Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-04-06 / 27. szám
Nyíregyháza, 1916. március 26. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 27. szám. JÜLIV. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre S K, Negyedérre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. 3?.erka3itáí«? és Kiadóhivatal: SZECHENYI-ÜT 9. SZAM TELEFON SZAM I3S. POSTÁCHEOUS 3965*. Kéziratokat nem adunk vissza. • mlub *as Hiraeíí»eít »r*M>nss tscriat ii»aítt»»a«it Legoioíiü biráaíéí 1 S. HSv*t»!»s ítíi o í'vtf»si sors £> t. A nyítttsr »»rorkíst a P Apté h'.réoteaffí JO nőit 1 K. irind.r. favábM sió S HH4f. V»atitt b«iftv»l azídart kéísieresen számit. Jelek. Aki a harctéri müveletekre, ugyszintén a hadviseléssel kapcsolatos egyéb dolgokra vonatkozó jelentéseket figyelemmel kiséri, (már pedig ki ne kisérné figyelemmel?) ha nem is egészen biztos, de mindenesetre tájékoztató felvilágosítást nyer arról, hogy körülbelül milyen lesz a háborúból való kibontakozás módja. Ha a háború kitörését megelőző diplomáciai tárgyalások jóhiszeműek lettek volna, talán elkerülhettük volna az ultima ratio kényszerét; de ha már minden áron a fegyverhez kellett nyulnunk," ennek az a természetes következménye, — hogy a döntés egyedül és kizárólag a harctéren mehet végbe. Vajmi keveset ér a szó ottan, ahol tettre van szükség. A további tárgyalásokra immár csak a döntés után kerülhet a sor, s mi csakugyan azon az uton fagyunk, hogy sikereink tovább fokozásáig is biztos kézben tartsuk eddigi vívmányainkat. Mi erőnk legjavát állítjuk a frontra és odaállítjuk zúgolódás és kertelés nélkül. Tisztán kimutatható eredményeink mértéke az, hogy az ellenség támadó föllépése mindenütt visszaverődött fiaink érc faláról, vérmes reményei vérbe fúltak: a saját vérébe mindenütt. Amit a tavasztól vártak, megint őszre kell halasztaniok, ha ugyan még mindig nem elegendő figyelmeztető és felkiáltó jel rájuk nézve a mi diadalmas ellenállásunk. De semmikép nem maradnak mielőttunk észrevétlenül azok a jelek, amelyeket egymás között hol nyíltan, hol titokban használnak, s amelyekből okunk van némely következtetés levonására. Hosszas várakozás, érlelés, huzavona után annyira kitört köztük az egyetértés, hogy szinte felolvadnak a meleg együttérzés boszorkánykonyhájában. Külön-külön alig mernek az igazságot valószínűleg jól sejtő nép számonkérő széke elé állani; de mikor arról van szó, hogy egy követ fújjanak, csak ugy ágaskodik bennök az önbizalom, s tele tüdővel szítják a kitartásnak kölcsönös biztatásra szoruló s mindinkább hamvadó parazsát. Jönnek-mennek, tanakodnak, egységes elvekről beszélnek, frázisokat puffogatnak, nagyhangú kijelentéseket tesznek, a világ végéig meg nem állanak. S mindebből mi a bizonyos? Az, hogy csak beszélnek és beszélnek, de szavuknak nem ad súlyt a cselekedet. Nagy szükség lehet ott az ünnepélyes nyilatkozatokra, ahol a képesség nincs arányban az akarattal. Hátha még belátnánk a lelkük mélyén lappangó érzelmek világába: mennyi önzés, kapzsiság, félté- ] kenység démona vigyorogna ránk a nehe- ; zen zabolázott szenvedélyek mélységéből! S gondoljuk csak el, milyen látványban lenne részünk, ha — Isten ments! — arra kerülne a sor, hogy valamelyes zsákmányon osztozzanak.... Csak hadd merüljenek ki végkép az egyöntetű eljárás világgá harsogásában! Mi kedvező jelnek vehetjük ezt és még inkább azt a kijelentésüket, hogy tárgyalásaikban szó sem esett a békéről. Igazán a csodákban kell hinnünk ahhoz, hogy ezt még csak valószínűnek is tartsuk. Hát még mindig nem látják helyzetük tarthatatlanságát ? még mindig nem érzik vállalatuk kimondhatatlanul súlyos kockázatát? még mindig ujabb és ujabb százezreket dobnak oda eszeveszett céljaik áldozatául? Emberanyaguk fogyóban, erejük kimerülőben; területük megcsonkítva, dicsőségük megnyirbálva: mitől várhatják még iazt a kedvező fordulatot, amely helyrebillentheti az egyensúlyt, fölemelheti az elesettet, megnyugtathatja a habozót, megvigasztalhatja a csüggedőt? Szó sem esett köztük a békéről... Anynyira szükségesnek tartják ennek a hangoztatását, hogy habozás nélkül az ellenkezőre lehet következtetnünk. Egy hazugsággal több vagy kevesebb: nekik már mindegy; de számukra ez is akaratlan elárulása semmikép nem titkolható kényszerhelyzetüknek. Defenzívájuk csődöt mondott, offenzivájuk kudarcot vallott: ezek a tények. Egymást biztatják, egymást okolják, egymástól is félnek: ezek a jelek. Bármit mondjanak és bármit hallgassanak el, annyi bizonyos, hogy nem diktálni fogják, mert nem tehetik, hanem kérni fogják, mert kérniök kell a menthető megmentésének egyetlen módját: a tisztességes békét. Font. Vasúti menetrend. Nyíregyházáról indul : Szerencs-felé reg. 7 1 0,* este 9i 6.** Debrecen-félé reggel ői:, este 922. Csap-felé reggel 6 5 8, d. u. 3 5 5. Mátészalka-felé este 8 4 5. Yásárosnamény-felé este 8 5 0. Polgár-felé este 622Nyíradony-felé este 71 Nyíregyházára érkezik: Szerencs-felől reggel 6 4 7,*** este S 3?.**** Debrecea-felől reg. 6 3 5, d. u. 3 3 5. Csap-felől reggel 6 5 3, este 8E Mátészalfca-felől reggel 6 0 5. Vásáro^namény-feiői reggel 6 3 0. Polgár-felől reggel 6 3 7. Nylradony-felől reggel 6 5 1. * Budapestre induló gyorsvonathoz van csatlakozása; Budapestre érkezik délután 1 óra 05 pkor. ** Budapestre induló személyvonathoz van csatlakozása ; Budapestre érkezik reggel 6 óra 50 pkor. **" Budapestről jövő személyvonathoz van csatlakozása ; Budapestről indul éjjel 10 óra 05 perckor. **** Budapestről jövő gyorsvonathoz van csatlakozása ; Budapestről indul d. u. 2 órakor. Anyavédelem. * E cini alatt a «Nyirvidék» tekintélyes vidéki laptársunk élén érdemes cikkelyt olvastam. Vázolja az anvavédelem nagyfontosságú kérdését, mely különösen most amikor éppen a honvédelem követeli a végtelen sok áldozatot, a veszteség pótlásának szüksége — az anyaságnak emberiebb méltánylására kötelezi a társadalmat. Mert — kérdezi igen helyesen a cikkíró — vájjon nevezhető-e méltányosnak az az elbánás, amely az erők egyensúlyának helyreállítását a gyermekáldástól várja, de a teher viselésére hivatott anyákat minden segítség nélkül hagyja?... Hivatkozik a Stefánia-szövetség szociálpolitikai szakosztályában megindított mozgalomra, mely azt célozza, hogy a munkásbiztositási törvényt a biztosított munkás feleségére s háztartásában levő leányára is ki kell terjeszteni s az anyaságot akként kell védelmezni, hogy a gyermek születését megelőzőleg és követőleg bizonyos ideig az anya ne csak munkamentességet élvezzen, hanem állami segélyben is részesüljön. Tudomásom szerint az 1907. XIX. t. c. 50. szakasza kielégítően gondoskodik a biztosított munkás családtagjairól is. E téren tehát akciózni szinte fölösleges. Nem itt kell a társadalmi mozgalmat kezdeni, hanem elsősorban azokat megadóztatni, akiknek egyetlen gyermekük sincs. Akiknek egykéjük van, azok duplán fizessék az adót, mert ahol már egy van, ott több is lehetne. A gyermekteleneket meg kellene adóztatni azért, hogy igy az egyenlő teherviselés elve érvényesüljön és ők is részesüljenek legalább anyagilag a gyermeknevelés áldozataiban. Hiszen még igy sem hoz nak megközelítőleg is akkora áldozatot, mmt ha 3—4 gyermeket a szükségesekkel nagykorúságokig ellátnának s azok gondjait és szülői felelősségeit hordoznák. Az egykéseket kétszeres adóval azért rónám meg, mert a legtöbbnek csak hencegésből és gavallérfogásból kell az egyke. Hiszen ha 3—4 gyermeke volna, akkor azok gondozása a nagyságát lekötné, otthon tartaná és nem maradna ideje az utcai korzózásra, flörtölésre. A' kétszeres adózás e téren tehát a legindokoltabb. Az anyavédelmet állami segélyezést is progresszív alapon, a gyermekek létszámához mérném és minden egyes gyermek után bizonyos összegben állapítanám meg — lehető gavalléros bőkezűséggel. Ha minden egyes gyermektelen vagy egykés házaspárt, sőt még a 30 évet betöltött agglegényeket is alaposan megadóztatnának, tekintélyes összeg állana rendelkezésre az anyavédelem és gyermeklétszám bőkezű jutalmazásának államföntartó, hazafias céljaira. Volna még egy adóalap, mely talán — a leghatalmasabb összeget juttatná * „Székelyország" cimü lap legutóbbi számából.
