsétlenség mélységébe és azért állott Ö mint az elemekkel dacoló, kitéphetlen gyökerekkel biró, hatalmas tölgy a törpe fenyők nagy erdejében, a közönséges, kis emberek tömege felett; állott utmutatóul, tanításul, mintaképül a mi nagy királyunk I. Ferencz József, kit a sors csapásai le nem sújtottak, uralmának csalódásai el nem kedvetlenitettek, az idők viszontagságai meg nem renditettek, szent kötelességeitől soha, de soha el nem tántorítottak. Igy állott ő a múltban és igy fog állani előttünk a jövőben, hálás magyar nemzetének kegyeletében, népei szivének szeretetében,'milliók lelkének hűségében megörökítve, dicsőítve, magasztalva : Hogy az igazságos, jámbor, jó király emléke legyen áldott, áldott most és mindezentul. A gyermek. Az emberi élei teljessé és tökéletessé akkor lesz, ha tartalmat s jelentőséget ad annak a czél megasztossága! Mi lehet annál emberhez méltóbb élet czél, mint a vágyak, törekvések, kitartó munkaszeretet emésztő tüzében edzeni meg azt az örökkévaló szilárd akaratot, hogy az élet folytonosságát s a tökélelesediés dicső eszményét isteni lélekből lelkesítve ernyecletleniil szolgálja!?... Már a kezdet-kezdelén, midőn a családi élet kötelékei szinte ösztönszerű halalommal fonódtak az ősember lénye köré, a barlang élet homályos légkörén átcsillámlik az állatiasságából kivetkőzött szülei szeretet éltető fénye s olt az ó világ küszöbén már úgy jelen meg az ember, mint aki összes erejével szolgái alkalmúl a gyöngének, a tehetetlennek. A legelső lépcsőfok az állatvilágból az ember világáig a kicsinynek, a gyöngének, a gyermeknek az a dajkálkodó szeretete, mely a testi szükséglelek határain túl egy újvilág virányos mezején igyekszik a gyermek számára megszerezni a tartós örömet, boldogságot. Mióta szülei kebel melengeti a gyermek harmat gyönge tagjait, mindig úgy volt s úgy is lesz, hogy a testi vágyak kielégítésének a tudata még nem megnyugtató s felemelő az öntudat fényétől sugárzó szülőkre nézve; a szülévé magasztosult embernek az az egyetlen dicsekedése, hogy gyermekeiben él egy olyan életet, mely neki halhatatlanságot s a körülte zajló világnak pedig anyagi s-erkölcsi megerősödést biztosit! A család s az egymást megértő családok szövetkezése, tömörülése a történeti idők folyamán erre vet élénk világot! A gyermek életének, erkölcsi jelentőségének a tudata már az óvilágban is kristályos kifejezést nyert, a szülei lélek előtt a műveltség magasabb fokain, de legragyogóbb fenségében Krisztus tanítása nyomán térül fel az a világ, hol úgy él a gyermek, mint a földi s a lelki ország leendő polgára. Mi a keresztyénség ölén megerősödött-é sokra hivatott magyarok ezer esztendő viharai közölt is ezt a felemelő hitel ápoljuk a családi tűzhelynél! A magyar család s ennek ragyogó koronája: a magyar szüle ezért áldozta egész életét, ezért hullatta bőven piros vércseppjeit s ezért munkált húlló verejték között, hogy a gyermek testeslől-lelkestől nőjjön hozzá ahoz a talpalatnyi földhöz, melyet Isteni kéz jelölt ki a magyarnak magasztos erkölcsi s anyagi czélok megvalósítása végett! Nekünk mint általában minden fejlődni s tökéletesedni vágyó nemzetnek szent kötelességeink vannak gyermekeinkkel szemben! Fájdalom, hogy éppen az emberi s nemzeti haladás legizgalmasabb korszakában, a vértől pirosló XX. században a gyermek élete jelentőségének a tudata sok szülei kebelben halványulni kezd s igy a gyermek ápolás, nevelés kötelességének a teljesítése is sokszor fogyatékos! Az egyes családok életére ráboruló ősi titokzatosság leplét fellebbentem még mindig nem lehet s igy a gyermekeket körülvevő kóros jelenségek okát is csak külső körülmények folytán állapithatjuk meg! Minden okok között első helyen áll a családi életet erősen ostromló anyagi boldogulás, a gazdagodás kérdése! Ahol a szertelen vagyon gyűjtés szelleme lobogtatja a családi élet tüzét, ott a gyermek csak addig áldás, mig kevés azoknak a száma, kik a verség jogánál fogva tartanak igényt a szülei vagyonra! Egyes szülők meggyőződése szerint ott alakulhat ki a legtökéletesebb családi élet, hol erős anyagi alapon nyugszik a