Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-01-20 / 5. szám

Nyíregyháza, 1916. január 20. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 5. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Szerkesztőség és Kiadóhivatal: j K'rdstásak Arszaó&s sierict számíttatnak. Logolcaibfc hirdetés SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. j I K. Hivatalos liirdotósek sora 60 f. A nyilttér soronként S0 ^ TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29356. | Apró hirdetéseit Ifi szóig i K, minden további sió 5 fillér. Kéziratokat nem adunk vis3sa. V»stag feetflvel szedett kétszeressn számit. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K. Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak fólár. Attila és hunjai. Mindig sértette művelődés történeti ösmeretemet és érzékemet az a megítélés, melyben a turáni-szkitha népcsalád Atilla vezérlete alatt Európa földére szakadt nagy és hatalmas törzsét s nagy vezérét, Atillát, a nyugati egyházi ,irók, jobban mondva a kolostorok Írástudói, hatalmas előnyomulások és immár másfélezer éven át emlékezetben tartott világtörténeti fellépésük s hódításaik után részesítették. Mint a IV. Béla királyunk alatt reánk tört tatárokat a magyar nép talán még napjainkban is torzított ábrázattal bírónak, kutya fejű tatároknak nevezi és tartja, azonképen bántak el a világtörténelem nagy alakjai között, hirében még most is élő Atillával és hunjaival, reánk maradt írásaik szerint, a már nevezett barát írók. Az alakjuk eltorzitását és embertelenségük felhántorgatását, mint a mi népünknél, ugy a nyugateurópai barátiróknál is nyilván ugyan az az érzés, a félelem váltotta ki s ezzel a félelemmel szemben hiábavalók voltak a nagy hunnépnek és hős vezérének Atillának, az írásokban szintén megőrzött nagylelkűségéről szóló cselekedeteik, hiába való volt Atilla hadvezéri lángelméje, melyből az eszmélkedni már akkor is tudó, még hozzá nemzetük müveitjeinek előkelőiből álló papi személyek, akár a mai nemzedéknél is jobban megítélhették, hogy az az őket megfélemlítő, országukat egymásután elfoglaló harcos nép s kimagasló vezére nem lehet a legyőzötteknél kulturálatlanabb s nem lehet emberségében sem hátrább álló az, aki mint győztes fél kegyelmet adott s kíméletet tanúsított ellenfeleivel szemben. De hiába valók voltak a művelődéstörténetének világító szövetnekei is, melyek az emberiség előhaladásával, legalább a kuliurában előrehaladottabb népek és nemzetek tudósai előtt, régen megvilágították, hogy a turáni-szkita népcsaládnak előbb szereplő törzsei a hunok, valamint Árpád vezérlete alatt itt állandó hazát és országot alapító honfoglaló őseink, a közelebbről ösmert művelődési köröket megelőző samanida, illetve szumir művelődés körébe tartozók voltak s onnét nyerték a korabeli nyugateurópai népek kultúráját felülmúló művelődésüket. A félelemszülte megítélés, csaknem évezredekre kiterjedően megmaradt s még napjainkban is szokásban tartják leginkább védő szárnyaink alatt felnevelkedett ellenségeink, hogy mikor mást nem tehetnek velünk, a rokonság révén, vad hunoknak nevezenek bennünket, melyei különben egymás közt is élni szoktak. A tudást is elhomályosító gyülölkö- j désből táplálkozó ezt a gyalázkodást ele- j venitik fel, a fővárosi lapok által közele- ' sen leadott, sajtó közleményeik szerint nyugati ellenségeink, első sorban a nagy brittek, akik dühökben és tehetetlenségük érzetében a német birodalom nagy császárját és hatalmas ellenfelüket, a német nemzetet nevezik cl Atillának és Atilla vad hunjainak, megfeledkezve tudásról, mindenről, mint ahogy a kétségbeesett ember szokta tenni. Megvallom ennek a lekisebbitési akarásnak az olvasása azt a hangulatot keltette bennem, mint amilyen hangulatban az a török államférfiú lehetett, aki az angol és francia csapatoknak a gallipoli félszigetről való elkotródásáról értesülvén, köszönetet mondott a «szégyen a futás, de hasznos» példabeszédet követő angolok és franciáknak megtámadtatásukért, mert úgymond, ha erre nem válalkoznak, nem juttatták volna a török nemzetet dicsőséges győzelmükhöz! s nem írhatták volna be a világtörténelembe, hogy védelmük alatt a Dardanellák bevehetetlen. Mi is, a világtörténeti szerepet vitt turáni-szkitha népcsalád emlegetett törzsének rokonai, csak köszönettel adózhatunk az önhitt angol és francia futó ellenségeinknek, hogy akaratlanul bár, elérkezettnek találták a hunok nagyvezérét Attilát és Attila hunjait a nyugateurópai kolostorok barátai szerint való megítélésből kiemelni s őket velük szemben szintén az Isten ostora hivatását betöltő nagy és győzedelmes német nemzethez, illetve hasonló világtörténeti hadat viselő nagy császárjához hasonlítani. Azt hisszük, ezt az összehasonlítást nagy szövetségesünk, a német nemzet és hatalmas császárja is megbocsátják kétségbeesett ellenfeleinknek s nincs ellenvetésük az ellen, ha a világtörténelem pantheonjában akaratlanul is oda helyezik őket, ahol Attila és hunjai már régen beiktatva vannak. K. I. A rokkantakért. Balla Jenő polgármester a rokkant katonák érdekében a következő felhívást bocsátotta ki. A dicsőséges múltra visszatekintő magyar nemzetnek az ádáz ellenség annyi sokaságával az állami létért, szabadságért függetlenségéért folytatott hősi küzdelme minél jobban közeledik a dicsőségleljes befejezéshez, annál inkább szaporodik azoknak a hősöknek száma, akik a most folyó világháborúban vérüket hullatták s a kik küzdelemből világtalanul, csonkán, vagy béna végtagokkal, a polgári munka folytatására többé-kevésbbé képes állapotban kerültek haza. A háború befejezését követő békének áldásai hamar elfogják feledtetni a ma még szinte gyűlöletes harcban álló nemzetekkel a lefolyt világháborúnak rémes borzalmait, szenvedéseit és nélkülözéseit s az ellenségből barátokká válva a feldúlt tűzhelyek romjai fölött uj élet, termelő munkásság és emberiesebb megértés fog virulni, csak a világtalan, béna, csonka katonák lesznek azok, akik a polgári életbe visszatérve megjelenésükkel — mindenkor emlékeztetni fogják az utókort a világháborúnak annyi borzalmaira s annyi dicső eseményeire. A tűrés, szenvedés és nélkülözés napjaiban oly magasztos lelki erényekkel tündöklő magyar társadalomhoz méltatlan lenne az, ha a béke napjaiban a világháborúknak ezekről a nagy hőseiről: a rokkant katonákról megfeledkeznénk. Ha közönyösen eltürnők azt, hogy a trónért, a hazáért és a mi boldogságunkért küzdött katonáink közül csak egyetlen egy is az utca sarkon ácsorogva mankóval kezében vagy kintornával házra-házra járva lenne kénytelen a maga szűkös megélhetésének feltételeit biztosítani. A világháború hőseiről a rokkant katonákról gondoskodni az államnak és a társadalomnak közös feladata. A magyar törvényhozás bizonyára meg fogja találni az utakat és módokat arra, hogy ennek a szomorú lehetőségnek bekövetkezése elkerültessék. — Ám a magyar államnak anyagi teljesitő képessége is korlátok közé van szorítva' s nincs módja ahhoz, hogy a magyar birodalomnak] minden egyes rokkant katonájáról anyagi tekintetben oly módon és oly mértékben gondoskodjék, amely a fentebb vázolt szomorú lehetőségnek bekövetkezését vagy, elhárítását elkerülhetővé, vagy teljesen kizárttá tehetné. A magyar társadalomra tehát az a feladat vár, hogy a világháborúnak csonka és béna hőseit legelsősorban is a szükséghez képest pillanatnyi és időleges anyagi segélyhez juttassa s azt követőleg megtegyen minden lehetőt arra nézve, hogy a háborúnak világtalan, csonka és béna hősei a rokkant katonák megfelelő kereseti alkalmakhoz jutva a békés és munkás társadalomnak visszadassanak. Azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulok tehát Nyíregyháza város nemesen gondolkozó, érző szívű, áldozatkész társadalmához, hogy a magyar társadalomra váró és háruló, ebben a nemes és magasztos feladatában vegye ki a maga méltó részét. Arra kérem a város társadalmát, az intézeteket, egyesületeket és erkölcsi testületeket, hogy a háborúból visszatérő rokkant katonák segélyezése céljára adakozzék, s minden olyan állásnak, alkalmazásnak, hivatalnak megüresedését, amelyben valamely rokkant katona megfelelően alkalmazható lenne, a kilátásba hozandó javadalmazás mértékének megjelölésével hozza mielőbb tudomásomra. Azon egyesüleleket és testületeket, amelyek a közeljövőben hangversenyek, — vagy más, a közönség szórakoztatását is célzó ünnepélyek és előadások tartását vették tervbe, arra kérem, hogy a megtartandó előadások, hangversenyek stb. tiszta jövedelmét a rokkant katonák alapja javára felajánlani sziveskedjenek. Nem kétlem .hogy Nyíregyháza város társadalma nem fog elzárkózni emberies és hazafias kötelességeinek méltó teljesítésétől s áldozatkészségével követendő példát fog alkotni a magyar társadalomban arra nézve, hogy a rokkant katonákkal szemben fennálló kötelességét nemcsak megértette, de valóban teljesítette is.