Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-09-28 / 77. szám

Nyíregyháza, 1916. szeptember 28. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 77. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 2955S. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetése't árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések sora 60 I. A nyilttér soronként 80 {• Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett tétszeresen számit A harmadik tél. Fájdalommal érezzük, hogy három nyár, három ősz sem hozta meg a kívánatos döntést, s így készen kell lennünk arra, hogy a harmadik tél küzdelmeit is ki kell állanunk. Ám ha eddig semmi jelét nem adtuk a reménytelenségnek, csüggedésnek vagy épen kétségbeesésnek, ezután is azok maradunk, akik voltunk: elszántak a küzdelemben, hősök a szenvedésben, kemények a kitartásban. Számbeli megfogyatkozásunkat új erők kiállításával és megfeszítésével pótoljuk; minden tekintetben edzett fiainkat továbbra is dicsőséggel megállott helyükön hagyjuk; idehaza is igyekszünk megbirkózni minden akadállyal, amely késlelteti önfeláldozásunk végső sikerét. Mi sem mutatja jobban az elszántságot, mint az a tény, hogy ifjaink megfontolt komolysággal, öregeink fiatalos lelkesedéssel sorakoznak a kötelesség zászlaja alá. Kell-e mondanunk, mennyi hősiesség kell annak a sok csapásnak elviseléséhez, amely egyetlenegy családot sem kiméit meg s mindnyájunknak bőségesen kiosztotta a maga részét? ! S van-e híjjá kitartásunknak a teherviselésben, mikor azt látjuk, hogy nemzetünk igazán olyan, mint a pálma: annál nagyobbra nő, mennél nagyobb terhet visel?! Sokat kiván tőlünk a tél, de nem riadunk vissza a legnagyobb áldozatoktól sem. Katonáink áznak-fáznak, de megmutatták, hogy bírják úgy a hideget is, mint bármely ellenségünk; mi is szűkösen bajlódunk, de megmutatjuk, hogy megélünk a jég hátán is, ha arra kerül a sor. Most kell latba vetnünk minden képességünket, most kell ragyogtatnunk hazaszeretetünket, • most kell megvalósítanunk eszményeinket! Jaj nekünk, ha lelkünkre hull az a könny, amit a hideg sajtol ki a lövészárokban didergő fiaink szeméből. Idejekorán gondoskodjunk tehát meleg ruházatukról, hogy csökkentsük ama rokkantjaink számát, akiket a fagy tesz munkaképtelenekké. És jaj nekünk, ha nem leszünk eléggé előrelátók készleteink okos beosztásában, hogy magunknak is jusson, másoknak is maradjon abból, amihez munkánk után a gondviselés kegyelméből bőséggel jutottunk. Nekünk magyarabb magyaroknak kell lennünk, mint amilyen francia a francia, Vagy angol az angol. Megértőleg kell mérlegelnünk magunkra hagyott helyzetünket; becsülettel kell végeznünk nemzetünk életét biztosító munkánkat! Tisztes szegénységünk elegendő tartalékkal rendelkezik, hogy továbbra is szolgáljon mindazzal, ami a küzdelem folytatásához szükséges. Igényünk még mindig bátran apasztható, nélkülözésünk még mindig könnyen fokozható. Csak egy igényről nem mondhatunk le soha: arról, hogy szabad nemzetül élhessünk; csak egy nélkülözéshez nem szokhatunk hozzá soha: ahhoz, hogy önbecsülésünkről legyünk kénytelenek lemondani! A többség. Az a felfogás, hogy a számbeli fölény egymagában nem biztosítja a győzelmet, nagyon, de nagyon régi. talán még a történelem előtti korból való. A történelmi korban ugyanennek a régi tételnek igen sok fényes igazolását látjuk, feltéve hogy látni akarjuk A görög perzsa háborúban a számbeli arány a legridegebb megállapítás szerint is igen kedvezőtlen volt a hellénekre nézve, mert ha van is túlzás abban a régi görög feliratban, amely szerint Thermopylaenél négyezer görög harcolt hárommillió perzsa ellen, annyi feltétlenül bizonyos, hogy Xerxesék oldalán megvolt a százszoros többség. És a rettenetes veszedelemből diadalmasan szabadult régi görög nép éppen azért lett évezredekre szólólag vezére, fáklyavívője az idealizmus felé hajló emberiségnek, mert fel merte venni az aránytalan harcot és győzni is tudott idealizmusával, páratlan szabadságszeretetével. Az a mesterkéletlen, csak helyenként lendületes előadási mód, mellyel Hérodotosz a hellének daliás harcait elmondja, élvezetes, kedves és megnyugtató, mert valami kimondhatatlanul tisztán, elbűvölően cseng ki belőle az a meggyőződés, hogy a győzelem nem a többségé, hanem a halálmegvetésé, a szabadságszereteté. A honfoglaló magyarok nem a többségi elv alapján aratták ragyogó győzelmeiket, s Hunyadi János, kinek diadalaival csak Miltiadesznek marathoni győzelme hasonlítható össze, kitörölhetetlen betűkkel irta bele a hadtörténelem könyvébe, hogy a diadal tényezői között a számarány legfeljebb harmadrangúnak minősíthető. Nagy Frigyes, a modern német haditudomány megalapítója, hét esztendeig küzdött majdnem az egész Európa ellen, s végül győzött, bizony nem a többségi elv alapján, hanem azért, mert az volt az elve, hogy inkább meghalni, mint meghódolni. Mindezen tények és nagyon tévedne az, aki azt hinné, hogy ezekre hivatkozni fölösleges, helytelen dolog, mert most a huszadik században vagyunk és világháború van s most minden régi tanulság, elv és egyéb hiába való. Ebben a háborúban semmi sem rendkívüli, semmi sem uj; mert nincsen semmi uj a nap alatt. Fent a levegőégben, lent a tenger alatt csak ugy mint a szárazföldön, hegyeken és rónákon az okosabb, a bátrabb, az elszántabb, az éberebb győz, mig a tömegek érvényesülése Tiszavirágszerüen mulandó. Ellenségeink többszörös számbeli túlerővel kezdték és folytatják a harcot. Sikereik voltak, de csak olyan sikereik, amelyekkel balsikereiket helyrehozni nem lehetett; s ami a legfontosabb, sikereiket sehol és sohasem köszönhették kizárólag számbeli fölényüknek, hanem azonfelül még valami csalafintaságnak, árulásnak és részünkről való jóhiszemű aluszékonyságnak. Románia a háború harmadik évének elején állott véglegesen ellenségeink oldalára a többségi elvben való bizakodás alapján; de — igazán kacagni való — maga tette nevetségessé a többségi elvet, mert a többség oldalán sem mert másképen mint orvul fellépni. Mindezeknek okából szentül hiszem, hogy ebben a háborúban is az erkölcsi fölényé, az igazságé lesz a győzelem. Amig a német a német hazáért, a bolgár a bolgár hazáért, a török a török hazáért, a magyar a magyar hazáért és szabadságért küzd, addig e négy nemzet egymáshoz méltó, egymáshoz illő és győzhetetlen lesz! Dr. Pröhle Vilmos. •MTI & magyar paraszt és a magyar birtokpolitika. Őstermelő ország vagyunk, mert népességünknek 70o/o-a a föld megműveléséből él és a világháború szenvedései beigazolták, hogy ez a legboldogabb állapot. Dacára árva elmaradottságunknak a küzdők között a magyar paraszt, a barna rögnek ez az ősszerelmese éhezett legkevesebbet. Hátha még jó politikánk volna! Óh — ha mi magyarok okosabbak lennénk már egyszer — és megtudnánk becsülni azt a mi jó — és kitudnánk gyomlálni azt , ami szemét és gaz! Miért nem akarjuk belátni, hogy a föld a legjobb vagyon, ebből sarjadzik az élet és azok az egészséges dalos, barna fiuk, kik harmatos juniusi éjszakákon a pázsitra teritett szűrökön alusznak, a csillagos szabad ég alatt, azok az ő legigazabb gyermekei? Vagy ki vetekedhetik közülünk szabadságszeretőben, — nemes egyszerű gondolkozásban velük? Ők, a kiknek kora gyermekségük óta éltetőjük a napfény, a szabadmozgás, a szabad természet, a madárdal — a miktől mi, sajnálatra méltó bolondjai az álkultúrának mesterségesen elzárkózunk. De hát kire — és kikre akarjuk mi épiteni a jövendő Magyarországot — ha nem ezekre? Talán a városok ideg-beteg — vértelen szegény népére? — Vigyázzatok, mert ez nem vezet jóra! — Gondoljátok meg, hogy a magyar paraszt, ez az ős-alany, őrizte meg a magyar nyelvet és mindent a mi magyar az ő kiskunyhóiban, mert Dózsa György halála óta sok sok századon át ez az ország latin- meg németté lett. Az akkori intellektuellek, a nagyurak elfelejtették a magyarságukat egészen. Bessenyei György volt az első, a ki a sokszázados hamuban heverő magyarrságot kezdte kikaparni. Vájjon hányan gondolkoztak közülünk már azon, hogy abból a 11—12 millió paraszt közül milliók vannak, akik csak mindig a más számára aratnak? — Nem tűrhetetlen — egészségtelen állapot e az, hogy a kiknek egyetlen gondolata a rög, a vetőmag, a rét, ne juthasson földhöz, még ha megszakad is!? Sok önzetlen gondolkozású ember egész irodalmat esi-