Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-05-07 / 36. szám

2 36 ik szám. JSÍYÍRVIDÉK. 1916. május 7 inagy és nemzetünk jövendő sorsát érintő időkben erőink minden megfeszitésével eleget tehessünk. Jelentését az alispán a következő sorokkal rekeszti be: /Ezekben kívántam a törvényhatóság előtt nagy vonásokban bemutatni a vármegye mult évi hivatalos életét. rl udom, hogy adataim és szavaim elégtelenek annak a munkának, küzdelemnek, veszteségnek és áldozatnak kellő megvilágításához, mellyel a vármegye ez évben is belekapcsolódott az ország polgárságának a háború nagy és nehéz feladataiért vivott hatalmas küzdelmébe. — igyekeztem azonban hü' 'kepét ádm a vármegye e nagy esztendejének, de hogy nekem és munkatársaimnak a folytonos nagy és zaklatott munka között mint sikerült azt megrajzolnom, annak megítélését a tekintetes Törvényhatóságra kell biznom. Vajha engedné a Mindenható, hogy a vármegye közönsége ez évben is méltó maradjon önmagához s az eddigiekhez hasonló mértékben tartson a küzdelemben és koronázza küzdelmeit, áldozatait sok, nagy és nehéz szenvedéseit legméltóbb siker gyanánt mielőbb egy ránk nézve diadalmas béke minden áldása, hogy legközelebbi évi jelentésemben már a békének örvendező s annak annyira megérdemelt gyümölcseit és nyugalmát élvező vármegye életéről számolhassak be! Elnöki megnyitó beszéd. Elmondta Nyíregyházán az egyházraegye legutóbbi gyűlésén Görömbei Péter esperes. Az emberiség Géniusszá még mindig aláíorditott égő fáklyával áll az európai nemzetek élet-halál harca, mint nyitott koporsó telett. Es mint a koporsó mellett, ugy a mai borzalmas események mellett is keressük az Istenben vetett hitet, a bizalmat az emberekben; keressük a bölcsességet, a szeretetet, a békességet és nem találjuk sehol. Mintha az emberiség ügyét intéző vezetők egyenként egy-egy pokoli szörnyeteg volnának, mely pusztulást, tüzet, vért okád, hogy a világot, hogy az emberiséget elpusztítsa, megsemmisítse. A háborút sürgetik, hajszolják a végkimerülésig, az utolsó emberig! Meghalt a béke, meghalt a szeretet, meghalt az emberies érzés és gondolkodás és haldoklik a hit s egyedül csak a reménység ez a szárnyaszegett Nóé-galamb vergődik még előttünk a magasságban, a messzeségben, szájában egy fonnyadó olajággal! Hogy vájjon nn fog győzni: a nyers erő, a nagy szám, a mammon, a polkol fajzatai, vagy. az igazság, a bölcsesség, a mérséklet, a béke, a szeretet: a vég fogja megmutatni... De talán az Isten, az örök bölcsesség igy akarja?! lalán ő szükségesnek tartja az emberi előhaladáshoz, hogy ezek az energiák mérkőzzenek!... Sajnos! hogy ezt az erőpróbát nekünk, a mai emberöltőnek kellett megérni s nekünk kell végig küzdeni, szenvedni!... Dehát nekünk, a kik a Vallás, a hit Szolgái, prófétái és apostolai vagyunk, hinnünk és bíznunk kell az igazság, a szép, a jó, az igaz végleges győzelmében, annyival is inkább, mivel a jelek már is biztatók!... Azonban még győzelem esetén is mindenütt csak pusztulás s romok maradnak. Sok teendő várakozik azokra, akik megmaradnak és vezetni fognak, a közélet minden terén; az államban, a közgazdaságban, a társadalomban, az egyházban, az iskolában, a kultura terén, egyszóval mindenütt!... Igenis! nagy feladatok várakoznak az összes európai államokra általában és egyenként, azonképen magyar nemzeti államunkra és társadalmunkra is. Es ebben a megújhodási, építő munkában részt kell venni nekünk, mint egyházi, mint valláserkölcsi testületnek is. Aki már történet — bölcsészeti Szemüvegen vizsgálja az emberiség történetét, a világ fejlődését, az tudni fogja, hogy a vallások, az egyházi alakulatok mindig nagy szerepet vittek a művelődés történetében is. Az isteneszme és az isteneszme fejlődése évezredeken keresztül vezetett az emberiség életében és vezet bizonyos tekintetben még ma is. Az egyháznak csak a szervezete, a vallásnak csak a kifejezési módja változott az egymásután következő századok, a műveltség és a fejlődés fokozatai szerint. Így van ez részben még ma is. Forduló pontot képez ugy a vallások, mint az emberiség történetében a krisztianismusz és ennek kebelében a retormatió. 'A retormatió, a vallásujitás tördelte le a szabad vizsgálódás, a szabad gondolkodás hét pecséttel lezárt ajtójáról a rozsdás zárakat; a haladni; a fejlődni, a tökéletesedni akaró emberiség kezeiről és lábairól a bilincseket... Ebben az irányban, ezekkel az eszményekkel, elvekkel és törekvésekkel nagy hivatást töltenek be a református, a protestáns egyházak még ma is, a természettudomáityok és a mechanikai tudományok virágkorában is. Ennek a haladást, fejlődést murikálló, 'állami és társadalmi bajok, orvoslására, sebek gyógyítására hivatott református egyháznak vagyunk mi hívei, követői! S oda kell állanunk egyházszervezetünk valláserkölcsi intézményeink minden eszközeivel, ahol azt az emberiség, közelebb egyrészt hazánk, imádott magyar nemzetünk legszentebb érdekei követelik. Most p. romok eltakarítása, sebek gyógyítása, családok életének, keserűségének eny. hitése, várakozik államra, társadalomra, a magyar protestáns egyházakra, igy reánk is. Össze kell állani, össze kell olvadni sziveinknek, leikeinknek, a társadalomban, még pedig a felekezetieskedésen felül emelkedve és a szerint, hogy a sok ügyes bajos ember közül, kinek mire van szüksége: biztatni, vigasztalni, gyógytiani, tanácsolni, élelemről, ruházatról, nevelés és neveltetésről stb. gondoskodni, az adott viszonyok és körülmények szerint. Nem lehet tagadni, s nem szégyenelhetjük meg magunkat, mint református hitfelekezet sem, mert tettünk mi eddig is, amit csak tehettünk a háború kezdetétől fogva: segítségére voltunk népünknek — közvetve — vagy közvetlenül — a jtnezőgazdaságnál; iskoláink utján szederlevelet gyűjtöttünk; — karácsonyi ajándékra adakoztunk és gyűjtöttünk; — gyűjtöttünk imakönyvékre, — vallásos iratokra, — olvasmányokra, meleg ruhákra, a sebesülteknek ágynemüek és ruhanemüekkel való felsegél ésére; a rokkant katonák, a vakok, a bénák számára; a sebesültek és a hadbavonultak családjai, a hadi özvegyek és árvák számára; hadikölcsönre adakoztunk és gyűjtöttünk; mellőztük a szokásos húsételt; szegényes, tengeris, hadi kenyeret ettünk; a sebesültekkel, internáltakkal leveleztünk; odaadtuk a rézedényeket, a réztárgyakat; odaígértük és oda is adjuk harangjainkat; adtunk és gyűjtöttünk a kárpáti falvak felépítésére, a nemzet házára, a Vöröskeresztnek, Vörös Félholdnak, a bolgároknak, a tüdőbeteg katonáknak stb. stb. Azonban nézze végig akárki egyházmegyénk kimutatásaiban gyülekezetünk névsorát, megtalálja ott a százasokat és az ezres ajánlatokat; sőt a tízezreseket is nt. és nsgos. emegyei közgyűlés! Azonban fájdalom, a véres habárunak, a vérontásnak még máig sincs vége. Ellenben már idáig is nagy számmal vannak minden községben, minden gyülekezetünkben; a rokkantak, a vakok, a sánták, a nyomorékok, a sebesültek, a hadi özvegyek, a hadi árvák, a kereső és gyámol nélkül maradt, élemedett, elöregedett, keresetképtelen szülők, 'akik már ma is, a jövőben is; sőt a jövőben talán még inkább segélyre és gyámolitásra szorulnak. Igaz, hogy ezekről gondoskodni elsősorban a magyar államnak a kötelessége; de ugy gondolom, hogy ez a kötelesség áthárul a magyar társadalomra s a polgári és a hitközségekre és igy. miránk is nsgos emegyei közgyűlés! Hiszen lehetetlen elzárkózni a gondolat elől, hogy ezek a rokkant, sánta, béna, vak emberek mi érettünk is, mindnyájunkért küzdöttek, szenvedtek; a mi hazánk, a mi lakóhelyünk, a mi házunk, személyünk, vagyonunk védelmében lettek bénákká, nyomorékká; ennélfogva nekünk ezen munka és keresetképtelen emberek és segélyre és gyámolitásra szorult szeretteik, családjaik iránt is kötelességeink vannak. Az elhunyt hősök emlékének megörökítéséről is gondoskodnunk kell! Ezeknek a tennivalóknak minél kimerítőbb, minél pontosabb, minél szélesebb arányokban s minél lelkiismeretesebben való teljesitése s intézése végett nekünk az egyházmegyén is, az egyes gyülekezetekben is — szerény nézetem szerint — szervezkednünk kell. Ne mondjuk azt, hogy ott van a presbitérium; mert annak más dolga, más teendői vannak; ámbár segitségül lehet ebben is. De — gondolatom szerint — ettől külön kell a segélyező bizottságot megszervezni. Es talán kissé túllépem az elnöki beszédekhez kötött igények és kívánalmak megengedhető határait, méltóztassanak azonban megengedni, ha igen röviden felemlitem, hogy egyházmegyénk meleg keblű, mély érzésű, emelkedett gondolkodású ügyészének, dr. Szesztay Zoltánnak előfordul a mai tárgysorozatban egy nagyon is égető kérdést tárgyaló «inditványa agyér mekvédelemről»; ennélfogva azt a kérésemet terjesztem a nt. és nsgos emegyei közgyűlés elé, hogy az én fentebbi: a rokkantak, a hadi özvegyek és hadi árvák stb. segélyezésére vonatkozó javaslatomat az ő alapos és megokolt «indítványával» együt tesen méltóztassanak tárgyalás alá venni. A kicsinylő kérdésre és aggodalomra pedig, hogy mit tehetünk mi e nagy dologban, hivatkozom arra, amit tettünk már idáig a háború tartama alatt és hivatkozom egyik nagy nagy nevű ref. püspökünk azon szavaira: «Volt idő, mikor sokkal kevesebben voltunk, sokkal szegényebbek voltunk mint ma, mégis tudtunk nem zeti életünkben ható tényezők, erős bástyák megdönthetetlen oszlopok, világító fáklyák lenni..» — Hadiköicsön jegyzés. A Kereskedők iparosok Hitelszövetkezete Nyíregyházán, a negyedik kibocsátású hadikölcsönre előjegyzést elfogad az eredeti feltételek mellett, vagy lombardirozásra esetleg szövetkezeti alapon heti egy koronás törzsbetétre, vagy havi négy koronás üzletrész alakjában. A megállapított 6 százalékos kamatozást a jegyzőfél fizetése arányában élvezi. Felvilágosítást a szövetkezel hivatala — fiethlen-u. 2. — készséggel ad. 34-1-'r TOROK ÍREN és Társa Debreczen KP Ajánlják legújabb nyárikalap modelljüket a legelőnyösebb árban. £Eí