Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-12-03 / 96. szám

Nyíregyháza, 1916. november 3. Vasárnap XXXVII. évfolyam, 94 szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedivií 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 189. POSTACHEQUE 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetései! árszabás szerint számittatnak. Legolcaobb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetéseit sora 6!) f. A nyilttér soronként SO f. Apro hirdetések 10 szóig 1 K. minden további sió 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. •iSIk- V XT £5 §£££ y" SS® ^Ea SXLH dec. 1. Méltóság, komolyság és mélység tekintetében emlékezetes gyászünnepet tartott Nyíregyháza város közönsége is a nagy király elhunyta alkalmából. A rendkívüli közgyűlésre egybehívott képviselő-testület tagjai fájdalmas megilletődéssel rótták le a hála és kegyelet adóját, s egyértelmű hozzájárulással fogadták el a város tanácsának javaslatait. Balla Jenő polgármester a következő meleg hangú, tömör jellemzéssel méltatta a megboldogult uralkodó halhatatalan érdemeit: Tekintetes képviselőtestület! összejöttünk itt, Nyíregyháza város képviselőtestülete, hogy igy, e közgyűlésünk keretében emlékezzünk meg arról a nagy csapásról, amely országunkat és nemzetünket immár boldog emlékű Apostoli Királyunk, Első Ferenc József Őfelsége halálával érte. Ez 'a nagy csapás nem volt egészen váratlan. Ismerjük a természet törvényeit. Tudtuk, hogy agg Királyunk elérte az emberi életkornak azt a határát, amely napról-napra közelebb van az elmúláshoz. De még is hittük, még is reméltük, hogy a Gondviselés, amely oly hosszú élettel áldotta meg, megengedi elérni azt is, hogy az ő élete legutolsó éveit olyannyira megkeserítő világháború véget ér, és országait az áldásos béke nyugodt viszonyai között hagyhatja utódjára. Ez nem következett be. Sajátságosak a végzet utai. Az az uralkodó, aki fejedelmi hivatását nem a harcok vészes 'mezején, hanem az alkotó, építő munkásságában kereste, uralkodását vészes időkben , véres viharok közepette kezdte meg és vészes időkben, véres viharok között fejezte be. De milyen óriási külömbség van e két idő között? Akkor saját népeinek egymás elleni küzdelme folyt-, most országai mint egy test, egy lélek, szétzuzhatlanul küzdenek a hű szövetségesekkel együtt a ránk kényszerített vérzivatarban ádáz ellenségeink ellen. » A félreértés, mely nemzetünk és fejedelmünk között uralkodása elején megvolt, elsimult. A Király és Nemzet megértették egymást. És ettől kezdve megindult Magyarország fejlődése, politikai, társadalmi, közművelődési és közgazdasági téren egyaránt. Ez a fejlődés, ez a haladás igen nagy részben az Ö atyai gondoskodásának köszönhető. Az ö megtisztult bölcsességének, az Ö hihetetlen munkabírásának, igazságérzetének és népei iránti szeretetének. Csodálatos az a kötelességérzet és kötelességteljesítés, amely elhunyt nagy Királyunkat annyira jellemezte. Hiszen elég csak utolsó éveire, utolsó napjaira gondolnunk. A késő pátriárkái korban, amikor már mindenki más pihenésre vágyik, szakadatlanul dolgozott. Életének utolsó napján, amikor pedig már legyöngitette a betegsége, fűlj lünkbe cseng és csengjen is minden időkben ( minden magyar fülében és szivében — még azt az utasítást adta ki: másnap reggel szokás szerint félnégy órakor akar fölkelni! Óh hányan és hányan vehetnének példát a halhatatalan emlékű koronás főről, akiben mindenek előtt való volt a kötelességteljesítés ! Sajnos, ez az utolsó rendelkezése nem teljesülhetett. Erőt vett rajta a gyöngeség. A lélek még kész volt, de a test már erőtelen. Maga is így sóhajtott fel: Fáradt vagyok! S aztán csöndesen elszenderült. Mennyi mélység, mennyi igazság van ebben a királyi két szóban: Fáradt vagyok! Aki egész életén annyit dolgozott, aki olyan nehéz és felelősségteljes munkában töltötte életének legtöbb óráját: mennyi joggal mondhatta el ezt a két szót. És aki életén keresztül annyi csapáson, annyi keserű órán ment keresztül, akinek ugy kellett elvesztenie legközelebbi hozzátartozóit és aki élete utolsó éveiben olyan súlyos küzdelmek között látta koronáinak országait: bizony-bi zony megfáradhatott! Csodálattal, áhítatos részvéttel eltelve vagyunk e nagy fejedelem halálának elgondolásánál mi, Nyíregyháza város közönsége is. Csodálattal és áhítatos részvéttel, hogy annyi csapás és lelkigyötrelem közepette is mindig megmaradt a bölcs, a népei javán állandóan és fáradhatlanul munkálkodó Uralkodónak. I. Ferenc József király emlékezete. A nyiregyházi ág. h. ev. főgimnáziumi ifjúság gyászünnepére irta : Dr. Vietórisz József, igazgató. Mély gyászba borúit magyar nemzetünk őszinte fájdalommal áll a bölcs, jó és nagy király ravatala előtt Oka van a gyászra, mert az, agg uralkodó személyében szerető édes atyját vesztette el. Kétszeres oka van most, a világháború rettenetes küzdelmei között, amikor a leginkább rászorúl a higgadt, megfontolt, tapasztalt vezetőre és irányitóra. Messzire kell visszamennie az emlékezetnek, hogy elejétől kisérje végig Ferenc Józsefnek hol fényes sikerekben bővelkedő, hol szörnyű csapásokkal sújtott, de mindenkor végtelenül tanulságos pályáját. A gondviselés kegyelméből kivételesen hosszúra nyúlt élete úgy tűnik föl előttünk, mint a boldogságnak és szenvedésnek izzó kohója, amelyben acéllá edződik az igazán nemes íérliúi jellem. Ez az igazi emberi érték, amelyet a szerencse meg nem tántoríthat s a csapás le nem dönthet soha. Ha az a bölcs ember, aki mindig az igazságot keres, készséggel okúi az élet tapasztalatain s azokat magának és másoknak hasznára fordítja, bizonyára joggal mondhatjuk őt bölcsnek, négyszáz év óta valamennyi elődénél bölcsebbnek, mert az egyszer megismert és kipróbált igazság mellett környezetének befolyása, családi hagyományai, sőt a saját hajlamai ellenére js kitartott Őseinek örökébe annyira fiatal korában lépett, hogy felelősséget alig ismerő eszköze lett a hatalmára féltékeny udvari politika nemzetfojtogató törekvésnek. Nemzetünk történetére nein tanították, alkotmányunk tiszteletére nem figyelmeztették. Csoda-e, hogy a mi legszentebb ügyünket semmibe se vette, jogaink védelmében hatalmának gyöngitését látta, vértanúinkat hűtlen lázadóknak tekintette ? Mikor azonban be kellett látnia a kölcsönös bizalmatlanságnak minden tekintetben sorvasztó hatását s meg kellett érnie bizony nem lelkes hívektől támogatott trónjának ingadozását : gyöngének bizonyúlt „viribus unitis" jelszavát ősi erénybe vetett bizalommal cserélte tői, s a jogfolytonosság helyreállításával szebb, dicsőbb, fényesebb jövőnek alapját vetette meg. Az a lépés, amellyel a korlátlan osztrák császár megtalálta az alkotmányos magyar királyt, sorsdöntő tényezője lett egyfelől az ő uralma megszilárdításának, másfelől a mi szabad fejlődésünk biztosításának. Az érzelmekben, célokban és eszközökben eggyé forrt nemzet és uralkodó előtt a boldogulásnak minden lehetősége megvan és minden útja nyitva áll a gazdag gyümölcsökkel biztató virágzásnak legmagasabb fokáig. Felszabadúlnak a lekötött erők, új vérkeringés indúl meg a dermedt tagokban, hatalmas lendületet vesz a negyvennyolcas törvényekkel átalakított magyar alkotmány teljes kiépitése. Közművelődésünk és közgazdaságunk fejlődése néhány évtized alatt századok mulasztásait pótolja. Tudomány, irodalom, művészet méltó helyet foglal el az európai müveit nemzetek szellemi javainak sorában. Az uralkodó bölcseségével vezetett munkát a nemzet alkotó ereje egyre tovább és tovább viszi a tökéletes szépség eszménye felé. Mindenütt szemmelláthatő nyomokat hagyott a kiegyezésnek bölcs törvénye az újjászületett nemzet lázas alkotásain, de sehol olyan mélyeket, mint amilyeneket a teljes jogegyenlőség és testvéri viszonosság területén látunk. Itt mutatta meg áldott királyunk a legjobban hogy nemcsak feledtetni akarja a múltat, hanem haladni is tud a korral. Megérti a nemzet szivének dobbanását s nem zárkózik el a népjogok elismerése és megadása elől. Érdeme e tekintetben annál nagyobb, mert nemcsak a megcsontosodott balvéleményeken és türelmetlen előítéleteken, hanem a saját meggyőződésén is erőt kellett vennie. Megtette, mert nemcsak bölcs király volt, aki nem akarhat kerékkötője lenni a nemzet haladásának, hanem jó ember is, aki a lelki nemességnek gazdag kincseit hagyta ránk örökségül. Az elfogulatlanúl érzett és gyakorolt hitbuzgóság, a gáncsot nem kereső erkölcsi tisztaság s a kifogástalanúl hűséges családi érzés nagyobb fényt áraszt egyéniségére, mint koro-