Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-16 / 21. szám

21-ik szám. JNCYÍRVIDÉK. 1916. március 16 3 nehéz, mindennel szembeszállni kész tett­ereje nyilatkozott meg s áthatotta a szive­ket és lelkeket a szebb jövő reménységé­ben vetett hit igazi tudata. 'Az 1848—49-iki eseményeket, melyek­nek olvasása mozgásba hozza minden csép vérünket, nem homályosíthatja el a vál­tozó idők forgataga sem. Azoknak a tör­vényeknek tökéletes megvalósításáért dol­gozunk ma is, ez acélozza meg az izmot, ha lankadni kezdünk, ez az a kiapadha­tatlan forrás, melynek üditő ereje táplál, éltet és buzdít s azt harsogja felénk: ne­ked örökké szabadnak, függetlennek kell lenni imádott nemzetem! És ezt a szikla­szilárd hitet a szenvedések súlya még in­kább megerősítette lelkünkben, mely a nemzeti ellenállás méltóságában mutatta meg sokszor a maga hatalmát. Szívbeli igaz buzgósággal ünnepel­jünk azért ma is, jól esik az a léleknek, midőn elmereng a múlton, melynek tanul­ságai napról-napra mindjobban megerő­sítik bennünk azt a gondolatot, hogy. a ma­gyar nemzeti eszmék megvalósítása nélkül hiába minden küzdelem, ez az a feltáma­dás, mely után sóvárogva epedünk mind­nyájan! Feltámadás! Vájjon eljön-e a te or­szágod valaha? Ágyúdörgés közben elhull­va a nemzet színe-virága, reánk nehezed­ve az élet minden keresztje, felcsillan-é még egyszer a szabadulás tündöklő csilla­ga? nem veszett-é még ki a lelkekből a reménység tápláló tüze? s az elesett hősök vércseppjéből fakadó rózsa: az egész vilá­got átölelő meleg szeretet, midőn a testvéri ölelés uj erőt önt belénk, hogy a jővőért való fáradhatatlan munka örök időkre megalapozza azt a nyugalmat, mely biz­tosítja a haza felvirágzását, eljön-é nem­sokára? hogy. örömtüzek gyúljanak ki a bérceken és rónákon s fényök bevilágítsa messze tul a határokat? ! Igen! Hiszünk benn, hogy. ez a titáni küzdelem meghozza a maga áldásthozó gyümölcsét! Volt idő, midőn a magyar nem lelte honját a hazában. Felgyújtott falvak és városok romjai alól kétségbeesett jajga­tással rohantak el a reménytelen éjszaká­ba; volt idő, midőn meg akarták fosztani a magyart nyelvétől, alkotmányától, de ez a szabadságra teremtett nép, amidőn el­Gyorsan felugrottam s magamra kap­tam esőköpenyegemet. Már akkor az egész tábor nyüzsgött körülöttem — készülőd­tek az útra. Öt és fél óra volt, mikor el­indultunk. Az ut még mindig az Ibar völ­gyében vezet, meredek kősziklák közt. A felolvadt nedves talajon nehéz a gyalog­lás. De azért megyünk rendületlenül. A meleg esőcsepp jól esik arcomnak, mely még most is ég a tegnapi liószilánkoktól. Alig meneteltünk két órát, az ut egy me­rész kanyarulatnál elhagyja az Ibar völ­gyét. A sziklás hegység kezd törpülni lé­pésről-lépésre s egy. óra múlva hátunk mögött elmaradt. Megkönnyebbülten sóhajt fel minden­ki. Elég volt már a dögletes Ibarból s a komor, néma szikla hegységből. Fensikra érkeztünk. Az ember szeme mintha bilin­csektől szabadult volna meg — ugy jártat­ta végig a messze horizonton. Tiz óra fele kibujt a felhők közül a nap, s oly mele­gen kezdett sütni, hogy minden kabátot le kellett vetni. Istenkém — de jól estek azok !a (me­leg sugarak. Áldott jó napocska, milyen szerelmesen csüggött rajta minden szem, a tegnapi itélet idő után. Messze la, távolban, egy barátságos kis szerb város látképe bontakozik ki — leg­közelebbi pihenő helyünk; az első 80 km-nyi ut után. Uj erőre kap minden em­ber s kettőzött gyorsasággal tart a kis város felé! Délután 2 órára el is értük.... aléltságából felébredett, SZÍVÓS kitartásá­val, a magyarok Istenének segítségével: bebizonyította életre valóságát s a haza uj fényre derült. Ne essünk azért kétségbe most sem s bár vérzik a szivünk, de omló könnyeink záporán keresztül a feltámadás, a megúj­hodás szivárványa tündöklik fel, mely erőt ad a további küzdelemre s vezéresz­ménk, a 48-iki törvényekben levő magasz­tos gondolatok tökéletes megvalósítása ál­tal örök állandóságot biztosit a magyar nemzet számára. Ha a szüle a maga életének végcélját gyermeke boldogithatásában találja fel; iha a tanitó a történelmi (események pagya­rázgatása által a hazáért az életet is felál­dozni kész honfiakat és leányokat nevel; az iparos, kereskedő lelke előtt az általá­nos nemzeti vagyonosodás eszméje is le­beg; ha a tisztviselő nem tekinti robot­munkának nemes hivatását; ha a törvény­hozó a köz érdekében fejti ki áldásos te­vékenységet, szóval: ki-ki a maga kis mun­kakörében hü és odaadó kötelességének betöltése által, tudatában annak, hogy a nemzet nagy háztartásában a legparányibb tényezőnek is az édes magyar haza boldo­gitásáért kell munkálkodni — zughat fe­lettünk a vihar, jöhet reánk a megpróbál­tatások gyászos éjszakája, ez a nemzet élni fog erejének nagyságában mind az idők­nek végéig. A világháború megrázó eseményeinek tanulságai kell, azért, hogy még fokozot­tabb áldozatkészségre buzdítsanak ben­nünket. Igaz ugyan, hogy hü szövetsége­seinkkel karöltve — fegyvereink diadalá­tól zeng az egész világ, de ezt a földet iga­zán megvédeni, éjt-napot eggyé tenni, éret­te vért ontani csak az tud, akinek lelke megfürdött a magyar rónaság balzsamos levegőjében s az erdőkkel koszorúzott Kárpátok aljában szivta magába a haza­szeretet melegét. És mig mindnyájunknak lelkét ily magasztos érzelmek hatják át, ne féljünk: nincs olyan irtó ellenség, mely raj tunk erőt vehetne. Az 1848-iki események megtanítanak bennünket arra is, hogy drága kincsünket, alkotmányunk szabadságát, nemzeti önálló ságunkat megvédjük utolsó lehelletünkig. Ez a 'mi egyik fő-fő erősségünk — Mindad­dig: mig édes hazánkban szabad lesz a Szó, szabad a gondolat, a nemes eszmék szár­nyat öltve, oly magasan fognak lobogni, melyek az egész világot csodálatra ragad­ják. Igen! Ez a nemzet már rég megbűn­hődte a lmultat és jövendőt s fejlődnie, ha­ladnia kell az idők végtelenségéig. Szent az a cél, amelynek megvalósítá­sa ott él a lelkekben! Boldognak látni a nemzetet, nem a legforróbb kivánsága-e minden magyar honfi szivének? Bámutas­sak-e arra az évszázados küzdelemre, szen­vedésre, midőn a magyar lassú halódásra volt kárhoztatva, vagy beszéljek fenséges dolgokat világtól csudált harci dicsőség­ről? Méltó azért, hogy ez a nemzet erejé­nek, hatalmának nagyságában szebb, jobb, uj életet nyerjen, midőn a halál hörgését a béke, a nyugalom lelke hatja át s buzgó imádság száll fel jóillattétel áldozat gya­nánt a magyarok hatalmas Istenéhez! Szeretett Polgártársaim! A megpróbáltatások teszik erőssé a nemzetet, kétségbe essünk-e azért, bármit hoz is reánk a jövő? Szent hitünk, hogy erős kitartás mellett, Istenbe vetett, nagy bizalommal, uj élet hajnala kezdődik, — mely nem feledteti velünk a multat, hiszen ez az életforrás, melyből táplálkozunk s egy a szabadságszeretetben erős, a függet­lenséget megbecsülő, az egyenlőség magasz tos eszméjét fokozatosan megvalósító nem­zedék kegyelettel áldja azoknak emlékét, akiknek vérhullása szentelte meg örök időkre e haza drága földjét. A márciusi ifjúság ezelőtt 68 évvel szent esküvel pecsételte meg, hogy rabok többé nem leszünk! A ma ifjúsága fegyver­rel kezében hullatja vérét a haza szent ha­tárainak védelmében. Nem pusztában el­hangzott fogadás volt tehát, mely a láng­lelkü Petőfi ajkáról, mint zugó vihar járta be a bérceket és rónákat, de csudatettek­ben megnyilvánuló erős akarat, mely a szabadságért nem csak élni 4 de dicsősége­sen meghalni is tud! Tavaszi napsugár! Elveszett nyugal­munkat, boldogságunkat, reménységünket óh hozd vissza újra! Hadd lássák meg vég­re a mi szemeink a békesség napját felra­gyogni! Ne legyünk azért kicsinyhitűek soha, midőn napról-napra halljuk, hogy fegyve­reink diadala hirdeti dicsőségeinket, ha­nem vállvetett, nagy, erős, lankadatlan munkával és kitartással készüljünk a győ­zedelmi ünnepélyre s olvadjon össze szi­vünk buzgó imádsága, melynek ereje által legyen ez a sokat szenvedett, imádott drá­ga magyar haza népe mindörökre — boldog ! ! Piszkolódás. Bölcsen tudom én azt, hogy kutyauga­tás nem hallatszik a menyországba és azt hiszem, hogy a béka kuruttyolás még ke­vésbbé. De kuruttyolok, mert jogom van békának lenni, amennyiben azon utca, amelyet megboldogult kedves főkapitány barátom Kertész Berti tréfából Jósa-köz­nek keresztelt el, és ahol csupán nekem van, általam várkastélynak tartott kuny­hóm, és amely utcát későbben hivatalo­san azért bélyegeztek Malom-utcának, — mert ott malom soha sem volt és belátha­tatlan időkig nem is lesz. Talán azért nevezik igy, mert hát eb­ben az utcában van annyi viz, amennyi elhajthatna egy mümalmot, de miután a házam előtt elterülő mocsárnak — mely zápor esők alkalmával tóvá avanzsirozik, amelyen unokáim mig kisebbek voltak, mosó tekenőben csónakáztak is, — lefo­lyása nincs, kedvenc kaszinója az éjjeli zenét szolgáló békáknak és maláriát ter­jesztő szúnyogoknak. Büszke is vagyok arra, hogy én és családom vagyunk Nyír­egyházán a chininnek legbuzgóbb fogyasz­tói! A' szúnyog szezon alkalmával szeret­nék néha egy-egy kicsit tornácomon, va­gyis inkább terasszomon (mert igy ünne­pélyesebb, valamint a kenésnek sincs sem­mi haszna, csupán azon esetben, ha pöf­feszkedve massage-nak nevezzük) gordon­kázni, mert ehez majdnem ugy értek, mint a legutolsó vályogvető cigány; de nem le­het, mert a szúnyog helyett magamat po­fozom, pedig a zümmögő szúnyogok ezen simogatást másoknak szánták, de nem én, nehogy. Nyíregyházáról, ahol különben is nulla vagyok excommunicáljanak. Jogcimem tehát a kuruttyoláshoz nem hiányzik, és százat teszek egy ellen, hogy, illetékes helyen egyébnek ugy sem fogják tekinteni. Tehát kuruttyolunk. Az én megboldogult áldott lelkű és békeszerető Berti barátom több izben pa­naszkodott nekem, hogy a káros takaré­kosság által vont akadályok miatt legüd­vösebb szándékai sem érvényesülhetnek. Államrendőrséget, mely politikai né­zetek elfojtására is felhasználható lehetne, ő sem óhajtott, hanem az önkormányzat keretébe illő, de képzettségben és javadal­mazásban az államrendőrséggel egy szín­vonalon álló személyzetet; nem pedig éh­haláltól menekülni óhajtó, uraságoktól le­vetett, kocsisokból és hetesekből álló köz­rendőröket, amilyenek pedig nálunk 60 korona havibér mellett — bizony, meg­meg akadnak. A rendőr hivatalnokainknak törekvé­se és akarata a túlhajtott takarékosságon hajótörést szenved.

Next

/
Thumbnails
Contents