Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-06-15 / 47. szám

Nyíregyháza, 1916. junius 15. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 47. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÜT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 2955S. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések Árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hirdette 1 K. Hivatalos hirdetések sora 80 f. A nyllttér soronként 80 fApró hirdetések 10 sióig 1 K, minden további szó S fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Tigrisek és hiénák. Sok nemes tulajdonságot váltott ki a háború nemzetünk lelkéből. A lángoló hazaszeretet és önfeláldozó vitézség erényei a hihetetlen erőfeszítés és páratlan kitartás kincseivel gazdagodtak. De feltámadtak hellyel-közzel a soha meg nem szűnő nemtelen érzelmek és törekvések is, hogy árnyékot vessenek a fény ragyogására s foltot ejtsenek féltékenyen őrzött hírnevünk tisztaságán. Hitvány lelkek mélyén önző célokat tűz inaga elé a könnyű meggazdagodás vágya, a kapzsiság, a haszonlesés. Nincs előtte semmi szent, nincs előtte semmi lehetetlen. Eszközei aljasak, piszkosak; útjai titkosak, szövevényesek. Tigrisei azok a szállítók, akik a hadsereg ellen követnek el soha eléggé meg nem torolható bűntetteket; hiénái azok az árdrágítók, akik az itthon maradottakról húzzák le a bőrt egészen az eleven húsig;., A közmegvetés, közfelháborodás vajmi keveset fog rajtuk; az igazságszolgáltatás fenyegető réme hiába lebeg a fejők felett: az áldozatot nem keveslik, a veszteni valót nem sokalják. Érdekszálaik oly messzire nyúlnak, hogy alig utolérhetők; a tervszerű cinkosság szilárd alapján annyira biztonságban érzik magukat, hogy vakmerőkké is válnak, a várható részesedés reményében annyira kockáztatják mindenüket, mint a legnagyobb hazárd-játékosok. Előttünk állanak a bünpörök, a maguk teljes borzalmasságában; előttünk járják tojástáncukat a gonosztevők szándékuk teljes meztelenségében Férfiak és nők, alacsony- és magasranguak, szegények és gazdagok egyaránt érdekelve vannak ezekben a gyalázatos üzelmekben. Mindig tudtuk, hogy az a kalom szüli a tolvajt; de hogy a nemzeti önvédelem legyen éppen ilyen gazságokra kedvező alkalom, azt igazán alig gondolhattuk. És ebben a tekintetben gyönge vigasztalást találhatunk abban a tényben, hogy ilyesmi más nemzeteknél is előfordul, s talán még nagyobb mértékben, mint minálunk; a szégyen pirja égeti arcunkat, hogy nem tudunk jobbak és igazabbak lenni másoknál a legnagyobb megpróbáltatások idején. A külső ellenség felényit se árthat, mint a belső; a sorvadás mindig veszedelmesebb a nyílt sebnél. Ártalmasabb, mert szinte észrevehetetlen ; sorvasztóbb, mert teljesen gyógyíthatatlan. De eljön egyszer a számonkérés ideje, a nagy vallatásnál ki kell majd derülnie a legrejtettebb titoknak is Ma még benne vagyunk a küzdelem veszedelmeiben; tisztán látásunkat megnehezíti az izgalom, Ítéletünket ingadozóvá teszi a bizonyítékok hiánya. Annál keményebben kell annak idején lesújtania az igazság pallosának mindazokra, akik vért szívtak magukba akkor, amikor honfitársaik vérüket ontották. A gyógyíthatatlan sebet kivágják az egészséges szervezetből, a sorvadás csiráit elfojtani igyekszik a tudomány. Küzdő nemzetünk vérére éhes tigriseinket, szenvedő társadalmunk testén élősködő hiénáinkat ki kell közösítenünk a tovább élni, fejlődni, haladni akaró nemzet egészséges testéből. Pont. Here a végletekig. Mint már nem egyszer történt, a békehíreket újból a leghevesebb harcok hire váltotta fel. Ellenségeink sajtója és vezetőemberei egy év óta ismételten beszéltek arról, hogy ők készek békét kötni »elfogadható alapon.« Angliában a közvélemény ismételten hangosan követelte köztudomásra hozatalát annak, hogy mik volnának Anglia békefeltételei és hogy a háború eredményeképen mit követelnének a központi hatalmak. A német kancellár férfias, tárgyilagos, higgadt beszédekben fejtette ki ismételten, hogy ha békéről van szó, ő készséggel áll szóba ellenségeinkkel, ha azok a béketárgyalások alapjául elfogadják azt a helyzetet, amelyet a harcterek mutatnak. Kijelentette ismételten, hogy az, amit ellenségeink ezzel az igazságtalan háborúval elszerettek volna érni, szóba sem jöhet a békefeltételeinek megállapításánál, hanem csupán a való helyzet, amely a kétéves öldöklés után a harctereken alakult ki. Józan gondolkozású embernek, akármelyik harcoló félhez tartozzék, nem lehetne mást mondania, mint azt, hogy a kancellárnak igaza van. Azonban ellenségeink részéről mindent várhatunk inkább, mint józanságot. Igy azután egyelőre úgy látszik, igazán nincs egyetlen zöldelő olajág széles Európában, ahol a béke galambja megpihenhetne. Elzass-Lotharingia visszaadása, Kisázsia felosztása, Konstanlinápoly semlegesítése és hasonló badarságok szerepelnek újból az entente politikusainak békefeltételei közt; mivel pedig mindez a legridegebb ellentétben áll a háború eddigi folyamán kialakult harctéri helyzettel, megkell indulnia minden vonalon a legádázabb emberirtásnak. Valakinek, vagy valakiknek viselniök kell Isten és az emberiség előtt a felelősséget azért, ami történt és történni fog. Nincs emberi nyelv, amely elmondhatná, nincs toll, amely leírhatná, ami eddig történt; nincs képzelet, amely előre sejthetné, mennyi véráldozat következik még ezután. Csak egy a bizonyos, az, hogy a felelősség nem minket terhel. A német kancellárnak saját honfitársaival szemben kell védekeznie az ellen a vád ellen, hogy nem sietett eléggé a mozgósítással, hogy a béke fenntartására fáradozott még akkor is, mikor már látnia kellett volna, hogy minden ilyen törekvés hiába való. És igaz is. Ha Németország 1914-ben csak három nappal előbb mozgósít, már talán régen befejeztük volna a háborút s töméntelen emberéletet menthettünk volna meg, tenger sok szenvedést kerülhettünk volna el, ami békés szándékú késedelinezésünk miatt reánk szakadt; de százszor inkább igaza van a kancellárnak, mikor azt mondja, hogy a háború kitöréséért való felelősséget nem vállalhatta se ő, sem Németország. Ellenségeink azonban vállalták a felelősséget akkor, abban a reményben, hogy győzni fognak, és vállalják újból a felelősséget azért, hogy folytatják a vérontást csak azért, mert a mai helyzet alapján nem mernek békét kötni. így hát tombolhat a harc tovább eszeveszetten, mig minden entente-hóbort, minden orosz-angol-francia győzelmi remény vérbe nem fúll, vagy a tenger fenekére nem száll, mint Kitchener lord meg az ő hajója. GyümölGskereskedelmíink és a háború. Nincs olyan kár, amiből valakinek haszna ne volna. A háború ekzisztenciákat tett tönkre és ekzisztenciákat alapozott meg. Egyes foglalkozási ágakat lenyomoritott, másokat előtérbe, helyezett. Az emberi táplá'ékul szolgáló cikkek termelése is kivétel nélkr

1 szép jövedelmet biztosit a termelőnek. Minél szigorúbb az angol blokád: annál fontosabb — a kiéheztetés elleni védekezésül — az élelmiszerek lermelése. A feladat megoldása túlnyomó részben mi reánk magyarokra vár. A mi tejjel-mézzel folyó Kánaánunk kell hogy állássa még szövetségeseink éléskair"?'t is. Ami a termelést illeti, azzal csak megvolnánk valahogyan, de az értékesítési állapotaink bizony nagyon rendezetlenek. Még hazánkban is ugy áll az eset, hogy egyik helyt rakásra romlik a termény, másutt — a drágaság folyón — ínségben élnek az emberek. Ebben nagy része van közlekedési eszközeink hiányosságának és tökéletlenségének (hütőkocsi'i hiánya, rossz utak stb.), de része van benne szervezetlenségünknek és nemtörődömségünknek is Dinnyénk, szőlőnk, gyümölcsünk, paradicsomunk stb. kitűnő. Ezekre kész piacot találunk a mindenfelől ehárt Németországban. Ha ezeket a piacokat meghódítjuk, segítettük szövetségesünket a kiéheztetés elleni küzdelmében, magunkat a háború alatt tisztes jövedelmet biztosítunk, javítjuk va'utánk diszázsióját és kizárjuk háború utánra is Németországból a most ellenséges országok e nemű ekszport-cikkeit — minden erőlködés és anyagi á'dozat nélkül. De számithatunk-e a német piac meghódítására és megtartására, ha dinnyénk éretlenül, ha szőlőnk, gyümölcsünk ütődve-törődve, paradicsomunk moslék alakjában ér rendeltetési helyére. Nem és százszor nem! Ha jogot formálunk arra, hogy mint önálló nemzet továbbra is fennmaradjunk, akkor meg ke'l végre értenünk, hogy a (köz-)gazdasági szervezettség reuzálásunk egyedüli bázisa. A háború rávilágított a német közgazdaság szervezettségére s igazán bámulattal hajihatunk fejet ez együttműködés ily gyönyörű példái előtt. A német mezőgazdaság a magnemesités és a műtrágyák áltfl kenyérmagtermését holdanként a kétszeresére emelte; gyors fejlődésü és szapora sertéssel a husszükségletét biztosította; vegyészeti és más iparának céltudatos fejlesztésével emancipáUa magát nagyrészt ezen a téren is a kü'földtől; kereskedelmének minden á^-on való fejlesztésével a külkereskedelmi mérleg aktivitására törekedett és különös gondja volt valutájára úgyannyira, hogy ázsiója még a háború lolyamán is emelkedett. A szervezettség csudáit láttuk katonai és közgazdasági téren is. Ott mindenkit egy c^l vezérel: „Deutscbland über alles."* * Nem lehetne ezt valahogy magyarra is lefordítani, teszem azt igy: „Magyarország minden előtt?" Itt mindenki ez á'lam erösbitésén törekszik, meri; jól tudja, hogy ha az á"am hatalmas polgárai is nagyok. Ná'unk ellenben mir_ denki a saját céljaira igyekszik felhasználni ez á'lam hatalmát s ennek következménye, hogy az áHam is szegény s a polgárai sem boldogulnak.