Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-09-14 / 73. szám
4 73-ik szám JSÍYÍRVIDÉK. 1916 szeptember 14 — Szőlüszörp. A bibliai zsidók, a régi görögök és rómaiak kedvenc itala volt a szőlőszörp, a sürüre főzött must, mely használatkor 5-szörös mennyiségű vizzel keverve kitűnő üditő italt szolgáltatott. Meneküllek figyelmébe! A nm. v. k. Miniszter úr a f. évi szeptember 8-án 115.652—916. sz. alatt kelt rendelete értelmében, a romániai ellenséges betörés következtében kiürített délkeleti vármegyékben működött polgári iskolák szünetelésének tartama alatt, — a lakosságnak régi otthonába való visszatértéig is gondoskodni kiván a lehetőséghez képest arról, hogy a lakosságnak polgári iskolába járó vagy járni szándékozó gyermekei tanulmányaik megszakításának elkerülése céljából a menekülés ideje alatt is tanításban részesüljenek, felügyelet alatt álljanak. Ehhez képest felhívom az érdekelteket, hogy polgári iskolába való elhelyezésűk, illetve oktatásuk ügyében leendő intézkedés végett hivatalomban sürgősen jelentkezzenek. * A nm. vk. Miniszter úr f. évi szeptember 6-án 11.687—916. eltn. sz. alatt kelt rendelete alapján felhívom az erdélyi betörés folytán állomáshelyüket elhagyott és székhelyemre érkezett tanárokat, tanítókat (állami, nem állami, nyugdíjas), valamint a kultuszminisztérium alá tartozó egyéb tisztviselőket, alkalmazottakat, — hogy fizetésöknek, államsegélyöknek felvétele végett nálam sürgősen jelentkezzenek. — Nyíregyháza, 1916. szeptember 11. Dr. VUI kir. tanfelügyelő. ^^ZINH/IZ'", Szerdán-Csütörtökön megnyitó Irodalmi esték. Műsoron: Léi ekkuf árok Orosz gyermek- és leánykereskedők. Társadalmi korkép az orosz élet•ből 6 felvonásban. A nemzetközi leányvédőliga megbízásából Arut Henriette adatai alapján irta: Brandt Oszkár. — Játsza: Reinhardt professzor társulata. A főszerepben LEOPOLDINE KONSTANTIN a világhírű Reinhardt művésznő. Rendes helyárak. — Az esti előadások mától kezdve fél 9 órakor kezdődnek. Városi közlemények. Hirdetmény. A 2908—1916. M. E. számú minisztériumi rendelet értelmében be kel! jelenteni mindazokat a szén, brikket és fűtőkoksz készleteket, melyek a szén, briket és fűtőkoksz, termelésével, eladásával és forgalomba hozatalával foglalkozó egyének, cégek és jogi személyek birtokában vannak, illetve termelés vagy szállítás alatt állanak, továbbá a melyek iparvállalatok, közúti vasutak, közhatóságok és közintézetek birtokában vannak. Bejelentésre kötelezettek továbbá — mindazok, a kiknek készlete 100 métermázsánál nagyobb. A bejelentések havonként ismétlendők. Bejelentőlapokért a városi I-foku iparhatóságnál kell jelentkezni. Nyiregyháza, 1916, szeptember hó 12. 481-1-1 Balla Jenő, polgármester. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. NYILT-TÉR.* Leány- és fiu fehérnemüek teljes intézeti felszerelések, előírás szerint, harisnyák, keztyük, zsebkendők, paplanok nagy választékban, legjutányosabban szerezhetők be Ungár Lipót diVat- és kelengye áruházában, Nyíregyházán, Telefoi} 63. 430—?—l Apró hirdetések. Legjobb a Hoffmann-féle pörkölt kávé. 37-?-3 Miliőt) lépypapir, biztosan és tömegesen öli a legyeket. Egyedüli készítője Nagy Kálmán gyógyszerész Nyíregyházán. Kapható mindenütt. 65-?-1 Magyar zenét zongorán tanítok. Károlyi-tér 21. 83—1—4 Zongora órakat ad Kovách Árpád, Széchenyi-út 9. KÓTAJI-UTCA 36 szám alatt 3 utcai szoba, üveges folyosó, konyha, kamara, pince, padlásból álló lakás október 15-től kiadó. Értekezhetni ugyanott. 85-1-3 Ujfehértón rőfös berendezés puldokkal azonnal eladó. Értekezhetni lehet: Gelbmann Lajosnál Ujfehértó. Mindenféle speciális uj talajmivelőgépek, Melichár és másféle sorvetőgépek, arató- és fükaszállógépek, stb. gazdasági gépek, raktáron kaphatók; — valamint csere utján vett használt motorok, lokomobilok, cséplőgépek és elevátorok előnyösen beszerezhetők: 192-9-1 Lichtmann (Lukács) Vilmos gépkereskedésében Nyíregyházán, Széchenyi-tér 3. Telefonszám 201. Elsőrendű Desserf alma 50 kilón felül ládába franco áll.: Kisvárda. á 1*50 fillér. Megrendelhető: Molnár Márknál Kisvárdán. 480—2—1 A Földmivelésügyi m. kir. minisztérium fennhatósága alatt müködö Hadi Állat-Átvételi Bizottság felhívására kérjük a gazdaközönséget, hogy sziveskedjenek vasútállomásaik megjelölésével velünk közölni, hogy Erdélyből ideterelendő hány darab marha legelőn való tartására, illetőleg istállózására vállalkoznak és milyen feltételek mellett, továbbá, hogy ezen erdélyi marhákból továbbtenyésztés céljaira mennyit szándé= koznak venni. Tiszavidéki Mezőgazdák Szövetkezete Debreczen. Telefon 458, 475-4 1 Sürgönyeim: Számozogépek javítását nyomdánk elvállalja. 3 | Ezüst-éremmel és díszoklevéllel kitüntetve 1 GABULYA MIHÁLY í & villanyerőre berendezett ruhafestő, vegy- I I tisztiió, gőzmosó és plissérozó intézete, I | Nyíregyhaza, Vay Ádam-u. 13. | ir^™ ~ -"i J Ruhákat vegyileg tisztit. I i Gyászíüiiákat 12 óra alatt fest. i 1 Gallér és kázetökai 5 napa ati mos, f | Többféle nagyságban áüo és fekvil plissé- | l ket 1—2 óra alatt plisséraz, 303 g X l Telefon szám 248. I I MILLIÓK használják és szamárköhögés, rekedíség, nyálkásság ellen a 6100 bejegyzett orvosi bizonyítvány igazqlja biztos ftatSSÉl. Nagyon kellemes, jóizü bonbon. Csomagja 20 é<» 40 fillér, v doboza 6© fillér. V Kapható Nyíregyházán: a Korányi-féle gyógyszertárban, Nagy Kálmán. Haissinger Viktor, Török Gyula, Lányi De* és Siopkó Dezső Eyógyszerésaeknéi, valainitii Ffildes Marton drogériájában, Városház-palota. 735-72-1 SC?*3 Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában Nyíregyházán.