Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-02-03 / 9. szám

Nyíregyháza, 1916. február 2. Szerda XXXVII. évfolyam, 9. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 23838. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdt'éüííi irsiabáa szerint számittatus-k. Lego'.twobb hirdeti* 1 K. Hivr.taloa hirdetések sora 60 f. A nyilttér soronként 80 P Apró hirdetések 1<J szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag batfsvsl szedett kétszeresen számit. •"•—•-!' ..Ml

' mm mm iTT~i • • fa Dr. Pröhlc Vilmos. Másfél esztendő óta tart már a világháború és lángjai talán magasabban lobognak ma, mint valaha. A tűzfészek, mely bői az egész világégés kiindult, összeomlott, hamvába halt, de a gyújtogatok, méregkeverők patrónusai még élnek, hatalmon vannak, kivételes törvények oltalma alatt s ezért tart tovább a háború, mint tartania kellene. Lc van ma már leplezve minden. A belga levéltári adatok igazolták, hogy a volt Belgium királya és kormánya már régen lekötötte volt magát az entente mellett s igy a belga semlegességnek Németország részéről történt állítólagos megsértése, valamint minden elméleti és gyakorlati következtetés, amit ellenségeink erre az ő főtételükre épitettek, alaptalannak, rossz hiszemünek, hazugnak bizonyult. Részben közvetlenül a háború kitörése előtt, részben azóta kiderült, hogy Oroszország és szövetségesei már évek óta viselnek ellenünk egy alattomos, orgyilkos háborút, mely mind a barátság, szomszédi jó viszony örve alatt folyt, s amelynek igazi mivoltát még akkor sem ismertük fel — gyanútlan békeszeretetünkben — mikor az orvul való háborús előkészületek imitt-amott merényletekben adták ki alig-alig fékezhető gyilkos dühüket. Kiderült, hogy Szerbia a hivatalosan intézett szerajevói merénylet után kész lett volna minden biztosítékot megadni arra nézve, hogy a monarchia-ellenes üzelmeket egyszersmindenkorra megszünteti, ha maga a cár nem követeli a szerb kormánytól, hogy fogjon fegyvert ellenünk, mert — miként mondotta — az osztrák-magyar monarchia letörésére az előkészület megtörtént. Kiderült az is, hogy Olaszország árulása sokkal régebbi keletű, mint amilyennek gondoltuk, s hogy Olaszországnak az árulásra való, előre bevallott készsége egyik fő reménysége volt az ententenak a háború megindításakor. És mikor mindezeket mindenki tudja, György király, a cár, meg Poincaré ur rájuk kényszeritett háborúról beszélnek, amelyet folytatni akarnak a végső győzelemig. A Végső győzelmet pedig Kamcsatkában várják három-négy év múlva. Akkorra fogy el angol-orosz számítás szerint minden katonánk és minden falat kenyerünk. Mikor pedig az utolsó magyar vagy német baka elesik és az utolsó gyermek vagy asszony, éhen hal Németországban, akkor még mindig lesz valahol egy szál kozák meg egy dandár friss angol rekruta, akik aztán kikiáltják az entente végleges győzelmét. Igy kell mindennek lennie három-négy év múlva, ellenségeinknek jól átgondolt számítása szerint. Rettenetes dolog! Iszonyatos! A mi részünkről el kell esnie az utolsó szál fegyverfogható embernek, éhhalált kell halnia sok-sok millió asszonynak és gyermeknek és akkor meglesz az entente egyetlen vágya: a győzelem! Ily elszánt, ily ravasz, ily erős és előrelátó ellenséggel szemben a világháború tizennyolcadik hónapjának végén nem lehet egyéb vigasztalásunk, mint az, hogy eddig mi tényleg győztünk, ellenségeink pedig mondják, hogy valamikor, valahol ők fognak győzni. Az a külömbség, ami e kettő között van, nekünk éppen elég megnyugvásul szolgál minden nagyhangú fenyegetőzéssel szemben, ami ellenségeink részéről jöhet. Tarmészeti lerőforrásaínk és iparunk jövője. Az iparfejlesztés terén óriási szerepe van a hajtóerőnek. A gépek munkája kiszorította a nyers emberi erőfeszítést és az államok iparának egyik legfontosabb kérdése, hogy honnan teremtse elő gépeinek hajtóerejét. A gépek munkája nemcsak pótolja az emberi munkaerőt, hanem az intenzív termelés által fejlesztette az emberek igényeit is, olyannyira, hogy ha a termelő gépek megsemmisülésének lehetetlensége valóra válna, akkor az egész emberiség megfeszített munkája sem lenne elegendő, hogy azok termelését pótolni tud ja. Igy tehát áll az a tétel, hogy a gépek nemcsak a létező, hanem a még nem létező emberek helyett is dolgoznak. E munka végzése természeti erőforrásoknak célszerű felhasználásában és kiaknázásában, illetve a hajtóerők nagyságában rejlik. Magyarország munkásnépe kb. egymillió ember és ugyancsak kb. egy millió lóerő munkát végeznek az ipar szolgálatába állított gépek. Minthogy pedig egy lóerő átlagos számítás szerint 10 munkás izommunkájával egyenlő értékű: az ország munkásnépe kézimunkával tizedrészét sem tudná pótolni annak a hajtóerőnek, amelyre a gépeknek szükségük van. A -természet felhasználható erőforrásai: a tüzelőanyagok és vizierők. A tüzelőanyagok között megkülönböztetik a szilárd, folyékony és légnemű tüzelőanyagokat, melyek különböző eljárások utján alakittatnak át hajtóerőkké. Az iparban legnagyobb részt a szilárd tüzelő anyagok szerepelnek. Leginkább használatosak a kőszén és barnaszén; s a belőlük készített egyéb szilárd tüzelőanyagok és ma még csekély mértékben, de egyre fokozódó mennyiségben használják föl a tőzeget. Hazánkban a széntermelés alacsony nivón áll. Kiaknázatlan szénkincsünk kevés volta továbbra is lenyom e téren bennünket a széntermelő államok sorában. Már 1911-ben 2,834,747 tonna fekete szén behozatalára szorultunk s ez a mennyiség évről-évre nő. Iparunk jövőbeli fejlődésében óriási szerepet fog betölteni az erdélyi medence földgázkincse. E mellett a kapitális termelés reá fog térni a vízi hajtóerő és a tőzeglápok anyagának kihasználására is. Kihasználható vizi erőkben: két millió lóerővel rendelkezhet az ország. Ennek ma századrésze sincs hasznosítva. Ujabban Norvégiában épitettek hatalmas vizierőmüveket. A csekély számú lakossal rendelkező kis ország már eddig is nagyobb vizierőt használ fel iparában, mint Magyarország egész ipari erőszükséglete. Fejlettebb gazdasági életet élő országokban is fontos állami föladatnak tekintik a vizierők kiépítését. Nálunk fokozottabb mértékben az, mert fontos mezőgazdasági érdekkel is kapcsolatos. A vizierők' hasznosításához víztárolók építése szükséges, melyek egyenletesekké tehetik a víztömegek lefolyását. Ez azonban az árvizektől sokat szenvedő mezőgazdaság vitális érdekeit is szolgálja. Világos tehát, hogy, ía kérdés megoldását kettős érdek követeli. A mezőgazdaság előbb emiilett érdekei mellett ott állanak még a tények, hogy a vizierőkből nyert olcsó villamos áram segélyével meghonosíthatok az elektrokémiai iparok. A svájci és francia gyárak,, melyek alumínium gyártássa/l s a vele kapcsolatos iparokkal, valamint bizonyos ötvözetek, karbid, és úgynevezett mesterséges nitrogén trágyák előállításával foglalkoznak — vizi természeti kincseinkkel háttérbe szoríthatók, annál is inkább, mert mig az alumínium gyártás nyersanyaga a bauxit Erdélyben oly hatalmas tömegekben fordul elő, hogy képes 50—100 éven át az egész világ szükségletét fedezni; addig a nilrogén trágyák hazánkban elhelyezhetők, hogy elmaradt mezőgazdasái gunk felvirágoztatását előre vigye. A hazai piac feleslege pedig mindenkor szives fogadtatásra lel a kulturához hozzásimuló Balkán államok mezőgazdáinál. A vizierők kihasználásának mai mostoha sorsánál mostohább sorsa van még egyelőre annak a hatalmas erőkészletnek, mely az ország különböző részein elterülő tőzeglápokban rejlik. A földmivelésügyi minisztérium becslése szerint mintegy 1200 millió köbméter tőzeget lehetne kiemelni a lápterületeken. Ez 1000 millió métermázsa szén ipari erejét képes pótolni, vagyis 50 éven át négyszázezer lóerőt állit az ipar szolgálatába. A tőzegtelepek értékesítésének problé*mája ma már meg van oldva. A Mondféle eljárással elgázositott tőzeg robbanómotorok utján elektromos áramot termel — és melléktermékül adja az ammoniumszulfátot, mely igen értékes műtrágya. Az összes tőzegtelepekből kinyerhető ammoniumszulfát 70 millió métermázsára becsülhető. Ez a mennyiség elegendő arra, hogy 50 esztendőn át hétszer annyi nitrogén műtrágyával lássák el a magyar földet, mint az a Chiléből behozott nátronsalétrommal történik. Ez a műtrágya 35—40 millió korona érték, melyet az áldott rögök megtöbbszörözve adnak viszsza a termés hatalmas többletében. Itt újból érintkezik az ipar jövője a mezőgazdaság jövendő sorsával. Eszközöket kínál a mezőgazdasági több termelés megoldásához és a mezőgazdasági gépüzem nagyjelentőségű ügyét is előre viszi. A nagyobb tőzeglápok vidékén, hol esetleg agyag-, mész-, vagy márgatelepek