Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-01-20 / 5. szám

2 5-ik szám. JNRftWlDÉK 1916. január 20. Szesz törekvései Irta: Rácz Béla. A «Pesti Hirlap» egyik decemberi számában olvasható a következő érdekes közlemény: — «Versengés ajnagyar földért.» Brassóból jelentik a «Frendenblatt»-nak, hogy &z erdélyi szászok és a szász takarékpénztárak vezetői tanácskozást tartottak, melyen behatóan megbeszélték az erdélyi nagy telepitésre vonatkozó tervet. Az erdélyi szász takarékpénztárak 4 millió koronát irányoztak elő e célra. A telepeseket Magyarország németajkú vidékeiről fogják a kormány engedélyével Erdélybe telepiteni és a telepítés kizárólag az erdélyi szászok gazdasági megerősödését célozza. E közlemény kapcsán a magyar közönség azt gondolja tán, hogy itt a szászoknak, németeknek egy ujkeletü, elszigetelt akciójáról van szó. Pedig a dolog nem egészen ugy áll! Ez csak egy részlet: részlete annak az általános tervnek, mely á szétszórtan lakó német colónisták egységesítését célozza. — A célszerűbb elhelyezkedést, melyre őket is az élet és a változott viszonyok kényszeritik. — Ezt akarom csak kifejteni e szerény cikkem szűkös keretében, melynek statisztikai adatokkal való támogatását most mellőzni vagyok kénytelen. Idővel ezekre is ki fogok majd terjeszkedni. — A szász tesvéreink tehát telepiteni, terjeszkedni óhajtanak Erdélyben, ami az ő szempontjukból nagyon üdvös és hasznos dolog. — De a magyarság szempontjából js az! Paradoxon ez, ide ugy van! Mert — ha magyarságunk különböző okoknál fogva nem tud, avagy nem bir terjeszkedni Erdélyben, ugy a szászok terjeszkedési vágyát, óhaját mi csak szimpatikus szemmel nézhetjük. Nekünk ez ugyan elég sajnos és fájdalmas dolog, de ennek is csak a mi speciális könnyelműségünk az oka. Akkor vészük észre a tüzet, mikor már az lánggal ég! Igy van pzj s most örülhetünk még azon, hogy csak a szászok terjeszkednek. Mert mi szász lakosainkat igen nagyra értékeljük: az ő jeles tulajdonságaiknál fogva. Annyival is inkább, mert már politikai megbizhatóságuknál fogva is: értékes államalkotó elemet képeznek. Ez okból érthető az adott viszonyokból az, hogy a románság terjeszkedésénél még mindég szivesebben látjuk a szászság terjeszkedését és számbeli növekedésének meggyarapodását. Egy bezárt nyelvsziget, bármilyen nagy kulturával rendelkezzenek is az ott élő egyedek, sohase lehet nagyon káros és veszedelmes az államhatalomra nézve. Legalább is nem annyira, mint az összefüggő, egységes nyelvterületek, mert ezek már több veszélyt és kellemetlenséget rejthetnek magukban. Az első egy körülzárt egész, mely magában elzártan él s melynek a maga nyelvhatárain kivül más éltető célja és követendő ideálja nincs. Ezt pedig nem igen lehet elmondani az összefüggő, nagy nyelvterületekről! ! Szász testvéreink tehát megelégedettek Erdélyben! S nem kívánkoznak el a magyar állam védő szárnyai alól. Anyagi és szellemi gyarapodásuk valóban bámulatos. Magyarországon körülbelül 200 ezer szász £1, — annyi, mint ahány magyar él Horvátországban. S van a szászoknak 273 népiskolájuk, 5 teljes főgimnáziumok (Nagyszeben, Brassó, Segesvár, Medgyes és Beszterce), két algimnáziumok (Szászrégen és Szászsebes), egy főreáliskolájuk (Nagyszeben), egy alreáljuk (Brassó), egy tanítóképzőjük (Nagyszeben). Átlagban 730 lélekre esik egy népiskola és 2800 lélekre egy középfokú iskola. Vájjon mikor jut Horvátország magyarajku lakossága is ilyen közműveltségi körülmények közé! Mikor a magyar telepeseknek Slavoniába csak «privát» iskolájuk lehet! (Privatna pucka skola). Az erdélyi szászok eme nagy kultúrájúknak köszönhetik azt, hogy nyelvhatáraikat oly soká megtudták őrizni; változatlanul, a nagy, összefüggő nyelvterületet alkotó románsággal szemben. Nemzetiségek összeolvadásával mindig a magasabb kultura győz! Ennek eklatáns példáját Horvátország németségénél látjuk. — Zágráb, Varasd vármegyék németsége ijesztően fogy, min eleget kesereg az illetékes német sajtó. A horvátság olvasztgatja a szórványokon élő németséget. Az a tragikuma Horvátország németségének, hogy összefüggő nyelvterületet nem alkot. Azaz: nagyon szétszórtan él. Városok, községek, koloniák minden összefüggés nélkül! E szerencsétlen elhelyezkedésnél fogva, nagyon ki vannak téve a környező népek nyelvhatásainak is. Kevés számú család élvén egy-egy ily colónián együtt, elegendő erejük sincs arra, hogy a magukkal hozott, ősi német kulturát fejlesszék, gyarapítsák, avagy csak meg is tartsák. Egykét évtized ép elegendő arra, hogy ősi kulturájukat elveszítsék, minek természetes folyamánya már az ellenálló-képesség hanyatlása is. Ez pedig a vég kezdete. — Csak azok a német colóniák tudnak a beolvadásnak ellentállni, hol a németség is nagyobb számmal él. Pl. városokban. Itt még szilárdan és erősen tartják magukat; kulturájuk emelkedik, s a hatalomnak minden tényezője birtokukban van. Eszék, Buma, India, Mitrovica, Zimony, Slankamen hatalmas német metropolisok, a német lakosság gyarapodása ezekben állandó, emelkedő irányzatot mutat. Zágráb, Pozsega, Varasd vármegyék területén levő colóniák németajkú lakossága ezzel szemben rohamosan apad. A németek már rég felismerték veszedelmes helyzetüknek e nyomasztó mivoltát, mely őket állandóan fenyegeti. Beszéd ide, beszéd oda, a mentés kiviteléhez is rögtön hozzáfogtak. Belátták, hogy sok, apró telepre szakadva, sikerrel nem védekezhetnek a beolvadás veszedelme ellen. Kiadták tehát a követendő jelszót: összetömörülni! Tőkeerős pénzintézeteik, szövetkezeteik hathatós anyagi támogatásával több nagybirtokot vettek meg, hogy centrálizációs terveiket gyakorlatilag is megvalósítsák, mely közvetlenül odairáhyult, hogy a telepeseket egy helyre hozza össze. A nagyobb telepek közvetlen szomszédságában! A terv nagyon helyes és praktikus. A telepesek se vesztettek, mert a régi birtokukat magas áron adták el, az uj birtokhoz pedig igazán méltányos áron jutottak. Ily célzattal tömörül a németség Buma, Indija, Eszék és Zimony körül. Centralizációjukkal itt érték el a legszebb eredményeket. Ezek nem is fognak a horvátságba soha beolvadni. Igy védekeznek a horvátországi németek a beolvadás ellen, s igy alkotnak német-szórványokból német nyelvszigeteket! Draskovich, Mandic, Pejacsevich birtokokon ma virágzó német telepeket találhatunk. Ezt a tömörülési folyamatot észlelhetjük Magyarországon is s az erdélyi szászok is ezt tervezik. Somogy németsége állandóan fogy, mert bevándorol Baranyába és Szlavóniába. Versec és Nagybecskerek környéke is néptelenedik; vándorlás iránya itt Zsablya és Titel környékére mutat. (Bácska). Az erdélyi szászok is ezt a politikát akarják követni. Egy egységes, erős nyelvterületté akarják erdélyi állásaikat kiépiteni akkor, amidőn azt tervezik, hogy magyarországi német telepesekkel erősitsék meg zeg-zugos állásaikat. Vessünk egy pillantást Erdély, néprajzi térképére, rögtön látni fogjuk a szász testvérek törekvéseinek okos és helyes voltát. Segitse őket az Isten! Végzetül pedig csak arra térek vissza, hogy a Pesti Hírlap által említett német mozgalom nem ujkeletü. Van az már vagy 10 éves. Nekünk pedig jó szemmel kell néznünk eme vándorlási mozgalmat — amig.... ami rovásunkra nem megy. Mert a szász testvérek eme védekező szándéka nagyon okos és helyes dolog. Ha az erdélyi magyar telepek el is hagyják magukat Erdélyben nyeletni, nekik azért nem muszáj magukat feláldozni! És igazuk is van! A mi huszárjaink. Annál a büszkeségnél, melyet mindannyian érzünk, ha a mi házi ezredünknek egy-egy ujabb dicső fegyvertényéről értesülünk, csak szeretetünk lehet nagyobb, mely a messze idegen földön harcoló, szenvedő katonáinkat körül veszi, — minden lépésüket aggódó figyelemmel kiséri és amely egy örökké tartó, soha szét nem téphető belső kapcsolatot teremtett Szabolcsvármegye egész polgári társadalma és a daliás 14-es Kolozsvári huszárezred között. Legendák kerringenek vitézségükről, kitartásukról, arról a nemes önfeláldozásról, mellyel sokszor nehéz nehéz viszonyok között a biztos halálnak vetették oda magukat, hogy a tengernyi ellenséget feltartóztassák, a többi csapatok szabad mozgását, magasabb stratégiai mozdulatok végrehajtását biztositsák. Fájdalmas büszkeséggel nyugodtunk bele abba, hogy a mi szép ezredünket mindig a legnehezebb helyeken, a legveszélyeztetebb pontokon lássuk, hiszen az bizonyította legjobban, hogy az ezred kiválóságát a hadvezetőség is elismerte, mikor folyton ujabb és ujabb problémák elé állította. örömmel halljuk, hogy a mi szivünkhöz nőtt vitézeinknek annyi sok szenvedés, veszély, fáradtság után most néha-néha kijut a pihenésből is. Persze ez a pihenés is csak relativ s csupán azt jelenti, hogy akad egy-egy nap, amikor kisebb a harci zaj, kevesebb a muszka gránát s több idő jut arra, hogy katonáink összejöjjenek és el-el beszélgessenek az édes otthonról. Mint értesülünk, ilyen relativ nyugalomban telt el a karácsony est is, amit hőseink meg is ünnepeltek. Hogy milyen hangulatban, azt legjobban illusztrálja ez a bájos vers, amely formai szépségével, tartalmának meleg közvetlenségével bizonyára mindenkinek megkapja a leikéi s mely dr. N. ezredorvos költői tollát dicséri: Ma van épp egy éve, hogy az oroszjárta Kárpátok lejtőin a támadást várta. Szabolcsi huszárok vitéz kis serege; SZÍVÓS kitartással bátran védelmezve Magyarhon kapuját. Maroknyi a magyar, tengernyi az ellen: Ki merne küzdeni ily túlerő ellen? S mégis — a kis csapat tartotta e helyet, Harcolt minden huszár vagy husz ember [helyett Halálmegvetéssel. Két nap és két éjjel rendületlen álla Hatszoros erővel bátran szembeszállva: S íme — harmadnapra elvonult a muszka És megjött helyette a kisded Jézuska Karácsony éjjelén. Álmot szórt a fáradt huszárok szemére, Lelküket föltette a göncölszekérre S mindegyiket vitte kicsiny falujába, Hol övéi várták a szülői házba Hazai kaláccsal. Azóta eljött már újra a szent este; Sok derék huszárnak alussza a teste Orosz föld mélyében az örökös álmot S megdicsőült lelke újra visszaszállott Teremtő Urához. De az ittmaradtak uj harcokra várnak, Az ellenség földjén messze rajtajárnak; f